Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 169. nap
2004.04.11.
Vasárnap
Fél 8-kor jön a reggeli, megesszük, aztán lustálkodunk még egy kicsit. Zsuzsi hajat mos, én naplót írok. Jolandával metróra szállunk a Glóriáig, onnan felcaplatunk a 215 csempével kirakott lépcsőn, onnan felmegyünk a Parque de Ruinashoz, amit sajnos épp felújítanak, nem lehet bemenni. Megnézzük a mellette lévő múzeumot (Castro Maya), sétálunk egyet a kertjében is, majd lemegyünk egy meredek lépcsőn a villamoshoz. Egy ott lakó mutatja meg a megállót, mert nem találjuk magunktól, és ott marad velünk, amíg megérkezik a villamos, mert szerinte nagyon veszélyes ez az utca (a drogosok miatt). A villamos nagy élmény, főleg, hogy már nincs ülőhely, nem könnyű állva maradni a rángatózó járművön. Egy étteremig megyünk, mert eléggé megéheztünk mindannyian, de az ajánlott helyet iszonyat drágának találjuk. Körülnézünk, de nem találunk másikat, így felülünk a következő villamosra, ami másfelé megy és hamarosan vissza is fordul, újra jegyet kell vennünk rá, de nem drága (0.6r). Visszafelé átmegyünk egy római stílusú hídon, ami eredetileg vizet szállított. A központba érkezünk, itt minden zárva, mert főleg irodák vannak, a metrót is alig találjuk meg, mert csak egy kijárata van nyitva. Visszajövünk Catetébe, megebédelünk, fagyit és netet keresgélünk, de itt is minden zárva van, visszajövünk a hotelbe sziesztázni. Estére kinézünk még egy táncelőadást, a portás le is beszéli telefonon, de mikor odataxizunk, kiderül, hogy már nincs jegy és nem engednek be, pedig Jolanda mindent bevet az ügy érdekében. Van itt az olasz származású tájképfestő, Facchinetti kiállítása, megnézzük, ha már itt vagyunk. Vissza Catetébe, pizza, süti, szálloda, tévézés, fürdés, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 170. nap
2004.04.12.
Hétfő
Húsvét hétfő van, meglepődve látjuk, hogy a boltok kinyitottak, itt a Nagypéntek a munkaszüneti nap. Veszünk telefonkártyát, felhívjuk Pedrot, aki magyar és utazási irodája van itt, de elég drága. Netezünk, könyvesboltozunk, sétálunk, megebédelünk, sziesztázunk, vissza a központba, estére mennénk valami szamba-táncos helyre, egyet megnézünk a közelben, de nem túl meggyőző (30 USD), a neten keresgélünk másik után, találunk merülést is elfogadható áron. Sütizés, hotel, a tévében Tom Hankses film megy, jó hosszú a sok reklámmal.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 171. nap
2004.04.13.
Kedd
Nyolckor jön a reggeli, kilenc után Jolanda a LP-ből lediktál egy városnéző útvonalat, és holnapra megbeszéljük a Corcovádót. Csak fél 11-kor indulunk neki, mert naplót írunk, meg tervezgetünk előtte. Metróval megyünk a Cinelandiáig, onnan bejárjuk a környéket a Campo Santanáig, ebéd egy kilós kajáldában (most olcsón megússzuk, én csak steaket és zöldköretet eszem, nagyon finom) aztán elsétálunk a November 15. térig. Közben veszünk jegyet péntekre a Teatro Municipalba a Varázsfuvolára, és bemegyünk Rio legjobbnak mondott cukrászdájába. Alig van pár féle torta, egyet megkóstolunk, de nem a legjobb, az biztos. Komppal (katamarán) átmegyünk Niteroira, de csepereg az eső, semmit se látunk belőle, vissza is jövünk ugyanazzal a hajóval. Kicsit nézelődünk még, aztán visszajövünk a Largo de Machadóba. Fagyi, internet, pizza, süti (finom), haza a hotelbe, fürdés, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 172. nap
2004.04.14.
Szerda
Reggeli után Jolandával buszra szállunk, kimegyünk a Corcovado lábához. Hosszas alkudozás kezdődik a taxisokkal, nekünk nem sok dolgunk van, mert Jolanda élvezi a dolgot. Csatlakozik még egy (brazil) pár, de a taxis fickó nagyon kitartó, nem sikerül a csillagászati árból sokat lefaragni. Végül 20 R/fő a viteldíj, amiért előbb a Dona Marta kilátóra megyünk. Ez csak fele olyan magas, de kicsit közelebb van a város központjához, meg a Cukorsüveghez és innen jó kilátás lenne, ha nem lenne csupa felhő az ég, meg csupa pára a levegő. A Krisztus-szobor is csak másodpercekre látszik ki a felhők fehérsége mögül, olyankor gyorsan kattintok is róla egy-egy képet. A levegőben keselyűk keringenek, valami kondorféle, a nyakán fehér sávval. Alattunk egy favela (nyomornegyed) összefüggő rengetege egymáshoz tapasztott bodegákból, a képeslapok mind szemérmesen olyan szögből mutatják a város nevezetességeit, hogy a favelák véletlenül sem látszanak rajtuk. Látni a környező érdekes alakú hegyeket, a lagúnát (lagon Rodrigo do Freitas), az óriási stadiont (Maracana), a Flamengó és a Botafogó strandokat. Vissza a buszba, felhajtunk a meredek úton a hegyre, ahonnan lifttel megyünk tovább. A lift átlátszó falán keresztül egy hatalmas fikuszra látunk, emelkedünk mellette vagy négy-öt emeletnyit. Innen még mozgólépcsők vezetnek a csúcsra, a szobor talapzatához, de már innen is látszik a Megváltó monumentális szobra. Nagyon impozáns a hatalmas, kitárt karú alak, kár, hogy az ég nagyon felhős, kék háttérrel még szebb lenne a szobor világító fehérsége. Rengetegen vannak itt, úgy van kialakítva a szobor körül a kilátó rész, hogy mindenki lefényképezheti magát a szoborral a háttérben. Innen (mivel magasabban vagyunk) még jobb a kilátás, bár van, hogy percekig csak a fehérséget bámulhatjuk, mert alattunk folyamatosan jönnek a felhők. A szobor felett madarak töltik be a levegőt, egy fregattmadár elegáns sziluettje is feltűnik az apróbbak (talán fecskék) között. Alattunk erdő, a Tijuca Parkban vagyunk, a fákon apró majmok szaladgálnak. Csinálok néhány képet, egy repülőgép is pont beszáll az egyikbe. Lejár az idő, negyven percet beszéltünk meg a sofőrrel. Vissza a Cosmo Velhoba, megnézzük a Largo do Boticariót, nekem nem tetszik. Vissza a Largo do Muchadóba, elbúcsúzunk Jolandától, megy felvarratni az arcát (állítólag Rióban nagyon jó plasztikai sebészek vannak jó áron), majd szombaton találkozunk vele legközelebb. A beach busszal akarunk végigmenni a strandokon, de nem jön, hiába várunk rá, így egy másik busszal megyünk ki a New York City Centerig. Útközben elhaladunk Rocinha mellett is, a térkép szemérmesen zöldterületként tünteti fel, és csak egy nagyon apró felirat jelzi a kisvárosnyi favela létét (ezért nem is találtuk meg eddig). Rengeteg rendőrt látunk, a favelába vezető utak lezárva. A NYCC csak egy a sok közül, itt a Barra de Tijucában, hatalmas plázák, hipermarketek sorakoznak egymás után. A mozinál kezdjük a nézelődést, itt le is ragadunk, megnézünk egy John Woo filmet (Paycheck). Egy taxissal megalkuszunk egy útra Isten Városába (Ciudade de Deus), teszünk egy kört, persze nem sok mindent látunk, csak a főutcán megyünk végig, ami ugyanolyan, mint bárhol máshol Rióban, városi buszok járnak, a mellékutcák viszont már egy nyomornegyed utcái, itt már nincs aszfalt, gyerekek játszanak a porban. Itt mindenki sötétbőrű, nem is látunk fehéret köztük. A taxissal elég nehezen értetjük meg magunkat, pl. nem sikerül kiszedni belőle, hogy látta-e a filmet. Közben besötétedik, hazafelé nehezen találunk buszt, érdekes, hogy az ugyanolyan számot viselő buszok is különböző útvonalakon járnak. Végül amire felszállunk az nagyon hideg és nagyon lassan halad. Nem is jövünk vele hazáig, Botafogóban kiszállunk és elmetrózunk a Copacabanáig. Már nagyon hiányzik egy WC, szerencsére a Modern Soundban van, csak odáig kell kibírni. Megkeressük az Estacao Rio nevű helyet, a Rio Guide szerint itt szamba-show van esténként, de kiderül, hogy nem is. Mászkálunk még egy darabig, a parton már semmi élet, eszünk egy vacak hamburgert, aztán hazamegyünk. A közeli internet már zárva, a másikhoz már nincs erőnk elgyalogolni, szálloda, fürdés, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 173. nap
2004.04.15.
Csütörtök
Korán kelünk, reggelizünk, aztán van egy csomó időnk, kilenckor indulunk el kaját szerezni és pénzt kivenni. Én eszem egy finom péksütit, narancs- és kiwilevet iszunk utána (Zsuzsinak nagyon ízlik a kiwi). Kifizetjük az eddigi szállást, hozzuk a cuccunkat, már épp itt is van Gustavo, indulunk is. Egy svéd fickó jön még velünk, Gustavo szórakoztat minket a hosszú kocsikázás alatt. Odaérve kicsit nehezen találnak nekem felszerelést, addig mi a strandon várunk. Fekete-fehér szulafélék halásznak a vízben, csőrük világos sárga, szemük sötét. A második félórát már az árnyékban töltjük, a napon elég meleg van. Gustavo a merülés előtt még felvisz minket egy hegytetőre, ahonnan szép kilátás nyílik a szemben lévő két kis szigetre. Körülöttünk rengeteg kaktusz, itt nagyon kevés a csapadék. Hajóra szállunk, kicsit még kavargunk egy másik hajó után az ólomövek miatt, aztán már kezdődhet is végre a merülés. Sekély vízbe ereszkedünk, csupa szikla meg tengeri sün az egész. Itt nem olyan hideg a víz, mint a strandnál volt, de nincs melegünk itt se, pedig hosszú ruhában merülünk. Gustavo megy elől Hakannal, mi meg utánuk. Ismerős forma halakat látunk: doktorok, pillangók, trombita- és lepényhal, van egy igen furcsa hal nagyon hosszú hát- és mellúszókkal, és ami eddig nem nagyon volt, tengeri teknősök, tömegével. Eddig ha láttam is, másodperceken belül elmenekült, itt viszont lépten-nyomon előbukkannak és szerencsére nem sietnek továbbállni. A tengeri sünök is különböznek az eddig látottaktól, a tüskéik kékes-zöldesek. Van néhány tengeri csillag és tengeri uborka is. A sziklákról lapos levelű növények lógnak, a látótávolság nem túl jó. Van egy termetes, kerek, lapos hal, kékes alapon narancssárga mintával az oldalán, az nagyon impozáns. Valami császárhal féle is akad, meg egy nagy sárga-kék, és triggerek is vannak szép számmal, apró, sárga mintás halak nagy raja úszik el mellettünk. Hamar elmegy a háromnegyed óra, kifogynak a palackok, feljövünk. Rövid pihenő, kapunk szendvicset, chipset, csokit, én nem bírok enni, kicsit felfordult a gyomrom a hullámzástól meg a szagoktól. Áthajózunk egy másik szigethez, újra lemerülünk. Zsuzsival maszkot cserélünk, egy kicsivel mindkettőnknek jobb így. Ugyanazokat látjuk, mint az előbb, talán egy kicsit több a teknős, Zsuzsi talál egy jól megtermett példányt, ami nem ijed meg tőlünk, és nem úszik el a közeledtünkre. Két murénát is találunk, két faj, egymáshoz egész közel. A trombitahalak itt nagyobbra nőnek és bátrabbak is mint az eddigiek, egész közelről hagyják magukat nézegetni. Gömbhalakból is van legalább három vagy inkább négy faj, az egyiknek kis szarvacskái vannak. A homokon homokszínű lepényhalak lapulnak, csak akkor látszanak, ha megmozdulnak. Időnként feltűnik egy-egy teknős, most aztán rendesen kigyönyörködhetjük magunkat. Elfogy a levegő, kijövünk, ez a hullámverés miatt most nem is olyan egyszerű, de három nekifutásra csak összeszednek mind a négyünket. Irány a part, mire kivetkezünk a felszerelésből, meg is érkezünk. Kocsi (Fiat Valio 1.6, 16V kombi), irány haza. Egy helyen megállunk, Gustavo kávézik, mert már nagyon álmosodik, aztán megyünk is tovább. Beszélgetünk mindenféléről, tőle tudjuk meg, hogy az egyik maffiavezért (Dudut vagy Lulut) lelőtték, vége a Rocinhai zavargásnak. Még énekelünk is neki egy magyar nótát. Gustavónak jó humora van és mindenről megvan a véleménye. Negyed 9-re érünk haza, fürdés, hajmosás, lemegyünk netezni, megvacsorázunk a maradékból, most már jobban esik az étel.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 174. nap
2004.04.16.
Péntek
Ma jobb idő van, mint eddig, alig van felhő az égen, persze ez azt is jelenti, hogy pár fokkal melegebb a levegő és pár perc után elég kellemetlen a napon lenni. Mindezeket már az állatkertben tapasztaljuk meg, miután kimetróztunk ide. Sehol egy tábla vagy felirat, alig találtuk meg, még a bejáratra sincs kiírva, hogy hova is megy be az ember. Nézelődünk, az egyik röpdébe be is lehet menni, van egy egész nagy másik az aráknak, de a legtöbb madarat szűk kis ketrecekben tartják. Gyorsan végignézünk mindent, a hangyász kimarad, de aztán visszamegyünk és megnézzük őt is, hihetetlen egy állat. Az állatkert után átgyalogolunk a Maracana stadionhoz, jegyet akarunk venni valamelyik hétvégi meccsre (bár enmgem egyáltalán nem érdekel a foci). A jegyek zömét már felvásárolták a jegyüzérek, akik 5-10-szeres áron próbálják ránk sózni. A pénztárban van még pár olcsó jegy, de a pénztáros nő lebeszél minket, hogy úgysem fog tetszeni, mert túl sok a verekedés azon a részen. Körbejárjuk a stadiont (elég romos egy része), hátha be lehet menni, de kicsit drágán mérik a belépőt, háromszor annyiba kerül bemenni az üres stadionba, mint egy focimeccsre, így ezt is kihagyjuk (nem fáj érte a szívünk, mert nem vagyunk focirajongók). Megkeressük a metrót és megyünk vele pár megállót az ellenkező irányba is mert zömmel a felszínen halad, lehet belőle nézelődni, aztán vissza a belvárosba. Vissza akarunk menni abba a jó kis étterembe a Buenos Aires utcában, ahol a múltkor voltunk, de mire odaérünk, bezár a kilós kajálda része, csakúgy, mint a környék összes többi ilyen helye is. Zsuzsinak keresgélünk cipőt estére az operára, nagysokára találunk csak egy olcsóbbat. Hazametrózunk, eszünk egy menüt az Amazóniában, hotel, fürdés, metró, színház. A bejáratnál kiderül, hogy rövidnadrágban nem engednek be. Vitatkozunk egy sort, persze feleslegesen, aztán átmegyek a jegyirodába, ahol sikerül eladni a jegyeket és venni másikat vasárnapra. Iszunk egy narancsot, metró, iszunk még egy narancsot, hotel, naplóírás, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Egyszercsak, majd itt lesz a napló... 175. nap
2004.04.17.
Szombat
Reggel valaki Jolandát keresi rajtunk, reggeli, lustálkodás, naplóírás. Mosatni akarunk, de az utcánkban darabra megy az ár, így nagyon drága mulatság lenne. Az égen egy felhő sincs, ragyogó kék az egész, ezért a mosást elnapoljuk, megyünk a Cukorsüvegre. A metrótól vagy negyedórát kell gyalogolni, nagyon melegünk van, mire odaérünk a felvonóhoz. Zsuzsi úgy dönt, hogy ő nem jön fel, mert elég drága a jegy és annyira nem érdekli. Én veszek egy jegyet és beállok a sorba, várom, hogy induljon a kabin. Jó sokat kell várni, egyszer csak Zsuzsi jelenik meg, a távcsövet hozza utánam. A kabinba egyszerre 70 embert engednek, jó sűrűn vagyunk, mire megtelik végre. Az út talán két perc az első állomásig, már innen is elég jó a kilátás. Csinálok pár képet, aztán újra beállok a sorba a következő kabinhoz. Megint hosszú várakozás, soká jön össze a kellő számú ember. Ez az út is nagyon rövid, közben látni, hogy a meredek, szinte függőleges sziklafalon végig hegymászók araszolnak felfelé. Nem irigylem őket, rekkenő hőség van, pont rájuk tűz a nap. Fentről igazán gyönyörű a kilátás, még a nagyon távoli hegyek is elég jól látszanak, bár azok felett már felhők is vannak. Az égen keselyűk keringenek felettünk, meg egy fregattmadár kecses sziluettje látszik. Fotózom, nézelődöm, sorban jönnek a repülők, pont itt a hegy előtt fordulnak rá a leszállópályára. Éget a nap, árnyékba kell húzódnom. Az állomás mellett nézelődöm, amíg nem indul a következő kabin lefelé. Távcsővel jól körül lehet nézni a városban, a strandokon, a belvárosban. Látszik a Niterói is, a nagy sziget, amit hosszú híd köt össze a szárazfölddel. Dél felé kis szigetek vannak az óceánban elszórva, nyugatra, a Corcovado mögött a Cukorsüvegre emlékeztető formájú kúpos hegyek sorakoznak, arrafelé is felhős már az ég. Lejövök a középső állomásig, ez a Morro da Urca (220m), van itt egy színház, meg persze szuvenír és enni-, innivaló is akad. Ami érdekesebb, pici majmok élnek az óriási fikuszok sűrűjében, sajnos ők is behúzódnak az árnyékba, nehéz őket lefényképezni. Megint az állomás mellett nézelődve várom meg a lefelé menő járatot. Egy régi kabin és a régi gépház egy része is ki van állítva a másik oldalon. Ahogy lefelé megyünk, próbálom Zsuzsit megtalálni a lenti tömegben, de nem látom. Persze ott volt, ő látott is engem, derül ki pár perc múlva, mikor lent találkozunk. Melegünk van és éhesek is vagyunk, benézünk egy közeli plázába, itt ugyan jó hűvös van, csak éppen rendes ételt nem árulnak. Hamar elunjuk, megyünk tovább a Botafogo felé. Végül egy pizzát eszünk, nem egy nagy szám, meg narancslevet iszunk, ebben legalább nem lehet csalódni. Kaja után megkeressük az indián múzeumot, nem könnyű, mert nem abban az utcában van, ahol a térkép és a tábla jelzi, hanem eggyel odébb. Csalódás ez is, alig látni valamit, ennél eddig is többet tudtunk róluk. Egy újságból megvesszük a moziműsort, kiderül, hogy abban a plázában, amelyikben nemrég voltunk, van mozi is és ott játsszák az Underworldöt. Visszamegyünk, a pénztár előtt hosszú sor kígyózik, több mint száz ember várakozik, mert bedöglöttek a számítógépek, kézzel írják meg a jegyeket. Kivárjuk a sort, közben mögöttünk már annyian vannak, hogy nem is látjuk a sor végét (szombat van). Eszünk egy sütit, aztán újra sorba állunk, hogy jó helyünk legyen a teremben. Kiderül, hogy egy egész kis terembe kaptunk jegyet, a vászon se túl nagy és térhatású hang sincs. A film nem hagy túl mély nyomot bennünk (persze a magyar vonatkozású részeknél összenézünk), de egyszer meg lehetett nézni. Találunk egy buszt, ami visszahoz minket a Largo do Machadohoz, innen még elsétálunk netezni, itt is várni kell a gépre. Netezünk, az egyiptomi merülést nem tudjuk megkérdezni, mert nem megy az index.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >