Costa Rica
2011-2012
<< <
1. hét
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
> >>
Zöld-fekete nyílméregbéka (Dendrobates auratus)
2011.12.01. Csütörtök (1. nap)
Vöröscsőrű tukán (Ramphastos swainsonii)
Reggel frissen ébredtem, sikerült nem az órát nézegetnem éjszaka (a reggeli indulásnál az szokott lenni, hogy óránkánt felébredek és megnézem, hogy nem kell-e már felkelni), Kata csinált nekem kifliszendvicseket az útra, megreggelizünk aztán irány a reptér. Készséges a pultoslány és minden kekeckedés nélkül ad vészkijárathoz helyet (mostanában ezért küzdeni kell, hogy ne vágjanak le még valami extra pénzre), letöltöm a leveleimet, bemegyek a váróba, veszek egy Unicumot Kurtnak, elmajszolom az egyik kiflit, olvasgatom a híreket a neten. Beszállás, már repülünk is New Yorkba. Szépen a felhők felé emelkedünk, ahol szikrázó napsütés fogad, be is csukom az ablakon a rólót, mert elvakít a beáramló fényár. Nincs teli a gép, de csak a középső székek közül üres néhány, nem is értem miért szűnik meg januártól a járat, de fél füllel azt hallottam, hogy áprilistől újra megy majd... Lassan telik le a közel tíz óra, próbálok pihenni, néha el is sikerül szundítani pár percre. A JFK-re érkezünk, kicsit szégyenkezem, hogy a magyar utasok zöme szinte semmit sem ért angolul, és hozzá még fennhangon kommentálja is a tudományát: "Mondjad csak, úgyse' értek belőle egy szót se'"... :-( Az útlevél ellenőrzésen pikk-pakk átjutok (eddig mindig szívóskodtak az amerikaiak), felmarkolom a hátizsákot vagy tíz perc várakozás után, aztán vámvizsgálat, ami a tranzit utasoknak csak formalitás, még szúrópróba sincs, közben a légikísérők tanácsára az Unikumot berakom a hátizsákomba, aztán mehet is vissza a helyére. Megkeresem a kapumat, nincs messze, közben megéheztem, a Starbucksban veszek egy banános muffint, ami nem az igazi, kicsit ragadós, de lenyomom. Jó kis zöld teát árulnak az egyik helyen, mire ledöntöm a fél litert, már lehet is beszállni. Az itteni jegyem nem a vészkijárathoz szól, de azért odaülök egy babaarcú amerikai lány mellé az "exit row"-ba és szerencsém van, nem jön ide már senki. Nagyon sokat ülünk a gépen már indulás előtt is, közben be is sötétedik, mire elindulunk végre, a láthatár gyönyörű narancsban játszik, alattunk a nagy alma fényei villódznak. Ez az út még hosszabbnak tűnik, fáradok már rendesen. Nyolc körül érünk San Joséba helyi idő szerint (ami nekem már hajnal három), ami még tovább is húzódik, mert leszálláskor erős szél dobálja a gépet és nem csak pattogunk a levegőben, hanem dűlöngélünk is rendesen, úgy tűnik ha így folytatjuk előbb-utóbb odaverjük a szárnyat a betonhoz, ezért pár méterről a pilóta felhúzza a gép orrát és visszaemelkedünk jócskán, teszünk egy tízperces karikát, majd nekifutunk mégegyszer. Ekkora már az álmosabb utasok is éberen figyelnek a gép minden rezzenésére, a mellettem ülő két csaj nem tud megegyezni, hogy egymást kezét szorítsák vagy a karfát... de végül sikeresen földet érünk, másodjára már nincs billegés csak pattog egy keveset a gép majd kis döccenéssel landolunk. Lelkes taps hangzik fel a megkönnyebbült utasokból (ha mégsem sikerül a leszállás, akkor meg fújoltak volna vagy kifütyülik a kapitányt?). Na mindegy. :-) Kicsit várni kell a zsákomra, addig veszek fel pénzt egy ATM-ből. Kijövök, az ajtó előtt nagy tömeg várja az érkezőket, egy üvegfal másik oldalán állnak, az üvegre papírlapokat szorítanak a nevekkel, sajnos az én nevem, vagy a Diamond hotelé sehol, és egy ismerős arcot se látok. Várok vagy 30-40 percet az üveg előtt ülve, hogy ha én nem is látom, legalább ők lássanak engem, néha kimegyek körbejárom az egész területet, de semmi. Fogok egy taxit, de nem tudja hol a hotel, így végül felhívatom Kurtot, aki közben intézkedik és azt mondja, a reptéren várnak mégis. Visszamegyünk, elő is kerül az emberem egy hatalmas Csaba felirattal a kezében, állítólag már egy órája vár, ez persze nem igaz, de ráhagyom, lényeg, hogy haladunk az ágy felé. Becuccolok az olcsó szállásra, még kérek egy teát, zöld ugyan nincs, viszont van fahéj teájuk, ami nagyon finom, nem fahéjas, hanem csak fahéj. Közben letöltöm a leveleket, beírom, hogy megjöttem. A tea után irány a szobám, zuhany, majd beesem az ágyba.
2011.12.02. Péntek (2. nap)
Fácánfarkú remetekolibri (Phaethornis superciliosus)
Éjjel óránként felébredek, lassan telik az idő, végül ötkor felkelek, netezek, telefonálgatok a skype-on, aztán várom a sofőrt, aki megint késik tíz percet, de hat előtt csak el bírunk indulni. Az egyik vendéget kell még összeszedni, nem tudja hogy merre van a hotel, csak nagyjából, de szerencsére észreveszem a tábláját, így nem megyünk túl rajta, megvan egyből. Egy spanyol fickó az utas, szimpatikus, könnyű neki, itt nincsenek nyelvi nehézségei (és persze beszél egy kicsit angolul is). Randall, a sofőrünk is beszél angolul, de főleg spanyolul nyomja, szinte végigbeszéli az egész utat. Nagyjából követem a beszélgetést, rám fér egy kis ismétlés spanyolból. A hegyek között megállunk reggelizni, szép idő van, de nincs túl meleg, vagy huszonegy-két fok lehet (otthon felejtettem a hőmérőt). Pitalban betérünk a supermercadóba, veszek egy-két apróságot, meg egy nagy csokifagyit, hátha lesz még melegebb is... :-) 11 előtt már a lodge-ban vagyunk, Baldót (a spanyol) körbeviszem a leseknél. Már két éve hogy utoljára itt jártam, hihetetlen gyorsan nőnek a növények, van amelyik 3-4 méteresre is felkapaszkodott, míg nem voltam itt. Van már egy kolibri kertünk is, egy pár hónapja készült el, már birtokba is vették a madarak, nagy élmény nekem is látni ezeket a kis repűlő csodákat hallani zümmögő-mormogó szárnycsapásaikat, pedig már elég sok időt töltöttem a nézegetésükkel. Ebéd után a tornácról fotózgatunk Baldóval, egy tukán épp tanítja a tukángyereket banánt enni, aztán kimegyünk a kolibrikhez. Sötétedésig itt lövöldözzük őket, aztán bejövünk, letöltöm a képeket, eldöntöm, hogy akkor lesz napló (kép nélkül unalmas lett volna), vacsoráig megírom a tegnapit és a mait. Vacsorára a már ismert Adolfó féle koszt, minden nagyon ízletes. Baldóval dumálunk egy kicsit, a haverja ma érkezett CR-ba, estére itt lesz ő is, addig még dolgozom kicsit a képekkel. Meg is érkezik Jokin rendben, gyorsan megvacsoráztatom, megbeszéljük, hogy reggel 6-kor Adolfó kertjében kezdünk, aztán mindannyian bedőlünk az ágyba.
2011.12.03. Szombat (3. nap)
Piroslábú cukormadár (Cyanerpes cyaneus)
Reggel megint korábban ébredek, hat előtt megnézem, hogy Adolfó felkelt-e már, és van-e esély, hogy időben elindulunk. Minden rendben megy, beszuszakolódunk a három fotós hátizsákkal, meg öt állvánnyal (Baldo hármat is hoz) a hiluxba, begurulunk a faluba Adolfó házához. Az út felújítás már ide is elért, egészen sima kavicsos út lett a néha alig járható földút helyett, sok helyen ki is szélesítették, belevágva a vörös agyagos dombokba. Félóra alatt fotózásra alkalmassá teszem a lest, aztán beülünk, szerencsére a madarak már ideszoktak, jönnek is szépen. A többiek 500mm-es objektívvel fotóznak (plusz konverter), hozzájuk állítom be a távolságokat, így nekem kissé messze vannak a madarak, de sebaj, ezekről a fajokról van már fotó a HP honlapra. 8 után bejövünk a lodge-ba megreggelizni, aztán vissza a madarakhoz. Fél egyig fotózgatunk szúnyogok helyett apró, muslinca méretű jószágok keserítik az életünket, a szúnyogriasztó nem hatja meg őket, viszont jó nagyot csípnek, ami aztán kegyetlenül viszket. Ebédre spagetti, aztán kimegyek a keselyűshöz leellenőrizni, hogy minden rendben van-e, már egy csapat hollókeselyű itt ugrál a reggel kirakott marhafej körül. Fellibbennek a környező fákra, mikor kinyitjuk az ablakot takaró napellenzőt, de mire visszaérek a spanyolokkal, már megint itt vannak lenn a földön. Otthagyom őket a dögevőkkel, átsétálok a toronyhoz, megnézni, hogy mit kellene rendbe szedni rajta. Sajna a tavalyi tornádó után a szemközti rétre húzták ki a kidőlt fákat az erdőből, itt darabolták fel, és rakták teherautókra, amitől az élénkzöld lankák, amik a képek hátterét adták, most vöröses barnára változtak. Az etető létrákat benőtte valami virág, amit felfuttattunk rájuk, ki se látszik a beszállóág, csak egy nagy zöld oszlop, teli virággal. A les maga rendben van, nem ették meg a termeszek szerencsére, viszont a tegnap kirakott banán érintetlenül árválkodik. A banánfák is teremnek már (két éve ültettük), a tetejük már lassan belóg az ötméteres les elé... Nagyon esőre áll az idő, mikor visszaindulok rá is kezd esni, hazáig bőrig ázok. Lezuhanyzom, veszek száraz holmit, sajna Adolfó elment valahova és Mauricio sem került elő, így nem nagyon tudok intézkedni, leülök naplót írni, képeket válogatni. Vacsoráig ezekkel molyolok, aztán megbeszéljük a spanyolokkal a holnapi programot, aztán lemegyek megnézni Henry (az éjjeliőr) kajmán show-ját. A(z új) zseblámpáimat még nem használtam igazán, itt megmutathatják, mit tudnak... meg vagyok velük elégedve. Vacsora után még képezek kicsit, javítgatom a honlapot, aztán elálmosodom, lefekszem aludni.
2011.12.04. Vasárnap (4. nap)
Cuvieri kolibri (Phaeochroa cuvierii)
A beállított ébresztés előtt ébredek, szerencsére, mert nem is volt bekapcsolva... Kiszaladok egy adag fagyasztott keselyű kajával a leshez, mire visszaérek, már a spanyolok is előkerültek. Köd ül a tájon, Adolfó kertjét javaslom nekik, mint legjobb opciót, aztán majd meglátjuk. Felkeltem Adolfót, hazavisz minket, aztán visszajön a csoporttal foglalkozni (tegnap jött vagy 15 német turista). Átrendezem a terepet, a vízszintes ágak helyett ferdét rakok, az egész etetőt közelebb hozom, nekem így se lesznek túl nagyok a madarak nekik viszont tölteni fogja a kockát. Kicsit lassan indul be a nap a madaraknak, de végül egész jó lett a mozgás. Félidőben elered az eső, a madarakat egyáltalán nem zavarja, én meg szeretem, ahogy az esőcseppek rárajzolódnak a képekre. Fél tízig fotózgatunk, mire értünk jönnek, már majd éhen halok, már kezd megfájdulni a fejem az éhségtől, szerencsére az evés-ivás megoldja. Mikor befejezzük a reggelit, mintha egy királykondort látnék a les felé repülni a távolban, elkérem a távcsövet, hát nem felült egy épp a les feletti fára? :-) Pakolunk is és megyünk keselyűt fotózni, tegnap nem voltak túl boldogok a fotósaim a hollókeselyűktől... Felsétálunk a leshez, lassan, csendben bemegyünk, már egy király ott hadakozik a feketék között. Hurrá! Belelkesülnek a spanyolok is, az egyik épp a királykondor miatt jöt ide, hát most nyomhatja a gombot. Egy negyedórát van lenn a király, aztán felszáll a mellettünk lévő fára, de biztató jel, hogy láttam ideszállni egy másikat is. Hamarosan landolnak is, aztán újabb és újabb érkezik, végül öt példányt kapunk a fajból. Három öreg, két fiatal, az egyik már majdnem teljes díszben, de a másik is félig átvedlett már fehérbe. Nyomjuk a gombot szorgalmasan, Baldo átvált a 100-400-as objektívre, a felszabaduló 500-ast én veszem használatba. Ebédig itt vagyunk, közben az idő tíz percenként változik, hol esik az eső, hol süt a nap, hol megint borús. A fotózáshoz az erős napsütés nem a legjobb, de szerencsére van lehetőség szebb fényben is kattingatni. Ebédre már csak mi vagyunk megint a lodge-ban, kaja után sétálunk egyet a kertben, mutatok nekik egy baziliszkuszt (egy kivételesen szép, nagy, öreg hímet találok nekik), annak a cserkelésével eltöltenek vagy egy órát, végül beriasztom a vízbe, de nem akar szaladni, hanem fejest ugrik inkább és csak a lagúna közepén bukkan fel, majd újra alámerülve átúszik a másik partra. Utána egy helikónia virágot lekaszabolva kimegyünk a kolibri kertbe (igazából ez egy tetővel fedett rész az erdőben, van egy pad, meg vagy tíz etető a madaraknak), ahol a szokásos nagy sürgés-forgás fogad minket. A 300-asomat kölcsönadom Baldónak, aki nem igazán érez rá a kolibri fotózás hogyanjára, csak darálja a képeket a keresőbe be sem nézve, hogy majd hátha akad egy éles... Hát, ez is egy módszer. Én nem fotózom, hanem kisétálok az erdei leshez elmélkedni egy kicsit, mit kéne rajta rendbe szedni. Sajna a kirakott banán érintetlenül lóg az egyik etető tetején, úgy tűnik egyszerűen nem járnak erre a madarak. Ráadásul a dzsungel visszavette a területet, akkora fák nőttek egy év alatt, hogy alig látszik ki a lagúna vize, aminek a háttérnek kellene lennie. Egy darabot a padlóból kicseréltek, mert megették a termeszek (a gerendákat és az oszlopokat szerencsére békén hagyták). Mire visszamegyek a spanyolokhoz rá is unnak a fotózásra, összepakolnak, visszamegyünk a lodge-ba. Én beveszem magam a szobámba, átválogatom nagyjából a képeket, aztán nekiállok naplót írni. Aztán meg vacsoráig a képeket macerálom. Kaja után a spanyolokkal beszélgetek egy kicsit, aztán 8 körül visszavonulok képezni. Tíz előtt kidőlök, pedig még rengeteg munka lenne... aztán végül tovább válogatom a képeket és csak tizenegykor kerülök ágyba.
2011.12.05. Hétfő (5. nap)
Zöld-fekete nyílméregbéka (Dendrobates auratus)
5:40-kor ébredek, még van öt perc az ébresztésig, de felkelek inkább. Esik az eső, nem nagyon, de a keselyűshöz inkább nem indulok el, hátha el áll hamarosan. A spanyolok is előkerülnek nemsokára, az a terv, hogy itt nézelődnek a lodge-ban, szerencséjük is van, mert kezdenek végre jönni a madarak a banánra. Egy egész csapat zacskómadár (Montezuma oropendola) érkezik, van köztük pár fiatal madár is, a szüleik megetetik őket, aztán továbbállnak, az arasszárik is idelátogatnak, szóval a fotósok boldogok. Én közben rakok ki új adag húst a keselyűknek, meg letakarítom az ablakot a lesen, aztán Diego (a kertész) hoz nekik még nyílméreg békákat, meg egy nagy madárpókot, reggeli után ezt fotózgatják. Reggeli közben Bence hív, érdeklődik, hogy állnak itt a dolgok. Fél tizenegykor átmegyünk a keselyűsbe, épp elered az eső, mikor odaérek, de negyedóra múlva már süt megint ezerrel a nap. Én visszamegyek a lodge-ba (nem is hoztam felszerelést, csak egy távcsövet), és onnan nézegetem, hogy a les melletti fáról mikor száll már le a királykondor, de nincs szerencséjük, két órán keresztül meg se mozdul a madár, lent meg csak a feketák verekednek kitartóan. Még mindig a képekkel játszom, meg a naplóval, hogy délutánra kész legyen, mert terv szerint elmegyek majd a vendégeimmel Boca Tapadáig, ahol fel tudom majd tölteni, este meg Adolfó fog felszedni, mikor jön vissza a pitali bevásárlásból. Óriási eső kerekedik a semmiből, aztán megint kisüt. Ebédre bejönnek a fotósok, a király nem méltóztatott leszállni. Kaja után pihenő van, lefáradtak már a sok fotózástól, csak a teraszról nézelődnek, én meg lefotózom a nyílméreg békát (ami igazán óriási példány, még nem is láttam ekkorát), aztán naplót írok. Négykor a két vendég továbbindul, elmegyek velük Boca Tapadáig. Az iskolába beszereltek egy hatalmas parabola antennát, azon jön az internet. Sajnos minden terem zárva van, így csak kívül tudok leülni, de legalább van net. Adolfót azt ígérte, hogy 6 körül ér vissza Pitalból, addig letölthetem a leveleimet és fel tudom rakni a naplót is. Adolfó persze nem jön időben, amin nem lepődöm meg, mikor lemerül mindkét akksim átmegyek a kocsmába és olvasgatom a letöltött cikkeket. Adolfó 9-kor kerül elő, még elmegyünk húslevest enni, aztán hazajövünk végre. Még olvasgatom kicsit az elmúlt napok leveleit, tíz körül már nem bírom nyitva tartani a szemem, lefekszem.
2011.12.06. Kedd (6. nap)
Andesi erdeinimfa (Thalurania colombica)
Ma ráérősebben kelek, csak fél hétkor mászom ki az ágyból. Kényelmesen megreggelizem, aztán még a naplóban a képekhez beírkálom a fajneveket (remélem olvassa majd valaki, mert rengeteg időt töltök el vele). Besétálok az erdőbe megnézni, mi maradt belőle a tavalyi tornádó után. Csak távcsövet hozok, így persze a madarak pár méterre billegetik magukat, találok is egy új fajt (Fehérhomlokú apácamadár, Monasa morphoeus). Sajnos elég sok fa kidőlt és mivel ezek értékes keményfák, ki is huzigálták az erdőből az óriási rönköket, amivel még nagyobb lett a dúlás. Néhány több száz éves fa is odaveszett, az egész erdő sokkal világosabb lett, ahogy ezek a matuzsálemek már nem tornyosulnak fölé. Visszajövök a gépért, mert a lustamadár (Nunbird) még mindig ugyanott üldögél egy óra elteltével is, persze mikor a géppel ideérek, már sehol sincs. Azért császkálok ebédig, megtalálom a lustamadarakat is, csak most fenn vannak a magasban, nem éppen ideális a fényképezéshez. Visszafelé még benézek a kolibrikhez is, olyan szépek, hogy nem bírom ki, hogy ne kattintsak az erdeinimfáról egy képet. Ebéd, fagyi, csendes pihenő, aztán Adolfóval bemegyek Boca Tapadába, azt mondja 5-kor végez, most 8 óra van, ülök a bárban, ahol ordít a cumbia, néha egy-egy pár táncra is perdül rá, mintegy húsz helyi múlatja itt az időt. Egy-két munkás is betéved az útépítésről pár italra. Kilenc előtt feladom a várakozást, már kiolvastam az internetet, nekivágok gyalog a hazaútnak. Jó idő van, vagyis nem esik az eső, a vékony felhőrétegen átdereng a hold fénye, ami már szépen kerekedhet, amennyire látom. Van nálam fejlámpa is (itt CR-ban a laptop táska alapfelszereléséhez tartozik, mert két éve párszor sétáltam olyan vaksötétben, hogy a lábbammal kellett kitapogatnom az utat hazafelé). Az út nagy részén már túl vagyok, Santa rita előtt járok, mikor Adolfó jön szembeés felvesz. Elfelejtett hazahozni és most is csak azért jutott eszébe, mert valaki kérdezte tőle, hogy merre vagyok... Megvacsorázom aztán megnézek egy filmet, eddig mindig olyan hulla voltam, hogy eszembe se jutott filmezni. Fél egy után lefekszem aludni.
2011.12.07. Szerda (7. nap)
Montezuma zacskómadár (Psarocolius montezuma)
Fél hétkor kelek, reggeli. Neki készülnek a munkások az új kerti les tetejének, de nem hagyom nekik, mert túl magasra csinálták, hiába küldtünk tervet, nem is hasonlít arra, amit szerettünk volna, szóval leállítom őket, aztán majd ha jön a tulaj délután, akkor kitaláljuk, mit lehetne még faragni rajta. A reggel folyamán többször változik, de végül is bemegyek ma Pitalba vásárolni, meg netezni. Katával beszélek telefonon, mikor épp úgy néz ki, hogy nem megyek, jó hallani a hangját. Adolfó 10-es indulást tűzött ki, nyilván fél 12-kor indulunk csak. Egy óra körül érünk be, az út a lepukkant Hilux-szal sokkal rosszabbnak tűnik most. Beülök a szokásos helyemre netezni, közben már más a tulaj, meg kicsit átrendezték, de net még van. Letöltök, feltöltök, skype-on megnézzük egymást Katával, aztán már itt is van Kurt (a lodge tulaja). Benézünk még a ferreteriába (szerszámbolt), meg a szupermarketbe, felvesszük a hajótúrás José Luis feleségét, akiből hihetetlen hangerővel és sebességgel árad a helyi spanyol, szerintem egy levegővel órákig tud beszélni. Próbálom követni a beszélgetésüket, de elég reménytelen. Boca Tapadában kirakjuk, onnan beszélgethetünk Kurttal is egy kicsit. Elered az eső, zuhog rendesen, mikor hazaérünk, akkor kezd csendesedni. Kimegyek az étteremhez, nyomok egy kockát az apjányi fiókáját etető Montezumáról a naplóba, aztán a HP honlapot szerkesztgetem, naplót írok. Kimaradt az ebéd a kiruccanás miatt, már nagyon várom a vacsorát. Kaja után Kurttal beszélgetünk vagy két órát, aztán még megnézem a Gru c. filmet.
<< <
1. hét
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
> >>