Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
Összerakjuk a kocsit, és elindulunk Aucklandbe. Nagy a forgalom az úton. Halljuk a hírekben, hogy Fieldingben családokat költöztettek ki, mert elöntötte a víz a várost. Később kiderül, hogy az északi sziget egész déli részét megviselte az éjszakai vihar, Lower Huttban is költöztettek ki embereket. Az utakat sok helyütt lezárták, még délben is járhatatlanok. Bizonyos helyeken nincs áramszolgáltatás, telefon, fákat döntött ki az erős szél. Mindez Wellingtontól Wanganui és Hastings magasságáig érinti a szigetet. Aucklandben egyből bejelentkezünk a Kiwi Backpackersbe a Queen Streeten. Aztán elautózunk még a Mt Edenig. Látszik a város, a kikötő, a félszigetek, sokszor elered az eső. Megszárítjuk a sátrat, átpakoljuk a csomagtartóban berendezett tárolóból a holmijainkat a hátizsákokba. A New World szupermarketben bevásárolunk Tahitire, meg kicsit Dél-Amerikára. A szálláson aztán bepakolunk mindent a szobánkba, ekkor már 4 óra felé jár az idő. Mivel időközben másoknak adták a dorm ágyainkat, kapunk egy külön szobát. Éljen, örülünk is neki! Haverkodunk a recepcióssal, kétszer is beszélgetünk vele. Főzünk sajtos-tejfölös tésztát, megvacsorálunk. Aztán elmegyünk filmet venni, és útközben zenét hallgatunk egy CD boltban: Dido, Life for Rent, salmonella club, little drop east, Norah Jones, Feels Like Home. Dido a legjobb. Kb. másfél órát internetezünk. Eszti írt, az A38 programjairól is. OTP: Csaba utal, tovább fogy a pénzünk. A fórum kicsit felpezsdült. A szobába visszaérve Csaba megszereli a hátizsákomat, amíg én zuhanyozom. Majd jön két holland lány, a sátor iránt érdeklődnek, ugyanis kitettünk egy hirdetést. A sátrat és az NZ Lonely Planetet is el akarjuk adni. Megnézik, végül a 2 polifoammal együtt elviszik 60 dollárért a sátrat, a könyv nem kell nekik. A zsákom kész, alvás. 113. nap
2004.02.16.
Hétfő
Az éjszaka a kocsiban elég kényelmetlen, először jobban sikerült a fekhelyeket elrendeznünk. Bemegyünk Aucklandbe(50 km) a lépésben haladó csúcsforgalomban, elintézzük a szállást a Kiwi BP-ben, aztán felhajtunk az Éden-hegyre, persze ahogy kiszállunk a kocsiból, elkezd zuhogni, így inkább megreggelizünk előbb meg naplót írunk a kocsiban, megvárjuk míg kisüt a nap. Rádiót hallgatunk, az idő a főváros környékén nem javult, az utakat lezárták mindenfelé, épp hogy fel tudtunk jönni északra. Mikor eláll egy kicsit az eső, megszárítjuk a sátrat (akkora szél van, hogy fogni kell, el ne repüljön), aztán elmegyünk bevásárolni, majd vissza a Kiwibe. A szobánkba érve kiderül, hogy már minden ágy foglalt, de sebaj, kapunk egy külön szobát. Kiteszünk egy hirdetést (sátor, LP), aztán elindulunk a városba, leadjuk az autót, elmegyünk filmet venni, nézelődni. Estig mászkálunk, aztán főzünk egy sajtos-tejfölös tésztát, megcsinálom Zsuzsi hátizsákját, közben jön két holland lány és megveszik a sátrat, utána átmegyünk internetezni.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggel fél 11-re pakolunk össze. Reggelizünk, letesszük a zsákot a Kiwiben és nekivágunk a városnak. Feladjuk a csomagot a postán, 4 kg, 80 NZD. Talál itt Csaba nekem egy Woman’s Dayt, elhozzuk. Filmeket veszünk, felülünk végre a piros City Circuit buszra, benézünk a moziba. Megint zenét hallgatunk a boltban, végighallgatom a salmonella city dubot, vannak rajta jó számok! Csaba Didót hallgat. Kenyeret, képeslapot veszünk még, Csaba készít néhány felvételt. Internetezünk reggel és este is, aztán vissza a Kiwibe, ekkor már fél 8 van. Hazatelefonálunk mindketten. Beszélek az apuval, a Ferivel meg a Mamival. Az anyu már tanít, Igor még alszik. Vírusos a gép otthon, de jön majd valaki hozzáértő megnézni. Feri meséli, hogy Sydneyben összecsaptak egymással az őslakosok és a rendőrök. Csaba is beszél a családjával. Jó volt. Itt a folyosón találkozunk egy magyar fiúval, 4 hónapja van kint. Beszélgetünk vele mindenféléről. Aztán taxiba ülünk, de kiderül, hogy őt nem is mi hívtuk, csak úgy jött. Visszavitetjük magunkat, már ott vár a másik. Végül 25 NZD-ért kijutunk a reptérre. Becsekkelünk, legombolnak fejenként 25 dollár lelépési díjat, amin én jól kiakadok. Lőttek a csokis sütinek is. Feladom a képeslapot Juditnak. A gépen el akarnak ültetni minket máshová, de nem hagyjuk magunkat. Felszállunk. 114. nap
2004.02.17.
Kedd
Kicsit későn kelünk, nekilátunk összerakni a zsákokat meg a hazaküldendő csomagot. Tíz órakor kellene kijelentkezni, egy órát késünk, de a tulaj megengedi, aztán még megreggelizünk, végül dél lesz mire elindulunk. Megint netezünk, mert este nem sikerült az utalásokat befejezni, olyan lassú volt a net. Veszünk filmet, a szokásos Sensia mellé két Velviát és egy Kodak GX-et is, bízva abban, hogy eljutunk a pingvinekhez. Valami normális kenyeret akarunk venni, meg az LP-t akarjuk elcserélni egy Dél-Amerikára, de nem sikerül egyik sem. Utazunk egy kört az ingyenes városnéző buszon, de már mindenütt jártunk az útvonalán. Ebédet az olcsó kínaiban eszünk. A végén vissza a Kiwibe, letelefonáljuk a telefonkártyán maradt összeget. Meglepően sokra, 13 percre elég, mindketten felhívjuk a szüleinket. Közben előkerül egy magyar srác, beszélgetünk vele egy kicsit, elég fura fickó. Összerámolunk, hivatunk egy taxit, kis kavarodás, mert egy másikba szállunk be először, de megoldódik a dolog végül, kiérünk a reptérre a megbeszélt áron. Check-in, nézelődés, várakozás, tizenegy után beszállás, éjfélkor indulás. Vacak film megy (néhol átmegy a hang franciába, Under the Tuscan Sun), a kaja gyenge és hideg van.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Ma is 17-e van, mivel átlépjük a dátumválasztó vonalat. Kapunk vacsorát, borozunk, én kávét iszom még, Csaba teát. Alszunk is, és reggel, helyi idő szerint 6-kor leszállunk Tahitin. Most 11 órával járunk az otthoniak előtt. A reptéren kb. másfél órát kell várnunk arra, hogy megmutathassuk az útlevelünket és beengedjenek. A sorban áll előttünk egy úriember, beszédbe elegyedünk vele. Ausztrál, a cége küldte kiküldetésbe ide, két hétre. Könyvelő. A reptéren aztán 1,5 órát üldögélünk még, eszünk, kiderítjük, mi hol van, és eldöntjük, merre indulunk. Tengerpartot keresünk. Busszal megyünk, itteni távolsági busszal. 200F/ fő a jegy. Papeete-től 15 km-re szállunk ki, délre indultunk, a tengerpart mentén. Az idő esős-borús. Én elmegyek szállást keresni, de mindenhol tele vannak. Megebédelünk, és végül se nem úszunk, se nem sznorkizunk a tengerben. Visszamegyünk a fővárosba. Az Info Centernél tesznek ki minket, bemegyünk. Találnak nekünk szállást, gyalog indulunk, hogy megkeressük. Útközben meg kell állnunk egy autószalonnál, annyira zuhog az eső. Legalább 30 percet üldögélünk itt esővédett helyen. A szálláson hajat mosunk, zuhanyozunk. Aztán alvás. A hely nem rossz, 8500 frankba kerül, ez kb. 4250 Ft. 115. nap
2004.02.17.
Kedd
A repülőn nem sokat bírunk aludni, öt óra az út, így hatra érkezünk Papeetebe. Mivel átrepültünk a dátumválasztó vonalon, ma megint 17-e van. Az útlevél ellenőrzésre másfél órát kell várni, még wc-re sem lehet elmenni. Egy darabig három tahiti zenész játszik a sor mellett, meg két szép lány virágot oszt az érkezőknek, de aztán elunják magukat és elmennek. Az első madár itt is egy majna. Miután bebocsátást nyerünk, kicsit összeszedjük magunkat, megreggelizünk a reptéren, körbejárunk kideríteni, hogy mit csináljunk, merre menjünk. Az autóbérlés elég drága, mert két teljes napot kellene fizetni, így az kiesik, végül elindulunk busszal az egyik jónak mondott tengerparti rész felé. Furcsa, hogy mindenki franciául beszél, meg az is, hogy mióta elindultunk, most van először normális jobboldali közlekedés. A tahiti lányok nagyon szépek, míg Fidzsin a nagy darabok, itt az arányos, csinosak vannak többségben. Az öltözködésük is sokkal európaibb, franciás. A Manu Uva Beachen sajnos nincs szállás, csak egy bár nem nekünk való árakkal (egy üveg víz majdnem ezer Ft), és az idő is hamar esőre fordul. Próbálok néhány madarat fényképezni, amíg Zsuzsi körülnéz szállás ügyben. Az eső egyre jobban esik, sznori cuccot sem lehet bérelni, szállás sincs két-három km-en belül. Egy sátorponyva alatt üldögélünk a szakadó esőben, megebédelünk (halkonzerv), aztán arra jutunk, hogy inkább visszamegyünk Papeetebe. Visszabuszozunk, az infocenterben kapunk egy címet, ahol megszállhatunk, ha nem is olcsón, de legalább nem aranyáron. Elindulunk, de annyira szakad az eső, hogy egy autókereskedésbe kell behúzódnunk, ott üldögélünk egy jó darabig, míg az eső el nem csendesedik. A szálláson fürdés, hajmosás és bedőlünk az ágyba, ilyet is régen tapasztaltunk, alvás reggelig.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Fél 8-kor kelünk, lemegyünk reggelizni, aztán szedelőzködünk. 10 körül indulunk el, a szálláson hagyjuk a zsákokat. Info Centre: kitaláljuk, hogy mégis elmegyünk Mooreára, komppal. Negyed 1-kor bejelentjük, hogy várjanak minket a szigeten, a kikötőben, mert befizetünk majd a rájákkal, cápákkal, teknősökkel úszkálásra a lagoonáriumba. A kompot lekéssük. Az Info Centre-ben nem ugyanaz a menetrend van, mint a kikötőben, úgy tudták, hogy a komp 10 perccel később indul. Csaba közben már kivette a részvételi díjunkat kp-ben, azt később beváltjuk dolllárra. A nagy kaland előtt a városban sétálgattunk, vettünk nekem egy estélyi ruhát. Alkalmi vétel volt. Az Info Centre-ben minden látogatásunk alkalmával ettünk gyümölcsöt, van kitéve dinnye, ananász. Nagyon finom! Aztán drótot kerestünk a hátizsák megszereléséhez, kapunk az egyik boltban egy darabot. Franciául sikerült elmagyarázni, mit is akarunk. Járkálunk a városban, Csaba fényképez. A piacon eszünk egy csokis sütit. Kb. fél 5-re visszamegyünk a szállásra, eszünk. Csaba megszereli a hátizsákom az új dróttal. Elég jól sikerül, reméljük, sokáig kitart. 6 előtt valamivel elindulunk a buszmegállóhoz, a buszról veszek egy bagettet, 7-kor már kint is vagyunk a reptéren. Üldögélünk, pihenünk, eszegetünk, fogat mosunk. 10 körül kezdődik a becsekkelés, aztán jönnek az ellenőrzések, 11-re bent vagyunk a váróban, ahol puha, süpedős fotelek várnak ránk. Mindenkinek jut hely, bőven. Sajnos elkezd fájni a fogam. Éjfél körül szállunk fel a gépre, ami fél egykor elindul. 116. nap
2004.02.18.
Szerda
Fél nyolckor ébredünk, lemegyünk reggelizni (jár a szobához) bagettet, vajat, dzsemet és kakaót kapunk, finom. Kényelmesen összeszedelőzködünk, kijelentkezünk, a nagy zsákokat itt hagyjuk és besétálunk a városba. Az infocenterben megérdeklődjük, hogy lehet átjutni Mooreára, sajnos csak 12:30-kor megy a következő hajó. Végigkóstoljuk a finom gyümölcsöket, aztán sétálunk a városban, megnézzük a piacot, a parkokat (csak a térképen zöld) és eldöntjük, hogy átmegyünk a lagunáriumba. A tanakodás az ára miatt van, ugyanis vészesen fogy a pénzünk, Ausztráliában és Új-zélandon elég sokat költöttünk. Vissza az infocenterbe, ott egy kicsit akadékoskodnak, hogy ők nem telefonálhatnak, de végül a reggeli lány megint felhívja a lagunáriumot, hogy jöjjenek ki értünk a komphoz a kikötőbe. Kicsit elszalad az idő, már csak tíz percünk van, így én megyek pénzt kivenni, Zsuzsi meg egyből a hajóhoz, hogy el ne menjen nélkülünk. Sajnos a hajó tíz perccel korábban fut ki a menetrendhez képest, így potyára vettem kia rengeteg frankot. A szigetre, ami csak 15 km-re van, semmilyen más átjutási lehetőség nincs, így fájó szívvel lelmondunk róla (pedig rájákkal meg kis cápákkal lehet együtt úszkálni a derékig érő vízben. Legalább strandolni vagy sznorkizni elmennénk itt is, de Papeeteben nincs semmi lehetőség, hihetetlen. A pénzt átváltjuk dollárra, aztán nyakunkba vesszük újra a várost, drótot kell szerezni Zsuzsi zsákjának megjavításához, mert amivel megcsináltam, az mostanáig tartott csak. A második helyen kapunk is ingyen egy hatvan centis darabot, az több, mint elég. Vissza a panzióba, útközben veszünk egy bagettet is, jól belakmározunk belőle, aztán megcsinálom a hátizsákot, ennek már ki kell tartania. Jól jön a kocsin (Új-Zélandon) talált csípőfogó, anélkül nehezen tudnám vágni és hajlítgatni a két milis drótot. A tulaj közben megy el valahova, felajánlja, hogy elvisz a buszmegállóig, de még nem vagyok készen, így végül gyalog indulunk el. A buszmegálló mellett simán elmegyünk, mert most nem áll ott se ember, se busz (napközben nagy tömeg volt mindig, mikor arra jártunk). Azért kis segítséggel így is megtaláljuk, jön is épp egy busz. Megállunk tankolni, mi meg kihasználjuk az időt, veszünk még egy bagettet (ilyen finom kenyérfélét indulás óta nem ettünk, nem tudunk betelni vele). A reptéren hosszú várakozás kezdődik, sajnos a váróba nem engednek be, üldögélünk, elköltjük az utolsó frankjainkat (rágóra), várjuk, hogy tíz óra legyen. Fél tíztől sorbaállunk a bejelentkezéshez, olyan sokan állnak már előttünk, hogy félek, nem lesz rendes helyem, de szerencsére most is megkapom a vészkijáratot. Újabb várakozás, már éppen elalszom, mikor éjfélkor végre beszállhatunk a gépbe. Már csak egy szendvicset kapunk, meg egy pohár vörösbort iszom, aztán villanyoltás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

A gépen kapunk egy szendvicset, meg innivalót, aztán alvás. 4-kor ébredünk, üdítőkre, majd omlettet reggelizünk. Van még joghurt, meg gyümölcs is. 6 körül száll le a gép a Húsvét szigeten, 5 órával kell előbbre állítani az órát, az otthoniaknál most 6 órával vagyunk későbbre. Leszállás után ellenőrzések, szerzünk fiatalabb útitársainktól hotel nevet, ezt írjuk a bevándorlási kártyára. Szállást keresünk még a reptéren, találunk egy nénit, akinél 10/éj/fő áron tudunk megszállni. Még egy ellenőrzés, itt elveszik a narancsunkat. Szerintünk meg fogják enni. A néni és a férje kocsival visz minket a szállásra. Ez életem legrövidebb névnapja. 19 órás. Én egyből lezuhanyozom. Csak hideg víz van, de jól esik. A szálláson külön szobánk van, két ággyal. Anna, a házinéni nagyon kedves, azt mondja, érezzük magunkat otthon. Kimegyünk a dombra, két sátorozó lány épp csomagol, beszédbe elegyedünk velük. Aztán lesétálunk a partra, a közelben már vannak fejek. Csaba fényképez, két kutya mellénk szegődik, őket is lekapja. Aztán besétálunk a "városba", elmegyünk egy diszkó mellett, elég lepukkant. Végignézzük a boltokat, az egyikben veszünk kenyeret, tésztát, paradicsomszószt. Aztán bemegyünk a nagy boltba is, ott margarint és tojást veszünk. Képeslapot is találunk odébb, térképbe végül nem fektetünk be. Ekkor már 6 óra van, kibérelünk egy napra két biciklit (24-ért). Hazaérve Csaba megbánja ezt a lépést, az én biciklimnek lapos a kereke. Vacsi helyett visszavisszük a kerékpárt. Amit kapunk az Csabáé lesz, én meg átveszem az övét. Naplemente: kimegyünk megint a szobrokhoz, a spanyol nevük moai. A pirosodás gyér, a naplemente azért szép. Csaba kattint néhányat. A tengerpart végig sziklás, nagyok a hullámok, hoztuk magunkkal a rossz időt. Egész nap nálunk a dzseki. Aztán otthon vacsi, tészta húskonzervvel, paradicsomszósszal, és végre egy tea. Jót eszünk, az egész zacskó tészta simán lemegy. A nappaliban eszünk, Anna és a családja is éppen most vacsorázik. Kapunk egy tál dinnyét, jó édes és ropogós, nagyon jól esik. Vacsora után kis pakolás, aztán alvás. 117. nap
2004.02.19.
Csütörtök
Leszállás előtt másfél órával van az ébresztő, az nekünk hajnali négy, nem sokat bírtunk aludni. Reggelire omlett van, egész jó. A helyi időhöz öt órával kell előreállítani az óránkat, gondolom ez már a chilei időzóna. A reptéren végigkérdezzük a szállásokat, a legolcsóbba megyünk persze, hamarosan már visznek is minket. Egy családi panzióba megyünk nagyon barátságosak. Kicsit eseget az eső, nagyon be van borulva az ég, mint megtudjuk az épp csomagoló két turista csajtól, eddig itt is jó idő volt, csak mára fordult esőre. Nem baj, azért elsétálunk a legközelebbi moaiokig. Fényképezni nem nagyon érdemes a szürke háttér miatt, de azért kattintok néhányat a néhol kibukkanó kék ég felé. Gyönyörű fregattmadarak vitorláznak az erős szélben felettünk, látunk egy fehérfarkú kismadarat, egy-két verebet, meg egy ragadozót, amit végül nem tudok elég közelről lekapni. Felderítjük a környéket, hol van bolt, posta, stb., végül a "föld legelszigeteltebb kávézójából" netezünk egy félórát. Minden be van zárva, szieszta van, csak ötkor nyitnak ki megint. Vissza a szállásra, szundítunk egyet (ha már szieszta...) próbáljuk bepótolni az éjszakai alvást. Vissza a központba egy másik úton, elsőre nem is találunk oda a kanyargós utakon, aztán mégis a főutcán bukkanunk elő. Nagy élet van itt, bolt hátán bolt, lehet mindent kapni a kajától a műszaki cikkekig. Van több internetező hely is kb. fele tarifával, mint a kávézóban. Bevásárolunk, bérelünk bicajt, hazajövünk főzni. Zsuzsi szerint az övének ereszt a kereke, így, bár már hozzákezdtünk a főzéshez, visszamegyünk, hogy felpumpáltassuk. Már csak egy csajszi van ott, ad egy másik bicajt, meg a pumpát is elhozzuk a biztonság kedvéért. A lány szerint kilenckor megy le a nap, gyorsan visszakerekezünk az állványért, eltekerünk az egyik moai csoporthoz. Nyugaton elég felhős az ég, a nap a felhők mögött tűnik el, nyomok pár kockát, hátha holnap még ilyen se lesz. Ránk esteledik, éhesek is vagyunk, megyünk vissza vacsorát főzni. Makaróni van paradicsomos löncshússal. A vendéglátó családnál vacsorázunk, de nem egy asztalnál. Még egy dinnyét is kapunk ajándékba, tényleg nagyon rendesek. Naplót írok, tegnap este elfelejtettem, most bepótolom, aztán fürdés korai lefekvés.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Fél 6 körül kelünk, szendvicseket készítünk, egy óra múlva sikerül elindulnunk. Először rossz irányba, aztán be a városba és onnét kifelé. Találkozunk egy emberrel, ő igazít útba. Ekkor már 6.50 van. Hosszú biciklizés jön, útközben ér a napfelkelte minket, de felhős. Megérkezünk Anakinába, itt egy homokos öbölben sorakoznak a fejek a tengerparton, háttal a víznek. Megreggelizünk, itt vagyunk még akkor is, amikor a domb mögül kibukkan a nap és pont rásüt az alakokra. Csabának sikerül jó képeket csinálni. Aztán ketten kétfelé indulnánk, végül megint segítséget kérünk, és elindulunk egy földúton, hogy végignézzük a partmenti moaiokat. Jó az idő, nagyon süt a nap, de a szél is fúj. Itt az a jó, hogy sem a széltől, sem az esőtől nincs hideg. El is jutunk a legnagyobb fejekig. Ezek vannak a hazaküldött képeslapokon is. Látok itt egy magyar párt, de nem szólítom meg őket, nem szimpatikusak. Csaba fényképez. Sajnos, vagyis nem sajnos épp most újítják a szobrokat, állagmegóvást is végeznek rajtuk a japán kormány támogatásával, ezért kettőt lefóliáztak, másik kettőt meg pont most fóliáznak. Azért jó ez a hely, lovak legelésznek, egy csikó oda is jön hozzám, de nem simogatom meg inkább, pedig nagyon közel jön. Csikó létére is túl nagy játszótárs lenne nekem. Innét a part mentén haladunk tovább, látunk több helyen is ledőlt moaiokat. Egy helyen megfürdünk a tengerben, a hullámoktól pezsgőfürdő lesz belőle. Én összeszedek néhány karcolást, de nem vészes. Tök jó a víz, nagyon jól esik a sok bingázás után. Aztán eszünk, iszunk, és megyünk tovább. Sokat biciklizünk még. aztán végre feltűnik egy autó. Lestoppoljuk. Felvesznek és bevisznek minket a városba. Innét már főleg lejtő volt egészen a városig, de hatalmas eső zúdult le hamarosan, bőrig áztunk volna. Az esőt a postán várjuk ki, vizet kérünk, feladjuk a képeslapokat. Kicsit megmosdunk az esővízben, ami a tetőről csurog alá. Amint csitul az égi áldás, hazakerekezünk. Zuhany, megint jól esik a hideg víz. Kidőlünk. Csaba készít finom narancsszörpöt a porból, megisszuk és elszundítunk. 6 körül kelünk, vacsorát készítünk, én eszem még egy adag tejberizst, amit a néni ad nekünk. Veszünk tőle dinnyét is, aminek az árát végül nem kéri el. De ez csak másnap lesz. Vacsi után visszavisszük a bringákat, de várnunk kell a pasira, mert már bezárta a boltot. A szomszéd boltos telefonál neki, kb. 10 perc alatt ide is ér. Vissza a fényképezőgépért, kicsit lekéssük a naplementét, a szobrokig már ki sem megyünk. Készül azért pár kép. Aztán vissza, benyomunk ketten egy fél dinnyét, degeszre esszük magunkat. Aztán ledőlünk, Csaba naplót ír, én meg előveszem a spanyolkönyvet, vagyis előkapom, és spanyolul tanulunk belőle. Kiderül, hogy elég sok szót ismerek. Éjfél után alszunk el, fogmosás után. 118. nap
2004.02.20.
Péntek
Fél hatkor csörög az órám, korom sötét van. Összekészülünk, csinálunk szendvicseket az útra, aztán bicajra szállunk. A városból is alig találunk ki (nem jár az utcán egy lélek sem), aztán elindulunk az egyik úton, észak felé visz. Úgy látszik nem azon az úton megyünk, amin terveztük, mert ez nem a tengerparton visz. A szép fények elmaradnak napfelkeltekor, mert felhős az ég, de addigra mi már egy órája tekerünk a sötétben. Végül a sziget északi csücskén kötünk ki, itt is van egy pár moai, leülünk megreggelizni, közben az első napsugarak is kibújnak a felhők mögül, csinálok is pár fotót. Rengeteg ragadozó madár mozog mindenfelé, nem gondoltam, hogy ennyit el tud tartani ez a vidék. Van itt egy homokos tengerpart, ketten fürdenek is (máshol mindenütt sziklás a part). Az aszfalt itt véget is ér, van egy pár földút, elindulunk rajtuk, de egyik sem úgy néz ki, mintha a tengerpartra vagy a többi moaihoz vezetne. Végül visszaindulunk az aszfalton (vadlovak nyargalnak át az úton előttünk, hujogatva versenyt tekerek velük, csodálatos látvány, ahogy vágtatnak mellettünk),de szerencsére jön egy autó szembe (épp merülni mennek), és a sofőr útbaigazít minket. Az egyik földút, amit már láttunk, a keleti partra vezet mégis. Tekerünk rajta pár kilométert, elég hamar átvált aszfaltra ez is, aztán az egyik lejtő alján ott sorakoznak a hatalmas fejek. Sajna épp restaurálnak párat (ötöt), ezek fel vannak állványozva és nagy kék fóliába vannak csomagolva. Itt vannak a sziget legnagyobb moaiai, van köztük száz tonnásnál is nehezebb. Száz méterre tőlük a földön is fekszik egy, lovak legelésznek körülötte. Körbejárjuk a szobrokat, fényképezgetek. Nagyon meleg van, éget a nap, elég jól kitisztult az ég, üldögélünk egy kicsit. Egy magyar házaspár is feltűnik, furcsa magyar szót hallani, Megint felkerekedünk, jó lenne fürödni egyet a tengerben. Lemegyünk egy-két helyen a partra, ahol moaiokat látunk, sok helyen már ledőltek a fejek, némelyiknek már az arca is egészen lekopott. A part mindenütt sziklás errefelé, hatalmas hullámokat hajt a szél. A következő helyen látunk egy védettebb öblöt, aztán mikor lerakjuk a bicajokat, látunk egy medence szerű részt is, amit csak a nagyobb hullámok érnek el. Ledobjuk a ruháinkat és befekszünk a vízbe. Gyönyörű a kilátás innen az óceánra, több méteres hullámok tartanak felénk, aztán megtörnek az előttünk, alattunk lévő sziklákon. A legnagyobbak azért elérnek ide is, pezsgőfürdővé változtatva a pancsoló helyünket. Jól esik a víz, már nagyon melegünk volt. Felfrissülve megebédelünk (halkonzerv vajaskenyérrel) és folytatjuk az utat hazafelé. Egyre fárasztóbb az erős széllel szembe tekerni, ráadásul folyamatosan emelkedik is a terep, de a lejtőn is tekerni kell, annyira fúj a szél. Egy nagyon hosszú emelkedőn megyünk meg-megállva, amikor jön egy autó, leintjük, két helybéli ül benne, természetesen bevisznek a "városba". Bicajok a platón, mi a hátsó ülésen, indulás, már kezd is cseperegni az eső. Egészen a főutcáig elvisznek, onnan eltekerünk a postáig a még mindig szemerkélő esőben. Mire megírjuk a képeslapokat, már úgy zuhog, mintha dézsából öntenék. Kivárjuk, míg eláll, hazatekerünk, tojást sütünk a maradék lönccsel, meg kapunk még egy nagy adag tejberizst hozzá a házinénitől. Vacsora után megalkuszunk vele egy dinnyére is, aztán visszavisszük a bicajokat. A kölcsönző be van zárva, de a szomszéd üzletből már telefonálnak is, mikor meglátnak minket. Nyugat felé megint elég felhős, de azért kezd színesedni az ég. Visszaszaladunk a fotóscuccért, fényképezünk pár kockát, aztán megesszük a fél dinnyét, az utolsó falatok már elég nehezen mennek. Naplót írok, Zsuzsi spanyolt tanul, persze hangosan, így én is inkább arra figyelek. Éjfélkor már kidőlünk, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

10-kor kelünk, este megbeszéltük, hogy nem kelünk korán. Zuhany, pakolás, reggeli. Kifizetjük a nénit, összesen 40$-t kér, csak a szállás árát. Mondjuk nem ettünk nála reggelit egyik nap sem. Kicsit várunk még a fuvarra, a sokat beszélő (értsd: éjjel-nappal) hippi is jön velünk. Kapok a nénitől egy kagylós-tollas fülbevalót, toll a fülembe! A reptéren kitesznek minket, aztán Anna megy dolgozni, mert érkezik is egy gép. Becsekkelünk, már csak külön van hely, örülhetünk ennek is. A pultnál kérik egy otthoni értesítendő személy nevét és telefonszámát. Biztató kezdet! Végignézzük bent az árusokat, nem veszünk végül semmit, minden túl drága. Felszállunk. Sikerült Csabának az exit rowba helyet szereznem, így azért jobb. Didót is lehetne hallgatni, de nekem nem sikerül, biztosan sokan hallgatják. Megírom a naplót, megint utolérem magam. Elvagyok az audio-video cuccal, spanyolozok, eszem-iszom. Aztán sikerül végighallgatnom a Didót. Meg játszottam is a játékokkal. Leszállt a gép, és két órával megint előbbre kellett állítanunk az óránkat, így már csak 4 órával járnak előttünk az otthoniak. Santiagóban a reptéren szerzünk szállást, 10$/fő/éj. Busszal bevittek a központba, útközben azt láttuk, hogy a szembe sávban hosszú-hosszú sorokban kígyóznak a buszok. Kitettek minket, de még sokat gyalogoltunk, mire megtaláltuk a Hotel Americanót. Fürdőszobás szobát kaptunk. 119. nap
2004.02.21.
Szombat
Reggel későn ébredünk, csak tíz után kelünk fel. Reggeli, pakolás, a háziak kivisznek a reptérre, Zsuzsi még egy ajándék fülbevalót is kap kagylóból és fehér tollból. A reptéren nyoma sincs a szokásos rendnek, mindenütt nyüzsögnek az emberek, nyakukban, fülükben vagy csak a kezükben mindenféle tollas díszek. Nem indul el pontosan a repülő, de nem is aggódik emiatt senki. Eddig ez a legjobb repcsi (LAN Chile), a filmeket lehet kérésre indítani, van egyhalom CD, szintén tetszőleges időpontban, köztük Dido is (meg is hallgatjuk mindketten). Külön ülünk, mert már csak így kaptunk helyet, mázlim van megint, mer Zsuzsi cserél nekem egy vészkijáratos helyet. Vannak játékok is, fordítósban sikerül megvernem a gépet még mester fokozatban is. Gyakran hoznak innivalókat, a kaja is ehető, a stewardessek is kedvesek. Nem akarjuk elhinni, de már megint két órával előbbre kell állítani az óránkat, azt hittük, azért kellett olyan sokat állítani a Húsvét-szigeten, mert már a Santiagói időben vagyunk. Így már csak négy órával vagyunk lemaradva az otthonitól. A reptéren veszünk ki egy kis pénzt és az egyik minibusz sofőr útbaigazítása alapján buszra szállunk. Az egyik megállónál mindenki leszáll, de asofőr azt mondja, hogy még nem értünk oda, ahova a térképen mutogatunk neki. Persze ő nem beszél angolul, mi meg nem beszélünk spanyolul, így kicsit bizonytalan a dolog. Egyszer csak a végállomásra érünk (közben annyi busz jön szembe, hogy életünkbnen összesen nem láttunk ennyit), ahol még megmutatja nekünk, hogy milyen irányba induljunk. A reptéren foglalt szállást keressük, kaptunk egy térképet, meg mint kiderült egy címet is, végül egy kis kitérő után meg is találjuk a hotelünket. Jobb, mint gondoltuk (szappan, törölköző, sajátfürdőszoba, reggeli), bár 20 dollárt kicsit sokallunk érte. Fürdés után még tévézünk egy kicsit meg spanyolt tanulunk, míg el nem nyom a fáradtság.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >