Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 176. nap
2004.04.18.
Vasárnap
Reggel nagyon álmosak vagyunk, reggeli után visszafekszünk aludni, jól átalusszuk a délelőttöt, végül csak egy óra után indulunk el. A botanikus kertet akarjuk megnézni, de először is megebédelünk. A buszmegállóban félórát várunk a buszra, aztán lemondunk a kirándulásról és visszajövünk a hotelbe. Áthívjuk Jolandát beszélgetni, szegény elég ijesztően néz ki a plasztikai műtétje után. Vagy egy órát dumálunk vele, kiderül, hogy a légkondit is be lehet kapcsolni a szobában (mondjuk egyikünk se szereti igazán a hideget). Kicsit még pihengetünk, aztán összeszedjük magunkat és elmegyünk a színházba. Most már hosszú nadrágban jövök, így be is eresztenek. A nagy szigorúság ellenére rengetegen vannak benn rövid ujjú pólóban, a csajszik meg miniszoknyákban és tenyérnyi topokban virítanak, a rövidnadrágommal se lógtam volna ki a sorból. Az opera jó (Varázsfuvola), az énekesek se rosszak (németül énekelnek, a színpad fölé portugálul feliratot vetítenek), a zenészek is rendben vannak. A nézők azok brazilok, kicsit hangosak és folyton beletapsolnak az előadásba, egy kiskölyök épp a mi sorunkban sétál ki-be egész idő alatt, de összességében tetszik az előadás. Az épület belseje is szép, hasonlít az otthonira vagy inkább az Operaházra. Cateteben megvacsorázunk, a végén a torta már nem kellett volna, úgy jóllakunk, hogy mozdulni is alig bírunk utána. Hotel, naplóírás, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 177. nap
2004.04.19.
Hétfő
8-kor jön a reggeli, Zsuzsi nem eszik. Összekészülődünk, nekiindulunk, én a mosodába, Zsuzsi meg a postára és bankba. A mosodában találkozunk, már a szárításnál járok, mikor megérkezik (egy újságot nézegetek az idei karneválról). Internet, várni kell, Zsuzsi elmegy vásárolni, én maradok. Nem jött semmi érdekes, bár írtak a lengyelek, akikkel Ushuaiában ismerkedtünk meg. Vissza a hotelbe, zuhany, pakolás, a hátizsákokat leadjuk a portán, elmegyünk megebédelni. Találkozunk Jolandával az étteremben, itt nem olyan finom a steak, mint a másik helyen. Hotel, felmálházunk, kiállunk a buszmegállóba, vagy húsz-huszonöt percig nem jön busz, egy öreg néni segít nekünk, hogy melyiknek kell integetni. 35-40 perc alatt érünk ki a reptérre, ahol kiderül, hogy a gépünk egy órával hamarabb indul, már lassan be kellene szállnunk. Jön egy csajszi, megkérdezi, hogy rendben vagyunk-e, hát nem, odaadjuk a jegyünket. Elmegy, utánanéz, visszajön és kérdi, hogy van-e hosszú nadrágunk és cipőnk, mert már csak a business classon van hely és így nem szállhatunk fel. Persze, hogy van, ha csak ezen múlik, már szedjük is elő a cuccokat. Közben valahogy a rakosgatás közben visszakerül hozzám a jegy, amit aztán percekig nem találunk. Már beszállás van, mennünk kellene, de még biztonsági ellenőrzés, aztán útlevélvizsgálat (nagy a sor elkezdünk beelőzni, de ránk szólnak), a kapunál már senki nincs, az utasok már a gépen. Van egy halom képeslapunk, amit még itt akartunk megírni és feladni a várakozás közben, most a géphez vezető folyosó padlóján guggolva megírjuk őket, nem túl bőbeszédűre sikerülnek, "Üdv Rióból", Zsuzsi ledumálja a pultos lánnyal, hogy adja fel majd a lapokat, aztán beszállunk mi is. Még sosem utaztunk business classon, most ezt is kipróbálhatjuk. Nagy hely, kényelmesebb ülés, többfogásos kaja, érkezéskor pezsgő, borok, italok nagy választéka a különbség. Zsuzsi épp elcsapta a gyomrát, így ő nem élvezi az extra kajákat. Egy Airbus 340-esen utazunk, 350 személyes, de mi csak a 18 útitársat látjuk, akiknek erre az osztályra szól a jegye, meg persze a személyzetet. A navigációs képernyő viszont nincs rendesen beállítva, először azt mutatja, hogy Caracas a célpont, utána meg semmi, így nem igazán tudjuk, hogy mikor fogunk megérkezni, de azt sejtjük, hogy nem reggel, hanem sokkal hamarabb, valamikor éjfél után, ami az időeltolódás miatt persze pár órával későbbre esik majd.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 178. nap
2004.04.20.
Kedd
Érkezéskor derül ki, hogy az eltolódás öt óra, amit nem értünk, hiszen már csak három órával voltunk lemaradva az otthoni időtől. A reptér elég kihalt Madridban, korán van még. Iszunk egy teát, várjuk, hogy kinyisson a turista infó, az internet, hogy feljöjjön a nap, és melegedjen kicsit az idő. Már majdnem nekiindulunk 8 körül, de az első pár lépés után visszafordulunk, hogy kivegyünk a csomagjainkból valami meleg holmit. Az Iberiánál készségesek, beütik a gépbe a csomagjaink számát mi meg mehetünk is a csomagkiadó futószalagokhoz. Várunk, nem jön semmi. Rákérdezünk, várunk tovább. Reklamálunk, bevallják, hogy a háromból csak kettőt találtak meg eddig, azok hamarosan jönni is fognak. Várunk, végre feltűnik valami a szalagon. A sátor és Zsuzsi csomagja érkezik, az én zsákom a hiányzó harmadik. Hiába reklamálunk, a zsákom csak nem kerül elő, így bemegyünk a városba. Végül is nincs nagyon hideg, ki lehet bírni pólóban is, bár kicsit furcsán mutatok a nagykabátos járókelők között. Veszünk egy tízes jegyet, ami buszra is jó és bemetrózunk a városba. A tízes jegy felesleges, mert akárhányszor át lehet szállni a kusza hálózat vonalai között újabb jegy elhasználása nélkül. A Pradóba megyünk először, odáig nem megy metró, gyalogolunk egy kicsit. Süt a nap, de még mindenki pulóverben, télikabátban mászkál. Jó megint spanyol feliratokat látni és spanyol beszédet hallani, ez sokkal jobban megy, mint a portugál. A Pradoban kiválasztunk néhány festőt, akiknek végignézzük a képeit, a többiből csak azokat futjuk át, amik épp útba esnek. Átsétálunk a Nap kapujához, útközben benézünk egy-két boltba, kb. otthoni árak vannak, talán a kaja drágább. Furcsa, hogy már itt is euró van, bennem még a peseta kapcsolódik az országhoz. Eszünk egy bagettet, netezünk (nagyon lassú, pedig 2Mb ADSL állítólag), sétálgatunk, aztán találomra felülünk egy buszra, hogy várost nézzünk. Egy darabig jó is, de aztán kikeveredünk valami külvárosba, ahonnan elég soká érünk csak vissza, metró, reptér, reklamálás a zsákom után, semmit nem tudnak mondani, de biztatnak, hogy majd Kairóban előkerül, így felszállunk a gépre és reménykedünk, hogy így lesz. Már nagyon álmosak vagyunk, a buszon mindketten többször is nyitott szemmel aludtunk pár másodpercet. A repülő vagy negyven perccel később indul, én addig is alszom egyet. Barcelonában leszállunk, ki is kell szállni a gépből, majd vissza, irány Kairó. A gép kissé lepukkant, főleg az előző után, de a kajára nincs panasz, bár olyan éhesek vagyunk, hogy bármit megennénk. Szinte az egész utat átalusszuk, éjfél után érünk Egyiptomba. A vízum beszerzése a vártnál is könnyebben megy, csak két bélyeget kell megvenni és beragasztani az útlevelünkbe (>15 USD/fő). Útlevél ellenőrzés, csomagkiadás, az én zsákom is itt jön szépen a futószalagon, csak a sátrat tépázták meg nagyon, a tokja teljesen szétszakadt. Hozzánk csapódik egy arab fickó, jól beszél angolul, és mindenáron be akar mutatni az "agent"-jének, aki tud olcsó szállást és taxit a városba. Hisszük is, nem is, megnézzük az ügynököt. Megalkuszunk egy szállásra, aztán irány a város. Kb. 30 km az út, a szálloda egy kis utcában egy ház hatodik emeletén van, a Csung King Mansion jut eszembe róla. Itt még kicsit srófolnak az áron, de még így sincs tíz dollár kettőnknek és már fáradtak is vagyunk az alkudozáshoz, maradunk. Zuhany, zuhanás az ágyba, kintről behallatszanak Kairó zajai, az autók folyamatos tülkölése, a forgalom zaja, de így is azonnal elalszunk, már két óra felé jár az idő.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 179. nap
2004.04.21.
Szerda
Majdnem tizenegyig alszunk, alig bírunk felkelni. A reggeli elég kevés (fél kifli, sajt, lekvár), utána Ahmed (Metallica) ismerteti az ajánlatát, amit rövid tanakodás után elfogadunk. Azonnal el is kezdjük a programot, a múzeumba visznek minket. Éhesek vagyunk, először megebédelünk, persze előbb át kell keverednünk a szigorú biztonsági ellenőrzésen, aztán még egyszer, mert az állványnak külön jegyet kell venni, "ő" kétszer annyiért jöhet be, mint mi ketten együtt. Az emeleten kezdünk, itt van Tutankhamon is, lenyűgöző a leletek szépsége. Öt órakor kimegyünk a BA iroda elé, ide beszéltük meg a találkozót. Persze késnek, de azért sikerül visszakeveredni a hotelbe. Megismerkedünk Mr. Welcome-mal, akinek eléggé korlátozott az angol szókincse, viszont kifogyhatatlan a jókedve. Bömbölteti a rádiót, tapsol, táncol, integet, énekel, vigyorog és hangos "welcome!" kiáltásokkal biztat minket is hasonló megnyilvánulásokra - mindezt vezetés közben, ugyanis ő a sofőrünk. Rövid pihenő után indulunk a Light & Sound Showra, a piramisokhoz, megint Welcome a sofőr. Egy német csajszi és az utazási iroda (Echo Travel) tulajdonosa jön még velünk (meg Mohamed, aki a mi idegenvezetőnk, meg még valaki Mr. W. mellett, akiről nem derül ki, hogy miért is van ott). A LSS-t egy istálló tetejéről nézzük, már oda vannak készítve a padok, és már ül is ott három japán turista. Útközben Mr. W. vett nekünk (illetve mindenkinek) banánt és barackot, mi ketten meg még egy-egy óriási sötétpiros epret is kapunk tőle, ami nagyon finom, bár merülnek fel kétségek a tisztaságát illetően. A nap már lement, gyorsan sötétedik, kezdődik az előadás. A vetítésből nem sokat látunk, mert elég messze vagyunk, de a kísérőszöveg hallatszik és időnként a piramisokat és a szfinxet színes fényekkel világítják ki. Csinálok egy pár kockát, sajnos a fények sokszor nem tartanak ki az expozíciós idő végéig, majd meglátjuk, mi sikerült. Vissza a hotelbe, Mr. W. tud egy hosszabb utat hazafelé, ami egy szűk kis utcában végződik, ahol épp dead-lock van, egymással szemben állnak az autók és senki sem tud tovább menni, viszont mindenki nyomja a dudát cserébe. Szerencsére már csak egy sarokra vagyunk a hoteltől, hazagyalogolunk, letesszük az állványt és a hátizsákot, Mohameddel elsétálunk a legközelebbi internet kávézóig, netezünk, hazafelé beülünk egy kis étterembe és egyiptomi kaját eszünk. Vissza a hotelbe, fürdés, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 180. nap
2004.04.22.
Csütörtök
8 előtt csörög az óra, alig bírom kinyitni a szemem, bírnék még aludni. Már fél ötkor énekelt egyet a müezzin, és a szúnyogok meg a legyek nem hagytak békén egész éjjel. Összeszedelőzködünk, megreggelizünk a tetőn, ma kapunk egy-egy főtt tojást (jéghidegen) én kérek még egy kiflit (kettőnknek hoztak egyet eredetileg). Összepakoljuk a nagy zsákokat, készen állunk az indulásra, hamarosan mehetünk is. Mohamed jön velünk ma is, de Mr. W. jó hangulatát ma nem élvezhetjük, nem ő visz minket. Először a Citadellába megyünk, úgy értjük, hogy fel lehet menni a toronyba, de sajnos nem így van. Körülnézünk a mecsetben, kívül látszik az egész város, háttérben a Ghizai piramisok, sőt távcsővel még a Saccarai is jól kivehetően átdereng a poros levegőn. Van egy csomó gyerek körülöttünk, gyorsan összebarátkozunk velük, mindegyik kipróbálja a távcsövet, aztán meg fotóztatják magukat. A kopt templomok a következő állomás, nem sokat látunk belőlük, mert magas kőfal veszi körül az épületeket, de pár percet sétálunk mellettük. Kimegyünk Saccarába, itt egy lépcsős piramis és királysírok vannak, amikben a falakat festmények és vésetek díszítik, amiken a nép ajándékokat visz az uralkodónak. Nem könnyű megtalálni a sírokat, mindenütt önjelölt idegenvezetők és sehol egy felirat vagy eligazító tábla. Még a rendőrök is megpróbálkoznak baksist szerezni tőlünk, Zsuzsinak nagyon nem tetszik a dolog. Az egyik arabtól veszünk egy magyar százast. Erős szél fúj, ami hordja a homokot, recseg a gépen az objektív tőle. Visszafelé benézünk egy szőnyegszövő iskolába, ahol a szőnyegek szépek ugyan, de horribilis áron adják, főképp annak a fényében, hogy a tanulók ingyen dolgoznak. Elindulunk a piramisok felé, de egyszer csak megáll az autó nem megy tovább. A sofőr megpróbálja megcsinálni, de nem sokra megy vele. Mi naplót írunk, Mohamed aggódik. Kb. félóra várakozás után érkezik Mr. W., megyünk tovább. Útközben megállunk kaját venni, Mohamed fizeti a miénket is. Újabb arab trükk, nem a bejárathoz visznek, hanem a tegnapi istálló tulajdonosához, akivel hosszas alkudozásba kezdünk tevegelésről és egy LP-ről, végül lyukat beszél a hasunkba és befizetünk a tevegelésre és megkapjuk a könyvet is. Kormányhivatalnokként definiálja magát Kalifa, Mohamed azt mondja róla, hogy ő tud a legtöbbet a környékről, ehhez képest, mikor felülünk a tevére (ketten egyre) kiderül, hogy nem is ő jön velünk, hanem egy újabb "guide" tűnik fel a színen, aki lóhátról rángatja a tevénket. A piramisokat körülvevő kerítés mentén (a külső oldalán) indulunk el jól láthatóan a rossz irányba. A teve kényelmetlen két embernek, csúszom le előre, erővel kell tartani magamat a helyemen, combomat dörzsöli a tevére terített durva takaró. Megyünk kifelé a sivatagba a kerítés mellett, Zsuzsinak éppen kifejtem, hogy szerintem majd bebújunk valami résen, mikor odaérünk, ahol a hatalmas kerítésből egy jó nagy darab hiányzik. Szépen besurranunk a lyukon, és most már a piramisok felé vesszük az irányt. Hamarosan két fehér egyenruhás rendőr tűnik fel teveháton a homokdűnék közül. Láthatóan pénzt akarnak a vezetőnktől, kiabálnak egy sort, de mi még csak le sem lassítunk közben. Egy dombtetőn megállunk, innen jól látszanak már a piramisok. Leszállunk a tevéről, közben újabb rendőrök érkeznek, azok is hangosan vitatkoznak egy sort, mi meg fényképezünk. Vissza a tevére, odamegyünk a második piramishoz, ez Kefremé, Kheopsz fiáé, nekem ez tetszik a legjobban, mert ennek a felső részén megmaradt az eredeti borítás, kis képzelőerővel lehet látni, milyen is lehetett fénykorában. Leszállunk itt is, gyorsan csinálok néhány fotót, már jönnek is a rendőrök, hogy lejárt a látogatási idő, menjünk kifelé. Vitázunk egy sort, majd a kísérőnkkel továbbindulunk a szfinxhez. Csak kívülről látjuk, mert ez külön is körbe van kerítve. Ez jó hely lenne a naplementés képhez, de sajnos itt sem maradhatunk, így vissza tevegelünk az istállóhoz. Ott a tulaj (Kalifa) mindenáron rá akar beszélni, hogy innen, a háztetőről nézzük a naplementét, de sajnos innen nem a piramisok felé megy le a nap, bár ezt egyáltalán nem is értik, hogy ez miért nem jó. Mennénk másfelé, de a mi taxink, ami lerobbant, még nem került elő. Közben a nap szép lassan lemegy, épp mikor megérkezik az autónk. Pár perc alatt sikerül is elindulni, el is visznek egy hídra, szerintük onnan a legszebb a naplemente. Hasztalanul próbáljuk elmagyarázni, hogy erről már lemaradtunk, hiszen már lement a nap, de nem értik, csak erősködnek, hogy most és innen a legszebb, így végül kiszállok és csinálok néhány képet a lemenő nap hűlt helyéről. Vissza a hotelbe, cucc lerak, fürdés, pakolás, vacsora a tegnapi étteremben, a pincér a legdrágább (15EP) kaját ajánlja, de legalább finom, internet, haza. Kicsit még várnunk is kell az indulásra, öt mexikói fiatal utazik velünk. A szokásos arabkodás után (induláskor derül ki, hogy nem kaptuk meg a borítékjainkat, amit Asszuánban kell odaadni az ottani emberüknek, Mr. W. nem akar vezetni valamiért, majdnem összeverekednek) végül 9:25-kor sikerül elindulni. Hatalmas a forgalom, percekig állunk a dugóban, szerencsére az állomás elég közel van, 9:38-ra kinn is vagyunk. Felszállunk a vonatra, a mexikóiak külön kocsiba mennek. Tényleg nagy és kényelmes ülések vannak (első osztály), van légkondi, talán még túl hideg is. Tíz óra helyett negyedórás késéssel indulunk, menet közben is elég csendes, jó lesz. Lehet venni vacsorára szendvicseket, de most ettünk, csak a reggelit rendeljük meg és iszunk egy mangólevet. Zsuzsi az új LP-t olvasgatja én próbálok aludni.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 181. nap
2004.04.23.
Péntek
Egész sokat sikerül aludni, reggel is csak azért kelünk korán, mert hatkor hozzák a reggelit, kicsit várhattak volna még vele. A reggeli egy tízes és egész jó, bár utólag kiderül a turpisság, hogy a tea nincs benne az árban, az újabb 8 font, ami egy rablás, de még így se túl drága az egész. 11 után érünk Asszuánba, az állomáson tényleg vár minket valaki, ahogyan ígérték, és elsétál velünk egy közeli szállodába. Átadjuk a borítékot, nem pénz volt benne, csak egy papír, hogy mit csináljanak velünk. Kapunk két óra szabad programot, megfürdünk, megebédelünk egy kis kifőzdében, aztán megyünk is a nagy gáthoz. Van egy kisebb is, azt még az angolok építették, ezt a nagyot meg az oroszok csinálták az egyiptomi-orosz örök barátság jegyében. Megnézzük a rend kedvéért, aztán áthajózunk egy kis szigetre, megnézni a Philae-templomot. Visszafelé úton kirakatjuk magunkat a múzeumnál, sötétedésig ott nézelődünk. Fényképeken látjuk, hogy milyen volt eredetileg a Philae és az Abu Szimbel templom, mielőtt odébb tették őket az épülő gát miatt. Taxival visszamegyünk a városba, sétálunk, nézelődünk, alkudozunk az árusokkal, Zsuzsinak veszünk egy bazalt macskát, megvacsorázunk. Elmegyünk internetezni is, de pár perc múlva ledöglik a gép, nem megy rajta a net, először ki akarják fizettetni a teljes időt, végül meg nem kérnek semmit sem. Hamar lefekszünk, mert holnap igen korán kell kelnünk.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 182. nap
2004.04.24.
Szombat
Elveszett... :-(
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >