Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
148. nap
2004.03.21.
Vasárnap
Gyenge reggeli a szálláson, buszpályaudvar, megnézzük a túrát, elég olcsó és 11-kor indul. Megtudakoljuk a fogorvost is, csak azzal nem számoltunk, hogy épp vasárnap van. Elmegyünk a megadott címre, persze a fogorvos zárva, és a klinikán sincs rendelés ma (ezt Zsuzsi telefonon deríti ki, zömmel spanyolul). Bevásárolunk, aztán én visszamegyek megvenni a jegyet, Zsuzsi meg hazaugrik a maradék kajáért. A városban karakarák üldögélnek a villanyoszlopokon, tereken. Egy merci kisbusszal megyünk, elfoglaljuk az első üléseket, persze még össze kell szedni a városban a többieket. Vannak itt Chiléből, Kolumbiából, Peruból még rajtunk kívül. A sofőr nagyon profi, magyaráz, fényképez, bemutatkozást szervez, stb. Mikor meghallja, hogy magyarok vagyunk, mindjárt mondja, hogy aha, az az ország, ahonnan Puskás származik. Sajna csak spanyolul beszél, így nem teljesen értjük, miket mesél róla. Először itt, Puerto Monttban kanyargunk egy kicsit, megállunk egy kilátónál (Zsuzsi virágot kap egy kissráctól, persze biznisz, de nagyon örül neki). Puerto Varas (diafilmet keresgélünk), kaszinó, tópart, az Osorno már Puerto Monttból is látszott, ragyogó napsütés, az égen egy felhő sincs. A tóparton megyünk végig a vulkán felé, ebéd is egy tóparti étteremben (kaja után még karakarákat fényképezem a parton). Laguna Verde (búbos cini féle), a kolumbiai fickó lefényképez minket és megígéri, hogy küldi majd a képet e-mailben. Lago Todos Los Santos, Salto de Agua. Visszafelé csónakkirándulás egy kis sziget körül, kócsag és szürkegém halászik, kormoránok készülnek a lefekvéshez, fehér ludak húznak el a fejünk felett, gyönyörű esti fények vannak. A csónakázás közben megy le a nap, mire megint úton vagyunk, Az Osorno már lila ég előtt magasodik. Sötétedés után érünk vissza a városba, kiszállunk egy nagy bevásárló központnál. Filmet akarok venni, de csak Extracolor van, így csak hármat veszek, reménykedem, hogy hátha kapunk még Sensiát valahol. Fagyizunk, átmegyünk egy másik plázába, de ott is csak Kodak van. Veszünk ki pénzt, aztán hazasétálunk. Otthon sikerül megbeszélni, hogy hívjanak taxit holnap reggelre, meg hogy kapjunk reggelit korábban.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Repülés. 6-kor óracsörgés, de nincs még melegvíz. Kis pihi még, aztán összepakolás, reggeli, és taxival ki a reptérre. 5000 peso. A jegyünkkel kis gond van, de megoldják. Felszállunk, másfél óra alatt Santiagóba érünk. Itt az első kávézóba belógunk és 1 órát ingyen netezünk, majd kilógunk. Otthonról jópár levél jött. Keresünk bankot, felváltatjuk a 300 dollárunkat apróra. A LAN Chile pultjánál bejelentkezünk a törzsutas programba. Boltokat nézegetünk, becsekkelünk, aztán visszamegyünk a délelőtti netkávézóba. Most iszunk is valamit, és a netet is felszámítják, 500 peso 15 perc. Reggel a fórumba csak annyit írtunk, hogy megvagyunk, a Falkland jó volt. Csabi megint feltett egy adag képet. Búváros is van közte. Veszek a fogfájásomra fájdalomcsillapítót, de később kiderül, hogy valószínűleg helyi érzéstelenítőt vettem. Lefordítom a termékleírást. A gépen Csaba vészkijárati helyre ül, aztán én is mellé, mert nincs tele a gép. A gép kb. 50 perc késéssel indul, 2 utasért még indulás után is visszamegy. A gépen mindketten naplót írunk, és végre meleget eszünk. (Tegnap az utazáson ettünk sült marhahúst krumplival, zöldséggel, öntettel.) A gép Iquiquében is megállt, ott majdnem mindenki leszállt. Kb. 6-ra érünk Aricába. A repcsiből láttuk az Andok láncait, itt minden tiszta kopár. A hegyek oldala egyenest a tengerből emelkedik ki. A reptéren összeálltunk egy ausztrál lánnyal, ő is Tacnába tart. 3-an egy kocsival összesen 30 dollárba került a fuvar, a sofőr intézte a határátlépést. Flottul ment minden, Peruban kitett minket a buszállomásnál. Egy órával megint vissza kellett állítani az óránkat, így 18:40 körül értünk a buszállomásra. Infógyűjtés után befizettünk egy Tacna-Arequipa buszra, 18 soles volt fejenként (1 sole kb. 65 Ft). Plusz 1-1 sole volt a buszállomás használati díja. 19:30-kor indult a busz, és 1:30-ra ért Arequipába. Servicio Normales. A busz többször is megállt, étel- és italárusok szálltak fel, aztán egyenruhások, akik ellenőrizték az utasokat és a csomagteret. 2 órával érkezés előtt már nagyon kellett pisilnem. Állt a busz, előrementem, kérdeztem, hol van WC. Aszondják, nincs. Az árusok is ezt mondják, de aztán mutogatnak az utca másik oldalára, a házsor mögé. Van ott egy átjáró, de az egész gyanús és ismeretlen. Emberek üldögélnek az út szélén. Az egyik pasas a busz elejénél ekkor felajánlja, hogy elkísér. Átmegyünk az út másik oldalára, át az átjárón. Kicsit távolabb újabb házsor tűnik elénk, jobb szélén egy benzinkúttal. Az ember kérdezi a kutasokat, ők továbbküldik egy nőhöz, aki az egyik lakás előtt kint van épp, csak nála ég a lámpa. A nő azt mondja, nincs WC. Az ember rámnéz és széttárja a karját. Megyünk tovább kicsit, de arra már ajtók sincsenek a házsornak ezen az oldalán. Visszamegy a nőhöz, gondolom megkéri, hogy engedjen be engem vécére. A válasz elutasító. Az ember tanácstalanul rámnéz, aztán kérdez valamit. Nem értem. Megint kérdezi, megint nem értem. Aztán mond még valamit, amiből egy szó hasonlít a fekália szóra, így leesik, valszeg azt kérdezte: “Hölgyem! Pisilnie kell, vagy szarnia?!” Mondom neki, hogy kicsi WC, poquito aqua. Széttárja a karját és lefelé, a földre mutogat, mintha azt mondaná, hogy nincs más választásom, vagy itt leguggolok, vagy mehetünk vissza a buszhoz. Állunk ketten éjfélkor Peruban a porban. Azt sem tudom, hogy hol. Leveszi a kabátját, mutatja, hogy takar. Kezdem beadni a derekam. Mivel engem néz, mutatom, hogy forduljon meg, ne nézzen. Megfordul, a kabátját a háta mögött tartja. Egy kamion még befordul, pont megvilágít minket a reflektorával, felugrom, de aztán a kamion továbbmegy. Visszaguggolok, és elintézem. Egy muchas gracias, aztán vissza a buszhoz. Ahogy felszállunk, már indulunk is tovább. A buszon videofilmeket vetítenek, az első üvölt, pont a fejem fölül szól a hangszóró. A második, a kenguru Jack halkabb, akár aludni is lehetne tőle. Arequipában taxiba ülünk, az ausztrál lány a Tierra Surnél száll ki, mi a Hostal Veronát választjuk végül. 50 sole a szoba, van kis előtere, saját fürdője, az utcára néző kis erkélye. Reggel besüt majd a nap. Tiszta mediterrán hangulat. 149. nap
2004.03.22.
Hétfő
Fűtés még mindig nincs, nem nagyon akaródzik kibújni a meleg takaró alól, de azért összeszedjük magunkat. Melegvíz sincs, így a reggeli fürdés elmarad. Megreggelizünk, a taxi már kinn vár egy ideje, de sima személyautó, nem látszik rajta, hogy ez az a taxi, ami értünk jött. Simán kiérünk a reptérre, ahol megint problémáznak a jegyünkön, már be kellene szállnunk a gépbe, mikor még mindig telefonálgatnak, de végül megoldják a dolgot. A gép is késik egy kicsit, nem maradtunk le semmiről. Santiágóig repülünk, ott először is netezünk, levél olvasás, bank, fórum, képnézegetés (Csabi szkennelt egy újabb adagot). Sikerül a 100 dollárosokat felváltani (eddig nem ment), kiváltjuk a LANPass kártyánkat, amivel km-eket lehet gyűjteni, de valószínűleg sohasem gyűlik össze egy ingyen repjegy. Filmet itt sem kapunk, a brazil LP több mint 11 ezer Ft, azt sem vesszük meg. Visszamegyünk a kávézóba netezni, kiderül, hogy fizetős, az előbb leléptünk szó nélkül, sebaj, most kiszámláznak egy negyedórát. Nézelődünk, naplót írok, Beszállunk a gépbe, a kifutóról jövünk vissza két utasért, ötven perc késéssel indulunk csak. Ebédre csirkét választunk, kicsit tévézünk, naplót írunk. Először Iquiquébe megyünk, aztán még félóra repülés Aricáig. A reptérről lehet Tacnába is menni közvetlenül, kicsit sokallom a 30 dollárt érte, de találunk egy ausztrál csajszit, akivel elfelezzük a díjat, így már megyünk is Peruba. Érdekes, hogy a határon átlépve azonnal észre lehet venni a változást, máshogy öltözködnek az emberek, mások az autók. Hamar Tacnába érünk, a buszpályaudvarra vitetjük magunkat. Itt vesszük észre, hogy egy órával megint vissza kell állnunk. Van egy órácskánk a következő buszig, jegyet veszünk, pénzt váltunk. "Normál" busszal megyünk, a jegyhez extraként videó vetítés tartozik. Ez így éjszaka nem tűnik túl jó ötletnek, épp a fejünk felett bömböl egy hangszóró (spanyolul). Először a Tripla X, aztán valami Kenguru Jack akadályozza az alvást. Hat órán keresztül zötykölődünk, az út nagy része emelkedő, hajnal kettőkor már Arequipában (2300 m) vagyunk. Egy taxisra bízzuk a szálláskeresést, előbb az ausztrál lánynak találunk egy drágábbat, aztán mi is elfogadjuk az elsőt, amihez visz, mert nincs már kedvünk (és erőnk se) tovább keresgélni (14 USD). Fürdés, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Fél 3-kor alszunk el, fél 9-kor kelünk. Hajmosás, reggeli. Összepakolunk, aztán irány a város. A Plaza de Armas csak 2 tömbnyire van. Veszünk Peru könyvet meg két tekercs filmet, leülünk a téren egy padra és tervezgetünk. Aztán repjegyet veszünk Limába, 15:45-re. Madaras könyvet keresünk, rovarűző folyadékot vásárolunk. 10,5 solunk marad, ebből menüt ebédelünk 3,5 solért, utána pedig 4s/szeletért sütizünk. Veszünk ki pénzt, de sajnos sole helyett dollárt. Itt ugyanis a bankautomatákból alapértelemzésben dollár folyik. A kivett pénz egy részét helyi pénzre váltjuk. Lefénymásoljuk az útlevelünket. Internetezünk: 1 sole-ba kerül óránként. Írunk a fórumba, leveleket olvasgatunk. Otthonról bőven kaptunk levelet, szerencsére. A fórumba Csaba megírja azt is, ami a Saundersen történt. Na mindegy. Annyit segítek magamon, hogy a sötétedés elől a gyorsan szót kitöröltetem vele. Aztán reptér, 10 soles a fuvar. A reptéren még telefon egy utazási irodán keresztül Piscóba, hogy holnap reggel mennénk félsziget és sziget túrára. Fél órával indulás előtt megyünk a kapuhoz, azonnal be is kell szállnunk. 15:30-kor már mozog a gép, 45-kor már fel is száll. Csabának megint jutott hely az exit rowban, és engem is odaültet egy nagyon szimpatikus stewardess. Aztán mindketten naplót írunk, Csaba olvassa a Peru könyver. Kb. másfél óra az út, leszállás után befizetünk egy buszos transzportra, 10 sole/fő. Várunk még utasokat, aztán kb. 1 órát buszozunk Limában. Városnézés. Végül kitesz minket a sofőr a Flores cég busztermináljánál, 18:30-kor van is egy busz Piscóba. Végül aztán a 19 órás buszra tesznek fel minket, szerintünk hozzácsaptak minket egy másik járathoz. Ez a busz Aricába megy. A buszállomáson kb. 50 percet ácsorogtunk, nézegettük az embereket. Voltak miniruhás utazásszervező csajszik, ágyat szállító család, Csabára (szerintem) szemet vető néger nő. Ilyenek történnek. A busz elég sokára ér ki Limából, a közlekedés dél-amerikai stílusú. A busz jobb első ajtaján kihajol egy fiú, figyel, dumál az autósoknak, intézi, hogy minél gyorsabban átvergődjünk a rázós kereszteződéseken. Bent Limában tumultust láttunk a Nemzeti Stadion környékén. A városban több helyen is láttunk rohamrendőröket golyóálló mellényben, pajzzsal (vagy mi annak a neve), lovasrendőröket, közlekedésieket. Különösen sok a rendőr az egyik előkelő hotel előtt. A piscói busz megint videós, de az út vége felé az új Jézus-filmet teszik be, így az elejét, kb. 45 percet látunk belőle. Jó, nekem tetszik. Pont ezt vettük meg még Limában, egy utcai árustól 5 solért, még a reptéri buszból kihajolva. Véletlen egybeesés. A filmben héberül beszélnek, angol és spanyol felirat van rajta. Egyszercsak megérkezünk, az elágazásnál kitesznek minket. Itt taxiba ülünk, és végül 5 solért, taxiként vitetjük be magunkat. Collectivóként 1 sole/fő lett volna az ára, még két utast kellett volna várnunk legalább. Irány a Hotel Pisco. 30 sole/szoba, két külön ágyas, saját fürdővel. Aztán turista infót gyűjtünk be egy 16 éves fiútól. 15 dollár/fő áron megvesszük tőle a holnapi két túránkat: a szigethez és a nemzeti parkba. Éjfél körül alszunk el. 150. nap
2004.03.23.
Kedd
Fél 9-kor kelünk, egy kis luxus hajmosás, reggelire maradék Chiléből, pakolás. A központtól egy percre vagyunk, besétálunk filmet, könyvet, bankot, internetet keresni. Találunk Peru LP-t, 20 USD-re sikerül lealkudni, mindjárt ki is nézzük belőle, hogy merre menjünk először. Veszünk repjegyet Limába a délutáni gépre, mert így tudunk leggyorsabban Piscoba jutni. Sajna a busz, bár fillérekbe kerül, 14-15 óra alatt vinne oda. Megebédelünk egy kisvendéglőben, 240 Ft egy menü: húsleves zöldségekkel, csirkepörkölt krumplival, rizzsel, üdítő. Madaras könyvet is találunk, de 84 USD és túl nagy, meg nehéz is. Írunk a fórumra, megnézzük az úti képeket, meg hogy Bolíviába kell-e vízum (+Uruguay, Paraguay). Taxi a reptérre, az infó pultnál felhívatjuk a piscói irodát a holnapi túra miatt, aztán beszállás a gépbe és már indulunk is - 15 perccel előbb. Az Aerocontinente járat (100%-ig perui) fapados, de ennyit megér (64 USD). A gépen naplót írunk, olvasom a LP-et. Megérkezünk, be kell menni a városba, a buszpályaudvarra, felülünk egy shuttle buszra, ami bevisz odáig. Bekerülünk az esti csúcsforgalomba, meg valami sportesemény is zajlik éppen, így elég sokáig keringünk, de legalább várost nézünk egy kicsit. Veszünk egy kalóz DVD-t, persze CD van benne, de olyan olcsó, hogy a borító is megéri ennyiért, meg persze nem gyakran vásárolhat az ember a buszablakon kihajolva egy piros lámpánál. Megvesszük a jegyet Piscóba, végül a mi buszunk nem is megy, de félóra múlva jön a következő és arra is jó a jegy. A busz nem túl kényelmes, és lassú is, majd elalszunk, mire Piscóba érünk. Találunk szállást és egy utazási irodát (két fiatal srác) a másnapi kirándulásra. Zuhany, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

6 után kelünk, zuhany, 6:30-kor beülünk reggelizni, de kicsit nehezen készül el a két rántotta. Kapunk még narancslevet, zsemlét, vajat, lekvárt és teát. Én 7-re befejezem, Csaba még ekkor sem kapta meg a rántottáját. Én megőrzésre elrakatom a csomagokat, fogat mosunk, már jönnek is, hogy vár a busz. 7:20-ra kiérünk, felszedünk még pár utast, aztán irány a kikötő. Itt ácsorgás, nézzük a kormoránokat, sirályokat és a reggeli zsákmányt rakodó halászokat. A madaraknak is jut a halból. A parton sátorozók szedelőzködnek, a pár ékszereket árul. Az Islas Ballestashoz motorcsónakkal mentünk. Odafelé megálltunk a kandelábernél, ami egy (hallucinogén) San Pedro kaktusz a domboldalba vésve. A szigethez érve nem szállunk ki, mert nem lehet, hanem körbehajózunk. Inka cséreket, Humboldt pingvint, oroszlánfóka kolóniát, kormoránokat, boobyt, pelikánokat látunk a sziklákon. A fókák hangosak, hatalmas a kolónia. Sok a bébi is, de sajnos a partnál a vízben úszkáló nejlon zsákokra nem ügyel senki, otthagyják őket. Láttunk egy kicsit, amelyik alig bírt kikeveredni egy ilyen zsákból, ami a guano bányászat miatt került a vízbe. Az egész helyen rengeteg a guano, fehéres-sárgás színűre festi a a vörös sziklákat. Vissza a kikötőbe, kb. 10:30-ra érünk ki. A halászok még mindig dolgoznak, a fuvarosokkal együtt. Nemsokára buszra szállunk a második túrához, a Paracas-félsziget Nemzeti Parkjához. A sivatagban utazunk, az info centernél állunk meg először. A belépő 5 sole/fő, a múzeumba pedig még 2 sole/fő (diákigazolvány nélkül 7 lenne). A kiállítás rövid, a terem kicsi, de azért találunk érdekeset: múmiákat és deformált, meglékelt koponyákat. A paracasok csecsemőkortól alkalmazták a koponya megnyújtásához a kötözést. Flamingókat is errefelé szerettünk volna látni, de nem voltak itt. Aztán elbuszoztunk az ú.n. katedrálishoz, kisétáltunk a sivatag szélére, oda, ahol a hatalmas sziklák a tengerbe érnek. Itt láthatunk olyan sziklaképződményeket, amelyeket a víz alakított ki. A sivatagban nincs egy fűszál sem, skorpiók, hüllők élnek itt, meg róka. Láttuk a lábnyomait. A parti sziklákon boobyk, inka csérek éldegélnek. Aztán vamos a la playa! Itt ebéd. Az első fogás valami hal meg tengeri dolgok salátaként szervírozva, a második fogás ugyanez párolva, rizzsel. Nagy részét otthagyom. Üldögélek a parton, naplót írok, mialatt Csaba fényképez. Aztán vissza Piscóba, 4 után érünk oda. A zsákokat összeszedjük, elsétálunk a buszállomáshoz. Innét indul a busz Icába. Szerencsénk van, 5 perc múlva indul is. A jegy 3 sole/fő. Icában átsétálunk a nazcai buszhoz, már kint áll, gyorsan felszállunk rá. Ekkorra már besötétedett. A busz hamarosan teljesen megtelik. Ha jól emlékszem, fél 7-kor indulunk el Nazcába, és 9, fél 10 körül érünk oda. Én azonnal bekéretőzöm vécére, van egy hostal pont ott, ahol a busz megáll. Végül lealkudjuk náluk a szállást 25 sole-re, és ott maradunk éjszakára. Szimpatikus a tulaj. Befizetünk nála egy másnapi túrára, 34 dollár/fő áron. Ebben benne foglaltatik a repülés a Nazca vonalak felett, oda-vissza fuvarral, egy temető, egy kerámia- és egy aranymosó műhely. A hostalban dolgozik egy fiú, aki ismeri az Unicumot, meg is kínálom hát mindhármukat egy-egy kortynyi hazaival. Aztán elkísérnek minket egy étterembe, ahol tudunk menüt enni. 2,5 sole/fő. Csirkeleves makarónival, párolt hús és zöldség rizzsel. Jó ízű! Vízzel együtt összesen 6 sole. Aztán internet, anyukám kétségbeesett leveleire Csaba is ír, meg én is írok választ. Megnyugtatót. Eszti is írt, tök jó fej, mert azt írja, hogy kemény csaj vagyok, és büszke rám! Nagyon jót tesz nekem, teljesen feldob. 11 után megyünk vissza a szállásra, fürdés és alvás. 151. nap
2004.03.24.
Szerda
Korán kelünk, mert a túra negyed nyolckor indul és előtte még megreggelizünk. A hotel éttermében eszünk, a srác olyan lassú, hogy alig tudjuk befejezni időre és ráadásul elég drága is az itteni viszonyokhoz képest. Busszal visznek át a paracasi kikötőbe, a szervezés nem az erősségük, majd’ egy órát várunk, mire elindulnak velünk a motorcsónakok. Nem baj persze, addig is nézelődünk, a halászok most rakodják ki a zsákmányt, rengeteg a madár a környéken, sirályok, pelikánok, kormoránok lesik, hogy mit csenhetnek el. Első állomás a candelabra egy óriási kaktusz rajz az egyik part menti hegyoldalban. Innen egyenesen a szigetekhez megyünk. A tenger felett mindenfelé madarak szállnak, főleg szulák de van egy fehérnyakú sirály féle is. A szigeten meglepődve látom, hogy még manapság is folyik a guanó kitermelése, azt hittem, a műtrágyák elterjedésével már rég felhagytak vele. Hát nem, sőt, millió dolláros üzlet lett. A szigetek igazából csak vízből kiálló vöröses szikladarabok, amiket ellepnek az itt költő madarak meg azok ürüléke. A laposabb részeken oroszlánfókák élnek hatalmas kolóniában. A madarak közül legszebb talán az inka csér, de a piros lábú kormorán is igen látványos. Madarak ezrei a levegőben és a sziklákon egyaránt, nagy a nyüzsgés. A hajó körbevisz minket, elég közelről láthatjuk az állatokat. Sajnos csak kevésszer lassítunk és talán ha kétszer állunk meg, így nem nagyon van lehetőség közeliket fotózni. Átmegyünk egy barlangon is, aztán megnézzük a fókákat közelebbről. Már messziről hallatszik ugatásszerű hangjuk, itt zajlik az élet csak igazán. Rengeteg a kölyök, az egyik épp egy hatalmas műanyag zsákból igyekszik kiszabadulni, sajnos a guanó bányászok nem nagyon foglalkoznak az állatokkal és nem zavarja őket, ha néhány fóka megfullad a vízbe hullott zsákjaiktól. Sajnos már indulunk is vissza, még szívesen maradtunk volna bármennyit. Vissza a partra, múzeum, katedrális (ez egy szép sziklaképződmény a tengerparton), beach. Ebédre tengeri herkentyűk, kicsit nyersen előételként, aztán ugyanaz sütve főfogásként. Sajnos flamingók itt sincsenek, még kb. egy hónap, mire visszajönnek. Visszabuszozunk Piscóba, átsétálunk a buszhoz, finom péksütit veszünk az útra, irány Ica. Ott rövid gyaloglás után találunk egy épp induló buszt, megyünk is tovább Nascába. Odaérve a buszmegálló mellett találunk egy hostalt, itt szállunk meg. Szóba kerül, hogy honnan jöttünk, a srác rögtön vágja az Unicumot, Zsuzsi elő is hozza, így a másnapi kirándulást már emelkedett hangulatban beszéljük meg. Sikerül elfogadható áron repülőt találni, egy Cessnával fogunk felszállni. Elmegyünk vacsorázni, aztán internetezünk egy órát, sajna senki sem írt a fórumba. Fürdés, lefekszünk aludni, éjfélkor a szomszédban végre abbahagyják a zenélést.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggel 7:15-kor indulás a reptérre. Cessnával repüljük körbe a vonalakat, mindkét oldalról, az összes figurát. A legnagyobb 160 m hosszú, a levegőből persze ezt nem tudtam volna megmondani. Összesen 4-en ülünk a gépben, a végére a három turista kicsit rosszul van :). Aztán videót nézünk arról, hogy hol tart a kutatás. Kulturális antropológusok beszélnek. A figurák az istenek számára készülhettek, egy vonallal körbejárhatóak. Aki bejár egy-egy állatfigurát, az birtokába kerül annak a tulajdonságnak, ami az állat legfőbb jellemzője. Ha a bejárást jól végzik el, akkor eső is lesz. Az összes egyenes vonal az esőt hozó istenség lakhelye felé mutat. Visszamegyünk a hostalba, aztán onnét a főnök visz minket a Chauchilla temetőbe. Idegenvezetést is tart, nagyon jól beszél angolul és érdekes dolgokat mond. A temetőben csak néhány feltárt sír van, a hely nagy része felderítetlen. A sírokat sírrablók találták meg eredetileg, valszeg ők fecsegték ki a kocsmában a sírok létezését. A falusiak csak azt látták, hogy áradáskor múmiák úsznak le a folyón, a folyómeder ugyanis átszeli a temetőt. A közelben van egy modern temető is. Az úton, ahol gyalogoltunk, a lábunk alatt több helyen is éreztük, hogy hasonló csomagok lapulnak a homok alatt. A textil borításuk látszott csak ki. A temetőből az utunk egy keramikushoz, majd egy aranyásóhoz vezet. A temető felé haladva is láttunk a kocsiból aranyásókat. Megmutatták nekünk, hogyan vonják ki a kövekből az aranyat. Porrá törik őket, vízzel átmossák és higanyt adnak hozzá, ami összegyűjti az aranyat. Aztán ezt az elegyet felmelegítik, a higany elkezd párologni, átvezetik egy hideg vízzel hűtött csövön, és a folyékony higany kicsorog, az arany pedig különválva megmarad. Vissza a városba, sétálgatunk, képeslapokat veszünk, megírjuk őket. Ebéd után hasmenéssel küzdünk, pedig finomat ettünk: sült húst párolt zöldségekkel (paprikával, paradicsommal), rizzsel. Több helyre is beülünk teát inni, késő délután veszünk két kis pizzát. Kezdjük jobban érezni magunkat. Leülünk, hogy átszervezzük az utazásunkat. A Sivánál vett buszjegyünket eladjuk két franciának az irodában, szerencsére pont jönnek jegyet venni. Ekkor már tudjuk, hogy reggel 7 körül van csak repülő Cuzcóba. Egy másik buszos cégnél veszünk jegyet este 9 órára, illetve akkor már csak 9:45-re, 50 solért. Azt ígérik, reggel 6-ra Arequipába érünk. Ezután repjegyet intézünk, a hostalból felhívjuk az A. Continentét (interneten láttuk, hogy az ő jegyük a legolcsóbb, 88 dollár 2 személynek). Reggel 7-ig át kell vennünk a jegyet. Utána lehetetlen bármit intézni, mondják nekünk a telefonba. Újra internetezünk, hogy akkor megvegyük a jegyeket online. Csakhogy nincs már meg a jegy! Ami van, az 274 dollárba kerül. Este 8 után járunk már, a telefont sem veszi fel senki, az internetes adatbázis is megváltozik este 8 után. Én majdnem sírok. Ja, pedig vettem egy fülbevalót is ma! Nazca figurák vannak rajta, a pók és a madár. Szóval, szomorúak vagyunk. Iszunk még egy teát, aztán összeszedjük a cuccunkat, és kitaxizunk a buszhoz. 9:45-kor már indulunk is. Buszozás reggelig. Ezen sem túl nagy a hely, és itt is van videó. 152. nap
2004.03.25.
Csütörtök
Megint korán kelünk, kivisznek a reptérre, és már szállunk is be a Cessnába. Eddig ez a legkisebb gép, amiben ültünk, nagy élmény vele a repülés, bár a tizedik ábra után kezd melegünk lenni. Hogy mindenki jól láthassa a rajzokat, a pilóta mindegyiknél bedönti 45 fokba a gépet, teszünk így egy kört bal felé, aztán bedönti a gépet a másik irányba, hogy a másik oldalon ülők is láthassák, és úgyis megyünk egy kört, aztán kis vízszintes repülés a következő figuráig, ott kezdődik újra a döntögetés. Amíg látja az ember a horizontot, addig semmi gond, de ahogy belenézek a fényképezőgép keresőjébe és ott forog benne a föld, kicsit felkavarodik a gyomrom, gondolom nem véletlen, hogy a reggeli előttre időzítették a repülést. A félóra hamar eltelik fenn mire megnézzük az összes figurát mindkét oldalról. Amíg másik három turista repül, megnézünk egy filmet a vonalakról. Vissza a szállásra, megtámadjuk a WC-t, a tegnapi nyers hal mindkettőnket kiütött. Elmegyünk kiflit, zsemlét venni, meg egy baracklével is meglepjük magunkat. Megreggelizünk, aztán a tulaj már visz is Chanchillába, ahol egy hatalmas temető van múmiákkal, szanaszét szóródott emberi csontokkal, koponyákkal. (Még a városban megállunk estére jegyet venni Arequipába.) A sivatag közepén vagyunk, tűz a nap, szerencsére van valami fedélféle a helyreállított sírok felett, mert a napon nagyon meleg van. A tulaj jól "idegenvezet" minket, körbejárunk, csinálok néhány képet. A gyalogúton néhol kilóg egy-egy csont a földből vagy egy szövetfoszlány a múmiákból, elég bizarr. Visszamegyünk a városba, megnézünk egy keramikus műhelyt és egy aranyművest is, ahol megmutatja nekünk a mester, hogyan nyerik ki az aranyat a kőzetből. Még ma is bányásznak aranyat a környéken, (láttuk is délelőtt) bár az aranyláz kb. harminc éve volt errefelé. Visszamegyünk a szállásra, elszaladunk pénzt váltani, mert kifogytunk a solból, aztán újabb támadás a WC ellen. Kiülünk a főtérre (Plaza de Armas), szőlőt eszegetünk, de nem túl érett, így a cipőpucoló fiúknak adjuk az egészet (náluk nagyobb sikere van). Naplót írunk, próbáljuk bepótolni a lemaradást, mostanában a buszozás meg a sűrű program miatt nem nagyon volt időnk rá. Képeslapokat írunk, aztán keresünk egy helyet, ahol teát lehet inni. Fahéjas, szegfűszegeset kapunk, nagyon jólesik. WC, teázás, aztán kirakják a szűrünket, bezárnak négykor. Ötig kószálunk, másik teázót keresünk, de minden zárva van. Üldögélünk kicsit egy utcasarkon a járda szélén míg kinyit egy közeli pizzéria. Nagyon drágán eszünk egy miniatűr, de vacak pizzát, és iszunk egy teát, ami feleannyira se jó, mint az előző, ami feleennyibe se került. Naplót írunk, végre utolérjük magunkat és tervezgetjük a további utunkat. Átmegyünk egy utazási irodába megkérdezni a repülőt, de kiderül, hogy azzal a busszal, amire megvettük már a jegyeket, nem is érnénk el. Tanakodás, elmegyünk megnézni a másik buszt, ami korábban indul, van még hely, így vissza a másik irodához (jó messze vannak egymástól), persze pénzt nem adnak vissza (ezt már mondták előre a többi irodában, de én szokás szerint optimista vagyok), épp betoppan két francia, akik átveszik a jegyünket. Vissza a Floreshez, buszjegy megvesz, vissza a városba, internet, megtaláljuk a repülő járatot, de az a feltétel, hogy 7-ig át kell venni a jegyet, ezért Zsuzsival felhívatom előbb a repteret, hogy rendben lesz-e, ha mi csak később vesszük át, mert nem érünk oda hétre. Azt mondják, hogy át kell venni mindenképp időben, így nem merjük megvenni. Tanakodunk, aztán még egyszer felhívatom őket, mert nem akarom elhinni, hogy ha már egyszer kifizettük, akkor nem mehetünk később a jegyünkért. Közben elmúlt 8, bezárt a reptéri iroda, végül úgy döntünk, hogy megvesszük a jegyet, lesz ami lesz, majd csak kimagyarázzuk. Az utazási irodás csaj le akar beszélni, hogy úgysem ér oda a busz, de nem hallgatunk rá. Sajnos mire visszamegyünk netezni, az eddig 44 dolláros jegy már 127 dollárba kerül, Zsuzsi úgy elkeseredik, majdnem elsírja magát. Újabb kör a WC-n, a csomagokkal átcuccolunk a buszhoz, jön is, elindulunk vele. Elég kényelmetlen az ülés, nem fér el a lábam, csak percekre tudok elszunnyadni.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggel 6-ra a busz Arequipában van. A buszállomásról azonnal telefonálunk a reptérre, az A. Continenténél nincs senki, nem veszik fel a telefont. Végre WC-re megyünk, reggelit veszünk, aztán kitaxizunk a reptérre. Az A.C. pultjánál még mindig nincs senki. 7 előtt pár perccel megjelenik egy nő, aki azt mondja, hogy várnunk kell, ha jegyet akarunk. A 9 órai gép végül 10:45-kor szállt fel, és jegyünk is lett, kb. negyed 10-kor. Egészen addig bizonytalanságban tartottak minket, 1 jegy volt tutira, a másik egészen addig csak várólistás jegy volt. Összefutottunk az ausztrál lánnyal megint. Jó sokat beszélgettünk, tök jó fej volt. A nevét megint nem kérdeztük meg. Végleg Cuzcóban váltunk el tőle. Cuzcóban a reptérről taxival mentünk be a városba, a Plaza de Armasra. Először repjegyet nézünk, de Iquiquébe túl drága, ezért valószínűbb, hogy Puerto Maldonadót választjuk majd. Mindkét gép holnap megy. Szálláskeresés előtt internetezünk, Hege ajánlott egy szállást, megjegyezzük a címet és aztán megkeressük a helyet. A kontakt Jesus, őt kell keresnünk majd. 30 sole-ért kiveszünk a házban egy szobát, kinti fürdővel és WC-vel. Ebédre eszünk egy menüt. Jesus, a kontakt, Limában van, a fia meg Punóban, vagy fordítva. A fiút Aragornnak hívják, asszem. A helyi ügyeletes utazásszervező Machu Picchu túrát akar ránk sózni, de lerázzuk. Visszamegyünk az utazási irodába, és megvesszük a repjegyeket Puerto Maldonadóba. A délelőtti 11:20 gépre van csak hely. Mászkálunk a városban, a főtéren képeslapot veszünk, fizetünk néhány helyinek, hogy Csaba lefotózhassa őket. Aztán feltaxizunk a hegytetőre, Csaba onnét is készít képeket a városról. Aztán irány a posta, le a hegyről. A taxis 5 sole-t kap, de 6-ot követel. Közben pedig elered az eső, jegek potyognak az égből. Nem vagyok valami jól, vagy az éjjeli buszozástól fáradtam el, vagy a magasságtól vagyok kész. 3326 méteren vagyunk. A postán feladjuk a 3 képeslapot és sétálunk tovább. Betérünk egy utcai kajáldába és sült oldalast vacsorázunk krumplival, hagymával, mentalevéllel (chicharrone). Coca matét iszunk hozzá, azt ajándékba kapjuk. Lesétáljuk a vacsorát, kicsit tévelygünk is, de végül hazatalálunk. Internetezünk, írok Ferinek szülinapjára. Zuhany, és 9-kor már húzzuk is a lóbőrt. 153. nap
2004.03.26.
Péntek
Reggel hatra érünk Arequipába, telefon a reptérre, sehol senki, de azért odataxizunk, hátha lesz jegy, a pultnál senki, várunk, többször ígérik, hogy lesz hely, végül két órát késik a repülő, de mi is rajta vagyunk. Érkezés Cuzcóba, betaxizunk a városba (10 sol). A neten megnézzük Gyuri ismerősének a címét, odamegyünk a szállodához, az unokatesót találjuk ott, aki kicsit tud angolul, ránk akar sózni egy Machu Picchu csomagot, de nem hagyjuk magunkat. A vonat ma este még nem megy, mert földcsuszamlás volt és a sár eltorlaszolta a sínt, így a dzsungelbe megyünk előbb. Megvesszük a jegyeket Puerto Maldonadóba, megebédelünk a hotelben, mászkálunk a városban, üldögélünk a főtéren, taxival felmegyünk a hegyre, ahonnan jó kilátás van az egész városra. A postán feladjuk a képeslapokat, vacsorára sült oldalast eszünk mentalevéllel, lilahagymával, sült krumplival, kipróbáljuk a koka teát, aztán a végén még lenyomunk egy nagy szelet tortát is. Internetezünk, zuhany, lefekvés.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Csaba hoz reggelire zsemlét. Összepakoljuk a zsákokat. 9-kor kopognak az ajtón, itt van Jesus fia, vár minket. Kellemetlen közjáték következik, ugyanis nem emlékszik a magyarokra, hanem csak egy drága túrát akar eladni. Teázunk, aztán lelépünk, 3 sole-ért fogunk egy taxit a reptérre. A fuvarért 2 sole is sok lett volna. Becsekkelünk, aztán újra taxiba ülünk és a vasúti jegyek irodájába vitetjük magunkat. Egy idősebb taxis vállalja a fuvart oda-vissza, várakozással együtt. Sorszám, sorállás. Hamarosan azonban kiderül, hogy a M.P.-hoz tartó vonatra nem kell jegyet foglalni. Ollantaytambóig megy busz, onnét pedig mindig van jegy a vonatra. Örömmel visszamegyünk hát a reptérre, nem kell sokat várnunk, a gép 11:20-kor száll fel. Kb. fél 1-re érkezünk meg Puerto Maldonadóba. Az infó pultnál nem segítettek sokat, egy szabadúszó túravezetőtől kaptunk egy névjegykártyát. Aztán már kifelé az épületből megszólított egy másik is. Tuk-tukkal mentünk be a városba, hogy tárgyaljunk vele, tiszta mediterrán érzés volt! A fuvar 6 sole-ba került. Az ár, amit a dzsungeltúráért kért, túl magas volt azonban nekünk, nem tudtunk megállapodni. Ajánlotta viszont egy ismerősét, aki a Sandoval-tónál lakik. Míg elment érte, Csaba írt egy levelet Kathleennek, hogy 2 repjegyünk dátumát módosítsa. Kb. 20 perc múlva megjött a túravezető az ismerősével, Arturóval. Nem beszél angolul, de mondtuk, hogy nem baj. Alkudozás következett, és végül sikerült megállapodnunk az árban. 80 sole: oda-vissza fuvar a folyón, 60 sole: belépő a nemzeti parkba, 72 sole: 5 étkezés kettőnknek, 130 sole: Arturo idegenvezetői díja. 100-at adtunk előre, hogy tudjon kaját venni. 3-ra beszéltük meg a találkozót ugyanott, a számítógépboltnál. Ettünk ebédre egy menüt, vettünk ki pénzt, 2 sole-ért boltba vitettük magunkat és egyúttal várost is néztünk. Vettünk cukrot, egy nagy üveg vizet, meg italport. 20 percet neteztünk, írtunk kicsit a fórumba. 3 után valamivel Arturo is befutott, elindultunk. Először is konfirmáltatta velünk a repjegyünket, aztán elsétáltunk a kikötőbe. Fedett motoros csónakkal utaztunk a gyalogút elejéig, kb. egy óra hosszan. Az út végén fizetünk. Aztán hárman indulunk tovább gyalog, a park elejénél beírjuk a nevünket a nagykönyvbe. Kb. egy órát menetelünk sárban, vízben, de legalább végig erdőben haladunk. A fák között kikötött csónakba szállunk aztán, miután Arturo kimeri belőle a vizet. Nagyon jó helyen haladunk, a fák között csak egy csónaknyi helyen siklunk előre, míg ki nem érünk a tóra. Hihetetlen látvány! A víz tükörsima, nincs szél. A tó körül fák állnak a víz szélén és a partján, a dzsungel fái. Nagyon szép madarakat látunk, hoacinokat, meg capuccino majmokat, a faágakon ugrálnak és rikoltoznak. Mind a hárman evezünk. Kikötünk, felmegyünk a meredek parton a fák közé, egy házhoz, amelyiknek baromfiudvara is van. Felverjük a sátrat, már kezd sötétedni. Arturo közben vacsorát készít nekünk. Beszélgetünk a barátjával, Franciscóval, akivel itt lakik. Vacsorára paradicsomos-halas tészta van, én nem bírom megenni. Vacsora után, koromsötétben, csónakon kajmán nézőbe megyünk, fog is Arturo egy kis kajmánt. Csaba is a kezébe veszi, én csak megérintem. Visszacsordogálunk a mólóhoz, aztán nemsokára már alszunk is. Errefelé 6-kor már sötét van, 7-kor pedig koromsötét. 154. nap
2004.03.27.
Szombat
Reggel előkerül Alex, Gyuriék ismerőse, de ő is csak a MP csomagot erőlteti, igaz már csak 75 USD-nél tartunk. Reptér, check-in, vissza vonatjegyet venni, itt egy kicsit várni kell, aztán kiderül, hogy Ollantaytambóból nem is kell előre megvenni a jegyet. Vissza a reptérre, felszállás, Rövid repülés, a reptéren leszólít a LP által is ajánlott túravezető. Tuk-tukkal bemegyünk a központba, ő motoron jön utánunk. Túl sokat (300 USD) kér, megmondjuk, hogy max. 100 dollárt szánunk rá, így előkeríti Arturót, aki épp ennyiért el is vállal minket. Kifizetjük a fele pénzt, Arturo elmegy bevásárolni, mi meg ebédelni, aztán tuk-tuk a piacig, veszünk vizet, cukrot, netezünk a repjegy miatt. Háromkor, a megbeszélt időben előkerül Arturo (megfordult a fejünkben, hogy nem látjuk többet, de szerencsére rászolgál a bizalmunkra), lesétálunk a folyóhoz (Rio Madre de Dios), beszállunk és már pöfögünk is lefelé a folyón. Egy óra hajókázás után kitesznek minket azzal, hogy hétfőn reggel 7-kor jönnek majd értünk. Felmálházzuk magunkat és elindulunk az erdőben a tó felé (3 km). Ahogy elmegy a hajó, már csak a dzsungel hangjai hallatszanak, jó megint hallani. Az út kicsit sáros, nem könnyű a hátizsákokkal cuppogni rajta. A park bejáratánál regisztráljuk magunkat, látjuk, hogy pár napja öt magyar járt itt. Egy óra alatt odaérünk a tóhoz, közben rendesen leizzadunk, dől rólunk a víz, térdig sárosak vagyunk, támadnak a szúnyogok és a legyek is. A tóparton kicsit kifújjuk magunkat, aztán csónakba szállunk. Már kezd sötétedni, alig van fény a fényképezéshez, pedig a part menti fákon hoacinok tucatjai hangoskodnak, eddig csak a Madarak életéből ismertük őket. Csak bámulunk, a fejünk felett papagájok repülnek éjszakázó helyük felé, pulykakeselyűk köröznek a magasban. Megérkezünk, sátrat verünk, Arturo vacsorát készít nekünk. Egy barátjával, Franciscóval lakik itt, akivel jól elbeszélgetünk - spanyolul. Hamar besötétedik, előjön a ház melletti pálmán lakó madápók is, megcsodáljuk, ahányszor csak elmegyünk előtte. Vacsora után kimegyünk csónakkal kajmánt nézni a tóra. A szemük visszaveri a zseblámpa fényét, így több száz méterről észre lehet venni őket. Egy nagyot látunk messze, benn, a tó közepe felé, meg sok kicsit a part mentén. Arturo elkap egy 30-40 centiset, én is tartom egy kicsit a kezemben, jól néz ki nagyon, Zsuzsi csak a farkát meri megsimogatni. Lefekszünk, a sátorban nagyon meleg van.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >