Mexikó
2011
<< <
1. hét
> >>
Szürke bálna (Eschrichtius robustus)
2011.01.28. Péntek (1. nap)
La Paz
Hajnal 4:20-kor ébresztő, persze már ébren vagyok, ha utazásról van szó, nem bírok nyugodtan aludni. Gyorsan összekapom a holmim és irány a közeli reptér (Cherry Capital Airport), ahová Jerry segítségével jutok ki. Hideg van, -15 C körül, sapka-sál-kesztyűben ülünk a kocsiban. A reptér kihalt, a check-in egy perc, beülök megreggelizem, éhesen hova mennék... :) Traverse Cityből kis jetek járnak Chicagóba, még teljesen legörnyedve is alig férek el a folyosóján. Leülve már egész jó (a vészkijáratnál persze). 75 perc az út de egy óra eltolódás van, így majdnem akkor érkezünk, mikor elindultunk. Chicagóban két gép is repül elvileg Houstonba egy óra eltéréssel, nekem a korábbira van jegyem, aztán kis fejetlenség után (ottragadt a gép személyzete valahol) a későbbi járat utasait átrakják a miénkre, de a miénk utaskisérői se kerülnek elő, így mégsem indulunk időben. Többször bemondják, hogy most már aztán beszállás, de aztán mégis lefújják, már mindenki poénkodik, míg végre csak elindulunk. Houstonban így nem kellene csak pár percet várni, de itt is valami hasonló kezdődik, hogy nincs utaskisérő. Eddig ilyet még egyszer se láttam, most meg két egymás utáni járaton is ezzel bénáznak, érdekes. Azon morfondírozom, hogy Mexicóban vajon elfogom-e érni a buszt, amire már megvettem a jegyet, mert 50 perc lett volna eljutnom a géptől a buszig, de ez az idő egyre csökken, ahogy nem indulunk. Végül 50 perc késéssel szállunk fel, úgy érzem ez ki lesz centizve... Újabb három és fél óra üldögélés, nem sikerül jó helyet szereznem, a gép végén nyomorgok. Kiszállva megcsap a 20 fokos meleg, még a nap is ki-kisüt a felhők közül. Az útlevél ellenőrzés és vámvizsgálat szerencsére itt a mexikói világvégén (Los Cabos) gyorsan lezajlik, 14:29-kor a járó motorú, de üres busz előtt állok (félkor indul elvileg). Sehol senki, egy másik utas csatlakozik csak, ő se tud semmivel többet, mint én. Jó'van, azért nem csalódtam, ezért szeretem a latinókat, nem kell aggódni, hogy az ember bármit is lekésik. Negyedórán belül előkerül a sofőr, jön vele még egy utas, irány La Paz, a tartomány fővárosa (repülhettem volna oda is, az pár kilométerrel közelebb is lett volna, csak az valamiért 2-3-szor többe került volna, az meg már bőven meghaladta volna a szűkös költségvetést). A repcsin nem adtak enni csak három pálcika ropit, és tévét nézni is csak 6 dollárért lehetett volna (rendes élő tévéműsorokat), mondjuk az nem hiányzott, ingyen se nagyon szoktam nézni a filmeket (inkább pihentetem a szemem), de a kajához még újabb három óra buszozás miatt egyelőre így nem jutok. Sebaj, a busz kényelmes, süppedős, puha ülések (hárman vagyunk összesen), és akkora hely van a lábamnak, hogy kinyújtózva is elférek. Neki állok naplót írni, gyorsan végzek, még nem is történt semmi. Bámulom a tájat, sziklás, hegyes kiszáradt vidéken kanyargunk gyakran 270 fokot fordulva. Mire kiszállok a buszból a hátizsákom már egy helybéli öregúr hátán figyel, kérdezem tőle, mégis hová igyekszik, válaszol is szépen angolul, hogy hát el innen. Mondom neki, hogy az szép, de miért pont az én zsákommal gondolta, kiderül, hogy tévedés, nagyon be akart vágódni az amerikai nőnél, akivel együtt jöttünk, azt hitte az övé... Kicígolom a cuccot az utcára, az első taxit leintem, mutatom a vouchert, amivel ingyen kéne a hotelbe vinnie, azt mondja ilyet még sose látott, ingyen fuvar nincs is. Unatkozik egy másik taxis is az út mellett, tőle is megkérdem, közben elolvasom a papíron a mellékelt levelet, hogy melyik taxis társaságnál kell erősködni, hát mindkettő pont ettől van, megmutatom nekik, elhiszik, megyünk is. A hotelban a recepciós fiú jól beszél angolul, pedig már kezdek belejönni a spanyolba. Beköltözöm egy szobába, aztán kimegyek enni valamit. Egy csirkést találok, van rántott csirke, mellet meg combot veszek sült krumplival, kicsit csalódott az eladó néni, hogy csak két darabot kértem (2, 6, 8, 12 van a menün). Neki is esek helyben (már szerintem zárnak, de megengedik hogy itt egyem meg). Adnak hozzá egy mázsa tortillát, megkóstolom, de nyögve nyelős, nem vagyok még rákattanva az itteni konyhára eléggé. Közben lemegy a nap, az égen olyan színkavalkád játszik, hogy a fényképezőgép jut eszembe, ami persze a szobában van a hotelben, mindjárt el is képzelek egy ilyen hátteret bálnával... Visszasétálok a hotelbe, egy ember tricikliről finom péksüteményeket árult idefelé, de már nincs itt, pedig most már van pesóm, tudnék venni valami édeset. Kérek jelszót a nethez, de nem megy. Lemegyek, megnézem a recepció gépeinek a beállításait, de nem enged be sehogy. Minden spanyol, így végül a router spanyol beálltásainál feladom. Visszajövök a szobába, befejezem a naplót, kiírom pendrive-ra, azzal próbálkozom újra. Végül rácsatlakozom kábellel a netre, leszedem a leveleimet, felrakom a naplót. Nics még későn, de fáradt vagyok, lefekszem aludni.
2011.01.29. Szombat (2. nap)
Hét után ébredek fel, nem számítva a hajnali felkelést, amikor előszedtem a hálózsákot, mert arra ébredtem, hogy megfagyok. Verebek csiripelnek az ablakom előtt, valami egzotikusabbra számítottam. Eddig csak két hollókeselyűt láttam tegnap a hegyek között... Felöltözöm, a távcsővel leballagok a tengerpartra, egy percig nézelődöm, aztán gyorsan visszamegyek a fényképezőgépért, a part teli van madárral, pelikánok, sirályok, csérek, fregattmadarak repkednek, üldögélnek, tollászkodnak mindenfelé. Sehol egy felhő az égen, ragyogó napsütés, kellemes langyos szellő fújdogál a parton. Leülök a parti kövekre, fényképezem az erre járó madarakat. Megéhezem, elindulok felfedezni a partot, útközben veszek reggelire banánt, sütit, zöldteát egy kisboltban, gyorsan bekapom. Elsétálok a strand felé újabb madarak után kutatva. Itt is üldögélek egy sort egy pelikán és egy sirály társaságában, nézelődöm, élvezem a napsütést, a tenger sós illatát, kattintgatok a madarakra. 11 után már nagyon erős a nap, visszamegyek inkább a hotelbe. Másik fickó van a recepción, ad egymásik jelszót, ez működik is, van net. Felmásolom a képeket a laptopra, párat megcsinálok, írok a naplóba, felrakom a netre. Közben Ákos jelentkezik Mexikóvárosból, csak estére fog ideérni. A térképet megnézve kiderül miért nem stimmelt a nap iránya az általam elképzelthez, meg hogy miért van ilyen közel a túlpart, egy félsziget lóg ide a város elé és a part észak-nyugat felé néz nem észak-keletre. Jól elszalad az idő, éhes is vagyok, meg kéne venni legalább fürdőgatyát (találkozni a fókákkal) meg egy papucsot, hogy ne bakancsban kelljen végig tolnom ezt a hetet. Elgyaloglok a hét sarokra lévő plázába (Chedraui), nincs forgalom, olyan álmos, poros kisvárosias a hangulat. Belépve meglepődve hallom, hogy szeletelős rave zenét nyomnak jókora hangerővel, később látom, hogy a népek mozognak is rá... Ööö, mondtam már, hogy a mexikóiak kisebbek nálam? Ennek köszönhetően, cipóből/papucsból a legnagyobb a 10-es (44?), de egyetlen fajtából van csak ez a méret (igen, a legdrágábból, ami ötször annyiba kerül, mint a többi), fürdőnadrágból (ami inkább rövidgatya) meg P, M, G méret, a G(rande) is elég aprónak tűnik. Hosszasan keresgélek, végül megkérdem az eladókat, hátha csak én nem találtam meg a jobb dolgokat, de nem, ez van csak. Akkor hajrá, be a kosárba, megnézem a péksüteményeket, na, itt már van választék szépen és minden olcsó, be is vállalok három félét, vacsoráig ezekkel tervezem kihúzni. Veszek még inni valót, CR óta nem láttam üveges zöld teát, most veszek megint. Hazafelé benyomom a sütiket (jobb, mint az amerikaiak), a szállodában már emlegetik Ákost, gyülekeznek az utasai. Naplóírás, képnézgetés, netezés a további program, várom, hogy kicsit lejjebb menjen a nap, és újra kimehessek fotózni a tengerpartra. Már 8 óra az eltérés Budapesthez képest, így a realtime-tól messze van, akármennyire is gyors vagyok. Lenézek a partra, de már árnyékban ban az a rész, ahol a madarak vannak, így visszesétálok a hotelbe. Ákos épp most érkezett, beköltözik ő is a szobába. Vacsoráig netezem, dumálunk, megnézem a Yellowstone Parkos képeit, szépek, sajnálom, hogy ode nem tudtam vele menni, de sajnos már hónapokkal előre betelt a létszám. Vacsorára bemegyünk a városba, nagy a nyüzsgés, mert holnap választás lesz, és itt a pártok hangos zenével, dudáló autókkal kampányolnak. A vacsora óriási adag margarítával kezdődik, ami leginkább tequilából van, így elég erős, én csak belekóstolok, nem iszom meg (valszeg nem saját lábon mennék haza). Tengeri herkentyűs levest és rákkal töltött rántott halfilét választok, nagyon izletes és nagy adag mindkettő, jóllakik az egész társaság. Vissza a szállóba, korán lefekszünk aludni.
2011.01.30. Vasárnap (3. nap)
Reggel korán Ákossal és az egyik vendéggel lemegyünk a kikötőhöz megnézni a madarakat. A nap még nem süt ide sajnos, pedig nagy a nyüzsgés, a halászok a maradék haldarabokat kirakták a pelikánoknak, akik egymással versengenek a jobb falatokért. A mozgalmas esemény idecsalja a fregattmadarakat is, ilyen közelről még nem is láttam őket, két méterre húznak el a fejünk felett, ahogy ők is megpróbálnak elcsenni egy-két darab halat. Kattintgatunk persze, de mire kibukkan a nap a házak mögül épp elfogy a hal, vége a mutatványnak. Vissza a hotelba, reggeli, kicsit vontatottan (45 perc késéssel) indulunk el, benézünk még a hipermarketbe, a tegnapi ital nem tett jót a többieknek, ketten is ramatyul vannak. Be a kisbuszba, végre irány San Carlos. Szép napsütés, felhő sincs az égen, az út jó minőségű, és nagyjából egyenes, így jól lehet haladni rajta. Kétszer megállunk pisilni, jégkrémet enni, míg végre egy előtt megérkezünk a Csendes óceán partjára. A cuccokat átrakjuk egy motorcsónakba és irány a Magdaléna sziget, ami a következő négy napban az otthonunk lesz. Hosszan hajózunk a sekély vízben, annyira alacsony a víz az apály miatt, hogy végül kénytelenek kerülő úton menni a mélyebb rész felé. Erős szél fúj, pont az én oldalamról, így a felcsapódó víztől bőrig ázok. Alig várom, hogy partot érjünk és valami száraz meleg holmit húzhassak. Érkezés, kicaplatunk a térdig érő vízben, kipakoljuk a csónakot, aztán rövid eligazítás a tábor működéséről (wc, zuhanyzó, stb.). Ebédre hamburgert kapunk, meglepően jól készítik. Kétszemélyes sátrakat kapunk, benne két ágy és két kisasztal, nem sok hely van a holmijainkat lerakni. Sok időt nem töltünk a parton, újra vízreszállunk és nekiindulunk bálnát keresni. A part mentén száz kilométer hosszan elnyúló sziget védett, meleg, sekély vizet biztosít a szürke bálnának a borjak világra hozására. Ez a faj a sziláscetek közül az egyedüli, ami a fenéken táplálkozik, nagy adag homokot harap be a tengerfenékről, majd száját becsukva a szilákon átpréselve a falatot, jut a szilákon fennakadó táplálékhoz. Negyedórán belül megpillantjuk az első állatot, a kilélegzett meleg levegő páratartalma azonnal kicsapódik, olyan mintha vízoszlopot fújna ki magából. Sajnos az erős szél méteres hullámokat kelt, ezeken bukdácsolva próbálunk közelebb kerülni a rólunk tudomást sem vevő óriási állatokhoz és fényképezni őket. Igazából nem sok látszik belőlük, majdnem az egész testük a víz alatt marad, csak a fejükből, hátukból látszik ki egy csík, meg néha látunk egy kiemelkedő farokúszót eltűnni, amikor az állat mélyebbre merül. Itt szerencsére egy merülés csak két-három percig tart, és jó esetben a közelben bukkan fel újra a bálna. Keresztül-kasul hajókázunk a hullámzó tengeren, van, hogy egyszerre négy-öt bálna közelébe kerülünk, de látni, pláne fényképezni nem nagyon lehet őket. Egy csapat delfinnel és egy oroszlán fókával is találkozunk, majd egy sirálycsapat kezdi követni az egyik bálnát. Hamar elszalad az idő, elég messzire kerültünk a táborunktól, ideje visszafordulni. Elpakolom a gépet, hazaúton megint sikerül eláznom, közben a nap eltűnik a sziget magas hegyei mögött, hirtelen még sokkal hidegebb lesz, Ákossal majd megfagyunk (a többiek fel vannak öltözve rendese, és csak mi ázunk, mert mi ülünk a hajó hátuljában). Vagy másfél óra fagyoskodás után végre hazaérünk, ledobjuk a vizes holmit, felkapom a pulóverem és rohanunk parti madarakat fotózni, mert itt a homokos parton még szép naplementés fények vannak. Fúj a szél, annyira fázunk, hogy a remegéstől a gépet is alig tartjuk, de rengeteg partfutó, cankó, goda, csigaforgató, mindenféle parti madár nyüzsög, így arra koncentrálunk. Telefényképezzük a kártyákat, még az utolsó napsugarak után is nyomjuk a gombot. Vissza a sátorba, magamra húzom, amit csak találok, vissza a vizes cord farmert, az mégiscsak hosszú szárú. Vacsorára tapa van salátával, ehető ez is. Vacsora után Roman (a helyi guide) tart előadást a bálnákról, sok érdekes dolgot tudok meg. Besötétedik, az égen milliárd csillag ragyog. Fáradtak vagyunk, beesünk az ágyba, szerencsére van jó meleg hálózsák, nem kell hidegben aludni.
2011.01.31. Hétfő (4. nap)
Szürke bálna, háttérben a Magdaléna-sziget
Éjszaka felébredek, kimegyek pisilni, lámpa nélkül is elég világos van, a csillagok fénye olyan erősen világít. Reggel fél hétkor ébreszt minket a szakács, de már fenn vagyunk mindketten. Iszunk egy teát, megint csak egy utas csatlakozik a reggeli madarászáshoz. Elsétálunk a mangrovés felé, parti madarakat nézegetünk. A parti homokföveny teli van állatok lábnyomával, él itt coyote meg egy mosómedve-féle is. 8-ra visszeérünk, megreggelizünk a többiekkel, aztán én naplót írok kilencig, amikor a hajó indul bálnanézőbe. Sajna a szél nem csillapodott, és elég felhős is az ég, de azért elindulunk. Előbb a dagályt kihasználva benézünk a mangrovéba is, gémek, kócsagok és egy jégmadár is szem elé kerül. Pár száz méter után annyira sekély a víz, hogy visszafordulunk, irány a bálnák. kb. félóra alatt odaérünk a két sziget közé, ahol rendszerint a bálnák mozognak, nem is kell sokat várnunk, hamarosan találunk is. Ma is hullámzik a tenger, fúj a szél, fotózni nehezen lehet, meg az állatok sem produkálják magukat. Fél tizenkettőig hajókázunk a bálnák között, egyre hidegebb van. Hazafelé vesszük az irányt, a szembeszél miatt majdnem háromszor annyi időbe telik a visszaút. Most egy sorral előrébb ülünk (a tegnapi első sor ment hátra), itt legalább nem ázok el, de a jeges szél miatt, már a félúton is a fagyhalál kerülget minket. A hazaérkezés megváltás, a part előtt száz méterre még belefutunk egy csapat palackorrú delfinbe, két gyerek delfin is van velük. Itt a parton szél sincs, mire visszaérünk szétoszlanak a felhők is, sütkérezünk a napon, próbáljuk magunkba szívni a melegét. Ebéd, aztán áttöltöm a képeket a laptopra, meg naplót írok. Az arcunk vörösre égett a széltől meg a naptól, ideje megkeresni a naptejet. A délutáni bálnanézést lefújjuk a szél miatt, egyébként se akart senki jönni rajtunk kívül, a két óra hánykolódás a hullámokon a hidegben senkinek sem tűnt annyira vonzónak. Ehelyett átsétálunk a sziget másik felére, a Csendes-óceán partjára. Itt hatalmas hullámokat korbácsol a sziget felé tartó szél, kicsit nézelődünk, aztán hazasétálunk. Újabb hajókirándulás, két-három kilométerrel arrébb nagyobb homokdűnék vannak, azokat megyünk megnézni. Szépek a szél alakította formák a dűnéken, most is folyamatosan hordja a szél az apró homokszemcséket. Fényképezgetünk egy félórát, aztán Ákossal visszamegyünk a hajóval, a többiek hazasétálnak. Kicsit megpucoljuk a gépeket a homoktól, aztán irány a parti föveny, újabb madarakat cserkészünk be. Sajnos nyugaton vastag felhőréteg takarja a napot, nincsenek olyan szép fények, mint tegnap.
2011.02.01. Kedd (5. nap)
Kinéz a szürke bálna
Éjszaka kétszer is fe kell kelnem pisilni, úgy látszik, a hideg nem tett jót nekem. Reggeli előtt beindítják a generátort, így töltöm kicsit a laptopot, meg naplót írok reggeli után. Mára azt tervezzük, hogy nem jövünk vissza ebédelni, mert nem akarunk két órát a hullámokon hánykolódva fagyoskodni, hanem viszünk magunkkal ennivalót és kinn leszünk egész nap. Bár az idő szemmel láthatóan jobb ma, de a biztonság kedvéért ragaszkodunk a tervhez, a szakácsok raknak be nekünk szendvicseket az útra. Kilenc előtt nem szabad a bálnákat hajóval zavarni, Alejandronak valami dolga van a közeli halászfaluban, oda beugrunk, aztán kilenkor elindulunk a bálnák felé. Az egyik utas (Harriet, 72) látva az állandó fagyoskodásom, ad egy vízhatlan nadrágot és dzsekit, így most végre egész komfortos a hajókázás. Süt a nap ugyan (jól le is égett az arcunk Ákossal), de a hideg szél miatt a póló, pulóver, dzseki viselet egyáltalán nem meleg. Félóra alatt érünk a szokott helyre, már négy-öt bálnanéző csónak van itt San Carlosból. Gyorsan meg is pillantjuk az első bálnát, aztán a megszokott két-három felbukkanés levegővétel után lemerül az állat. Ilyet már láttunk tegnap, mindenki valami közelebbi találkozásra vágyik. Látjuk messziről, hogy a többi hajónak nagyobb szerencséje van, pár méterre megközelíti őket egy-egy bálna, úgy látjuk az egyik utasai meg is érintik a fejét kidugó állatot. Mindenki nagyon izgatott, mi is szeretnénk ilyen közelről megnézni ezeket a hatalmas jószágokat. Tizenkettő felé egyedül maradunk a vizen, a többi hajó visszaviszi az utasait megebédelni, mi is azon tanakodunk, hogy kikötünk valahol, de újabb bálna akad az utunkba és kezdetét veszi a kaland. Én éppen elpakoltam a fotóscuccomat a táská biztonságába, erre az állat egészen közel jön hozzánk (az a szabály, hogy mi 15 méterre közelíthetjük meg csak, a bálnának persze, ha van kedve, akkor jöhet közelebb is), a víz alatt lassan-lassan közeledik a hajóhoz, a tenger sötétjéből világos zöld folt emelkedik ki, már látom a hatalmas szája vonalát, szép lassan közeledik a víz alatt, mindenki a csónak jobb oldalába tömörül, kinyúlunk a hajóból és a vizet csapkodva próbáljuk még közelebb csalogatni. Hihetlen és leírhatatlan érzés, ahogy meglátom óriási szemét, amint a víz alól (kb félméterre a felszíntől) kémlel minket. Az feje nagy része már a csónak alatt, már annyira közelinek tűnik, hogy benyúlok a vízbe, megpróbálom megérinteni, de a távolság csalóka, mélyebben van, mint látszik. Átúszik alattunk, a másik oldalon kidugja a száját a vízből, mindenki igyekszik oda, hogy közelről láthassa, fotózhassa a szürkét. Nagyon megfog engem is a találkozás, de mindjárt eszembe jut a kamera is, gyorsan előkapom, egy nagy látószögű objektívet teszek rá, remélem, hogy megismétlődik a jelenet és fotón is meg tudom örökíteni ezeket a csodálatos pillanatokat. Az állatunk rövidesen újra felbukkan, nem ment túl messze, kicsit utána megyünk és úgy tűnik, még mindig érdeklődik irántunk! Újra megközelíti a hajót most a bal hátsó résznél dugja ki a fejét, Victoria (egy kanadai utas) kinyújtja a kezét és az állat olyan közel jön, hogy meg tudja simogatni. Alig bírunk magunkkal, mindenkit úgy feldob ez élmény és még nincs vége! :) Egy másik bálna is csatlakozik a mókához, odajönnek a hajó mellé, forognak a tengelyük körül, oda dugják a fejüket a simogatásért (én is megtapogatom az egyiket, meglepően rugalmas bőre van) fura hangot hallatnak, sőt az egyik kétszer is óvatosan egy kis vizet csap ránk a farkával szinte várva a hatást... Addig forgolődnak körülöttünk, hogy végül mindannyiunknak sikerül megsimogatni őket, belenézni a szemükbe, igazán közel kerülni ezekhez a fenséges élőlényekhez. Mindenki nagyon boldog, ez volt, amire vártunk, amiben titkon reménykedtünk, hogy lesz hozzá szerencsénk. Több mint félórát játszottak velünk a szürkebálnák, aztán feltámad a szél, két hajó közeledik a város felől és az állataink egyszerre eltűnnek, nem látjuk őket többé. A szél magával hozza a hullámokat is, elindulunk hazafelé. Még korán van, ezért kikötünk ez egykori foszfátbányánál, ahol halászok kunyhói vannak most és rengeteg madár. Rendszerint fregattmadarak lavíroznak itt a szél hátán mozdulatlanul, most csak sirályok vannak. Kikötünk, szétszéledünk körülnézni, mi Ákossal a madarakat nézzük meg. Hermann sirályokat vadászunk a tömegbem, amíg meg nem érkeznek a fregattok. Hirtelen előkerülnek a semmiből és fantasztikus légiparádéval kápráztatnak minket. Félórát töltünk itt, aztán mikor Roman befejezte az üzletelést a halászokkal, irány haza. Kicsit hullámzik a tenger, de a víz nem csap be ránk, szárazon hazajutunk. Ákossal úgy döntünk, itt az ideje a fürdésnek, begyaloglunk a tengerbe, az idősebb hölgyutasok hangos tetszésnyilvánítása közepette, villámgyorsan megmosakszunk a hajó mögött, majd a zuhanyzóban leöblítjük édesvízzel aztán kiülünk a napra megszáradni (törölközőnk nincs). Az arcom szétégett ma is, pedig reggel bekentem magam. Letöltöm a képeket a laptopra (30 GB). Naplementére kimegyünk megnézni a parti madarakat, de a dagály egyre később jön, így a madarak is, nem nagyon találunk fényképezni valót. Vissza a sátorba, vacsoráig naplót írok. Vacsorára friss homárt sütnek, ezt szerezte Roman a halászoktól délután. Vegyes salátával, tört krumplival adják, nagyon finom, degeszre esszük magunkat.
2011.02.02. Szerda (6. nap)
Szürke bálna
Reggel későn kelünk, csak reggelire kászálódunk ki a hálózsák melegéből. Reggeli közben, után töltöm az egyik akkumat, aztán beszállás, irány a bálnák. Ma van eddig a legjobb idő, süt a nap és viszonylag meleg van (16°C a hőmérő szerint). Full gázon megyünk a bálnákig, már van kinn néhány csónak, a víz nyugodt, annyira kisimult, hogy egész másképp néz ki a tenger körülöttünk. Becserkészünk pár bálnát, de most nincsenek játszós kedvükben, ezért 11 körül megkerüljük a sziget sziklás csúcsát és elmegyünk megnézni a közeli kaliforniai oroszlánfóka telepet. Közeledtünkre a parton sütkérező legnagyobb hímek bevetik magukat a vízbe, jönnek megnézni a betolakodókat. Nem várjuk meg őket, visszavonulunk. Egy rövid partraszállás a nők kedvéért, míg ők elmennek pisilni, én a sziklákon szaladgáló rákokat fényképezem. Vissza a bálnákhoz, már csak két csónak maradt rajtunk kívül a vízen. A bálnáknak ma nincs kedvük játszani, de egy kíváncsibb kidugja a fejét egy somszédos csónak mellett és hagyja magát megsimogatni a helyi halász által. Párszor azért átúsznak a mi hajónk alatt is, Ákos megpróbálja videóra venni egy vízalatti tokban lévő kamerával őket. Sokadik próbálkozásra sikerül is, bár olyan közel soha nem jönnek, mint tegnap (amikor nem hoztuk ki a vízalatti kamerát). Itt eszünk megint a bálnák között, a víz olyan sima, mint egy kis tó szélcsend idején, akármerre nézünk a távolban bálnák fújását látjuk, de nem túl aktívak ma. Végül feladjuk, hazamegyünk a táborba. Itt kapunk meleg ebédet is, aztán szabad program. Ákos elmegy futni, én ledőlök a sátorban melegedni. Naplementére Ákossal átmegyünk a Csendes-óceáni partra cséreket fotózni, de cséreket nem találunk, csak sirályokat meg pelikánokat. Egy helyen csomó döglött halat sodort partra a víz, a sirályok ott eszegetnek, mi is odamegyünk és próbáljuk fényképezni őket. Itt kezd ránk sötétedni, irány a tábor, átvágunk a homokdűnéken, mire hazaérünk be is sötétedik. Vacsora, aztán salsa oktatás, csinálok pár fotót ahogy Alejandro és Roman táncoltatja az utasokat. Kis beszélgetés még az asztal mellett aztán mindenki visszahúzódik a sátrába, szunya.
2011.02.03. Csütörtök (7. nap)
Éjszaka elég hideg van (3°C), arra ébredünk, hogy fázunk, a hálózsákra tekerjük a takarót is, így már ki lehet bírni. Erősen zúg a tenger is, jobban mint eddig bármikor. Reggel senkinek sem esik jól kikelni a hálózsák viszonylagos melegéből, de végül csak előmászunk (már 10°C van). Az utolsó bálnanézés az erős szél miatt lefújva, helyette rövid túra a mangrovésbe, először senki sem akar jönni, de végül páran összeszedik a bátorságukat és heten nekiindulunk. Most magasabb a víz, mint legutóbb, így beljebb jutunk a szigetbe. Gémek, bakcsók, íbiszek, pulykakeselyű, karakara, többféle partimadár kerül a szemünk elé, a mangrovék ágai közt meg mangrove warblert találunk. Csak én hoztam fényképezőgépet, bőszen kattintgatok a többiek helyett is. Hazafelé a fehér íbiszek több kört is repülnek a csónak körül, jól néz ki a nagy csapat madár a kék ég előtt. Hazafelé vesszük az irányt, elég hideg van itt a vízen, de hamar hazaérünk. Összepakolunk, korai ebéd, aztán berakodunk az egyik motorcsónakba, én és Lee a csomagokkal megyünk, a többiek meg a másik csónakba szállnak. Irány a szárazföld. A tenger eléggé hullámzik az erős szél miatt, hánykolódik a csónak, kapjuk a vizet a hátunkra (menetiránynk háttal ülünk). Hideg van, de nagyon, majd' megfagyunk. Hosszú az út, a szél pont szembe fúj, ahogy ráesünk a hullámokra, mintha le akarna szakadni a vesénk. Végre egy óra utazás után partot érünk, öröm kiszállni a hajóból. A homokpad szélén csérek és pelikánok ülnek, míg megérkezik értünk az autó, ezeket fényképezem. Egy leszbikus utazási iroda (azt se tudtam, hogy van ilyen) hozza a következő csoportot, ők hajóra szállnak, mi a kisbuszba, s indulunk La Pazba. A kocsiban kellemes a hőmérséklet, de beletelik egy kis időbe, mire elkezdek megszabadulni a felesleges ruhadaraboktól (rajtam van mindhárom pulóverem és Ákos széldzsekije). Jégkrémezni azért megállunk, kifosztjuk az egyik benzinkút Magnum készletét. Ötkor már a városban vagyunk, mi Ákossal elmegyünk fodrászhoz, mert már nagyon hosszú a hajunk. Vissza a hotelbe és forró zuhany, ilyenkor tudja az ember értékelni igazán a civilizáció vívmányait. Hétkor vacsorázni megyünk az utasokkal, még indulás előtt felkapom a gépet, de a kártya a laptop olvasójában marad, így nem tudok fényképezni. A vacsora finom, eddig csak jókat ettünk Mexikóban. Vissza a hotelbe, netezés a hideg folyosón (153 email, stb), sajna a szobában már nem megy a wifi. Éjfél felé beesünk az ágyba.
<< <
1. hét
> >>