Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
8-kor keltem, Csaba kicsit előbb. Zuhany, reggeli, aztán a Mount Aspiring Nemzeti Park felé vettük az irányt. A Treble Cone-nál felmentünk kocsival, ameddig tudtunk, hogy lássunk valamit. Szép volt a kilátás, néhány fénykép is készült. Az útviszonyok egyre nehezedtek, nem sikerült felmennünk a tetőre, kénytelenk voltunk visszafordulni. Leérve az első dolgunk az volt, hogy leporoljuk a hátsó ablakot. Wanakába visszaérve megálltunk a mozinál, amit úgy hívnak, hogy Cinema Paradiso. Zárva volt, előadások előtt egy órával nyit. Kicsit üldögéltünk előtte a napsütésben, a zöldre és narancssárgára festett fabútorokon. Aztán hajtottunk tovább a hatoson: tavak, hegyek, vízesések, erdők között és mellett vezetett az utunk végig, a Fox gleccserig. Ebédet keresve megálltunk Makarorában, de itt drága volt minden, egy adag sültkrumpli pl. 5 dollár. Végül a következő helyen, Haast Village-ben ebédeltünk 1 halat 2 adag chipsszel hétért. Persze ettünk hozzá édes chili szószt, az minden kaját feljavít, ezeket különösen. Néhány lookoutnál (kb. kilátóhely) azért megálltunk a látvány miatt is, pl. a Knights Pointnál. Az út első felében hétágra sütött a nap, de kint hideg szélt fújt. A kocsiban persze jó meleg volt. A Déli Alpok nyugati oldalára érve már nem volt olyan erős a nap, a hegyek felhőben álltak. A Mount Cook sem látszott. 5-re értünk a Fox gleccserhez. Szállás, bolt, Alpine Guide: infót szereztünk a gleccsertúrákról. 49 NZD a félnapos, 79 NZD az egész napos. Kinéztünk a Matheson-tó felé is, de felhőbe burkolózott minden. Vacsora, zuhany, alvás. 106. nap
2004.02.09.
Hétfő
Reggel elindulunk a Mt. Aspiring felé, de kiderül, hogy negyven valahány km-t kellene menni köves úton, meg ugyanennyit vissza, ezért inkább felhajtunk a Treble Cone kaptatóján, ameddig elfogadható az út minősége. Ott körbenézünk, fényképezünk és visszajövünk. Nemsokára Zsuzsi megnézi a Cinema Paradisot, egy hangulatos kis helyi mozit, én meg naplót írok. Haastban megebédelünk, estére érünk le a Fox-gleccserig. Itt körbenézünk, mik a lehetőségek. Kiderül, hogy csak idegenvezetővel lehet a jégen menni, jó drágán, ráadásul az időjárás is olyan (20cm esőt ígérnek éjszakára-délelőttre), hogy inkább úgy döntünk, nem megyünk túrára. Megnézzük mi magunk, meddig jutunk. Bevásárlás, vacsora, alvás, mire a sátorba érünk, már esik is az eső.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggeli, összepakolás. Irány a Fox gleccser. Kigyalogoltunk a jelzett úton a gleccser végéhez, aztán átléptünk a kötélen, amin olyasmi feliratok függtek, hogy nem szabad továbbmenni, nagyon veszélyes a gleccser és környéke stb. Mindettől függetlenül elsétáltunk a gleccserhez, hogy megérintsük. Csaba megfogta. Egy házaspár is jött utánunk. Odaérve, találkoztunk az aznapi első turistacsoporttal, aztán sorban a többivel ott, ahol ők elindulnak a jégen. A jégre már nem mentünk fel, nem lehet szerezni a faluban szöges talpat. Itt is csak botokat találtunk az egyik mélyedésben. Elindultunk egy másik ösvényen, ott, ahol a csoportok jöttek lefelé. Egyszercsak találtunk egy olyan ösvényt, amelyik a gleccser kanyarulata felé vezetett. Ezen mentünk tovább, átkeltünk néhány völgyön, mígnem az egyik ilyen völgynél az útnak vége szakadt. Kicsit mentünk együtt felfelé, aztán én megálltam, lent maradtam, Csaba pedig egyedül folytatta az utat felfelé. Valamivel 2 előtt ért vissza, kicsit látott a hegy csúcsából is, de aztán megint minden befelhősödött, és ekkor találkozott egy zergével. Nagyon jó érzés lehetett! A gleccser kanyarulatát onnét is jól láttuk, ahol én malmoztam, míg Csabára vártam. Visszagyalogoltunk az elágazáshoz, és mentünk tovább a túraúton ki-, és felfelé a völgyből. Bizonyos pontokról gyönyörű kilátás nyílt a gleccserre és a visszahúzódása után ittmaradt völgyre. Az utat jól kiépítették, pallók, egy helyen pedig még létrák is segítették a haladást. Visszaértünk az indulási helyre. Ez az út hosszabb volt, mint amin odafelé mentünk, de a kilátás sokkal jobb. Aztán a Franz Joseph (Ferenc József) gleccser következett. Ide már szandálban gyalogoltunk ki, én is megfogtam a jeget, készítettünk fényképeket. Oda- és visszafelé is jó néhány patakon átkeltünk. 8 körül értünk vissza a kocsihoz. Benéztünk még egy túraszervező irodába, hogy infót gyűjtsünk a nagykócsag kolóniáról. Azért ide jöttünk, mert valami filmet hirdettek a gleccserekről. 10 NZD lett volna egy jegy, de szerencsére a mai összes vetítést lekéstük már. Én odamentem a képeslapállványhoz, Csaba valami mást nézegetett, a pult mögött pedig álldogállt egy lány, várta a turistákat. Aztán Csaba is odajött a képeslapokhoz, beszélni kezdett hozzám, erre a lány megkérdezte, hogy csak nem magyarok vagyunk-e. Hát, ez furcsa egy találkozás volt, mindhárman örültünk az alkalomnak. ő sem igen találkozik magyarokkal. Másfél éve él kint, 8 hónap után találta ezt az állást. Elég jó helye van, és legfőképp, gyönyörű helyen dolgozik! Azt javasolta, hogy az Okarito-félsziget előtt, a tónál nézzük meg a naplementét. Rögvest indultunk is tovább. A tónál két helyet is megnéztünk, aztán a jobbiknál vártuk a naplementét, a kocsiban vacsorázva. A pirosfelhős naplemente viszont elmaradt, így indultunk tovább szállást keresni. Kinéztünk már előre egy DOC kempinget, 5$/fő, becsületkassza, a zuhany 1 dollár. Meg is találtuk a helyet Okaritóban, a lagúna bejáratánál. Hippik voltak a szomszédok, még hegedülgettek és gitározgattak a tűz mellett, amit raktak. Így aludtunk el. 107. nap
2004.02.10.
Kedd
Egész éjjel szakad az eső, a sátor jól bírja, csak pár csepp víz van benn. Későn kelünk, reggelizünk és az égre nézve bizakodni kezdünk. Kezd kisütni a nap. Internetezünk, aztán irány a gleccser. A turista út a gleccser végéig visz, ott sajnos táblák figyelmeztetnek a veszélyre. Szerintem nem olyan vészes, úgyhogy tovább megyünk. Felkapaszkodunk a törmeléken, innen már az is látszik, hogy van egy kanyar, ami után még szebb a gleccser, mert kevesebb rajta a hordalék. Hamarosan megtaláljuk azt a helyet is, ahol a fizetős csoportok felmennek a jégre. Egy kicsit én is felmegyek, de csak addig, amíg törmelék fedi a jeget. Érkezik épp egy csoport, így látjuk merről jönnek, elindulunk mi is azon az úton felfelé. Egy darabig megyünk ezen az úton, aztán mikor az lefele fordul, találunk egy másikat felfelé. Ez eléggé elhanyagolt, elég régen nem járt rajta senki, de épp jó irányba vezet, felfelé a gleccser felé. Néhol patakon kell átkelni (vagy inkább vízesésen?), néhol a növényzet teljesen elrejti az utat, olyan sűrű a bozót, hogy alig bírunk átjutni rajta. Végül egy nagyobb vízfolyásnál eltűnik a keskeny ösvény, pedig már majdnem rálátni az egész hegyre. Elindulunk a víz mellett felfelé, Zsuzsi egy pár méter után úgy dönt, inkább megvár. Egyedül megyek tovább. Ahogy kapaszkodom felfelé, egyre többet mutat magából a gleccser és egy pillanatra a csúcs is kikerül a felhők közül. Megyek tovább. Néhányszor át kell kelni a vízen, mert mindig a másik oldal tűnik járhatóbbnak. Végül elfogynak a gerincről a bokrok, gyönyörű kilátást nyújtva az egész gleccserre. Sajnos a csúcsot épp felhő takarja, ezért letelepszem egy nagyobb kőre, kivárni, míg kisüt a nap. A gleccser alsó részén látom hangyaként menetelni a turistacsoportot, egymást érik, annyian vannak. Sajnos a naplóm a kocsiban maradt, pedig most lenne időm írogatni. Van a bicskámon olló, legalább a körmöm lenyírom várakozás közben. Úgy döntök, hogy háromnegyed órát várok a napsütésre, aztán visszamegyek Zsuzsihoz. Sajnos nem beszéltük meg, hogy mikor találkozunk. Egyszer csak egy fej tűnik fel velem szemben a hegyoldalon, néhány méterrel alattam. Hangosan fújtat, aztán pár másodpercig farkasszemet nézünk egymással. Nem mozdulok, nem akarom még jobban megijeszteni, de a pillanat varázsa szertefoszlik, a zerge nekiiramodik. Én nyúlok a gép után, már kattintok is, de csak a hátsó felét sikerül elkapni, talán. Az állat egy fa mögé kerül, nem látjuk egymást, patthelyzet. Sajnos a nagylátó van fenn a gépen, cserére nincs idő, ezzel kellene valahogy képet készíteni. Jobbra van a patak, a másik oldala elég tisztán látszik, ezért balra mozdulok, benézek a fa mögé, erre ő persze jobbra ugrik el, ahogy vártam. Egy pillanatra eltűnik a patak mederben, közben én is megyek jobbra, de csak egy lépésre van időm, mert felbukkan a másik oldalon és visszanéz rám. Katt! Elég gyatra beállás, de ha egyszer nem akar rendesen pózolni. A gerinc mögött a távoli hegycsúcsok, remélem, felmegy odáig, az már jobban néz ki. Már megy is pont jó irányba, de nem néz vissza. Már a gerincen van, egy kicsit kifordul, keres, talán ez jó lesz. Már el is tűnt a másik oldalon. Érdemes volt feljönni! Pár percig emésztem az élményt, a felhőréteg sajna csak egyre vastagodik, így visszaindulok. Látom Zsuzsi sem bírt tétlenül várni, már jön felfelé ő is. Az új ösvényen megyünk vissza, majdnem a parkolóig. A városkába - amit ki tudja milyen okból Fox Gleccsernek hívnak - veszünk ebédet, azután a Ferenc József gleccser felé vezető úton esszük meg, ahol szép a kilátás. Az idő kicsit javul, vagyis a hegyek felett ritkul a felhőtakaró, rögtön felhajtunk a gleccserhez, még bakancsot se húzunk, csak úgy szandálban vágunk neki. A gleccser végéig, ahol véget ér az összefüggő jégfolyam, nincs is gond. Ott viszont egy nagyobb patakon kell átkelni, persze nem ússzuk meg lábmosás nélkül. A víz nem is olyan hideg, mint gondoltuk, de ácsorogni se lenne benne kényelmes. Többször átmegyünk az "extremely dangerous" kordonon, mire elérjük magát a gleccsert. Játszunk kicsit a jégen, fényképezkedünk, gyönyörködünk a kilátásban. Visszafelé nem sok érdekes történik, újra eláztatjuk a lábunkat bokáig. Érdekes sziklákat fedezünk fel a völgy oldalán. Bemegyünk a városba (FJG), ahol az Alpine központban nézelődve kiderül, hogy egyik ott dolgozó lány magyar. Elbeszélgetünk vele egy kicsit, mikor jött, mit csinált eddig, stb. Naplementére lehajtunk egy közeli tó (Mapourika) parkolójába, de a színes felhők ma elmaradnak, így tovább megyünk még egy kicsit és Okaritóban éjszakázunk egy kempingben.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggel összepakoltunk, és már indultunk is a lagúnához, a tengerpartra. Egy közeli lehajtónál kiszálltunk, és ott sétálgattunk. Rengeteg lecsiszolódott kő és kavics borította a partot, el is hoztunk egy szépet. Továbbmentünk, hátha találunk lejárót a lagúnához. Útközben láttunk kajakosokat, és hamarosan világos lett számunkra, hogy itt kajakkal lehet madarakat nézni. Lehajtottunk egy útra, ahol kiwi táblákat láttunk. Bárcsak előbb tudtuk volna meg, éjszakára ittmaradtunk volna az út közelében! Végül visszamentünk egy gyalogúthoz, felmentünk az ösvényen. A hegyekre nyílt kilátás, de felhőben álltak. Visszasétáltunk a parkolóba és megreggeliztünk. Aztán estig autóztunk, egészen Westportig. Ebédelni Rossban álltunk meg, ha jól emlékszem. Jártam itt egy Women’s Restroomban (pihenőkabin nőknek), méghozzá nagy örömmel, hogy ilyen hely létezik. Egy hotelben vettünk takeaway krumplit meg valami csirkefalatokat, egy közeli boltban pedig fagyit. Aztán elmentünk az utca végéig, ahol is voltak régről, az aranyláz idejéből megmaradt kis épületek, pl. bank, kaloda. A bank épületében van most a Visitor Center. Greymouth következett aztán, illetve előtte Hokitika: felhívtuk az A2B-t, hogy csikorog a fék. Mondták, hogy keressünk ott egy szerelőt, nézessük meg. Fizessük ki, és lehet, hogy visszatérítik. Az ottani szerelő azt ajánlotta, hogy menjünk Greymouthba, neki úgysincs alkatrésze. Itt telefonáltunk a komp miatt is, sajnos már csak drága jegy van. Korábban már kiderítettük, hogy se Tiritire, se Kapitire nem tudunk menni, az egyik nincs kedden, a másik pedig már tele van a hétvégére. Greymouthban először bevásároltunk, aztán szerelőt kerestünk. Akiket találtunk, egynek sem volt ideje megnézni. Interneteztünk még, írtunk a fórumba, és a kompra is vettünk végül jegyet, aztán mentünk tovább Westport felé. Shanty Town: az aranyláz idejéből megmaradt település, ma már múzeum az egész. Csak én mentem be, nagyon élveztem. Volt kínai negyed (Chinatown), cipészműhely, fényképész, börtön, kórház, szalon, bank, bolt stb. Lehetett volna helyben aranyat mosni (gold panning), voltak gőzmozdonyok, vízimalom. Tele volt minden régi tárgyakkal. Ezt a falut az 1880-as években alapították. A következő állomás Punakaiti, Pancake Rocks és Blowholes megálló: nagyon vadregényes hely volt. A hullámzás furcsa formákat hozott létre a parti mészkő sziklákon. Így alakul a szárazföld széle. Itt kezdett el esni az eső, aztán meg már zuhogott. Westportban kempinget kerestünk, de végül nem a sátorban aludtunk, hanem a kocsiban, annyira zuhogott. Teljesen át kellett rendezni a belsejét, de aztán mindketten kényelmesen el tudtunk helyezkedni, és elaludtunk. 108. nap
2004.02.11.
Szerda
Reggel lemegyünk a tengerpartra, ahol szép lapos kövek vannak, valaki épített is egy nagy tornyot belőlük. A madarak miatt jöttünk (a lagúna híres a madárvilágáról), de csak néhány sirály (black-backed, red-billed) szedeget a parton. A lagúnának itt van az egyik vége, úgyhogy elindulunk megkeresni a másikat, de nem sikerül megtalálni, pedig vagy 15 km-t autózunk érte. Végül felmászunk egy kilátóra, ahonnan belátni az egész környéket: egyik irányban a tenger és a lagúna, a másik oldalon hófödte hegyek látszanak, lemondunk a madarakról, továbbindulunk. A fék elkezd furcsa hangokat hallatni, egy idő után már akkor is, ha nem fékezek, ezért Rossban megállunkmegkérdezni egy szerelőt, hogy kell-e ezzel csinálni valamit, vagy ki fogja bírni ezt a pár napot. Szerinte mehetünk, de Greymouthban nézessük meg a biztonság kedvéért. Persz ott sem ér rá egyik szerelő sem, felhívjuk az autókölcsönzőt, de ők se mondanak többet. A kompot is megpróbáljuk lefoglalni telefonon, kiderül, hogy nincs az olcsóbbik fajta jegyből. Nem akarjuk elhinni, megpróbáljuk inkább a neten. Valami sumákság van a dologban, mert bármilyen dátumra akarunk foglalni, azt írja, hogy az olcsó jegyek már elkeltek. 13-ra találunk egy picit kedvezőbb árú jegyet, de az is 60 MZD-vel drágább, mint amennyiért idejöttünk. Bevásárolunk és legközelebb csak Punakaikinél állunk meg. Itt a tengerparti sziklák érdekes, réteges szerkezetűek (palacsinta sziklának hívják), egy helyen meg az üreges sziklába alul becsapó hullámok a szikla tetején egy lyukon jönnek ki, persze csak dagálykor. Sajnos mi épp rosszkor érkezünk, még félidőben sincs a dagály, a víz épp hogy csak kibukkan a nyíláson, ahol egyébként több méter magasra is fel tud csapni. Esteledik is már meg szemerkél az eső, az eget vastag felhőréteg borítja. Innen már egyenesen Westportba megyünk. Egy kempingben szállunk meg, de annyira zuhog az eső, hogy nincs kedvünk sátrazni, ezért a kocsiban alszunk. Nekem egész jó helyem van, jobb mint az előző esti, ahol teljesen összetörve ébredtem.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

8 körül ébredtünk, maradandó fájdalmak nélkül aludtuk át a kocsiban az éjszakát. Jól aludtunk. Összepakoltunk (gyorsabban ment, mint az esti átrendezés), reggeli, aztán irány Cape Foulwind, a fókakolónia. Az úton még csináltam egy képet egy szocreál kinézetű gyárról (Omau). A funkció itt is legyőzte az esztétikumot. Nagyon sok fóka él a kolóniában, sok a bébi is. Leültünk naplót írni, behoztuk a lemaradást. Aztán indulás Nelson felé. Útközben megálltunk ebédelni, és telefonáltam a kapitis kirándulás miatt is: sikerült kikönyörögnöm, hogy elvigyenek minket szombaton. Nagy az öröm!!! Nelson: Visitor Centre, kemping, mosás, vacsorafőzés: persze sajtos-tejfölös tészta, aztán zuhany, naplóírás, alvás. 109. nap
2004.02.12.
Csütörtök
Napsütésre ébredünk, reggeli után kimegyünk megnézni a fóka kolóniát. Rengeteg kis fóka van jönnek-mennek, hancúroznak, szopnak egy kis tejet, aztán játszanak tovább. Nézelődünk, csinálok pár képet, sajnos nagyon messze vannak az állatok alattunk a parti sziklákon, mi meg fenn a domb tetején. Talán fog látszani valami belőlük. Nagyon fúj a szél, kiülünk a napra egy szélvédett helyen és naplót írunk. Indulás előtt mégegyszer visszamegyünk a fókákhoz, a kicsik még mindig a medencénél szórakoznak, egy csapat sirály is pihen a sziklák között, és ahogy távcsővel figyelem őket, egy weka is besétál a képbe. Továbbmegyünk, útközben nem sok érdekes látnivaló akad, de legalább sikerül telefonon a Kapiti-szigeti kirándulást lebeszélni (tegnap még azt mondták, hogy a hétvégére már egyáltalán nincs hely, de rábeszéltem Zsuzsit, hogy hívja fel őket, rimánkodjon, erősködjön, hogy mi mindenképpen akarunk menni, és csodák csodája, lett helyünk.). Nelsonba gyönyörű napsütésben érkezünk (napközbn is jobbára sütött), ki is használjuk, ruhát mosunk meg hajat. Tejfölös tészta evés, citromos, gyömbéres tea ivás, és narancs nassolás az esti program.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Hideg reggelre ébredtünk, 13 fok volt a sátorban. Összepakoltunk, reggeliztünk, aztán bementünk Nelsonba. Kb. fél 3-ig sétálgattunk a városban. Magammal hoztam onnan egy plakátot, amelyen február 11-én este 8-ra poetry reading (versolvasó) estet hirdettek, mindenkit várva. Magammal hoztam egy nyilvános WC képét is, amelyiknek a bejáratánál vörös, fehér és rózsaszín rózsák nyílnak, bokrokban. Jártunk egy ún. boltban is, ahol valami múzeum árusította a tulajdonában lévő régi fekete-fehér fényképek másolatait. Voltunk egy kávézóban, ahol az egész bejárati fal, és a belső tér is művészien-bolondosan volt kidekorálva. A dekorálás az egész városra jellemző, az épületeket kívülről furcsán-modernül-viccesen díszítik. Woolworthben vásároltunk, egy túraboltban fóliát vettünk, hideg ellen, megint máshol pedig egy Nora Jones CD és DVD kiadványt összesen 20 dollárért. Csaba nem vitt ki WOW-ba, mert visszafelé nem megyünk, mindig csak előre. Pictonban szereztünk ebédet, végül egy csirkét, aminek a másik felét holnap Kapitire visszük. Vettünk még desszertnek két pudingot is. Jól telt a nap, reggel kaptam ajándékba a szomszédos asztalnál ülőktől élénkítő (invigorating) joghurtot. Biztos ezért! (A Milford Soundnál egy fél üveg savanyú tejet kaptam.) Most már a kompon ülünk, az előbb osztottuk el a képeslapokat. Az összegyűrődőtt bálnafarkat Csaba nekem adta. Megírtuk a lapokat. Holnap Valentin nap! A kompról leszállva meg sem álltunk Paekakarikiig, behajtottunk a kempingbe, már nem volt nyitva az iroda. Zuhany, aztán alvás. Éjszaka sokat esett az eső, néha gyengébben, néha erősebben. 110. nap
2004.02.13.
Péntek
Reggel hidegre ébredünk, de mire megreggelizünk, már süt a nap. Kicsit szárogatjuk a sátrat, aztán bemegyünk Nelsonba. Sétálunk, nézelődünk, internetezünk a belvárosban, bevásárolunk, tankolunk, aztán elindulunk Pictonba. A főút helyett egy kis hegyi úton megyünk, ami a fjordok mellett visz. Nagyon kanyargós, a végére már fársztó a vezetés, de a vidék szép, bár nem olyan lenyűgöző, mint a déli sziget nagyrésze. Pictonban veszünk estebédre egy töltött csirkét, megesszük a felét, felszállunk a kompra. Ugyanazzal a hajóval megyünk, mint idefelé, a Lynxszel. Naplót írunk, meg képeslapokat. Wellingtonon keresztülhajtunk, megyünk a Kapiti-sziget mellé, hogy holnap reggel már ne kelljen sokat utazni. Mire odaérünk, az is eszünkbe jut, hogy pénzt kellett volna kivenni a holnapi túrára. Zárás után érkezünk a kempingbe, zuhany, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Mikor indultunk, még nem nyitott ki az iroda, kilógtunk. 7 után valamivel felhívtam a Kapiti Tours nevű céget. Sajnos a rossz idő miatt törölték a túrát. A kempingből 8-kor jöttünk el, Paraparaumuban kimentünk a tengerpartra, megkerestük az utaztatókat. Megkérdeztük személyesen, hogy nem megy-e hajó mégis Kapitire. Innét látszott a sziget! Az egyik hajós ember mondta, hogy sajnos nem, mert 45 csomó a szél erőssége, 30 felett már nem indulnak el. Holnap sem valószínű, hogy megy túra. 14 éve csinálja ezt az utaztatást, de ilyen szeles és esős nyara még nem volt. Tehát erről lemaradtunk megint. Bementünk aztán a központba, feladtuk a képeslapokat Gyűrűk urás bélyegekkel. Sajnos az én otthoni képeslapomra pont nem az került. Aztán plázáztunk, végigmentünk egy bevásárlóközponton. Moziba nem mentünk, vettünk viszont Valentin-napra egy-egy kaparós sorsjegyet 1-1 pénzért. Én nyertem 2-t, így nullszaldós lett a vállalkozás. Kiváltottuk, aztán mentünk tovább. Kaját vettünk a Pak 'N Save-ben, meg őszibarackot és paradicsomot egy zöldségesben mellette. Aztán vissza az autóhoz. Negyed 12 volt már, megreggeliebédeltünk: sajtos-paradicsomos szendvicset. A sonka pont 2-be került, azt hívtuk a nyereménynek. Aztán egész nap vezetett Csaba. Néha-néha megálltunk pihenőknél, túlmentünk az 1-esen, Wanganuinál kaptunk észbe. Az SH4-es úton mentünk tovább, így a Tongariro Nemzeti Parkot megint arról az oldaláról kerültük meg, mint az elején. Megint láttuk a 3 vulkánt. Az ide vezető úton Csaba megoldotta azt az intelligencia tesztet, amit még egyszer Aucklandben kaptunk az utcán. Gondolkodtató feladatok voltak, felolvastam neki őket. Elég gyorsan végzett minddel. Én csak segítséggel bírtam rájönni a megoldásokra. Estére elértük Taupót, behajtottunk az első olyan útra, ahol kempinget jelzett a tábla. (Most jutott eszembe, hogy még tegnap belehallgattunk Norah Jones új CD-jébe: ugyanolyan, mint az első. Didót is meghallgattuk, Life for Rent, mindkettőnknek nagyon tetszett, meg fogjuk rendelni, amikor hazaérünk. A kemping irodájában nem volt senki, hát bementünk, felvertük a sátrat és megkerestük a termál fürdőt. 9 óra volt, a táblán az szerepelt, hogy eddig tartják nyitva, de mi azért bementünk. Nagyon jó meleg volt a víz, még utánunk is jött két nő. Aztán zuhany. Már kint jártunk a gyalogúton, amikor észrevettem, hogy elhagytam az egyik fülbevalómat (ezt kaptam Fidzsin Csabától). Az úton végül sikerült megtalálnom a zseblámpával. Húúúú! Nagy volt az öröm. Csaba annyit mondott még, hogy ne hányjam el az ajándékát. :) 111. nap
2004.02.14.
Szombat
Reggel korán indulunk, az iroda még most sincs nyitva, így megússzuk a fizetést. Nem is vagyunk olyan közel, mint gondoltam, még 35 km. Megérkezünk, veszünk ki pénzt (Paraparaumuban), lemegyünk a partra, szemben már látszik a Kapiti-sziget. Beszélünk a hajóskapitánnyal, sajnos a tengeren 45 csomós szél fúj. Harmincig még kifut a hajó, e fölött már nem, így a mai és a holnapi túrát is lefújják. Kár, ez volt az utolsó esélyünk néhány kihalás szélén lévő faj utolsó menedékét megnézni. Az eső eláll, kisüt a nap, ideális lenne a madarászáshoz. Visszamegyünk a belvárosba, mindenféle bevásárló központ, piac, plaza van itt. Bevásárolunk, megreggelizünk, barackot is kapunk olcsón meg paradicsomot, dőzsölünk egy nagy szelet sonkával. Veszünk két egydolláros sorsjegyet, Zsuzsi nyer is vele két dollárt (nullszaldó). Nézelődünk a CD-s boltokban, madárhangos CD-t keresünk. Elindulunk északra, Taupo felé. Az idő elég változékony, ha kisüt a nap, megsülünk a kocsiban, de kint hideg szél fúj. Estig Taupoig jutunk, elmegyünk megint a Tongariro NP mellett, de mikor a hegyek közelébe érünk, épp beborítják őket a felhők. A fél csirkéhez veszünk sültkrumplit, egész jól átmelegszik, finom ebéd van belőle megint. Taupo már a termál vidéken fekszik, a kempingben vannak forróvizes medencék, érkezés után mindjárt el is foglaljuk az egyiket. Jól átmelegszünk, még a zuhanyozás után sem fázunk. Sátorverés, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggeli, aztán úgy döntünk, hogy fizetünk a kempingért, megérte a pénzét. A fenntartó egy mozgássérült pasas, örülünk, hogy fizettünk. (Csaba mondta is, hogy ő pont olyan, mint aki futtában kapja el a belógós kempingezőket!) Irány Whakarewarewa, a Maori Arts and Cultural Centre. 19.95 a belépő. Bemegyünk. Elered az eső. Aztán eláll, időnként pedig újrakezdi. Amit látunk: egy gejzír, a Potahu, amelyik elég visszafogott ma, nem lő 30 méter magasra, aztán mudpool, turisták (jót szórakozunk rajtuk), kiwi ház (ide kétszer is bemegyünk, látjuk kaját keresni mindkét madarat), és egy maori előadás, amin jó sokan vagyunk. Megnézünk aztán néhány, a maorikkal kapcsolatos kis kiállítást. Délután megyünk tovább, bemegyünk Rotoruába, és egy sarki hamburgeresnél veszünk 2 hamburgert, meg fagyit: rum and raisin, cookies and cream. A hamburgerben van cékla is, nekem ízlik. Tovább Hamiltonba, ahol ismét betérünk a Khmer Noodle House-ba, és eszünk egy ugyanolyan csirkelevest, mint idefelé, csak ezért jöttünk be ide a városközpontba. Nagyon finom volt megint, most chillit is tettünk bele, mert volt az asztalon. Estére Ramaramáig érünk el, zuhog az eső. Beparkolunk a kocsival a kempingbe, kb. fél 9-kor. Nem szállunk ki, zenét hallgatunk, várjuk, hogy csituljon az eső. Fél 11-kor elmegyünk zuhanyozni, fogat mosni, aztán kimegyünk a kempingből, és egy közeli, igazából szomszédos parkolóban, az autóban alszunk. Nagy a szél egész éjjel. 112. nap
2004.02.15.
Vasárnap
Reggel fizetünk (egy kis gondolkodás után), megyünk Rotoruába. Közvetlenül a város mellett van Whakarewarewa, egy nagy park gejzírrel, iszap medencékkel, forró vizes (szó szerint) medencékkel, van még kiwi ház, maori bemutató, miegyéb. Persze belépős, de gejzírek és a kiwi ház miatt bemegyünk. A kiwik fordított időrendben élnek, éjszaka van náluk világos és nappal sötét. Mindkét madár látszik, izgatottan turkálnak hosszú csőrükkel az avarban, néha teljesen lefúrják hosszú "orrukat" a földbe. A járásuk is elég érdekes, vagy inkább mulatságos. A gejzírek éppen működnek, megint jól szórakozunk a turistákon, ahogy pózolnak a látványosság előtt. A maori bemutató nem rossz, csak egy sötét teremben tartják, ahol csak vakuval lehet fényképezni. Néhány órát eltöltünk itt, még egy kakukkfiókát is találunk az egyik bokorban, szinte már teljesen kifejlett, színes a tolla. Fele-harmada méretű "szülei" etetik fáradhatatlanul (shining-cockoo, grey w.). Rotoruában megebédelünk (hamburger, chips) és elindulunk Auckland felé. Az idő elromlik, zuhog végig az eső. Ramaramaban alszunk a kocsiban, mert nincs kedvünk a viharos időben sátrazni. Kiállunk a kemping elé, így nem kell fizetnünk sem és a fák sem tudnak ránk dőlni. A rádióban minden hír az áradásokról, útlezárásokról, kitelepítésekről szól, szerencsére mi mindig egy-két nappal előbbre járunk a viharnál.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >