Costa Rica
2011-2012
<< <
1 2 3 4 5
6. hét
7 8 9 10 11 12 13
> >>
Vörösfülű papagáj (Pionopsitta haematotis)
2012.01.05. Csütörtök (36. nap)
Vörösfülű papagáj (Pionopsitta haematotis)
Fél 7-kor kimegyek a teraszra megnézni Nancyt, még az utolsó órát is megpróbálja kihasználni fotózásra. Hétkor reggeli, aztán Nancy elbúcsúzik, megy vissza Hollandiába. Adolfó megy Pitalba bevásárolni, bevitetem vele magam Boca Tapadáig. Az iskolánál netezek, felhívom az expediát, mert írtak egy emailt, hogy azonnal fel kell hívnom őket a március 1-i jegyemmel kapcsolatban, amit csak személyesen tudnak elmondani. Hát ez elég nagy bénaság szerintem, hogy egy netes repjegy foglaló csak személyesen, telefonon hajlandó intézkedni, levélben nekem épp eláég jó lett volna. Felhívom őket, de az amerikai ügyintéző nem hall rendesen, mindenáron egy számot akar, amin visszahívhat, de azt nem tudok adni, skype-ről hívom, így ennyiben maradunk. Katát is csörgetem otthon, de nem veszi fel sajnos. Felrakom a naplót, leszedem a leveleket, meg letöltök egy halom cikket az operaházi tüntetésről, meg a kormány bénázásáról. Gyalog indulok vissza, szép napos idő van, sétáláshoz nem rossz. Reménykedem, hogy jár erre valaki, a szerencsém nem is hagy cserben, egy német pár jön, pont a Lagartoba mennek (mondjuk csak két lodge van az egész környéken), felvesznek, hazahoznak. Meglepődve látok egy ismerős arcot, Brian érkezett meg, legutóbb itt találkoztunk, akkor amerikai egyetemistákkal volt itt, most elszegődött önkéntesnek, itt lesz március elejéig. Ez nagyon jü hír, mert kígyókkal foglalkozik, szóval mostantól több kígyóra van esély. Ebéd után az argentinokkal elmegyünk az alacsonyan lévő ara fészekhez. Mikor odaérünk az arák sehol, beállítjuk a gépeket az odúra és várunk (egy denevér látszik az odú belsejében). Félórát téblábolunk a környéken, látok egy új madárfajt (Cseppfoltos lustamadár, Monasa morphoeus), meg egy szép kis pettyesszárnyú hangyászmadarat. Három katonaara érkezik nagy hanggal, de sajnos egy távolabbi fán landolnak. Lekattintjuk őket, várunk, hátha idejönnek az odúhoz. Nagy csapat aranycsőrű tangara csipeget egy közeli bogyós fán, minket meg millió szúnyog próbál összecsipkedni. Mikor elmennek az arák, feladjuk és visszasétálunk a lodge-ba. Kiülünk a teraszra és az "arhentínó"-val fotózgatjuk a repkedő papagájokat. Mikor besötétedik visszavonulok a szobámba, vacsoráig olvasgatom a híreket. Brian délután nem talált semmit az erdőben, pedig már az argentinok is izgatottan várták, mivel fog visszatérni. Vacsora után a német párnak megmutatom az itt készült képeket, nagy állat és madárbarátok. Lefekvés előtt még olvasnék, de nagyon álmos vagyok beesem az ágyamba.
2012.01.06. Péntek (37. nap)
Yellow-lipped Parrotsnake (Leptophis nebulosus)
Felébredek az ébresztés előtt pár perccel, az argentinok már el is készültek, átdöcögünk Adolfó kertjébe. Ma a kisebb madarak nem nagyon mutatkoznak, hím fénylő cukormadarat már több mint egy hete nem láttam. 8-kor visszajövünk reggelizni, rakok ki banánt a toronyba, meg egy marhafejet a keselyűs elé, aztán a teraszon várjuk, hogy jöjjön a királykondor. Előttünk az ágon papagájok ugrándoznak, én nekiállok a tegnapi képeket feldolgozni, meg elolvasom a maradék cikket. Közben időről-időre megtávcsövezem a keselyűket, de cak egy pulykakeselyű ül fel egy közeli fára. Gyanúsan nem mozognak a dögevők, ebéd előtt kimegyek megnézni mi a baj, hát egy kutya üldögél a fej mellett, ezért nem jöttek. A kutyát visszazavarom a faluba, megebédelünk, Brian megint üres kézzel jött vissza az erdőből, de szerencsére Diégó talált a kertben egy kígyót, kecses kis zöld-barna jószág. A keselyűk eltűntek még a környékről is nem látok egyet sem. Brian elviszi a turistákat egy erdei sétára, én beszélgetek egyet Katával, már csak holnap van otthon, aztán vasárnap hajnalban indul is. Meghatározom a kígyót, fiatal Yellow-lipped Parrotsnake (Leptophis nebulosus), ezzel a fajjal még nem találkoztam. Naplót írok, már két nap lemaradásban voltam.
2012.01.07. Szombat (38. nap)
Hat után ébredek, kimegyek megnézni a fotósokat, már a teraszon nyomják a gombot. Diégóval küldök ki két fejet a keselyűs elé, megreggelizem, aztán kiülök a lesbe várom a királykondort. Esik az eső, de már négy pulykakeselyű és egy hollókeselyű van lenn a földön, amikor egy autó megy el a les mögötti úton, de nem csak elmegy, hanem dudál is közben ezerrel, mire az összes keselyű elszáll. Kimegyek megnézni, ki ez a nagyon okos, hát a lodge-ból a fiúk, vagy 100 méterre kiugrálnak a matuzsálemi korú Land Roverből, és kurjongatva nekiállnak dolgozni valamit. Körbetávcsövezek, madarak sehol, visszamegyek a lodgeba Adolfót kikérdezni, hogy minek küldte ide őket, mikor tudja, hogy fotózni akarunk. Sajna nincs a lodgeban, fogom a fotóscuccot és visszamegyek a leshez. A fiúkat kikérdezem, mit csinálnak itt és miért pont most, megszeppenve húzogatják a vállukat, hogy Adolfó küldte őket. Arra, hogy minek kellett a dudával elzavarni a madarakat, persze nem tudnak válaszolni, sőt azt sem vallják be, melyikük volt. Közben, ahogy beszélgetünk, egy király érkezik, a fiúkat hazaküldöm, megkérem, hogy szóljanak a két argentin fotósnak, hogy jöhetnek fotózni. Persze visszafelé megint elriasztják a madarakat, de csak egy közeli fáig ment a király, szóval van esély, hogy visszajön még a les elé. Megvárom a két fickót, a fákon ülő keselyűk szeme láttára besétálunk a lesbe, szerencsére nem szállnak el. Várunk vagy félórát, mire a sok fekete madár közt megjelenik egy fiatal (2 éves) király. Ez most jött, a fán egy öreg madár ült. Fényképezünk lelkesen, mikor a közeli etetőnél van a madár úgy rákezdenek darálni a két D3-mal, hogy rájuk kell szólnom, mert majdnem elijesztik a madarat, már a szárnyát emelgeti, kapkodja a fejét a zárhangra, de mikor abbamarad a dupla sorozatlövés, megnyugszik egy kicsit. Délben elfogynak a madarak, fél 1-kor már kék az ég, süt a nap hétágra, ebédidő van, visszasétálunk a lodge-ba. Kaja után kimegyünk a kertbe kígyót fényképezni, most több a fény, mint tegnap délután, bár inkább az árnyékot keressük, a nap túl erősen süt. Közben Kata keres telefonon, kígyózás után beszélünk egy utolsót, ő már csak alszik egyet indul is ide. Délután képeket rendezgetek, megcsinálom az esedékes mentést, nem találom a szivárványról készült képeket (egyik délután vagy 1 percig látszott). Közben az argentin srác beborul a lagúnába az egyik kenuval, a kenu el is süllyed a nagy fickándozásban, a fickó bepánikolva ugyan, de kiúszik a partra. Szerencsére egyik kamerája és óriás objektívje sem volt nála. Vacsora után kimosom a holmijaimat, összepakolom, amit vinni akarok, a többi cucc megy a ládába, bár nem fogják használni a szobámat, de mégsem akarok mindent szana-széjjel hagyni.
2012.01.08. Vasárnap (39. nap)
Ideért végre! :)
Korán ébredek, de nem kell sietnem, minden készen áll az indulásra. Megreggelizem, aztán az egyik távozó vendéggel, egy angol madarásszal és a kísérőjével bemegyek Pitalba. Húsz perc műlva indul a következő busz, addig eszem pár péksüteményt, veszek egy zöld teát. A buszon olyan kicsik a helyek, hogy első próbálkozásra le sem bírok ülni, aztán valahogy behajtogatom magam egy dupla ülésre. A busz hamar megtelik, és mindenhol megáll, ha jelez valaki, gyakorlatilag 100 méterenként le- felszállogatnak az emberek. Jó meleg van, elálmosodom az egyhangú zötyögésben. Ciudad Quesadában már pont nem férek fel a San Joséba tartó buszra, de félóra múlva indul a következő direkt járat. Nem megyek el San Joséig, a reptérnél kiszállok, leintek egy taxit és elirányítom a Gyémánt Hotelbe. Megebédelek, rengeteg időm van, netezek, olvasgatok. Randallal 10-re beszéltem meg az indulást Katáért, előtte lezuhanyzom hideg vízben, aztán elintézem, hogy legyen meleg víz, aztán naplót írok és megyünk is. Mire odaérünk már félórája landolt a gép, de még így is várni kell, mire előbukkan Kata az üvegfal mögött. Hoztam fényképezőgépet, de az érintkezője megint vacakol, nem tudok képet csinálni róla. Hazajövünk a hotelbe, veszünk innivalót és behúzódunk a szobába.
2012.01.09. Hétfő (40. nap)
Pálmafás, homokos tengerpart, és szinte üres
Reggel korán felébredünk, eszünk egy helyi reggelit, aztán taxit hívunk, hogy levigyen a buszhoz, de többen állítják, hogy csak San Joséból mennek buszok közvetlenül Parritába (Queposba), a többi megáll minden bokornál, így Kata kívánságára inkább a főváros felé indulunk. A reggeli csúcsforgalmon egy óra alatt jutunk át, pedig a sofőrünkön nem múlik, ő cikázik a kocsik között és nyomja a gázt rendesen. A buszpályaudvaron kiderül, hogy nem is ez a jó hely, van egy másik is, újabb taxi, még mindig az ellenkező irányba megyünk. Itt megvesszük a jegyet, sajna az éppen induló járatra már nincs hely, másfél óra várakozás következik, elüldögélünk a váróban, beszélgetünk az elmúlt öt hét eseményeiről, nézegetjük a sürgő-forgó embereket. A busz tényleg közvetlen járat, erre valóban nem tudtunk volna felszállni, viszont kb. négy óra hátránnyal indulunk, amit talán mégiscsak hosszabbá teszi ezt a megoldást. Parritában szálunk ki, innen még egy tizenkilométeres taxi út egy földúton és meg is érkezünk a Clandestino hotelbe. A hotel tényleg szép, a tengerpart tényleg kihalt, embert csak elvétve látunk. A szobánk is csili-vili, bambusz bútor, nagy LCD tv (sajnos nincs nálam kábel, nézhetnénk rajta filmet, egyébként egyetlen cr-i adó jön rajta, elég hitvány minőségben). Kinézünk a tengerpartra, ameddig a szem ellát homokos part, pálmafákkal, mindkét irányban, és sehol senki. Az úton az utolsó négy kilométert a part mentén tettük meg, még két másik hotel volt, a legközelebbi 1300 méterre van, szóval nem fogunk turistákba botlani lépten-nyomon. Nekiállok az új gép (Dell Inspiron 17R) birtokba vételének, szerencsére elhoztam Maikol gépét, mert a Windows 7 nem akar települni rá, így a másik gépen tudok letöltögetni hozzá mindenféle meghajtó programot (érdekes módon se driver lemezt, se egy darab papírt nem adtak az új géphez). Vacsorára beülünk a hotel éttermébe, rendelünk halat, meg csirkét, egyik sincs rendesen elkészítve, viszont cserébe horror áron mérik. Vacsora után is a géppel küzdök, de lefekvés előtt már fenn van rajta az operációs rendszer.
2012.01.10. Kedd (41. nap)
Napfelkelte
A madarakra ébredünk, kinézünk a tengerpartra, egy cankó billegeti magát a fövenyen, a hullámok fölött pár centivel pelikánok suhannak kisebb csapatokban, csak mikor már fodrozódik a teteje, akkor emelkednek kicsit feljebb, hogy ne érje el őket a vízpermet. Kata észrevesz pár delfint a part mentén úszni, egy darabig távcsővel kísérjük a fel-felbukkanó uszonyos hátakat. Megpróbálok pár kockát kattintani, hátha ebből meg tudjuk majd határozni őket. Hétkor bemegyünk reggelizni az étterembe, hát a reggeli - ami a nem olcsó árban benne foglaltatik - siralmas, úgyszint a kiszolgálás, kb. egy óra alatt kapunk kávét, teát, félcentisre szeletelt gyümölcsöt, és két (kettő!) piritóst kiskanálnyi vajjal, lekvárral. Mikor reklamálunk, hogy hol van a reggeli, kiderül, hogy ez volt az, ha egyebet akarunk, az már fizetős. Én már ráuntam, meg sok még a dolog a laptoppal, visszamegyek a szobába, Kata rendel egy amerikai reggelit, amit újabb félóra múlva prezentálnak neki, kb. egy fél tojást kap rántottának elkészítve. Gyorsan eldöntjük, hogy nem ez lesz a kedvenc helyünk, felderítjük a környéket, találunk is egy ici-pici boltot a szomszédban, vizet, narancslevet, teasüteményt tudunk venni, ezzel már kihúzzuk egy darabig. Én installálgatok, Kata napozik a medencénél, vagy a ház körül kolbászoló 80 centis gyíkokra vadászik a fényképezőgéppel, meg a kolibriket figyelgeti. Megnézzük a naplementét a parton (érdekes, hogy a vízből jön fel és oda is nyugszik le a nap, pedig egyenes a part), aztán elsétálunk a La Isla nevű hotelbe felderíteni az ottani kaja lehetőségeket. Egy öregurat találunk a hotel bárjában, megkérdezzük a vacsorát, természetesen lehet, bár az éttermük kong az ürességtől. Kiválasztunk két tésztát, azt talán nem lehet elrontani és beülünk a Kata szerint kicsit szocreál érzetű helyre. Nem is kell sokat várni és az öregúr két hatalmas, nagyon-nagyon jól kinéző tányért hoz az asztalunkhoz. Az adagok óriásiak, és megkóstolva kiderül, hogy nagyon finomak is. Hurrá, megmenekültünk, mégsem fogunk éhen halni ezen a kietlen partszakaszon. Egyikünk sem boldogul a hatalmas adag elpusztításával, feladjuk, pedig nagyon ízlik mindkettőnknek. Elüldögélünk egy darabig, mozdulni is alig tudunk ezután a vacsora után, majd hazaindulunk. Hoztunk lámpát és szerencsére Kata fényképezőgépet is, mert találunk pár szép színes rákot az úton (néhányat már sajnos kivasaltak az erre nagyritkán elhaladó autók), megpróbálom a lámpa fényénél lekapni őket. Kata kicsit bizalmatlanul szemléli őket, nem akar közelebbi kapcsolatba kerülni velük, de lelkesen segédkezik a fotózásban. Estére a gép is kész, minden rajta van, ami kell.
2012.01.11. Szerda (42. nap)
Manuel Antonio Nemzeti Park
Reggel korán ébredünk, mára kirándulást tervezünk. Bekapjuk a szegényes reggelit, hívunk egy taxit, bemegyünk vele Parritába. A sofőr jó fej, Kata útközben megint kiszúr pár delfint az óceánban, megállítom az autót, épp hívja valaki a sofőrt, mindjárt el is újságolja a telefonba, hogy épp delfineket néz az utasaival, miután leteszi, elmondja, hogy nyolc éve, mióta itt dolgozik, még sosem látott delfineket ilyen közelről. Kikérdezem a környéken mindenhol látható hatalmas pálmaültetvényekről is, palma africana a faj és étolajat meg mostanában biodízelt sajtolnak a magjából. Meg is áll az egyik fánál és hoz nekünk két magot mutatóba. A buszt is megkérdezem, 9-kor jön a következő, tíz percünk van még. Benézek a fodrászhoz, megkérdem meddig van nyitva, mert már rám férne egy hajvágás, veszünk innnivalót, meg rágcsát végszükség esetére, aztán irány Quepos (24 km). Itt veszek ki egy kis pénzt, aztán már megy is a buszunk a Manuel Antonió nemzeti parkba. Egy nagy hegyen kell átvágni, felfelé lépésben megyünk, de így sem tart sokáig az út. Első dolgunk, hogy beülünk egy étterembe és eszünk két szép nagy adag reggelit, én előrelátóan a "Grande" fedőnevűt eszem, na ilyennek kéne lennie egy reggelinek... Elsétálunk a park bejáratához, megvesszük a belépőt, már folyik rólunk a víz olyan meleg van. Nekivágunk az útnak, épp mesélem Katának, hogy nyolc éve milyen hamar találtam egy lajhárt, mikor egy út menti fán, egészen alacsonyan, egy nőstény háromujjú lajhárra bukkanunk. Bár nincs magasan, de így is az ég a háttér, meg a lombokon átsütő nap is nehezíti a fotózást, rendes képet nem is lehet készíteni. Szerencsére az állat úgy dönt, hogy megmutatja magát nekünk és lejjebb mászik, majd egy ágon bemutatja a tudományát (csimpaszkodás fejjel lefelé). A gépem már megint kezdi ezt az elemben-nincs-szufla dolgot, pont mikor a lajhár legjobban produkálja magát, párszor kiveszem-visszarakom az akksit, amitől magához tér pár kocka erejéig, aztán újra sztrájkba lép, elem ki-be, újabb képek, most már megint működik a gép , mintha mi sem történt volna. Következő találkozás egy csapat kapucsin majommal, az ösvény felett ugrálnak, szaladnak át a fák ágain, az egyiken bogyókat eszegetnek, egy fiatalabb majom le is dob egy bogyót Katának, én megpróbálom fényképezni őket, de a fény rettenetesen erős a napon és nagyon kevés az árnyékban, így nem nagyon sikerül. Eljutunk egy térképig, kiválasztunk egy ösvényt, elindulunk rajta. Két lány ácsorog egy bokrot nézve, meg kell kérdezzük, mit néznek, mert mi semmit sem látunk. Megmondják, aztán a távcsővel mi is megpillantjuk, egy frissen kikelt szép színes pillangó az (Sárgafüzéres fecskefarkú, Papilio cresphontes). A lányok elmennek, a pillangó közelebb és alacsonyabbra száll, olyan helyre, ahol kiválóan fotózható. Lusta voltam magammal cipelni a 300-as objektívet, így most a 100-ast tudom csak használni, de a lepke meg sem mozdul jó ideig, még a közgyűrűket is fel tudom rakni, és egész közeli képeket is tudok róla kattintani. Az ösvény levezet a tengerpartra, páran strandolnak is homokos parton, mi is megállunk kicsit lehűlni. Egy remeterákot fotózgatok, Kata a víz szélén kagylókat nézeget. Vagy félórát töltünk itt, közben a dagály szemmel láthatóan nyeli el a homokos partot. Az ösvény hegynek felfelé folytatódik, Kata nagyon eleven, így nekivágunk az emelkedőnek. A pólóink csurom vizesek a párától meg az izzadtságtól a félóra alatt nem száradtak semmit a parton. Felérünk a hegy tetejére, innen a fák közötti résen kilátunk az óceánra, meg a magas, sziklás part egy szakaszára. Nyomunk pár fotót, kifújjuk magunkat, aztán elindulunk vissza. Négy anoliszt találok az ösvényen, négy különböző fajt, próbálom lefényképezni őket, de nem mindegyik hagyja magát. Lemegyünk a félsziget nyakához a partra, ezeket a nagy gyíkokat szeretném lencsevégre kapni, de nem találunk egyet sem. Két mosómedvével is találkozunk, de gyorsan beveszik magukat a sűrűbe, mielőtt még lefotózhatnám őket. A homokos part mellett egy újabb kapucsin majom üldögél egészen alacsonyan, és hagyja is magát vagy egy percig fényképezni. A part mentén gyalogolunk vissza, az út végén a dagály miatt mellig érő vízen kellene átvágni, de élelmes helyi csónakosok egy-egy dollárért átvisznek minket. Kata egy ananászlétől újra erőre kap, visszabuszozunk Queposba, körüljárjuk a buszpályaudvar körüli részt valami crocs-szerű papucsért, rám persze nincs, de Katára kapunk egy extra színezetűt. Buszzal vissza Parritába, benézek a fodrászhoz, még két vendég van előttem, addig elmegyünk enni egy helyi gyorskajáldába, a rántott csirke finom, és Katának is ízlik a sajtburgere. Vissza a fodrászhoz, közepesen rövidben állapodunk meg, szerencsére, mert valószínűleg a nagyon rövid itt a kopaszt jelenti. Nem bánom, majd kinő, ebben a melegben praktikusabb a minél rövidebb haj. Benézünk egy szupermarketbe, de csak vizet találunk, aztán egy pékárusba, ahol veszünk egy rúd dulce de lechés süteményt. Hazataxizunk, végre a zuhany alá kerülünk, már ragadtunk az izzadtságtól. Kata korán lefekszik aludni, én bepótolom a napló írást, már három nap lemaradásban voltam, egy barát már reklamált is... :-) Tizenegykor én is beesem az ágyba, képeket majd holnap rakok be.
<< <
1 2 3 4 5
6. hét
7 8 9 10 11 12 13
> >>