Világkörüli utazás
< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >
Zsuzsa naplója Csaba naplója
Elindultunk. Bezártuk a lakás ajtaját, és egy-egy hátizsáknyi holmival lesétáltunk az utcára. A mobiltelefonok is fent maradtak - kikapcsolva. Kezdett minden a helyére kerülni. Az idő, az a hat hónap, ami előttünk állt, és a tér, azok a helyek, amelyekről már hónapok óta beszéltünk, de eddig nem voltak valóságosak. Budapesttől Bécsig Tamás vitt minket kocsival. Bécsben az egyik reptéri alkalmazott, aki az útlevélellenőrzésnél dolgozott, mosolyogva mondta, hogy ismeri Zalaegerszeget. Bécstől Londonig rövid volt a repülőút. Londonban vissza kellett menni Csaba pulóveréért a reptéren, otthagyta a röntgensugárral működő csomagvizsgáló masinánál. A röntgensugarat az angolok "X-ray"-nek (X sugárnak) nevezték el, bizonyos feltételezések szerint csak azért, mert nem angol volt, aki felfedezte. 1. nap
2003.10.27.
Hétfő
Délelőtt pakolás, utolsó simítások. Ragyogó idő. Tamás fél egyre érkezik, beugrunk a Finitbe, meg az OTP-be berakom a maradék pénzt, aztán indulás Bécsbe. Tamás az úton mesél Bangkokról. A repcsire várni kell, elég hamar ideértünk. A filmeket átvilágítják. London: az első security check-nél ottfelejtem a pulóverem, a terminálok közötti buszon veszem észre, de visszamegyünk és megtaláljuk. A gépre felszállva kiderül, hogy mégsem olyan helyre szól a jegyem, ahol elférnék (pedig ilyet kértem Bécsben). A stewi aranyos, de nem sok mindent csinál az ügy érdekében. Végül egyetlen üres hely marad a gépen (állítólag már oda is becsekkolt valaki) egy ablak melletti, ami előtt nincs ülés, elfoglalom azt, sajnos így külön ülünk. Az utazás hosszú, a filmek (Charlie angyalai, T3, Legally Blonde, stb.) unalmasak. Sikerül azért néhány órát átaludni a 11-ből.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Londonból Bangkokba Boeinggel repülünk, 11 óra hosszan. A reptéren a vízumügyintézés nem megy elsőre, az ügyintéző (férfi) közli, csak akkor kaphatunk vízumot, ha van szállásfoglalásunk. Az nincs. Csak annyit tudunk, hogy a Khao San Roadra kell eljutnunk, ott már benne leszünk a tutiban. Elindulunk szállást keresni a reptéren, és örömmel látjuk, hogy van ingyentelefon az utasoknak, és egy hotel-motel lista is hozzáférhető. Szállásfoglalást azonban nem vesznek fel telefonon, oda kellene menni, de ugye vízum nélkül nem jutnánk messzire. Végül beírjuk a nyomtatványra egy szimpi hangzású hely nevét és címét. Siker, senki sem törődik azzal, tényleg foglaltunk-e ott szobát. 15:52-kor ért be a gép, ha jól emlékszem, Airport busszal kb. 7-re vagyunk bent a városban. Meleg van és még a napot is látjuk. A Khao San Road-ra megyünk. A D&D Innt választjuk - összesen 600 bahtot fizetünk egy éjszakára. Jó kis hely, csili-vili előtér tükrökkel körberakva, kényelmes székekkel, asztalokkal, a recepción pedig fiatalok! Esti séta az utcán, pálcikás sült hús a vacsora, sült tészta meg zöldség. Nagyon finom. Internetkávézót is találunk, elkészül az első bejegyzés a fórumba. Egy antikváriumban veszünk egy régebbi kiadású Thaiföld útikönyvet, van benne egy cetli, azon pedig az áll, hogy visszavásárolják a könyvet, ha nekünk már nem kell. Hmmm! 2. nap
2003.10.28.
Kedd
Érkezés Bangkokba. A bejutás nem könnyű, mert nincs vízumunk. Először is 1000 Baht fejenként, másodszor meg kell adni a szállásunk címét (elvileg foglalás is kellene). Némi kószálás, telefonálgatás, meg pénzváltás után végre átjutunk a beléptetésen, persze addigra a csomagjaink már nincsenek a szalagon. Sebaj, pár perc alatt előkerülnek azok is. A városba busszal megyünk be, a Khao San Road-ra épp van egy közvetlen járat. Az út hosszú, de a várakozás közben összeismerkedünk egy ausztrál csajszival, aki egyfolytában mesél. A buszból kinézve egy működő gazdaság képe látszik. Rendezett házak, gyárak, épületek, rengeteg autószalon, fényreklámok. A Khao San Road-on két perc alatt megtaláljuk a Tamás által ajánlott D&D Inn-t. Elhatározzuk, hogy kettőnknek 600 Baht (kb. 3000 Ft) a határ, max. ennyiért veszünk ki szobát. Érdekes módon, éppen 600 Baht-ba kerül. A szoba tiszta, rendes, légkondis, tévés, zuhanyzós, francia ágyas, bár az ablaka csak a folyosóra néz. A tetőn úszómedence, napozó van. Gyorsan lezuhanyozunk, aztán irány az utca, kellene vennünk egy két dolgot, meg az angkori kirándulást kellene megszervezni. Néhány utazási iroda után rájövünk, hogy az időnkbe sehogy sem fér bele, mert az oda-vissza út két teljes napot venne igénybe, így fájó szívvel lemondunk róla. Az utcán veszünk saslikot sertéshúsból meg csirkemájból. Finom, de jó lenne hozzá valami köret vagy kenyérféle. Veszünk egy használt Lonely Planetet a tervezéshez, meg vizet, meg internetezünk is egy fél órát, aztán bedőlünk az ágyba.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

Ébredés után tévéztem, a helyi adókon reklámokat néztem. Európai és helyi arcok vannak bennük, vegyesen. Indulás a városba: én szoknyát és Coca-Cola fölsőt vettem (thai nyelven van ráírva, hogy Coca-Cola, de így is fel lehet ismerni), Csaba szandált. Míg felcsatolta az új lábbelit, én vizet szereztem. Aztán vettünk ananászt - először. Helyi, jégben hűtött ananászt. Isteni! Reggeliztünk: teát piritóssal és lekvárral. Gyalog indultunk a Grand Palace-hoz (vagyis a királyi palotához). A parknál megálltunk egy holló miatt és szóba elegyedtünk egy pasassal Ibizáról. Egyedül utazott, biztos jó volt végre beszélgetnie valakivel. Továbbmenve beszédbe elegyedtünk egy helyi fickóval, elmondta, hová menjünk aznap, majdnem tuk-tukba tett minket. Gyalog kimentünk a folyóhoz. Csaba fényképezett pl. egy varrónőt. A folyónál jó volt nagyon, sokat láttunk a piacból. Csak mi mentünk arra, "fehér emberek". Kiérve megint leszólított egy diák. Minden helyi ugyanazt kérdezi: honnan jöttünk, hány napja vagyunk itt, hány napig maradunk, először vagyunk-e Thaiföldön. Ez a diák értesített arról, hogy 13:30-ig zárva lesz a turisták előtt a Palace, mert valami buddhista ünnep van. Tuk-tukba tett minket, ez volt az első, hogy elfogadtuk. Nagy élmény volt, ezt is ki kellett próbálni. Láttuk az álló Buddhát, nagyon magas volt. A helyi "fan"-ok füstölőt égettek, virágfüzért hoztak. Innét tuk-tukkal tovább - megnéztünk egy bezárt Buddhát. Utána fashion shopba (szabóságba) kellett menni - gyorsan végeztünk. Visszavitt minket a tuk-tukos a Khao San Roadra, és elváltunk. Aztán beszállás egy másik tuk-tukba: először megdolgoztunk az ingyen benzinért mi is, free petrol, két boltban: egy jewelry shopban (ajándéküzletben) nem vettünk semmit, előtte pedig egy ugyancsak fashion shopban nem csináltattunk Csabinak két nadrágot 80 USD-ért. Cserébe elvitt az Arany Buddhához (Wat Trimitr), utána pedig a Fekvő Buddhához (Wat Pho). Ekkor már 4 óra volt. Kb. 7-ig sétálgattunk a fekvő buddhás épületegyüttesben. Én kaptam az egyik templomban csak úgy egy palack vizet, pont szomjas voltam, Csabi fényképezett. Itt láttunk buddhista szerzeteseket is, énekeltek. Hazasétáltunk. Szandálcsere az árusnál, uszoda a tetőn, éjjeli fotók, aztán alvás. Elegem lett a tuk-tukozásból. A tuk-tuk rendszer és udvartartása nagyon fejlett közösség. A szociális érzékenységem (free petrol a sofőrnek) egy-két nap alatt elmúlt. 3. nap
2003.10.29.
Szerda
Reggel nem tudjuk mennyi az idő, mert nincs óránk, de a tévéből kiderül (8 óra). Felöltözünk, lemegyünk az utcára és beülünk egy kávézóba, ahol teát és lekváros pirítóst reggelizünk. Elindulunk várost nézni, de már az első sarkon találunk nekem egy szandált nagyon olcsón (900 Ft). Persze még ennyi pénz sincs nálunk, veszünk ki egy automatából, vissza a szandiért, vissza a szállodába letenni a bakancsom, elindulás újra. Az utca végén kezdődik egy nagy tér fákkal, padokkal, de nem könnyű átjutni a 6-8 sávos úton, mert egyfolytában hömpölyög az autóáradat és sehol egy zebra. A park másik oldalán az egyetem épületei fekszenek. A parkban rögtön elénk ugrik egy varjúféle, csőre mint a hollóé, de a teste kisebbnek tűnik. Eddig csak galambot és verebet láttunk itt. Elsétálunk a folyóhoz, ahol hangulatos piacokat találunk. Érdekes mindenütt a thai írásjelekkel írt felirat, már ettől egzotikus az egész. A templomok felé tartva többen figyelmeztetnek, hogy rövidnadrágban nem mehetünk majd be, és hogy csak délután nyitnak majd ki a turisták számára. Végül egy srác (aki egyetemistának mondja magát) rábeszél (jól tud angolul), hogy fogjunk egy tuk-tuk-ot, amivel megnézhetjük a távolabbi Buddha szobrokat, aztán mire nyitnak az itteni templomok, addigra vissza is jöhetünk. Mindjárt szerez is egyet 20 Bahtért (kb. 100 Ft), kicsit tanakodunk, hogy higgyünk-e neki, aztán beszállunk. Először az álló Buddhához visz minket (Wat Intharawihan), aztán a következő templom éppen zárva tart, boltozás (persze nem veszünk semmit, de ez az ára az olcsó tuk-tukozásnak), vissza a Khao San-ra. Jégbe hűtött ananász az utcán, hosszú nadrágot veszünk, újabb tuk-tuk (két bolt, és nem kell fizetni), arany Buddha (Wat Traimit, lenyűgöző a gyönyörű szobor), fekvő Buddha (Wat Pho, hatalmas, 46 m hosszú), itt zárásig kószálunk a templomok között, fényképezgetek, séta haza, uszi a tetőn, néhány éjszakai kép, vacsora, bedőlés az ágyba.
Az első érdekes madár
Varrónő az utcán
A piacra vezető utca
Egy jobb kajálda a piacon
Családi kör
Újságárus macska
Egy tuk-tuk belülről
Az álló Buddha lábánál
Álló Buddha (Wat Intharawihan)
Gyerekek
Arany Buddha (Wat Traimit)
Arany Buddha (Wat Traimit)
Fekvő Buddha (Wat Pho)
Wat Pho
Imádkozó szerzetesek
Naplemente (Wat Pho)
Az éjszaka közeledik
Wat Pho
Khao San Road


12-ig kiköltöztünk a D&D Innbeli szobánkból. A Khao San Road-on csináltattunk aztán diákigazolványt. Egy fiatal lány csinálta a szemünk előtt, volt még újságíró igazolvány, nemzetközi jogosítvány, fotósigazolvány. 400 bahtot (kb. 2000 Ft-ot) fizettünk összesen. Voltunk internetezni is, egy órát, ez nem ment olyan simán. Nem értettünk mindenben egyet. Aztán vettünk nekem (batikolt, mint mondták "handmade!") topot, meg inget. Rájöttem, mennyire jó, hogy Csabi sok dolgot fényképez. Ahogy telik az idő, érzem, hogy a fényképezés miért is válhat itt a gyorsabb változás miatt az életünk részévé. A tegnapi képek már visszahozhatatlanok lennének bennem úgy, ahogy akkor látszottak. Délután sétáltunk aztán tovább a királyi palotához, de 1/2 4-kor bezárt. Útközben rájöttünk, hogy a tuk-tukozók hálózata még kiterjedtebb, mint eddig látszott. A gyanútlan turistákat azzal szédítik, hogy a palotába nem lehet bemenni, az ember menjen inkább tuk-tukozni. Végül mégis eljutottunk a palota bejáratáig, de a ruházatunk sem volt jó, meg macerás is volt az egész. Visszamentünk inkább a piachoz. Vettünk kis szobrokat, ettünk igazi thai kaját, nagyon finom volt. Meg az egész hely nekem nagyon tetszett. Otthonos volt valamiért. Csaba nagyon jó életképeket fényképezett, hogy tényleg jók lettek-e, otthon kiderül. Vissza az Inn-be a hátizsákokért. Lekéstük az utolsó buszt az úszó piachoz. Mi legyen? Alkudozásba kezdtünk az egyik utazási irodával. Kisbusszal végül elvittek minket Damnoen Saduakba. Másfél óra alatt ott is voltunk. A busz tulajdonosa személyesen hozott el minket. 6-kor kezdtük az alkudozást, 1/2 7-kor már bent ültünk. 1000 baht (kb. 5000 Ft volt a 100 km-es út! Debrecen Miskolc távolság). Elvittek egy olcsó szállodához, LP-ből (Lonely Planet) választottuk. Damnoen Saduakban szép esténk volt. Kaptunk forró vizet, mentateához, Thaiföld madarait nézegettük, ananászlekváros kenyeret ettünk meg vajat. A szoba közepén ventilátor forgott körbe, csak ez csillapította a hőséget. Mostam is, kiteregettük a tiszta szennyest. Ma este valami egyszerű dolog történt. Jó volt hallgatni a ventilátor zúgását és jó volt itt lenni a Little Bird Hotelben (Kismadár Szálló). Az 1999-es LP megint sokat segített. 4. nap
2003.10.30.
Csütörtök
Későn kelünk, bepótoljuk a naplóírást. Délig kell elhagyni a szobát, addig csak a reggelit sikerül letudni (meg persze az összepakolást). A zsákokat otthagyjuk a szállodában, internetezünk, csináltatunk diákigazolványt, nekem még képet is kell hozzá (na ez borzalmas, nem is értenek hozzá, meg a felszerelésük is egy olcsó digi...). Szalad az idő, elindulunk a királyi palotához. Csak lassan bírok sántikálni, mert mindkét talpamon hatalmas vízhólyag éktelenkedik. A tegnapi szandál feltörte, meg szét is szakadt mindkettő, így ez már egy valamivel kényelmesebb másik, még tegnap este kicseréltettem. A palotába végül nem jutunk be, mert egyrészt fél négykor bezár, másészt az öltözetemmel nincsenek megelégedve. Érdekes, hogy eddig minden templomba csak mezítláb lehetett belépni, ide viszont csak teljesen zárt cipőben, zoknival akarnak beengedni. Elvileg ingyen adnak nadrágot, cipőt, a zoknit már venni kell, de mindezt csak a belépőjegy felmutatásával, ami azért furcsa, mert ma ingyenes a belépés. Útközben megint próbálnak eltéríteni és a város másik végébe küldeni, de nem hagyjuk magunkat, inkább a többi turistát kérdezzük. A sikertelen palota látogatás után nekivágunk ismét a folyó mellett fekvő piac felderítésének. Kis fémszobrocskákat néztünk ki tegnap délelőtt, azokhoz megyünk vissza. A piac nagyon hangulatos, élvezzük a nézelődést, a forgatagot. A figurák beszerzése után a piac sarkán beülünk (a be- egy kicsit túlzás ide) egy olyan kifőzdébe, ahol csak helyiek esznek. A szomszéd asztal iskolás lányai nem győznek vihogni rajtunk, persze turistát nem látni ilyen helyen. Rendelni úgy sikerül, hogy átmutatok a szomszéd asztalhoz, hogy olyat kérünk, kettőt. A kaja fantasztikusan jó, talán húsleveshez lehetne hasonlítani, van benne tészta, hús, mindenféle (többnyire ismeretlen) zöldség, csíra, tengeri herkentyű, de nagyon ízletes az egész. Belakunk, vissza a szállodába, Zsuzsi átmegy (én nem erőltetem a járást a vízhólyagokon) megkérdezni, hogyan juthatunk el az úszó piachoz, mire kiderül, hogy ma már sehogy, mert hatkor megy az utolsó busz és épp hat óra van ekkor. Rövid tanakodás után megbeszéljük, hogy bármi áron lejutunk vagy az úszó piachoz (Damnoen Saduak), vagy a régi fővárosba (Ayutthaya). Szerencsénk van, egy mikrobuszos fickó bevállal minket (persze jó pénzért) az úszó piacokhoz, 8-kor már a szállodában vagyunk, végre belenézhetek a délelőtt vásárolt Délkelet-Ázsia madaraiba. A tegnapi varjúféle house crow, az érdekes madár a Wat Phoban common myna. Vacsora a szobában a hozott toast kenyér vajjal, ananász lekvárral, mentateával. Naplóírás, LP olvasás, szunya. Ja, volt egy gekkó is.
Khao San Road
A piac szélén
A piac szélén
Sajnos nem tudtam úgy beállítani, ahogy először megláttam
Finomságok
Finomságok
Nekünk még ez is egzotikus látvány
Szobor vásár
Mindenféle rovar, a fekete csótány


Korán keltünk, 1/2 7-kor elindultunk a Floating Markethez (az úszó piachoz). Kb. 1/2 óra séta után (a csatorna mentén) csónakba ültünk egy kétórás csónakázásra. A kormányosunk egy idősebb nő volt, a pénzt nem ő, hanem egy jólöltözött idősebb nő (vastag aranyláncos) szedte el tőlünk. Sugar Factory, azaz a cukorgyár: 3 tál és egy kémény, meg egy piac. Nagyon jó volt ott lenni, kóstolót is kaptunk. Szerencsére elég korán mentünk ahhoz, hogy lássuk a piacot sok-sok turista nélkül. Visszasétáltunk a hotelbe, elindultunk a 78-as buszhoz, de aztán felszálltunk egy másik turistabuszra. A "very fast" (expressz) buszon 3 órát ültünk, ebből 2 és 1/2-et utaztunk. Eleinte minden fánál megállt, de jó volt látni a "coconut plant"-okat (kókuszültetvényeket). A bangkoki déli buszpályaudvartól busszal (40-es busz) a Hua Lam Pong-ra, ez egy vasútállomás. Itt engem felidegesítettek a taxisok meg a tuk-tukosok. Semmiképp sem akartam velük menni. Végül átbuszoztuk a fél várost. Legalább láttuk a felhőkarcolókat is messziről. Vonatozás Ayutthayába, a régi fővárosba. Érkezés után tuk-tukba szálltunk végül, és az hozott minket egy hotelbe, ahol nekem nagyon megtetszettek a barna fabútorok, nagyon romantikus hangulata volt a helynek. Jónéhány madarat meghatározott Csaba, én ehhez asszisztáltam. Pl. cipeltem a fényképezőgépét, én is megnéztem távcsövön a madarakat. Volt egy, amelyik igazán tetszett, kék volt, és hosszú farkú. Kicsit sétáltunk este a városban, de aztán hamar visszajöttünk, naplót írni! Életemben először ma adtam le laundry-t, mosásra. A befülledt cuccaink is benne vannak. LP ma is hasznos volt. A szállás neve: Bann Kun Pro Hostel. 250 bahtért megaludtunk. 5. nap
2003.10.31.
Péntek
Reggel a nagyon korai felkelésből végül fél hét lett. Kisétálunk a csatorna mentén az úszó piacok felé, végre először távcsővel és madárhatározóval "felfegyverkezve". Néhány olive backed sunbird és oriental magpie robin után feltűnik a nap madarászati fénypontja egy greater racket-tailed drongo. Sajnos épp csak annyi ideig hagyja magát nézni, amíg a könyvből egyértelműen meghatározzuk. Hamarosan találkozunk valakivel, aki rábeszél a csónakbérlésre (egy evezős asszony is jár hozzá), így elindulunk a csatornák hálózatán. Az utcák errefelé keskeny csatornák, a "garázs"-ban motorcsónak, bicikli helyett egyszemélyes kenuk vannak. Először a cukorgyárat látogatjuk meg, ami nem más, mint egy téglával kirakott tűzrakó hely, amin három nagyobb edényben addig főzik a kókuszból csapolt levet, amíg az el nem veszíti víztartalmát. Ami marad, az a cukor. Megkínálnak teával és kókusz lével is, az előző sokkal finomabb. A szuvenír boltot kihagyjuk, vissza a csónakba, a következő állomás újabb szuveníres, de itt ki sem szállunk, a piacot akarjuk látni. Pár perc múlva odaérünk, először egy szuvenír bazáron evezünk keresztül, majd végre elérünk az úti célunkhoz. Az árusok 90%-a nő, legtöbben kókuszt, papaját, ananászt, mangót, grapefruit-t árulnak. Látunk még lichit, meg ezer ismeretlen zöldséget, gyümölcsöt. Nagyon hangulatos az egész, próbálok fényképezni, elkapni az árusok arcát, az áruval megrakott csónakok tömkelegét. Kicsit sötét van még az árnyékos részeken, nehéz a mozgó csónakból megkomponálni a képet, jó pár helyzetről lemaradok. A piacnál a parton is nagy élet van, kajáldák és szárazföldi árusok egymás hegyén-hátán. Eleinte még mi vagyunk csak turisták, de ahogy telik az idő, egyre többet hoznak, még jó, hogy idejében ideértünk. A csónakázás után a visszaút kiábrándító, motorcsónakok tucatjai vágtatnak a csatornán, viszik a rengeteg turistát a piachoz, a reggel még oly csendes csatornapart, ahol csak a madárdal hallatszott, már a múlté. Busszal megyünk vissza Bangkokba, útközben egy helyen három indian roller üldögél az út menti villanydróton. Átbuszozunk a vasútállomásra, megebédelünk és felszállunk az Ayutthaya-ba tartó vonatra. Ez az út is hosszú és eseménytelen, kivéve, hogy pár percre megáll a vonat egy rizsföld mellet, ahol az eddigi pásztorgémektől és chinese (vagy little?) egret-től különböző madarat látunk a naplemente fényében. Elő a távcső, kettő chinese pond heron ácsorog a vízben. Sötétedés után érünk az egykori sziámi fővárosba, ahol néhány perc séta után egy tuk-tuk-os srác elvisz a LP-ből kinézett szállásra. Mivel eddigi mosási próbálkozásaink rendre kudarcba fulladtak (semmi sem száradt meg, viszont minden megbüdösödött) itt örömmel adjuk le a szennyest is. Fürdés után (ami nagyon ránk fért már a buszozás, vonatozás után), átmegyünk a szállóval szemközti kifőzdébe, ahol jól bevacsorázunk. Sajnos tea nincs, veszünk vizet, kicsit elsétálunk a város irányába, de egy idő után feladjuk, mert a közelben semmi sincs, meg a két vízhólyag is reklamál a talpamon. Szálloda, naplóírás, üldögélés a vízre néző teraszon, szunya. Éjszaka mintha helikopterek húznának el felettünk, pedig csak a hajók mennek a vízen.
Mosakodás, mosogatás az utca vizében (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Úszó piac (Damnoen Saduak)
Kilátás a szobánk ablakából, Ayutthaya


Beléptünk novemberbe. Itt nem érződik, mert ma már sikerült kicsit leégnünk. Reggel valamivel nyolc előtt elindultunk. A régi főváros romjait néztük meg, sétáltunk egy parkban, ott láttunk bivalyokat is. Több sziget volt, hidakkal összekötve. Aztán megnéztük a Nemzeti Múzeumot, ki voltak állítva a templomromoknál talált királyi ékszerek is. Sokat elloptak közülük, nem sok maradt. Két Wat romból származók maradtak. Rajtuk kívül csak Buddhák voltak kiállítva és sztúpák. Sétáló Buddha, félelmet elűző Buddha, imádkozó Buddha, fa alatt ülő Buddha stb. Láttunk turistákat szállító elefántokat is. Visszamentünk a hostelbe, teát ittunk: megint azt az édes narancssárga löttyöt hozták, valami porból van. (Damnoen Saduakban is azt kaptunk a csónakázás előtt vagy után.) Megint én ittam meg mind a kettőt. A templomok, ahol voltunk sorrendben: 1. Wat Mahathat. Ez volt a legnagyobb. 2. Wat Rathburama. Itt volt a legszebb torony, fel lehetett menni lépcsőn. A belsejében falfreskók is voltak egy kis zugban, a földdel egy szinten. Fojtogató volt benne a levegő. Egy szinttel feljebb találták az ékszereket. 3. Wat Suwannawat. Ez körbe sem volt kerítve. 4. Wat Thamnuikarat (?). Zárva volt. Kívülről be lehetett látni az egészet. Régen csak ilyen építmények voltak itt, meg pálmafák és folyók. Minden Buddha szobor le van fejezve, egy-két kivétellel. A burmai hódítók rombolták le ezeket a templomokat. A legelső a legrégibb, a 14. században építették. A romok között még mindig érezni valamit abból, amilyen régen a hely lehetett. Körülöttük csupa zöld minden, a fű, a fák. Nagyon jó volt. Thaiföldön ananászon és vízen is el lehet élni. Ma délelőtt ettünk banánt is, nagyon finom volt. Érződött rajta, hogy éretten szedték le. A buddhizmus thaiföldi változatát Theravade buddhizmusnak (az öregek tanításainak) hívják, amely korábbi, és követői szerint kevésbé romlott, mint a Mahayana iskolák Kelet-Ázsiában vagy a Himalájában. A Theravade az ún. déli iskola, Indiában, Mianmarban (Burmában), Thaiföldön, Laoszban és Kambodzsában gyakorolják. Az északi iskola: Nepál, Tibet, Kína, Korea, Mongólia, Vietnám és Japán. Minden elmúlik és mulandó. Ezt eddig is tudtam, csak másképp. Tudatállapotok is elmúlnak. Ez az írásra sokszorosan igaz. Nem lehet egy dologról, pl. egy Watról ugyanazt írni ma, és egy hónap múlva. Bár maga az élmény megmarad, változik. Míg ezt írtam, az elejét, egy diáklány interjút csinált velem. Csabi küldte át hozzám. Ayutthayáról kérdezett, meg Thaiföldről, meg az utazásunkról. Pl., hogy jó-e vonattal utazni. Mondtam, hogy jó. Azért mást is mondtam neki. Egyre több madarat és pillangót figyelünk meg. A vonat Ayutthaya és Pak Chong között 3 órát utazott (16:59-19:49), mindez fejenként 23 bahtba került. A vonaton beszélgetni próbált velünk egy öregebb ember, de aztán később elhajtotta őt a vonaton dolgozó vagy kalauz, vagy valami biztonságis, vagy mindkettő egy személyben. Rendet tartott a vonaton. Utazott velünk szemben egy lány, beszélgettünk kicsit. Leírta a nevünket thai nyelven. Ő leszállt, aztán egy fiatal házaspárt ültetett velünk szembe a kalauz, nehogy az idős alkesz visszajöjjön hozzánk. (Az ittas egyéneket keményen kivezették a kocsiból. Az öreget még nem. Csak átültették.) A fiatal házaspár gyerekkel volt. Próbáltunk összebarátkozni a kisfiúval. Lassan ment, de nem volt teljesen eredménytelen. Leült a földre, összeszedett minden papírfecnit a közelben, sikálta a padlót a kis fehér kardigánjával. Nem lett rögtön fekete. És később sem. Közben a kajakészítők és -árusok hordták végig és kínálgatták az ennivalót, az italosok az italokat. Érkezés Pak Chongba. Az utazási irodák szafari szervezői lerohanták az érkezőket, de megúsztuk.Találkoztunk viszont egy Apple nevű, nagyon szimpi fiatal sráccal, aki teljesen korrekt módon segített, Kao Yai, szállás és kajálás ügyben is. Másodikra találtunk hotelt. 330 baht volt a szoba, az olcsóbbakat nem adták. Lecuccolás, aztán éjszakai piac. 6. nap
2003.11.01.
Szombat
Kicsit furcsa leírni ezt a dátumot, 35°C van, bőrünk megpörkölődve, felhő egy szál se, a nap süt ezerrel. Már reggel is sütött, mikor felébredtem, de így is el tudtunk indulni fél 8 felé. Kijelentkezünk, de a hátizsákokat itt hagyjuk. Gyalog megyünk el a romokig (már most nagyon meleg van), ahol a régi templomok maradványai közt zöldellő fű, nyíló virágok, hatalmas fák vártak. Megpróbálok néhány gyönyörű lepkét lekapni, meg lesem az új madárfajokat, sajnos távcső nélkül (mert azt már nem akartam cipelni) nem ismerek fel egyet sem. Fényképezgetem a romokat, felbukkannak az első elefántok, szép színes szerszám van rajtuk. Külön takarító ember halad az állatok mögött, a méretes pottyantásokat pillanatok alatt eltünteti, szép marad az utca. Az egyik templomba fel lehet mászni a meredek lépcsőkön, fenn egy még meredekebb lépcsősor fut le a templom belsejébe. Lemászunk, a múlt században arany tárgyak kerültek elő innen, most már csak egy halvány falfestmény látható. (Wat Phra Mahathat, Wat Ratburana, Wat Suwannawat) A harmadik romnál marhák heverésznek a fűben, persze ezt le kell fényképeznem. A hőség egyre nagyobb, mi kitartóan sétálgatunk a romok mellett, majd a Nemzeti Múzeum kertjében (persze a belsejét is megnézzük). Többször látjuk a szalakótát, az egyik zöld galambot meg sárgarigót, csak hát a távcső ugye nincs itt... Visszafelé tuk-tukkal jövünk, a negyedik hajlandó is elvinni minket, annyiért, amennyiért mi gondoljuk. A szálláson próbálunk inni egy forró teát. Először kávét hoznak, visszaküldjük, másodjára egy téglaszínű italt, amit már tegnap is kifogtunk az úszó piacoknál. Zsuzsi megissza mindkettőt becsületből, én csak távolról nézem, még a szaga sem jó, az alján valami barnás por marad, teához nem sok köze van. Nem baj, megírjuk a naplót. Állomás (gyalog), megvesszük a jegyeket (elég olcsó), egy óránk sincs már az indulásig, ananász (az mindig jól esik), interjú (Zsuzsira passzolom a válaszolást) és már itt is a vonat. Az út hosszú, hamarosan besötétedik, a szemben ülő kissráccal játszunk. Épp csak állni tud, lépni csak egyet, de tiszta erőből próbál kimászni az ablakon. Lassan barátkozik meg idegen formánkkal, de aztán már Zsuzsi öléből próbálja birtokba venni az ablakot. Pak Chong, sötét este. Nem lehet tovább menni a parkba csak holnap reggel. Nem akarjuk elhinni, de találunk egy srácot (Apple, eddig ő beszél a legjobban angolul), aki nem akar átverni. Két szállodát is ajánl, a drágábbikba megyünk végül (bár kicsit nehezen lehet megtalálni). Lemegyünk az éjjeli piacra, valami kaját keresünk. Van itt minden, én megkóstolom a sült sáskát, meg a sült kukacot (valami rovarlárva), ebből Zsuzsi is bekap egy felet fintorogva (a helyiek jót derülnek rajta). Van minden féle nyers állat (béka, csirke, nyúl, stb.), de Zsuzsinak egyik sem tetszik, lehet, hogy a szagok miatt. Végül veszünk zöldséges tésztát, pálcikán sütött húst, egy egész ananászt, grapefruit-t megpucolva, meg sok vizet. A szobában eszünk, a kaja nem túl jó, nem is fogy el az egész. Az ananász pucolást én vállalom, a végén minden ananász lében úszik.
Az első májna
Ayutthaya
Ayutthaya
Ayutthaya
Ayutthaya
Ayutthaya
Ayutthaya
Kedvenc virágunk, a frangepánia
Vízibivalyok
Szobor a parkban, Ayutthaya
Egy szép lepke
A parkban
Minták
Elefántháton, Ayutthaya


Korai felkelés után (menetrend szerinti) busszal irány a Kao Yai Nemzeti Park. A bejárati ellenőrző ponttól (Check Point) stoppolunk, bent a parkban nincs tömegközlekedés. Platón utazunk, izgi! A központi épületeknél infót gyűjtünk a szafarikról, idegenvezetésről (guide-okról), turistautakról. Végül gyalog indulunk, magunk. Az 1. turistaösvényt (trailt) 7 óra alatt járjuk végig. Erdőn kívül nem sok mindent látunk. A végén volt egy vízesés. Stoppolás vissza a Centerbe (Visitor Center). Hátizsák fel, vacsi, már sötétben stoppolás a kempingbe. Egy angol pasas felvesz minket (TGF-fel volt - Thai girlfriend, vagyis thai barátnő). Megtudjuk, hogy egy thai biztosítási cégnél dolgozik, és évek óta Bangkokban él. Szereti a természetet (nature lover). Sátrat bérelünk (thai ISIC-kel, vagyis az új diákigazolvánnyal), alvás. 7. nap
2003.11.02.
Vasárnap
Reggel egy teherautóból kialakított buszon jutunk el a parkba. Jó sokat megyünk, aztán egyszer csak szól a sofőr, hogy itt vagyunk. Leszállunk, egy őrbódénál megvesszük a belépőt, megkérdezzük milyen messze kell gyalogolni, mert látszólag semmi sincs itt. A válasz szerint a központ 14 km. Pár percet gyalogolunk, aztán stoppolunk, egy nyitott platós terepjáró fel is vesz minket. Variálunk egy kicsit, hogy merre menjünk, végül kiválasztjuk a leghosszabb ösvényt, azon indulunk el, bár azt nem javasolják idegenvezető nélkül. Van százlábú, ezerlábú, néhány béka, gyík, egy cincér, kétféle mókus, kabócazúgás. Madárhang ritkán, látszani azok sem látszanak. Kicsit csalódás az erdő, sokkal több életet vártam. A leggyakoribb élőlény a pióca, ezeket nem vesszük rögtön észre, mire kiderül, már vérben tocsog a bakancsom. Később Zsuzsit is megtalálják, nem győzzük kiszedni őket. Egész úton nem látunk senkit (ez nem baj), a jelzések néha kifejezetten rossz irányba vezetnek. A vízeséshez nagyon későn érünk, épp csak bedugjuk a lábunkat, aztán rohanunk vissza, mert a csomagjainkat el kell hoznunk még zárás előtt. Stoppolunk, egy mikrobusz visz vissza a központba (12 km), végig azon nevetnek a jómódú helyiek, hogy gyalog! jöttünk idáig. Estére a kempingbe megyünk, az is messze van (8 km), oda is stoppal jutunk el. Bérelünk sátrat meg polifoam-ot, drágább mint a legutóbbi szálloda.
Ehhez a naphoz nincs kép feltöltve.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 >