Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
Későn keltünk, reggeliztünk. Aztán a portás kinézte az újságból az ingyenes programokat a központban. Meg is néztünk 3 múzeumot, a Bellas Artest, a Precolombinót és a Museo Historico Nacional de Chilét. Bellas Artes: üvegtetős épület, avantgárd művészek modern anyagai videoinstallációkkal. M.N.H.: le kellett adni a zsákot. A kiállítás főleg a konkvisztádorokról szólt, az elitről, a népről, felfedezőkről, pl. Magellánról, és volt egy hatalmas földgömb is. PreC.: volt egy terem, ahol az inkák írásmódjáról, a csomózásról szóló kiállítás kapott helyet, itt állították ki a fennmaradt, csomózással készített "feljegyzéseiket". Láttunk inka textilkiállítást, és aztán ráakadtunk a precolombino részre is. Sok furcsa kinézetű szobrot láttunk, és sok edényt. Aztán interneteztünk. Sokat sétáltunk a városban, belebotlottunk egy sztrájkoló-tüntető csoportba a Johnsons-hálózat belvárosi boltjánál. Nagyon nagy hangzavart, vagyis inkább zenélést csaptak, dobokkal és sípokkal. Csaba a boltból is lefényképezte őket. Plázáztunk, aztán elindultunk a Bellavista felé, kajáldát kerestünk. Nem jutottunk azonban messzire, mert "eltérítettek" minket az út szélén kipakolt árusok. Mind fiatalok, akik egy csomó mindent árultak, pl. másolt CD-ket, megunt retro cuccokat, könyveket. Találkoztunk old schoolosokkal, hippikkel, darkosokkal és átlagos kinézetűekkel is. A közeli parkban mutatványosokat néztünk, labda- és buzogányzsonglőröket, de leghosszabb ideig capoeirázókat. Tiszta trendi! Street culture. A capoeira élőzenére folyt. Aztán másokat is hallottunk zenélni. Sötétedéskor elindultunk haza, útközben boltba mentünk, aztán a szomszédos helyi jellegű étterembe. Csirkét ettünk krumplival, paradicsommal és sárgadinnye üdítővel. Ebben a vendéglátó egységben voltak már nem olyan fiatal "lányok" is, a zenegépből pedig nagyon hangosan szólt a muzsika. Aztán hazagyalogoltunk, kicsit tévéztünk, épp Nicole Kidman film ment, egy hajós-gyilkosos. A férjével együtt megmenekült végül a gyilkos karmai közül. 120. nap
2004.02.22.
Vasárnap
Sokáig alszunk persze, a reggeli fél fogamra sem elég, de azért nekiindulunk a városnak. A hotel tulaja (?) útbaigazít minket, mit nézzünk meg, stb., elmondja azt is, hogy a múzeumok ma ingyen vannak. Besétálunk a központba, csendes napsütéses vasárnap délelőtt van, öltönyös bácsikák, családok, fiatalok sétálnak az utcákon, a tereken a padok nagy része foglalt. Megnézzük a főtéren a templomot, aztán sorra járjuk a múzeumokat. Érdekesebbekre számítottam, de egyszer meg lehet nézni. Internetezünk is, ez eddig a legolcsóbb hely, kb. 200 Ft egy óra. Sétálgatunk, benézünk az áruházakba. Az itcáról ütemes dobolás és sípszó hallatszik, kimegyünk megnézni. Tüntetés van, az emberek a Johnson's áruház elé vonulnak és hatalmas dobolást, füttyögést rendeznek. Vannak rendőrök is, de nem avatkoznak be, végülis a tüntetők csaka bejáratig mennek, ott táboroznak le. Transzparensek, röplapok, tiltakoznak valami ellen, talán leépítés van, mindenesetre a hangulat kitűnő, inkább valami népünnepélyre hasonlít. Egy másik bejáraton bemegyünk, hogy belülről is csináljakegy képet róluk, nagy üdvrivalgás fogad, mindenki elkezd kiabálni, vigyoriogni, integetni, mikor meglátják, hogy képet csinálok. Kóborlunk még az áruházban, érdekes a nyüzsgő sokaság. Hódít a mobil, a műszaki cikkek, CD, DVD, házimozi, lehet mindent kapni a ruhától a konyhafelszerélésig. Kezdünk megéhezni, ezért elindulunk a Bella Vista irányába, ahol a LP szerint mindenféle éttermek vannak. Nem jutunk addig, mert a folyó mellett hatalmas nyüzsgést látunk, így inkább arra megyünk. Rengeteg alternatív fiatal van itt, ruhákat, CD-ket, füves cigit, miegymást árulnak a füvön, úgy tűnik, a kinőtt, megunt cuccok itt találnak új gazdára. A másik oldalon, nagy tér, ott még érdekesebb, zenélnek, dobolnak, zsonglőrködnek, vagy csak a fűben üldögélnek. Páran capueráznak, ez félig küzdősport, félig tánc, dobokkal és valami húros hangszerrel kísérve. Nézelődünk, fényképezgetünk, míg ránk nem esteledik és szét nem széled a capuerás csoport. Egy áruházban vásárolunk zsömlét, sajtot, paradicsomot, aztán mégis inkább egy étteremben vacsorázunk, ahol a helyiek is esznek. Szól a zene, finom sültcsirkét eszünk sült krumplival, ami itt sokkal jobb, mint Új-Zálandon és Ausztráliában volt. Este tévézés (spanyoltanulás), naplóírás, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

11 után indulunk útnak a ZOO felé. Metróval megyünk 3 megállót, 110 pesóért. Ez a diáktarifa. A ZOO hétfőn zárva. Üldögélünk hát kicsit a közeli parkban. Én kérek két fiútól naptejet, bekenem az arcom, hogy ne égjen le. Sétálunk a Bellavistán, Lapislazuli boltból sok van errefelé, meg néhány étterem mellett is elmegyünk, de mivel sokat reggeliztünk, nem ülünk be egyikbe sem. Kicsit kóválygunk, könyvesboltokban nézelődünk, az NZ Lonelyt nem tudjuk sehol Dél-Amerikára cserélni, mert nincs. Aztán veszünk egy szótárt, és visszakanyarodunk a Plaza de Armashoz. Itt hot-dogot ebédelünk, én iszom hozzá egy pohár sört, mert nagyon megkívánom a nagy melegben. Azonnal le is kell ülnünk egy padra a téren, kiütöttem magam az egy pohár sörrel. Olvasgatjuk a szótárt, naplót írunk, Csaba fényképez. Aztán sétálgatunk még, most a főtér másik oldala felé indulunk. Megint látjuk a tüntetőket egy Johnsons bolt előtt, a dobosok most jobban látszanak. Ja, és korábban találtunk egy bevásárlóközpontot, amelyikben a boltok 90%-a hangszerbolt volt, 2 szinten. Az épületben nagyon jó illat érződik, mert a zeneboltok között akad egy virágbolt is. Internetet kerestünk még, aztán hazaindultunk. Végül egy helyen találtunk nekem papucsot. Egyből fel is vettem, de persze feltörte a lábam. Boltba mentünk még, aztán haza. Szilvát vettünk, 2 kilót. Belenéztünk még a Jurassic Park II-be, spanyolul, aztán alvás, megint éjfél után alszunk el. Ja, és otthonról még mindig nem írtak. 121. nap
2004.02.23.
Hétfő
Későn kelünk, jól bereggelizünk a kapott meg a saját kajánkból, aztán elindulunk az állatkertbe. A metró egész olcsó diákigazolvánnyal, és tiszta, rendes. Sajnos a múzeumok mellett az állatkert uis zárva tart hétfőn, így erről már lemaradunk, végigolvassuk a Santiago füzetet, hogy mik a látnivalók, kiválasztunk egy párat, nekiindulunk a megnézésüknek. Sajnos a legtöbb dolog ma zárva tart, marad a sétálgatás, nézelődés. Felmászunk egy dombra, amiről messzire el lehetne látni, ha nem lenne szmog. A főtér mellett hot-dogot ebédelünk négy óra felé, aztán kiülünk egy padra, naplót írunk, Zsuzsi nekiesik a frissen vásárolt spanyol-angol szótárnak, én fényképezgetek. Internetezés, séta haza, "e;Jurasic Park dos"e;.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

9-kor kelünk, lemegyünk reggelizni, megint kiegészítjük az adagunkat a saját kajánkkal. Összepakolunk, kifizetjük a szállást, elsétálunk a buszhoz. 11:30-kor indul a következő. Reptér, a szokásos dolgokkal. 13:25-kor száll fel a gép, Puerto Monttban megáll, aztán fél óra múlva indul is tovább Punta Arenasba. A gépen próbálunk újságot olvasni, de kevés szót értünk még nagyon. Kétszer kapunk kaját, mindkét felszállás után. Beának vettünk egy képeslapot, már meg is írtam. Valparaiso látszik rajta, nagyon tetszik nekem. Haza indiánosat szeretnék küldeni. Fél 6-kor érkezünk Punta Arenasba. Leszállás után a váróban a térképet böngésszük, meg olvasunk a helyi dolgokról, a csomagjaink is csak nagy sokára érkeztek meg. Az információnál kiderül, hogy a busz a városba elment már, és holnap Ushuaiába sem indít egyik cég sem buszt, csak csütörtökön. Aztán mégis szereznek nekünk városi fuvart. Ahhoz a hotelhez vitetjük magunkat, amelyiket a könyvből néztük ki, de drága, ezért továbbállunk, hogy másikat keressünk. Bemegyünk útközben egy turista információs irodába, itt buszos utaztató céget, meg olcsó szállást is ajánlanak. Busz ügyében még mindig nem járunk szerencsével, mert az egyik cég nem fuvaroz holnap, a másiknál pedig tele a busz. Az utcán leszólít minket egy lány, szállást kínál 5 dollárért. Elfogadjuk. Kocsival elvisznek minket a Chiloe utcába. Valami fekete business lehet, nem láttam semmilyen feliratot kint. Végülis jó szálllás, nincs semmi gond. Vissza a központba aztán, újabb turista iroda, mégis el lehet jutni holnap Ushuaiába. Csabának ráérzős napja van. Az út átszálllásos, Puerto Natalesben kell átszállni a csatlakozásra. Veszünk ki pénzt, be is fizetünk. Aztán bevásárolunk, kaját veszünk, pl. májkrémet, internetezünk és visszatérünk a szállásra. Vacsi közben beszédbe elegyedik velünk egy fiú Santiagóból. Nagyon jó volt beszélgetni vele. Mesélt a januári, santiagói Iron Maiden koncertről is. 10 napig a Torres del Paine NP-ban túrázott. Hazafelé tart, hiányzik már neki a családja, a szülei. Aztán nyugovóra térünk. Elalvás előtt Csaba még valami kirakós játékról hadovál, nem kell komolyan venni. (Punta Arenasban az emberek taxival járnak, fix taxiútvonalak vannak.) 122. nap
2004.02.24.
Kedd
Reggeli, pakolás, reptér, nézelődés, felszállás, Puerto Monttban rövid megállás, érkezés Punta Arenasba. Esik az eső, majdnem a reptéren ragadunk, végül az utolsó kisbusz behoz minket a városba. A LP-ből kinézett szállás drága, elmegyünk az infocenterbe, ott megmondják, hol találjuk a buszokat meg olcsó szállást. Sajna csak csütörtökre van hely mindkét társaságnál, mi pedig minél hamarabb szeretnénk Ushuaiaba jutni. Az utcán leszólít egy lány, olcsó szállást kínál, elmegyünk vele. Zsuzsi kicsit aggódik, mert mindenki maffiózónak néz ki. A szállás elég gyenge, viszont tényleg olcsóbb, mint az első volt. Lepakolunk aztán visszagyalogolunk a városba. Szerencsére tovább kérdezősködünk a busz után, így kiderül, hogy mégiscsak el lehet jutni holnap Ushuaiába. Veszek ki pénzt, megvesszük a jegyet. A szálláson valamit nagyon magyaráz a fickó, nem értjük, de végül ki tudunk egyezni vele. Fűtés nincs, de legalább melegvíz van a fürdőszobában. Vacsora közben összeismerkedünk egy santiágói sráccal, beszélgetünk vele a Torres del Paine-ről meg mindenféléről, megmondjuk neki, hogy otthagytuk a hőmérőnket S-ban, a hotelben, ha van kedve elmehet érte, hátha még megvan. Közben szendvicseket készítünk holnapra, aztán megyünk aludni.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

9-re a Tur Bus előtt vagyunk, illetve 8:40-re. 9-kor el is indul velünk a busz. Átszállunk Puerto Natalesben, átkelünk a Magellán-szoroson, 10 és fél óra utazás után megérkezünk Ushuaiába. Azonnal kerül szállás, 20 peso/fő az ára. (1 dollár 2.86 peso, 1 peso kb. 80 Ft.) Körbenézünk a belvárosban, antarktiszi utak után érdeklődünk. Azt a választ kapjuk, hogy inkább holnap kérdezősködjünk. Vissza a szállásra, internetezünk, teázunk, vacsorára bagettet eszünk májkrémmel. Csaba talál a polcon egy könyvet Patagóniáról. Az anyu végre írt, válaszoltam neki. Jó sok dolga van mostanában. Igor lovagol! Rádiházán. 123. nap
2004.02.25.
Szerda
A busz reggel kilenckor indul, és igazából Puerto Natalesbe megy, csak elvisz minket az elágazásig, ahol már vár egy másik, Ushuaiába tartó busz. Átszáálunk, ez még kényelmesebb, mint az előző, van rajta WC is, meg egy csomó üres hely. Kopár vidéken hajtunk keresztül, sehol egy fa, a víztől nem távolodunk el nagyon. Hamar találkozunk az első nanduval, nyugodtan csipegetnek az úttól nem messze, és nem sokára felbukkan az első guanaco is, méltóságteljesen áll egy kis dombon mozdulatlanul a távolba meredve. Kár, hogy nem állhatunk meg, jó kép lenne. Az ég felhős, de azért süt a nap, jó idő van. 11 körül elérjük a Magellán-szorost. Nem túl látványos, valami sokkal lenyűgözőbb élt a képzeltemben. Sirályok és kormoránok repkednek a part mellett. A komp indulására várni kell egy kicsit, maga az átkelés elég rövid. A kompon iszunk egy forró csokit (kint hideg szél fúj), vissza a buszra, folytatjuk az utat. Az argentín-chilei jó barátság jegyében az út mindkét oldalán aknamező található... Az aszfalt a Tűzföldön egy-kettőre elfogy alólunk, már csak egy vékony földúton megyünk. Elkezd esni az eső, kicsit szunyókálunk, eszegetjük a szendvicseinket, lassan telik az idő. Megállunk egy icipici faluban a határ előtt, kisüt a nap megint, lövök is egy pár kockát a néhány perces pihenő alatt, aztán sütkérezünk az őszi napsütésben. A határ chilei oldalán gyorsan végzünk, nem néznek, nem kérdeznek semmit. Az argentín oldal pár kilométerrel odébb van, ott egy kicsit gondolkodóba esnek a magyar útlevél láttán, sehogy sem találják, hogy kell-e nekünk vízum vagy sem, igaz az u betűnél keresik a füzetükben, pedig ők is h-val írják (Hungría), csak a h-t nem ejtik. Végül nagy nehezen mégis megkapjuk a 90 napos tartózkodási engedélyt. Egy idő után megváltozik a növényzet, itt már vannak fák, cserjék, néhol sűrű erdő is. Később elérjük a hegyeket is, átkelünk rajtuk és már itt is vagyunk Ushuaiában, a Föld legdélibb fekvésű városában. Tíz és fél óra alatt ideértünk, kellemes csalódás az ígért tizenkét órához képest. Ahogy megáll a busz, mindjárt körbeállnak minket a helyiek, szállást kínálva. Egy szimpatikus lánnyal megyünk el, Natalianak hívják, jól beszél angolul. Felvisz minket kocsival a házához, lepakolunk, aztán megyünk is vissza a fő utcába (Av. San Martin). A hajókról már nem tudunk semmit kideríteni, de az üzeltek még nyitva vannak. Mindent lehet kapni, mindenütt lehet kártyával fizetni, egymást érik az internetező helyek, meg az éttermek. Az árak az otthonihoz hasonlók. Hazafelé veszünkfriss bagettet, otthon vacsorázunk majd netezünk (este ingyen netezhetünk 20-22-ig)
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

8:30-kor reggelizünk, Natalia készített nekünk harapnivalót. Van piritós, lekvár, vaj, teát iszunk hozzá. Aztán nyakunkba vesszük a várost, és 3-ig járjuk azokat az utazási irodákat, ahol árulnak jegyet az Antarktiszra. Elég reménytelennek tűnik az egész, a legolcsóbb ajánlat 3950 USD. Reggel az info centerben néztünk egy videófilmet az Antarktiszról. Pingvinek, bálnák, jéghegyek, fókák. Víz alatti felvételek is szerepeltek. 3 körül hazajöttünk sziesztázni, fáradtan és éhesen. Ledőltünk, aztán hamarosan el is aludtunk. 6 körül ébredtünk, és visszanéztünk még az egyik irodába, de az Antarktisszal foglalkozó pasas megint nem volt bent, délelőtt azért maradtunk le róla, mert épp bankban volt. A munkatársa telefonált egyet az ügyünkben, ki akarta deríteni van-e még hely valamelyik hajón, de mivel Európában már nagyon késő volt, kérte, hogy menjünk vissza másnap. Továbbálltunk hát, a városban kajáldát kerestünk. Bementünk a legolcsóbb All You Can Eat helyre, 17 peso/fő volt az ára. Salátákat, zöldségeket ettünk, sült báránnyal, csirkével és marhával, meg sült kolbásszal. Egy kis üveg bort is ittunk hozzá, argentin Trapichét, vörös, kb. félszáraz vörösbort. Nagyon finom volt. Az alkoholt mindketten szinte azonnal megéreztük. A húsokat frissen sütötték az orrunk előtt. Láttunk napközben egy húsboltot, ahol egy fél marhát lógattak fel, és a vevőknek arról nyesegették a darabokat. A vacsorához ittunk még vizet is, a pincér nagyon szimpatikus és kedves volt. Volt natúr főtt cékla, abból én jó sokat ettem, meg reszelt sárgarépa, paradicsom, hagyma, bab. Céklából ettem a legtöbbet. Nagyon jól esett az egész, Csabával már elég rég nem voltunk étteremben ketten. Jutkával mentünk étterembe, mikor Melbourne-ből a 12 Apostol felé autóztunk, de az nem pont ilyen volt. Dél-Amerika teljesen civilizált hely, el sem tudtam képzelni, milyen lesz. Végül kértünk desszertet is, karamellás tojáspudingot. A végösszeg alapján (49 peso) arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt az édességet ajándékba kaptuk, talán mert nem ettünk annyit, amennyi a 17 pesóban általában benne foglaltatik. Vagy mert aznap mi voltunk az első vendégek, és a kirakatban ültünk. Adtunk 5 pesó borravalót a pincérnek, tényleg nagyon jó fej volt. Ja, és a kolbász nagyon ízlett nekem, a húsok között azt találtam a legízletesebbnek, végre van még egy hely Magyarországon kívül, ahol értenek a kolbászkészítéshez. Otthon még beszélgettünk Nataliával túrákról, meg mindenről, miután 10-ig ingyen neteztünk. Nála 8-tól 10-ig tart a kedvezményes időszak a vendégek számára. Éjfél körül feküdtünk le. 124. nap
2004.02.26.
Csütörtök
A szobához reggeli is jár, finom teák vannak, vaj, tej, bagett. Lemegyünk az Antarktisz infocenterbe, ott megtudjuk, milyen hajók mennek még, megnézünk egy filmet az egyik hajóútról. Itt nem foglalkoznak jegyeladással, de megadják az utazási irodák listáját, ahol hajójegyek után lehet érdeklődni. Sorra járjuk az irodákat míg be nem zárnak (szieszta van itt is) aztán mi is hazamegyünk, ledőlünk egy kicsit. Délután folytatjuk a keresgélést, sajnos semmi biztatót nem tudunk meg. 3-4 hajó utolsó járatát törölték, így talán három maradt, ami még ebben a szezonban kifut. Az árak az eget verdesik, közelében sincsenek annak, amit meg bírunk fizetni. Vacsorára beülünk egy jó kis étterembe, ahol a kirakatban sütik a birkákat nyílt tűzön. Fix összegért annyit ehetünk, amennyit csak bírunk, így végigkóstoljuk a választékot: birkát, csirkét, marhát, kolbászt eszünk mindenféle zöldséggel, vörösbort iszunk hozzá. Ilyen nagy vacsorát se ettünk már hónapok óta. A pincérek figyelmesek, kedvesek, mindennel meg vagyunk elégedve, még desszertet is kapunk a végén. Hazamegyünk, este még sokat beszélgetünk Nataliával mindenféléről.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Nem sikerült feljutnunk a Mikhejev nevű hajóra. Ez volt a nap legfőbb történése, és az egész nap ennek jegyében telt. Nekem nehéz volt a kérés is egyáltalán. Visszamentünk a tegnapi irodába, az antarktiszos pasas nem tudott segíteni, a tegnapi telefonálós embert pedig nem láttuk. Engem ez elkeserített, amit tegnap elértünk, azt az egy telefonhívást, mára már az is elveszett. A hajónál a szakáccsal beszéltünk, egy órára hívott minket vissza egy városi kávézóba azért, hogy találkozhassunk a kapitánnyal és a hotel menedzserrel. A kapitány volt csak ott, épp ebédelt, így hát ittunk egy üdítőt, ettünk egy croissant-t, aztán odajött hozzánk. Van még hely a hajón, de az árat nem tudják lejjebb vinni. És közvetlenül nekik sem lehet fizetni, az náluk nem szokás. Szükség van helyfoglalásra, a pénzt pedig valamelyik irodán keresztül lehet befizetni. Abban maradtunk, hogy negyed 4-re kimegyünk a kikötőbe, és ott majd beszélünk a hotel menedzserrel is. Vettünk gyorsan néhány melegebb ruhadarabot még egy bevásárlóközpontban, amit csak azért találtunk meg, mert az összes többi bolt zárva tartott a délutáni szieszta idejére. Hazamentünk a hátizsákokért, amelyeket még reggel kint hagytunk az udvaron, minden eshetőségre felkészülve, és a kulcsot is leadtuk már Nataliának, meg kifizettük a két éjszakát. A kikötőbe már az összes cuccunkkal érkeztünk. Kiküldött maga helyett egy embert a hotel menedzser, aki közölte, hogy a hajó tele van, nem vesznek már fel senkit. Én nagyon nehezen viseltem ezt a sok visszautasítást, Csaba viszont nem. Beültünk aztán netezni, meg telefonáltunk Nataliának a hírrel. 6-ra beszéltünk meg vele találkozót a benzinkútnál. Hozta a lakáskulcsot. ő épp a buszt várta, velünk is így találkozott, amikor érkeztünk. Odajött hozzánk egy ismerőse, az egyből mondta, hogy lehet kis hajóval is menni az Antarktiszra, mennyit tudunk fizetni egy ilyen útért. Elindult aztán, hogy szerezzen még két utast mellénk. Azt ígérte, reggelre tud választ adni arra, hogy a hajós ismerőse egyáltalán el tud-e indulni. Haza, hátizsák le, bolt, kajavásárlás. Otthon paprikás, paradicsomos hideg vacsora, olcsó gyümölccsel. Este érkezett egy lengyel pár. Utánuk mi is interneteztünk, aztán elaludtunk. 125. nap
2004.02.27.
Péntek
Reggeli, indulás vissza az egyik irodába, ahol megígérték, hogy utánanéznek, hogy melyik hajón van még hely és milyen áron. Sajnos a fickó, aki ezt ígérte, nincs itt, csak egy másik, ez meg nem akarja megérteni, hogy mit akarunk, de megemlíti, hogy a 22-I hajójukra lehet, hogy felvesznek utasokat is. A másik irodában sem kapunk jó híreket, 7500 dollár egy hely a Multanovszkijra. Viszont itt van már a kikötőben a Mikhejev, megyünk megnézzük, mit lehet alkudni velük. Zsuzsi nagyon le van törve, ezért nincs is kedve az egészhez, de azért ráveszem, hogy próbáljuk meg. Odamegyünk a hajóhoz, egy orosz (ukrán) matrózt találunk csak, de épp megérkezik a szakács, aki tud angolul. Segítünk neki behurcolni a csomagokat, rádión megkérdezi a kapitányt, megbeszéljük vele, hogy egykor találkozunk az egyik közeli kávézóban. Azt is elmondja, hogy van még egy pár hely a hajón, úgyhogy egészen fel vagyunk dobódva. Zsuzsi hazamegy készülődni, én meg internetezni, felszabadítom az összes pénzünket, meg veszek ki pesot is, hogy ki tudjuk fizetni a szállást, meg hogy vegyünk még egy-két meleg holmit, aztán én is hazamegyek. Nagy reményekkel indulunk a találkozóra, gyorsan meg is találjuk a szakácsot, meg a kapitányt, aki sajnos egyáltalán nem akar velünk foglalkozni, szerinte a hotelmenedzserre tartozik az ügy, aki épp eltűnt valamerre. Várjuk, hogy előkerüljön, addig is kiülünk a teraszra, eszünk egy croissant-t. Kettőig sem kerül elő, akkor a kapitánnyal megbeszéljük, hogy fél négykor a hajónál találkozunk. Nagyon reménykedünk, hogy ez már azt jelenti, hoyg feljutunk a hajóra, neki is indulunk kesztyűt, meg meleg holmit venni, persze az összes bolt zárva van, sziesztáznak… Felmegyünk a hátizsákokért, lecipeljük a kikötőbe a hajóhoz, ahol egy perc alatt leráz valaki, hogy időközben betelt minden hely és semmilyen módon nem juthatunk fel. Zsuzsi nagon odavan, hogy a leghülyébb amerikai is lazán kifizeti a jegy árát, mi meg itt kunyerálunk, hogy vigyenek el olcsóbban. Áll még egy nagy hajó a kikötőben, a Nordnorge, ennek is ma kellene kifutnia. Megkérdezem, hogy van-e még hely rajta, de kiderül, hogy mégsem megy már az Antarktiszra, hanem vissza Európába. Internetezünk, megírjuk, hogy nem mentünk el, keresgélünk, hogy lehetne eljutni Dél-Georgiara, vagy a Falkland-szigetekre. Két órát netezünk, addigra Nataliát is sikerül felhívni, a parton találkozunk vele, megkapjuk a kulcsot. Közben újabb reménysugár míg beszélgetünk vele, előkerül egy barátja, aki azt mondja, hogy ismer valakit, aki talán elvisz minket egy kis hajóval az Antarktiszra. Felcipeljük újra a zsákokat a meredek utcákon (Natalia a elég magasan lakik), aztán elmegyünk bevásárolni a szupermarketbe. Útközben lemegyünk a partra, fényképezek is egy pár kockát, aztán itthon megvacsorázunk. Egy lengyel pár érkezik a házba, a fiúval beszélgetünk egy pár szót. Nataliának csinálok egy honlapt, aztán megyünk lefeküdni.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Zuhogó esőre ébredtünk, kb. délben keltünk fel. 9 körül reggeliztünk azért közben. Az egész nap pihenős volt, nekem nagyon jól esett. Összeszedtük magunkat, aztán Csaba elkezdte tervezni a patagóniai utazást. Interneteztünk is, estére pedig bementünk a városba. Megnéztük a múzeumot, Csaba útközben látta az Ushuaia nevű hajót. A múzeum 8-kor zárt, háromnegyed 8-ra értünk oda. Csak benéztünk. Aztán megnéztük a parton a sátras fiesztát. A színpadi sátorban gyerek tánccsoportokat láttunk, énekeseket meg kirakodóvásárt. Amikor meguntuk, körbenéztük a kinti bódékat is, ettünk kolbászos kenyeret. Szép naplemente volt, Csaba ma direkt otthonhagyta a fényképezőjét. Na de láttunk már ilyet! Elindultunk hazafelé, a San Martin utcánál azonban elakadtunk, mert kordonnal választották el a járdát az úttesttől. Nem jártak az autók sem erre most. Felvonulás készülődött, karnevál. Sokat kellett rá várni, de jó volt, új dolgokat láttunk: habspray-vel harcoló gyerekcsapatokat, mi is kaptunk pár cseppet a nyakunkba, felvonuló gyerektáncosokat, dobosokat, felnőtt táncosokat. Mi nagyon jól szórakoztunk a habozó gyerekeken. Már nagyon fáztam, Csabának sem volt épp melege, így hazafutottunk. Beszélgettünk még Nataliával, megint éjfél körül feküdtünk le. 126. nap
2004.02.28.
Szombat
Ma pingvin néző túrára akarunk menni, de zuhog az eső, nincs kedvünk kimászni a jó meleg ágyból, lustálkodunk, naplót írunk. Reggeli után is visszabújunk, várjuk, hogy elálljon az eső. Amíg nem voltunk itt, addig persze itt is jó idő volt, napsütés meg meleg. Estére végre eláll az eső, lemegyünk a városba, ahol már tart a fiesta. A kikötő mellett egy nagy sátor van színpaddal, meg két sor kisebb, ajándéktárgyakkal, kajáldákkal. A színpadon táncosok, zenészek váltják egymást, a kaj árusok előtt hosszú sorok kígyóznak. Vannak nagy akváriumokk is rákokkal, kagylókkal, tengeri sünnel, csillaggal. Nézelődünk, eszünk sült kolbászt bagettbe töltve, elindulunk hazafelé. Ma igazán különleges, színes naplementében gyönyörködhetünk egy pár percig, persze a gép épp most nincs nálam. A főutcán felvonulás van (kisebb karnevál), megállunk bámészkodni. A gyrekek körében nagyon népszerű szórakozás egy habbal töltött flakonnal egymást meg mindekit lespriccelni. A sípokat, dobokat már messziről halljuk, de maguka felvonulók elég sokára érnek hozzánk. Addig a gyerkőcök habcsatáin derülünk, néha mi is kapunk egy-egy eltévedt lövést. Nincs meleg, a felvonulók sorát mégis egy bikinis táncosnő vezeti, de a többiek sincsenek túlöltözve, a dobosok is rövid ujjú pólóban vannak. Ja, a táncosok és a dobosok is gyerekek, az előbbiek lányok, az utóbbiak a fiúk. Megvárjuk, míg elhaladnak előttünk, aztán hazaballagunk. Nataliával éjfélig teázunk, beszélgetünk.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >