Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
Reggel első utunk a Visitor Centerbe, majd a bálnanéző túrákat szervező irodába vezetett. 9 körül értünk oda, be is fizettünk a 10:30-as túrára, illetve csak bejelentkeztünk. 10-re kellett visszamenni, hogy megtudhassuk, indul-e egyáltalán a hajó. Az idő megint vacak volt, borongós, csöpörgős. Reggeli után bementünk a gyógyszertárba. Azt mondják, nem tudnak semmit sem adni a lábamon lévő gyulladásra, orvoshoz kell mennem vele. Elkapartam egy sebet, erre begyulladt a környéke is. Begyűjtjük az összes szükséges infót, de aztán nem megyünk el a kórházhoz. A közelébe sem. Eddig hagyományos gyógymóddal próbálkoztam, paradicsommal borogattam. Most viszont bevettem egy Cataflamot az útra, és a szoknyámból hosszúnadrágba bújtam, mert hideg van. Vissza a bálnatúra irodához, megvesszük a jegyeket (110$/fő), aztán megnézzük a kötelező oktató videót, ami a biztonsági előírásokról tájékoztatja a résztvevőket. Nagyon hatásos film volt, a kék bálnák hangját keverték alá, engem nagyon megfogott, tisztára elérzékenyültem. Busszal visznek ki minket a kikötőben várakozó hajóhoz, egy katamaránnal megyünk. 3 bálnát látunk összesen, szerintem az első és a harmadik ugyanaz. Fent pihennek a víz tetején, és mielőtt lebuknának megint a mélybe 40-50 percre, kiemelik a farkukat: ez a klasszikus bálnafénykép. Csaba fényképez. A hajón jó helyre ülünk, a feljáró melletti helyre, így egyből felérünk a fedélzetre, mihelyst a bálnák megmutatják magukat. Amikor megállunk, nagyon hullámzik a víz, én az út végére elég rosszul vagyok, Csaba is. Már majdnem hánytam, amikor kikötöttünk. Na de kiérünk a partra, kicsit pihizünk, összeszedjük magunkat. Aztán szerzünk takeawayes ebédet, elvisszük a fókákhoz, és ott esszük meg. Apály van a tegnap estéhez képest, kisétálunk a kövekhez. A fókák persze messzebb vannak, kijjebb henyélnek. Egyet látunk közelebbről is, de aztán indulunk vissza, mert jön a dagály. Persze azért lassan. Máshol errefelé nem látunk fókát, indulunk tovább. A következő célpont: Christchurch. Az út eseménytelen, estére érünk oda, benézünk a városba, nekem nagyon tetszik a hangulata. Keresünk egy kempinget, ott alszunk. A recepción azt mondja az ember, hogy ő is volt már Budapesten és, hogy van itt még egy magyar. Alvás. 92. nap
2004.01.26.
Hétfő
Reggel a sátorban már a fókák kiáltozására ébredünk. Összeszedelődzködünk, átmegyünk a bálna-néző irodába. Az idő most is borús, kicsit szitál az eső, az égnek piszkos szürke színe van. A 10 órai túrára fizetünk be, előtte gyors reggelizés, meg beszaladunk a központba is felderíteni a lehetőségeket. Tízkor még az eligazítás sem kezdődik el, de hát nem siet senki. Profi videót csináltak a biztonsági eligazításhoz, jobb, mint a repcsiken. Buszra szállunk, pár perc múlva pedig indulunk. Az idő nem nagyon kedvez nekünk, a ködtől nem látni túl messzire, de a hajó fel van készülve a bálnák megtalálására. Jegyzik, hol és mikor merült le az állat, így persze mi is hamarosan megtaláljuk az elsőt. Gyorsan felszaladunk a fedélzetre, onnan nézzük, ahogy egészen közel megyünk hozzá. Egy sperm whale az, kicsit pihen a felszínen, fújtat, aztán egy nagy farokcsapással eltűnik a mélyben. Nagy élmény látni a hatalmas állatot, felcsigáz minket. Még a hánykolódás miatti rossz közérzetünket is feledteti. Megyünk tovább, az idegenvezető csajszi végig beszél, de nem nagyon lehet érteni, hogy mit mond. A második találkozás is hasonlóképpen zajlik, talán ez még nagyobbat csap a farkával lemerülése előtt. Orkákról is beszél a csaj, de azt nem találjuk meg, így visszamegyünk az első bálnához, aminek közben lejárt a 45 perces merülési ideje. A felszíni pihenőjének csak az utolsó másodperceit sikerül elcsípni, mert sokáig nem találjuk, pedig hidrofonnal hallgatózik a kapitányunk. Azért az utolsó farokcsapást még látjuk, lövök is rá vagy három kockát. Gyorsan visszaérünk a partra, nincs több látnivaló. Már kezdtünk rosszul lenni a hajókázástól. Főleg Zsuzsi szorongatta a papírzacsit, de szerencsére nem kellett használnia. Veszünk kajcsit, és levisszük a fókakolóniához, ott esszük meg. Hihetetlen, hogy mennyire megváltozott a táj! Akkora apály van, hogy a tegnapi parti sziklák 100-200 méterre kerültek a víztől. Sajnos a fókák is beljebb húzódtak, csak távcsővel lehet őket nézegetni. Kisétálunk a sziklákon, ameddig lehet, de a fényképezéshez nem tudunk elég közel kerülni a fókákhoz. Jön már a dagály is, így visszafordulunk. A parton kicsivel odébb még nézelődünk egy kicsit, de több fókát már nem látni, így indulunk tovább. Christchurchbe megyünk. Az úton semmi érdekes, a táj is lapos, kiégett. Bemegyünk a belvárosba, kicsit körülnézünk, aztán keresünk egy kempinget, ahol megalszunk.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggel még mindig borús minden, nemsokára elkezd esni az eső. Reggeli után bemegyünk a városba. Én ragaszkodom hozzá. Zuhogó esőben próbálunk parkolóhelyet találni, mindenütt fizetős, 2$/óra. Csaba kitesz a COCÁ-nál (Centre of Contemporary Art - Kortárs Művészeti Központ), ahol is nincs belépő. Az egyik szinten rengeteg eladó kép, festmény sorakozik, kortárs művek. Én nem nagyon vennék belőlük. Van viszont néhány nagyon jó fotó. A galérián gyerekek munkáit állították ki. Ez eléggé leköt. Vannak, amik egy-egy mondatot fejeznek ki, vannak, amelyek egy-egy érzelmet, és vannak, amiket egy-egy dal ihletett, pl. a Shape of My Heart Stingtől. Fél óra alatt mident megnéztem, Csaba kint megvárt a kocsiban. A parkolásért persze nem fizettünk. Aztán keringünk tovább, nagy nehezen találunk a belvárostól kijjebb parkolóhelyet. Zuhog az eső. Gyalog elindulunk a város felé, Csaba jóban-rosszban velem tart. Ez most a rosszabbik. Mire beérünk, a nadrágunk meg a lábunk szarrá ázik. Először iránytűt veszünk, déli féltekéset, 9.50-ért. Aztán egy órát netezünk 2-ért. Bankozunk, fórumozunk, levelezünk. Ebéd: betérünk egy indiai étterembe, olcsó ebédért: 6.50/fő. Nagyon finom! Csirkés, zöldséges, currys valamit eszünk rizzsel meg valami édes-fokhagymás kenyérfélével. Csatos üvegben víz áll az asztalon, azt iszunk. Jóllakunk, és közben kint az eső is eláll. Világosabb van, mint mikor bementünk. Veszünk Csabának filmeket, találunk jó olcsót. Kodak 100-ast 11.90-ért. Aztán fényképeket csinálunk a városról, ehhez én ragaszkodom, mert nekem továbbra is tetszik a hely. Indulunk vissza a kocsihoz. Eltévedünk kicsit, hamarabb térünk le egy utcába, mert én rosszul emlékeztem, ott persze nyoma sincs a kocsinak. Belém nyilall a rettenet, hogy ellopták! Aztán hallgatok Csabára, továbbmegyünk, és megvan! Csak nyitva maradt. A közeli boltban veszünk kenyeret és banánt, majd indulunk tovább. A Mount Cook (Cook-hegy) a következő úticél. Vannak hegyek útközben, de kopárak, már ameddig ellátunk, ugyanis szinte mind felhőben áll. Napszállta előtt érünk a Tekapo-tóhoz, nézelődünk egy kicsit a partján, gyönyörű hely! A partján áll egy kis templom, előtte meg egy kutya bronzba öntött emlékműve. A hegyek itt is teljesen kopárak, pedig jóval a hóhatár alatt vannak. Az YHA (Ifjúsági Szállások Szövetsége) hotel már bezárt. Átmegyünk hát a kempingbe, ott kapunk helyet, meg kölcsönbe két kislábost. Abban főzünk tésztát vacsorára, teszünk rá sajtot, borsot meg thai szószt. Aztán alvás. Ja, és estére kitisztult az idő, már látjuk a hegyeket. 93. nap
2004.01.27.
Kedd
Egész éjjel esik. Reggel sem akar elállni, de azért bemegyünk a városba. A parkolás elég drága, ezért egy kicsit távolabb állunk meg. Sajnos zuhog az eső, bőrig ázunk, mire a központba érünk. Internetezünk egy órát, addigra az eső is alábbhagy. Megebédelünk egy indiaiban, veszünk filmet, meg elemet a gépbe (meg egy olcsó iránytűt), kicsit fényképezgetünk a katedrálisnál, aztán tovább indulunk a Cook-hegy felé, de estig csak a Tekapo-tóig jutunk el. Itt már az idő is jobb, a lemenő nap kisüt még a felhők alól. Nézelődünk kicsit, a tóparton a "Jó pásztor temploma" és egy kutyát ábrázoló szobor az összes látványosság, meg persze maga a tó és a környező hegyek. Estére a kempingbe megyünk aludni.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Megint nem a nappal kelünk. A tó reggel is szép, megyünk tovább a Mount Cookhoz. Elfelejtünk tankolni, ezért egy kis kerülővel bemegyünk Twizelbe. A Mt Cook elágazáshoz aztán visszafelé kell mennünk. Szép, napos az idő, Már messziről látszanak a havas csúcsok. Ez a hely is síközpont. Megnézzük a Visitor Centert, egy rövidet netezünk, aztán ebédelünk (fénykép is készül a helyről), és elindulunk a Kea Point felé. Kb. félútnál vissszafordulunk, mert rohan az idő, és inkább a Hooker leágazás irányába vesszük utunkat, hogy kiszálljunk a Tasman gleccsernél. Látjuk a gyönyörű színű Kék-tavakat, aztán felmászunk a kilátóhelyre. Hol van a gleccser? Csak egy nagy szürkeséget látunk. A tábla segíti beazonosítani a gleccsert a kőtömelék alatt. Észrevesszük aztán a hatalmas jégtömeget a gleccsertó szélénél, látszik, honnan zuhannak a jégdarabok a tóba. Megyünk tovább, Twizelben alszunk, egy közeli kempingben. Előtte még keressük a fekete gólyatöcsöket, mert erre élnek, de nyomukat sem találjuk. Egy vízerőmű körül kocsikázunk, a kerítéssel körbezárt keltetőtelepet csak kívülről távcsövezzük, gólytöcsöket nem látunk. Irány a közeli kemping. Az üzemeltető kislánya magyarázza el nekünk, apukája pedig a térképen mutatja, mit hol találunk a kempingben. Hogy a lovak merre vannak, azt többször is halljuk: "Ezek a zuhanyzók, és itt vannak a lovak, ez a konyha, a lovak meg erre vannak. A lovak!" A szomszéd sátorban egy német társaság lakott, két pasi meg egy csajszi. 94. nap
2004.01.28.
Szerda
Reggeli, és megyünk a hegy felé. Teszünk egy kis kerülőt Twizel felé, mert fogytán a benzin. Végre megpillanthatjuk a Déli-Alpok hófödte hegyeit, köztük Új-Zéland legmagasabb pontját, a Mount Cookot. Elmegyünk a Pukaki-tó mellett, ennek is olyan furcsa türkiz színe van, mint a Tekapo-tónak. Állítólag a gleccser által belekeveredő törmelékpor miatt. Felmegyünk - ameddig lehet autóval - a Hermitage Szállóig, onnan elindulunk az egyik gyalogúton, ahol keával lehetne találkozni, de nyoma sincs, ezért visszafordulunk, és autókázunk inkább a Tasman gleccserhez, ami nem túl látványos, mert két méter sötétszürke sziklatörmelék borítja a jeget, így "fut" bele a piszkosszürke színű gleccsertóba. Itt vannak még a Kék-tavak, amik zöld színűek igazából, meg van itt kristálytiszta és jéghideg vizű patak is. Jól elment az idő, megyünk Twizel felé megint. Az infocenterben találtunk egy szórólapot, miszerint a város mellett fekete gólyatöcsök vannak, mesterségesen szaporítják őket, ezért ide jövünk. Mire odaérünk, már bezár az infocenter, ahol jelentkezni lehetne a madárnéző túrára. Kimegyünk a város mellé, meg is találjuk a helyet, de körbe van kerítve és nincs már itt senki. A kerítés mellett körbeautózunk, de csak "rendes" töcsöket látunk, fekete hattyúkat, kanadai ludakat, kacsákat. Elautózunk a közeli tóhoz is, a lemenő nap fényében látjuk még a messzeségben a Cook-hegy hófödte csúcsát is, de feketetöcsöt nem találunk Közben esteledik már, ezért visszamegyünk a Twizel melletti kempingbe.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Reggeli után tovább dél felé. A Clay Cliffs (Agyagsziklák) után kezdődik a vesszőfutásunk. A szikláktól visszaérve a kocsi első ablaka leesve az ajtóba, a zsákok az üléseken elöl, mindenünk megvan, csak a kápé hiányzik. Omarama: megállunk a benzinkútnál, beszélünk az ottani autószerelővel. 20 NZ dollárért felemeli az ablakot, azt mondja, hogy ne használjuk, és akkor talán az út végéig kibírja, nem zuhan vissza az ajtóba. Oamaru határában megállunk a Bird Sanctuarynél, de végül nem maradunk. Indulnánk tovább, de lerobban a kocsi. Telefonálunk az AA nevű cégnek, tőlük vettük bérbe a kocsit. Kijön a szakértőjük, tök rendes ember, bevontatja a kocsit a szervízbe. Kipakolunk mindent, aztán ő a cuccainkkal együtt elvisz minket egy kempingbe. Felverjük a sátrat, elindulunk megkeresni a pingvineket. A szemközti boltig jutunk, megkérdezzük a boltos nőt, merre menjünk. Panaszkodunk a kp veszteség és az autó lerobbanása miatt. A nő egyből segíteni próbál, felszervez minket a pingvinnéző buszra, még azt is elintézi később, hogy ne kelljen belépőt fizetnünk a pingvineknél. Ezt később tudjuk meg tőle, ugyanis megkeres minket a kempingben, és végül a konyhában talál ránk, hogy mindezt elmondja. Lelkünkre köti, hogy a rendőrségen jelentsük be a lopást. Annyit mondogatta, hogy nekem szöget ütött a fejemben, és végül felhívtam a rendőrséget. Elmondtam nekik mi történt, azért, hogy másokkal lehetőleg ez már ne forduljon elő, legalább egy figyelmeztető táblát kitegyenek. Az ablakszerelésről persze egy szót sem szólok. Meglepetésemre azonnal ki akarnának jönni, jegyzőkönyvet felvenni, de mondom, hogy most nem alkalmas, mert pingvineket nézünk hamarosan. 7 körül el is indul velünk a busz, a sofőr az idegenvezető is, Bruce-nak hívják. A program városnézéssel kezdődik, nagyon érdekes, nagyon tetszenek nekem a régről, az 1857-es alapítás körüli és az azutáni időkből megmaradt épületek. Van egy egész utca és jónéhány nagyobb épület abból a korból, tiszta időutazás. Az első megálló a yellow-eyed (sárgaszemű) pingvinek "landolási" helye, fél 9-ig maradunk itt, összesen kb. 10 pingvint látunk. Megint városnézés következik, aztán megérkezünk a kék pinvin arénába. Nézőtérről figyeljük az eseményeket, a felnőtt pingvinek esti hazatérését a partmenti üregeikbe. Esik az eső, de jó a hangulat. Rövid bevezető, ami alatt már meg is érkeznek az első pingvinek. Távcsővel jól látjuk, ahogy partot érnek, kikecmeregnek a tengerből és elindulnak a sziklákon felfelé. A fészkeik egy részét emberek építették, összesen 180-at. Mint megtudjuk, amint elkészültek, a pinvinek aznap este már el is foglalták az összeset. Két kis pingvin is előkerül, várják a hazatérőket. Olyan, mint egy színházi előadás, főleg, mert a háttérben egy fekete macska lopakodik a fészkek felé, a rossz. Szomorú kilátás, de a macskát mi már nem látjuk többet, és azt sem tudjuk, mekkora pusztítást vitt véghez aznap este. A szervezők azt mondják, hogy nagyon nagy problémát jelentenek a macskák és a hasonló ragadozók, idén is sok kispingvin esett nekik áldozatul. A túra végén a buszon kapunk reklámanyagokat, térképet és egy tollat is. Tíz után érünk vissza a kempingbe, majdnem éjfél van, mire lefekszünk. Ömlik az eső. 95. nap
2004.01.29.
Csütörtök
Reggel kicsit csepereg az eső, de aztán mégsem esik. Elindulunk dél felé, aztán egy "agyag szikla" nevű képződménynél lehajtunk az útról. 8 km-es kitérő, az út második fele már magánterület. Rajtunk kívül még két-három kocsi van itt. Elkövetjük azt a hibát, hogy mindenünket a kocsiban hagyjuk (a fényképezőgépen kívül, ami a nyakunkon lóg), merthogy itt úgyis csak az a két turista van rajtunk kívül. Kb. 10 perc alatt megnézzük az agyagfalat, amit a víz csipkésre mos le a magas partról. Aztán mire visszamegyünk a mögöttünk álló autó gazdája feltöri az autónkat és megszabadít némi készpénztől minket. 80 NZD és 30 USD a hiány, szerencsére az összes többi holminkat meghagyja (közte az én övtáskámban lévő 300 USD-t is). Viszont az ablak (elektromos) lent marad, nem lehet felhúzni. Bemegyünk Oamaruba, ahol az első benzinkútnál akad egy rendes szerelő is, aki 20 NZD-ért megcsinálja az ablakot. Megyünk tovább Oamaru felé. Útközben megebédelünk és ráadásként egy-egy gombóc fagyit is eszünk. Kevésnek hangzik, de óriási adagot adnak, háromszor szed mindkettőből, kb. az otthoni nyolc gombócnak megfelelő mennyiséget. Már majdnem Oamaruba érkezünk, mikor meglátunk egy madárparkot. Bemegyünk megkérdezni, hogy milyen madarakat lehet látni, de sajnos nincs semmi új, így inkább kihagyjuk. Ráhajtok a főútra, gyorsítanék, de az autó nem gyorsul, rángat, nem akar menni. Benzin van, a váltót próbálom többféle helyzetben. Végül már magától lefullad üresben is. A város csak 3-4 km, megpróbálunk begurulni legalább egy telefonig, de kb. 1 km múlva végleg feladja az autó. Szerencsére egy alkatrészáruház előtt állunk, ki tudjuk hívni az autómentőket, a tulaj megenged egy telefont. Hamarosan meg is érkezik, persze ő sem tud semmi mást, mint bevontatni minket a szervizbe. Ott ránéznek, és azt mondják, csak holnapra tudják megcsinálni. Ez nem is lenne baj, mert úgyis itt akartunk aludni. Csak annyi cuccunk van az autónkban szétszórva, hogy alig bírjuk összeszedni. Rendesek, mert elvisznek az általunk választott kempingbe, ahonnan a pingvinnéző túrák indulnak. Harmadik csapásként leszakad Zsuzsi hátizsákjának a pánttartója. Nem adjuk fel, sátrat verünk az esőben és kisétálunk megérdeklődni, hol találjuk a pingvineket (a városban kétféle, a kék és a sárgaszemű pingvin is fészkel). A boltos néni, akinél a túrára lehet jelentkezni, megmutatja a térképen készséggel, de azt mondja, hogy elég messze van gyalog, inkább fizessünk be a túrára. Mondjuk, hogy éppen ellopták az összes pénzünket, erre kiállít nekünk egy ingyenjegyet a buszra, csak a kékpingvin kolóniára kell majd belépőt fizetnünk, mert az már nem az ő hatásköre. Megkérdezi, hogy merre lakunk a kempingben (a bolt a kempinggel szemben van), amit nem értünk, hogy minek kell neki. Megbeszéljük, hogy fél hétkor itt lesz a busz értünk, aztán visszamegyünk a kempingbe. Beülünk a konyhába szörpöt inni. Nemsokára jön a néni, hogy felhívta a pingvintelepet és megbeszélte velük, hogy oda is beengednek ingyen. Megköszönjük, aztán próbálunk telefonálni az autókölcsönzőbe, hogy minden rendben van-e, de nem sikerül. Aztán itt van a busz, megyünk a sárgaszemű pingvineket megnézni. Felveszünk még néhány embert, kanyargunk a városka utcáin. Bruce, a sofőr minden épületet bemutat. A pingvinek közvetlenül a város melletti partszakaszra fészkelnek. Bozótos partnak hívják ezt a részt. Kb. 50 méter magas, meredek, bokrokkal benőtt terület, rászolgált a nevére. Fölötte vékony vörös homokos és fekete köves föveny, sirályok és csigaforgatók szenderegnek rajta. Van egy kis bódé építve a part tetején egy kiálló részen, ahonnan belátni az egész alsó részt, de még odáig sem kell elmennünk, már látjuk is az első pingvineket. Az eső továbbra is eseget, a fényképezés reménytelen ebből a távolságból, meg ilyen fénynél. Távcsővel azért jól ki lehet venni őket, ahogy türelmesen ácsorognak, tollászkodnak, totyognak a parton. Még másfél órán keresztül nézzük őket, várjuk az újabb érkezőket a tengerről. Végül beengednek minket egy rövid látogatásra a költőterületre is, ahol egy magányos felnőtt madarat, aztán két fiókát és azok szüleit tudjuk néhány méterről szemügyre venni. Csinálok fotókat is, de 1/15, 1/30 idő mellett nem hiszem, hogy lesz éles kép. Az állvány persze nincs nálam. Megyünk tovább a kék pingvineket megnézni, persze előbb újra bejárjuk a várost az újabb utasokért. Bichenoban már láttunk pingvin költőhelyet, valami hasonlóra számítunk itt is, de nagyot nézünk, amikor megérkezünk és hatalmas tömeg tolong a bejutásért. Zömük japán (vagy annak néz ki). Szerencsére Bruce bevisz minket soron kívül. Egy nagy, fedett lelátóra ülünk fel, aminek az egyik fele félig a tenger, félig a part felé, a másik fele a partra néz. Nem is kell sokat várnunk, amint besötétedik, megjelenik az első néhány kis pingvin, ügyesen ugrálnak fel a parti sziklákon. Egy pár méter széles betonozott rész könnyíti a feljutásukat, de némelyik a nehezebb utat választja. 10-20-as csapatokban érkeznek, gyalogolnak egy kicsit felfelé, megpihennek, de a csoportok együtt maradnak, nem keverednek. Két éhes fióka előjön az üregéből és az érkező csoport elé totyog - nagyon várják már a vacsorát. Negyedóránként érkeznek az újabb csoportok a reflektorfénybe. Olyan érzésünk van, mintha egy színházi előadást néznénk. Egy-két eltévedt madár a lelátóra is megpróbál feljutni, a háttérben feltűnik egy fekete macska, szóval megy az előadás. Mikor jövünk el, látunk egy fókát is a pingvinek között, a kommentár szerint ez összebarátkozott a pingvinekkel (normál esetben elfogyasztja őket) és velük szokott úszni, meg a partra is kijön velük. Az eső továbbra is zuhog. Visszatérve a kempingbe bevesszük magunkat a sátorba, alvás.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Az idő reggel sem jobb. 9-kor felkelek, a telefonfülke előtt ácsorogva várok a soromra, de épp lejár a telefonkártya. Feltöltöm, az eső még mindig zuhog. A telefonkártyára 11 dollár kerül. Cool. Végre elérem Darylt, az autószerelők főnökét. Kb. 20 mp alatt megbeszéljük, hogy a kocsi kész, el is tudják hozni nekünk, ha aztán visszafurikázzuk a sofőrt. Persze! Rohanok Csabáért, a mosdóban találom meg. Amíg összeszedi magát, én rohanok vissza a bejárathoz, várom a kocsit. Hamarosan hozzák is, kipattan belőle egy fickó, és át is ül egy másikba, mert két kocsival jöttek a szervízből, így nekünk semmi dolgunk. Már 10 óra, ki kellene költöznünk, de én kérek még egy óra haladékot a távozásra. Megkapjuk. Zuhany, reggeli után indulunk tovább. Ekkor én egy akkor és egy darabig azután is vitatott dolgot teszek: bejelentem személyesen is a lopást a rendőrségen, névvel, útlevélszámmal, rendszámmal. (Ezzel az egész üggyel a kölcsönszerződés volt a probléma. Ebben az állt, hogy nem térhetünk le a betonozott útról a kocsival, mert akkor mindenféle garancia megszűnik, az abból eredő károkért nem vállalnak felelősséget. Az agyagsziklák kedvéért pedig ezt tettük, persze az összefüggés csak áttételes, de mégiscsak megszegtük a garanciamegállapodást. Ez az egyik probléma. A másik meg, hogy nem voltunk elég elővigyázatosak, pont úgy hagytuk ott a kocsit, ahogy tanítják, hogy nem szabad. Nem akartuk kifizetni a javítás költségeit, elég rosszul jártunk volna vele. Abban reménykedtünk, hogy nem keresi meg a rendőrség az autókölcsönzőt.) Majd meglátjuk, jól tettem-e, hogy hagytam a felelősségteljes állampolgárt feltörni belőlem. A saját (a magyar rend és őrzésének fogalmával kapcsolatosan bennem lévő) előítéleteimet tettem félre valamilyen közösségi felelősség tudatában. Ez egy más tudatállapot számomra, mint ami tapasztalataim alapján az életben maradáshoz kell. Megyünk aztán tovább dél felé, azon az úton, amelyik Bruce térképén ki volt színezve. Lehajtunk a Kakanuin átmenő tengerparti útra, egyre felhősebb és ködösebb minden, az orrunkig látunk. Megállunk már az 1-esen a Moeraki Bouldersnél (hatalmas lekerekített kőtömbök a tenger partján). 2$-ért lehetne lesétálni a tengerpartra és megnézni őket, mi azonban csak felülről vetünk rá egy pillantást. Észrevesszük Bruce-t a kávézóban, teljesen véletlen a találkozás, bemegyünk hozzá. kérdezzük a fókákról. A Shag Point felé irányít minket. Jó volt találkozni vele, nagyon szimpi ember, szeretném, ha küldenénk neki majd e-mailben fényképeket Budapestről meg Magyarországról. Esetleg otthoni madarakról. A Shag Pointot megtaláljuk, csodálatos hely. Látunk fókákat, jó közelről. Gyönyörű a tengerbe nyúló sziklák sora, rengeteg a kormorán egy közeli, szigetnyi sziklán. Csinálunk képeket is. Az a legszebb benne, hogy nem kiépített hely. Vannak turisták rajtunk kívül is, de nem sokan. Itt látunk először vízben úszó fókát. Megyünk tovább a tengerpart mellett, Seacliff irányába. Az idő már a fókáknál is jobb volt, mint korábban. Nem esik az eső. Két helyen is megállunk hamarosan, Csaba mindkettőnél fényképez, az elsőnél sokáig. Itt egy kanalasgém is megfordul. Én az autóban naplót írok. Aztán jön Dunedin. Elindulunk kifelé az Otago-félszigeten. Hatalmas a köd, sötétedik, semmit sem látunk. Dunedinben csak sátras szállást találunk az egyik kempingben, Portobellónál próbálkozunk egy másik szálláshellyel is. A recepcióig jutunk, mert nincs szállás éjszakára. Zuhog az eső. Mire onnét kijövünk, az autó ablaka lent van, a rémálom folytatódik. Telefon az AA-nak egy közeli benzinkút nyilvános fülkéjéből, szerelő érkezik, ablak fel (sajnos csak ideiglenesen), így vissza tudunk menni a kempingbe. Még mindig zuhog, ekkor már fél 11 van. Behajtunk, sátrat verünk, aztán alvás. Én még körülnézek a környező zajok miatt (a kocsiablak szerintem érintésre nyílna), aztán én is elalszom. 96. nap
2004.01.30.
Péntek
Reggel Zsuzsi elmegy telefonálni, hogy kész van-e az autó, én közben elmegyek fürödni. Még a hajamat szárítom (ilyen se volt 3 hónapja), mikor jön vissza, hogy kész van az autó, mindjárt itt lesz, jöjjek, mert vissza kell vinni a szerelőt. Mire kiérek, már ott van a kocsi és a szerelőt is visszavitte valaki, így semmi dolgunk velük. Zsuzsi megkéri a recepcióst, hadd maradjunk még egy kicsit. Így kényelmesen összekészülődünk, megreggelizünk. Az eső is alábbhagy egy kicsit, mire elindulunk. Megyünk tovább dél felé, a tengerparti mellékúton, egy helyen megpróbálok gólyatöcsöket fotózni, kevés sikerrel. Az első nevezetességnél (nagy sziklagömbök a tengerpart homokjában) találkozunk Bruce-szal: ő a Pingvin Expressz tulaja, sofőrje, idegenvezetője. Gyorsan kikérdezzük, merre menjünk fókát, meg pingvint nézni. El is igazít, hamarosan már a fókáknál vagyunk. Szépen kitáblázott út visz a fókakolóniához. Már a parkolóból látszanak a sziklákon heverő fókák. A levegőben kormoránok csapatai, sirályok, csérek repkednek. Két fóka egy kis öbölben fekszik, ahol meg lehet őket közelíteni. Így odamegyünk hozzájuk, néhány képet készíteni. Az előírás szerinti 5 méteres távot majdnem megszegem, de mikor a fóka feltápászkodik, gyorsan visszavonulok, mire ő is visszafekszik a helyére. Kigyönyörködjük magunkat a furcsa szerzetekben, aztán megyünk tovább a másik kolóniához. A kettő közötti földnyelven hatalmas kormorán sereg üldögél. Itt még több fóka hever a sziklákon mindenfelé, és madár. Nagyon sok repked a közelben. Kicsit hideg van, a rövidnadrág és póló kevés, meg az eső is elkezd megint cseperegni, kénytelen vagyok esőkabátot húzni. A magas part felső részén elsétálunk a pingvinek felé is. Egyetlen sárgaszemű pingvin ácsorog a köveken, a többiek talán még nem jöttek vissza a tengerről. Kicsit nézegetjük távcsővel , aztán folytatjuk az utat Dunedin felé. A városon csak áthajtunk, megyünk rögtön az Otago-félszigetre. Zuhog az eső, nincs nagy kedvünk sátrazni, ezért valami fedett helyet keresünk inkább. A városban holnap nyit a nyári fesztivál, meg veterán olimpia és veterán autótalálkozó. Így sátorhelyen kívül nem sok minden van a mi pénztárcánknak megfelelően. Az egyik helyen, ahol kérdezősködünk, az ablak visszaesik az ajtóba, zuhog az eső, meg kellene gyorsan csináltatni. Hívjuk az autómentőket, egy pici benzinkút fedele alá állva várjuk, hogy megérkezzenek, közben naplót írunk. Elég soká ér oda az autó, persze nem tudja megcsinálni, csak ideiglenesen rögzíti az üveget néhány gumicsík darabbal, hogy fenn maradjon. Visszamegyünk a kempingbe, persze már rég bezárt a recepció, nem baj, azért itt maradunk, sátrat verünk. Az eső még mindig esik.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Hideg az éjszaka. Reggel alig 16 fok van a sátorban. Nehezen megy a felkelés, megbeszéljük, mit tegyünk. Bejelentkezünk a kempingbe, kifizetjük az előző és a következő éjszakát. Telefonálok az A2B-be (tőlük béreltük az autót). Azt mondják, hogy keressünk egy szerelőt, nézessük meg a kocsit, aztán a szerelő hívja fel őket, hogy meg tudja-e javítani. Reggelizünk, kocsiba ülünk, hogy szerelőt találjunk. A városközpontban a Visitor Centert keressük, de nem egyszerű parkolót találni, mert épp Nyári Fesztivál van, zenélnek az Octogonon. Csaba leparkol az út szélén, egy elterelés mögött. Berohanok a Centerbe, megadják egy autószerelő címét, de a nő nem sok reménnyel kecsegtet. Megtaláljuk nagy sokára a szerelőműhelyt, vagyis nem is olyan sokára. Épp zár az a férfi, aki még ott van. Megengedi, hogy telefonálgassunk. 3 telefonszámunk van, ebből 2-re van remény a szerelő szerint. Nem jön be egyik sem. Még egy telefon az AA-nek, hogy legalább tegyék át az ablak belső felébe a gumiékeket, mert a mostani állapotában ketten egyszerre nem hagyhatjuk ott az autót. Ez sem jár eredménnyel. Lehangoló a helyzet, de nincs mit tenni. Várnunk kell hétfőig. Találunk egy boltot, veszünk kenyeret, meg tejfölt, aztán elindulunk az albatroszokhoz. Végigautózunk a félsziget északi szélén, kanyargós, néhol keskeny az út, de jó. Én maradok általában a kocsiban mint őrző-védő, vigyázok a cuccokra, a "property"-re. Naplót írok főleg. Csaba nem megy be végül az albatrosznéző központba, de belépő nélkül is látjuk őket a parkolóból. Vannak fókák is, de tőlünk jó messzire pihennek. Sok a kormorán meg a sirály is. Az idő annyiban jobb az eddiginél, hogy nincs köd meg eső. A szél miatt viszont hideg van. Visszajövünk a kempingbe, sajtos-tejfölös tésztát főzünk, aztán beülünk a tévé szobába, és én eljutok a naplóban eddig a pillanatig, a két idő egybeér. 20:30-kor lesz az MTV Music Awards. Azt várjuk épp. Két dologért volt érdemes megnézni. Az egyik Dido, aki az "I'm in love" c. számát unplugged elénekelte. A másik pedig egy indiai, Panjabi MC, akit Csaba már régóta keresett. Persze megint izgi volt végignézni az egészet, meghallgatni, ki miről beszél. Ja, és Eminemet is bejátszották, mert nem ment el átvenni a díját: 5 éve dörgölik az orra alá, hogy ő a legjobb fehér rapper. őt is jó volt látni! 10 után valamivel aztán kirúgtak minket a tévé szobából, de a legjobbakat talán már mind láttuk. Nehéz éjszakánk volt, a 16 fokot már megszoktuk, de most a szél is süvített, erősen fújt. Mindig felébredtem egy-egy erősebb széllökésre. Ilyenkor úgy riadtam fel, hogy a szél azonnal elviszi a sátrat. 97. nap
2004.01.31.
Szombat
Reggel nem akaródzik felkelni, csak 16 °C van a jól bemelegített sátorban, kint valamivel hidegebb, de legalább már nem esik. Kifizetjük az előző éjszakát, meg a mait is, mert este jazz koncertre szeretnénk menni. Telefonálunk az autókölcsönzőnek, azt tanácsolják, hogy keressünk egy szervizt, aztán majd attól függ, mit mondanak. A városban, a központban mindenfelé lezárások, mire odaérünk az első szervizbe, az már be is zárt. Még egy embert ottérünk, aki bár nem ér rá, de segít, enged telefonálni ide-oda. Végül nem találunk semmit nyitva és az autómentő sem hajlandó kijönni, úgyhogy bevásárolunk, aztán végigautózunk a félszigeten az albatrosz kolóniához. Sajnos két órára előre minden hely betelt a túrákra, meg nem is merjük otthagyni a kocsit, így csak kívül nézelődünk. A sziklákon rengeteg kormorán, zömmel pöttyösek, piros csőrű sirályok. A vízben és a parti sziklákon fókák fekszenek, úszkálnak. Hamarosan feltűnnek az albatroszok is a levegőben, azonnal megismerni őket hosszú szárnyukról, óriási méretükről, ahogyan méltóságteljesen vitorláznak. Zsuzsi a kocsiban naplót ír, szaladok megmutatni neki is. Aztán lemegyünk a vízhez a fókatelepre, ezek egyáltalán nem törődnek az emberekkel, akár egy méterre is oda lehet menni hozzájuk. Csinálok egy pár képet, aztán felmegyünk a Nature's Wonders-be, de túl drága a belépő, így nem megyünk be (meg nincs semmi olyan, amit még ne láttunk volna). Visszafelé megállunk az albatroszokkal szemben és Mozartot hallgatunk a kocsiban. Gyönyörködünk a fenséges "Royal" albatroszok repülésében. Mindketten fáradtak és éhesek vagyunk, ezért visszamegyünk a kempingbe, főzünk egy sajtos-tejfölös tésztát, azután bevesszük magunkat a TV szobába naplót írni. Ma lesz az MTV Music Awards, addig kibekkeljük valahogy a béna sorozatokat meg a reklámhegyet. Fellép az egyik csaj (Dido), akit gyakran hallunk a rádióban, végigkísér az utazásunkon és megtudom végre az indiai zenével nyomuló banda nevét is (Panjabi MC). 10 után zárják a TV szobát, így a végéről lemaradunk, de nem baj, úgyis fáradtak vagyunk. A sátorban viszont nem túl rózsás a helyzet, mert a szél percenként borogatja fel.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Fél 4-kor kimentem vízért, a szél még mindig nem adta alább. Csaba is ébren van. 9-kor kelünk, gyors zuhany, összepakolás, aztán reggeli. Csaba tegnap este forró vízzel higította fel a feketeribizli szörpöt, nagyon ízlett nekem, reggelire is azt ittam. Majd otthonra is megírom, hogy ez finom. 10 után jövünk el a kempingből, megtervezzük az útvonalat. Dél felé haladunk a tengerparton. Benézünk még Dunedinbe, a mozihoz. Megy egy Tony Gatlif film, a Swing. A Whale Rider (Bálnalovas) már lefutott. A Scenic Route-on megyünk ki a városból, Brightonon keresztül. Köd van, zuhog az eső. Az óceán csak a part mentén látszik, jó hullámos. Mást nem nagyon látunk belőle. Én készítek 3 képet a ködbe vesző "scenic view"-ról. Aztán letérünk a Sinclair Wetlandshez, de 1 km után visszafordulunk, mert a kavicsos úton nehéz a haladás. Ez tehát kimarad. Útközben végig rádiózunk, innét tudjuk meg, hogy ma van a nemzetközi csokoládénap! Dunedinben biztos ingyen osztják a csokit a Cadbury Worldben. Itt készül Új-Zéland csokijainak 88%-a! Erről lemaradtunk. Na nem baj. Útközben főleg barkóbázunk. Miltonban állunk meg ebédelni. A szokásos chips, de most hagymás kolbásszal kérjük. Elég rossz. Eszünk egy csokis fánkot utána, meg egy csokikát, hogy mi is ünnepeljünk. A következő megálló a Nugget Point (útközben csináltam két képet a Scenic Route-ról: csupa felhő minden, nem látni sokat). Az első helyen csak én megyek ki a partmenti sziklákra, a víz- és szélálló nadrágomat is fel kell vennem. Nagy a szél. A megfigyelő kunyhóban már nem annyira, szélvédett a domboldal. Látok 3 sárgaszemű pingvint, meg kb. 3 fókát. Találkozom egy magyar párral is. Ezután kimegyünk a világítótoronyhoz, most Csaba indul. Aztán én is elmegyek a kanyarig, csodálatos a látvány! Egy keskeny földnyelv vezet a világítótoronyhoz, amit egy szikla tetejére építettek. Körbe-körbe kisebb-nagyobb sziklaszigetek veszik körül. Lent, a magasan kanyargó földnyelv lábánál rengeteg fóka henyél, egy kis természetes medencében úszkálnak, játszanak csapatokban. Nagyon különleges ez a hely, az egész tengerparti rész nagyon vadregényes. Owakába érve szállást próbálunk szerezni, de nem járunk sok sikerrel. Aztán Papatowaiban találunk egy kempinget, native bush közepén. Foltokban vannak errefelé native erdők, nagyon változatosak, és a brokkoli fáktól csak még szebbek. Már csak sátorhely maradt, 6 dollár fejenként, így sátrat verünk vacsora után. Iszunk bent egy teát, aztán már ki sem jövünk, elalszunk. Már sötét van, amikor kihozom a kocsiból a kishátizsákokat, elhelyezkedünk rendesen, aztán a fogmosást is kihagyva alszunk tovább. Esik az eső, a szelet nem nagyon érezzük, mert szélvédett helyet keresett nekünk a tulaj. Csak a szelek üvöltését halljuk. 98. nap
2004.02.01.
Vasárnap
Éjszaka állandóan felébredünk a szél miatt. Reggelre kicsit alábbhagy, az eső szép csendesen esik egyfolytában. Összepakolunk, bemegyünk Dunedinbe, hátha adják a Whaleridert, de sajnos nem megy már sehol. Elindulunk dél felé a tengerparton, Miltonban megebédelünk. Hagymáskolbászt eszünk sült krumplival, egy csokis fánkot, és a nemzetközi csokoládénap tiszteletére még egy csokit is elmajszolunk ketten. A kolbász elég vacak, inkább virslire emlékeztet és elég ízetlen, pedig hagyma tényleg van benne bőven. A múltkor hot-dogot ettünk, az meg rántott virsli volt egy pálcikára felfűzve. A lasagne is valami darált hús, kirántva. NZ-t nem a konyhájáért szeretjük. Az eső továbbra is zuhog, a szél is fúj. A tengerparton megyünk, ahol lehet. Az első állomás, ahol talán állatokat lehet látni, a Nugget Point. Zsuzsi megy elsőnek (a kocsit nem merjük itt hagyni, mert az ablakot még nem tudtuk megcsináltatni). Addig is naplót írok, meg felöltözöm. Viharos szél fúj ott a hegygerincen. Ahol állunk, dobálja az autót alattam. Kiderül, hogy csak három pingvin van lenn, hát megyünk tovább. Az út egy világítótoronynál végződik. Most én megyek megnézni. Szép a környék, nyüzsögnek a kacsák, de a szél és az eső miatt élvezhetetlen. Zsuzsit rábeszélem, hogy nézzen ki, neki is tetszik. A következő öbölben nem találunk semmit. Owakaban szétnézünk szállás ügyben, de végül csak Papatowaiban találunk egy olcsó kempinget. Vacsora után, bár még korán van, bedőlünk a sátorba.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >