Brazília
2009-2010
<< <
1 2
3. hét
4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
> >>
Kajmán
2009.10.29. Csütörtök (15. nap)
Messze van a kényelmestől (lábtartás!)
Reggel 8 és fél 9 közé beszéltem meg Joao-val a találkozót a szálloda (a hangzatos nevű Hotel Metropolitan) halljában. Viszem a laptopot is, gondoltam, hogy nem lesz pontos, 8:40-kor a recepción érdeklődöm utána, kiderül, hogy hagyott nekem üzenetet, találkozó 10:30-kor. Vissza a szobába, kicsit dolgozom a honlapokon, átnézem a bevásárló listámat (5 gallon festék, hígitó, fűrészlapok, bálamadzag, szorító, víz amennyi fér, 12 db 3m-es fa oszlop, 250l-es hűtőgép, 20 kg banán és egy Toyota Bandeirante típusú kisteherautó). Idő van, indulunk a bankba pénzt kivenni. Legalábbis, akkor még úgy gondolom, hogy ez ilyen egyszerű. Végigjárunk jó pár bankot, mindenütt kivárjuk a sorunkat, aztán kiderül, hogy külföldi kártyáról pénzt felvenni nem nagyon lehet, csak az ATM-ekből, de ott 600 reál (60 000 Ft) a max kivehető mennyiség és az elég kevéske, ha az autó vásárlásra gondolok. Vissza a szállodába próbálom elérni a Mastercard-ot, de minden hívás az otthoni bankba fut be a kártyaszám megadása után, ahol persze az ügyintézőnek halvány sejtése sincs arról, hogy mi lehet a nagy vízen túl (nem is csodálkozom, mikor a számla működésével kapcsolatos dolgokra is csak igen ritkán tudnak válaszolni). Újabb próba, most egy ATM-mel próbálkozom, ötszörre sikerül kinyernem 3000 reált, beváltom a nálam lévő eurót, meg Joao megelégeli a bankból bankba mászkálást és felajánlja, hogy kifizeti a vételár maradékát. Irány az autó kereskedő, Joao mindent bevet, de egy fillért sem tud kialkudni, igaz, már két hete nézegeti a kocsit, tudják, hogy úgyis elvisszük. A gépcsoda 1977-ben született a papírjai szerint, 1986-ban szívátültetésen esett át (egy Mercedes motor került bele), most pedig az eladásra felkészítés jegyében kapott egy kis optikai tuningot, kicsit lefestegették, rendberakták, hogy kinézzen valahogy, és így mindössze 21000 reálba kerül... 8-o Még a hűtő van hátra ezután, persze nem Brazília lenne, ha ez simán menne. Először is, minden elindulásnál Joao 25 éves Toyotája nem indul csak tíz perc kerregtetés, rosszabb esetben betolás után, szerencsére most lejtőn állunk, legurulunk és be is indul. A Maxxiba megyünk, kb. mint nálunk a Cora vagy Auchan, csak a választék szegényebb, kevés árucikk van, viszont a polcokat telirakják a sok egyforma holmival. A hűtő vásárlás ott kezdődik, hogy találni kell egy illetékes eladót, a nehezítés kedvéért Joao is vesz egyet, persze egy másféle típust. Tehát elmondjuk, hogy ezt és ezt szeretnénk, majd az eladó elsorolja az összes típus erényét, hátrányát, nehogy az elégtelen tájékoztatás miatt rosszat válaszzunk. Hamarosan erősítés is érkezik, már ketten magyarázzák, hogy milyen jók ezek a hűtők. Nagy nehezen meggyőzzük őket, hogy a választásunk végleges, pont ezt a kettőt szeretnénk megvásárolni. Újabb szereplő bukkan fel, a targoncás ember, aki a legfelső polcról letargoncázza a választott típusokat, amik persze kettesével pihennek a raklapjukon, így összesen négy hűtővel kezd el zsonglőrködni, közben felmerül az a variáció is, hogy mi lenne, ha inkább a középső polcról emelné le a zseladorokat, de ezt hamar leszavazzák. OK, hűtők a földön, az osztály számítógépéből a megfelelő kódok kinyerése majd papírfecni másolása következik. Veszik ezt az akadályt is, megkapjuk a cetlit, mehetünk a pénztárhoz. Mindenhol hatalmasra megrakott kocsik sorakoznak, beállunk az egyikbe, majd a következő negyedórára figyelmünket az előttünk lévő kosár tartalmának kiürítésének szenteljük. Mikor végre mindent beütött a pénztáros, még a tízéves forma fiú elszalad valamiért, míg rá várunk, a kedves mamának is támad egy gondolata, miszerint halaszthatatlanná vált a chips vásárlás. Na, már sorra is kerültünk. Következő akadály, Joao kártyájához igazolvány is szükségeltetik, tehát kiballag a kocsihoz a táskájáért, addig persze semmit sem lehet tenni. Személyazonosságának igazolása után, a fizetés örömteli pillanata következik, majd rám kerül a sor, én már készültem, itt az útlevelem, tessék, megy ez mint a karikacsapás. Itt a vége, gondolom én, de felhívják a figyelmünket, hogy a garancia papírokat még meg kell csinálni, fáradjunk át egy másik pulthoz. OK. Már csak egy kisfőnök kell, aki ilyet kiállíthat, percek alatt elő is kerül a csajszi, és nekiáll pötyögni a számítógépen. Közben folyamatosan beszél a kézi rádión, felkapkodja a telefont, és kb. percenként, a nyakában lógó vonalkóddal engedélyezi valamelyik pénztárosnak egy-egy rontott tétel stornóját. A garanciapapír nem egy létező dokumentum, hanem most találja ki és írja meg, persze a két hűtőhöz két különbözőt. Joao már úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban el tudna aludni, csak pislog nagyokat. Egyszer ez is elkészül, megköszöni a türelmünket, most már tényleg mehetünk a szerzeményünkért. Az árukiadás szigorított, biztonsági őr lakatol, kulcsoz mire feltárul az ajtó, ahol majd kivihetjük az árut. Joao ide akar állni a kocsival, persze megint nem indul, kimegyek tologatni. Nem akar elindulni, pedig már áttoltam a hatalmas parkoló másik oldalára, persze így a hűtőktől is sikerült fényévekre eltávolodnunk. Ez a rakodós dolog ugrott, újabb terv, kihozatjuk a cuccot a kocsihoz. Megfelelő ember megtalálása után, már gurul is az egyik, gurul, gurul, jó messzi vagyunk. Fel a kocsira, megvárjuk a következő kanyart, fel a másik mellé, aztán megkérjük, hogy segítsen már toszogatni egy kicsit a kocsit, ketten már be is bírjuk tolni, happy end. Vissza a szállodába, majd össze esem, nem aludtam ki magam az éjjel. Lemegyek eszem egy hot dogot, meg veszek innivalót, aztán nekiállunk Ákossal (ő Michiganben) honlapot fejleszteni. Egykor beesem az ágyba.
2009.10.30. Péntek (16. nap)
A magyar különítmény és a veterán Toyota
Hatkor találkozó a hallban, Joao még nincs itt, sebaj, fizetek, aztán beülök reggelizni, ezt kár volna kihagyni. Joao is előkerül, és kiderül, hogy a másik koránkelő ember, aki itt reggelizik velem, ő is velünk jön a lodge-ba. Én kapom a fiatalabb Toyotát, Joaoék meg az új szerzeménnyel mennek előttem. Szép napos reggelünk van, és végre pont a napsütéssel ellenkező irányba megyünk, nem kell megvakulni. Vagy 40 km-t mehetünk, mikor a kocsi rázkódni kezd alattam, arra gondolok defekt, lehúzódom, de nem tudom megnézni a jobboldali kerekeket, mert motort nem állíthatom le, mert ki tudja, hogy elindul-e, kézi fék van ugyan, de nem működik és a terep egy picit lejt, ha lelépek a fékről elgurul az autó. Akkor lassan elindulok inkább, egy párszáz méterre álltak meg, addig nincs is semmi baj a kocsival. Joao körbenézi, megnyugtat, hogy semmi baja a gépnek, mehetünk tovább. Megyünk is, de úgy 50-60 km/h között megint jön a rángatózás, most már lehúzódom, megállok, Joaóval helyet cserélünk. Nem tudtam mire vállalkozom, az 'új' autóba alig bírok bekászálódni, épp csak oda tudom tenni a lábam a pedálokhoz, de azért bevállalom, legalább egy pár kilométerig, míg kiderül, hogy mi baj van. Nem is kell sokat mennünk, Joao is rájön, hogy nagy a baj, begurulunk egy benzinkúthoz, átrakjuk a hűtőket, meg az apróbb holmikat a miénkre és Joao kocsiját a sorsára hagyjuk. Hárman a 32 éves csodában, nem túl fényes a helyzet. Ablakok letekerve, de kívül is melegszik az idő, meg a motor is ontja a melegét a kabinba. Ragad le a szemem a monoton zúgástól. Mirandáig zötykölődünk, ott még egy gyors bevásárlás, Joaot kirakjuk, ő visszabuszozik Campo Grandébe, megveszi az alkatrészt, kibuszozik a kocsihoz, megszereli és jön utánunk. Ez a terve, szerintem az itteni tempót figyelembe véve, ez inkább két napos program, de megtartom magamnak a vélaményem. Pablóval nekiindulunk, bevállalja a vezetést, ő valamivel jobban hozzáfér. Van egy rendőrségi ellenörzőpont az előtt cserélünk, mert otthon hagyta a papírjait, így megint beszorítom magam a kormány és az ülés háttámlája közé. A legközelebbi útlezárásnál Pablo nagylelkűen visszaveszi a vezetést. Az utat nekem kell tudni a lodge-ig, szerencsére nem túl bonyolult, már csak két óra zötykölődés és itthon is vagyunk. Lepakoljuk a cuccainkat, aztán a lodge cuccait, aztán Bencéék megnézegetik az autót, Bence ideszervezi az egyik sofőrt, meg Brunát fordítani, és kikérdezi az autó csínját-binját. Rengeteg a szúnyog, a tűző napsütésben, harmincpár fokban is csapatosan támadnak minket. A többiek elmennek madarászni én fáradt vagyok itthon maradok, gondolom ledőlök egy kicsit, de aztán gyors zuhanyozás után nekiállok inkább naplót írni. Andrásék is írogatnak, én most olvastam végig az eddigi bejegyzéseiket (www.brazilgepsor.blogspot.com).
2009.10.31. Szombat (17. nap)
Madárpók
Későn kelünk, kihagyom a reggelit (vajas kalács van különben). Bence Andrással átnézi a lesek terveit, én programozgatok. Megkérdezzük Joao-t a másik házról, de sajnos nem költözhetünk bele, azt mondja az az ő háza. Tegnap hoztak nekem egy madárpókot, Csilla aszisztálásával lövök róla pár képet, aztán a ház mögötti fán talál magának a pók egy zugot, ott hagyom. Dolgozom, Bencéék kimennek baglyot fotózni, megpróbálnak ásni, hogy milyen a talaj. Bence feldobva jön vissza, volt hogy négy bagoly (két öreg, két fiatal) is kiült elé.
2009.11.01. Vasárnap (18. nap)
Szerrádó íbisz (Theristicus caudatus)
Reggel Bence és András kimennek napfelkeltére az egyik helyet leellenőrizni, Csilla hoz sütiket, Maria áthozza az ott felejtett melegvizes kannánkat. Megreggelizünk, Ákosnak csinálom tovább a honlapját, már a finishben vagyunk lassan. A meleg nem csökken, de délutánra jön pár felhő az égre. Csinálok egy kis lest a baglyokhoz, aztán öttől kiülök, de nincsenek még a környéken se, hiába távcsövezek körbe, nem látom őket. Egy íbisz pár színesíti az üldögélést, meg távolabb bíbicek, chachalacák, apróságok. Sötétedéskor jövök be, a vihar is közeledik, meg felhőkben jönnek a szúnyogok, hiába vagyok bekenve, össze-vissza marnak.
2009.11.02. Hétfő (19. nap)
Nakunda-lappantyú (Podager nacunda)
Reggel álmosan kelek, meleg volt az éjszaka, sokat forgolódtam. A szakállam már három napos, alig fogja a villanyborotva, szenvedni kell vele, mire lejön. Megnézem a leveleket, aztán utána nézek az üregi baglyoknak, remélem visszajöttek már. A tarka vércse fenn ül a fáján, lövök róla is egy kockát megint. A baglyok visszajöttek, ott ülnek a helyükön, ahol szoktak. Kerülök egyet a les felé, akkor persze elszállnak, követem a reptüket távcsővel, vagy kétszáz méterre szállnak le, ott is van egy üregük ha jól látom. Elrendezem a lest, aztán megyek a baglyaim után. A réten átvágva egy csapat lappantyút riasztok fel éber szendergéséből, a reptük a bíbicéhez hasonlóan csapongó. Próbálok közelebb férkőzni hozzájuk, de mindig kiderül, hogy nem a legközelebbit cserkelem, mert egy-két méterre újabb és újabb madár száll fel óvatos közeledésemre. Egy szép vízitirannusz is elém kerül (új faj), meg egy csapat lepke szívogat a közeli kacsaúsztató nedves parti homokján. Vissza a házba, nagyon meleg van. Ebéd után programozás, majd hatkor kimegyünk Csillával baglyozni, én beülök a lesbe, ő hajtja nekem a madarakat. Ez a terv, az 50 fok és a százszámra fülembe zümmögő szúnyog hadsereg nem a terv része. Végül elbénázom, itt a madár előttem, a gép meg másfelé néz, nem tudom olyan lassan ráfordítani, hogy ne vegyen észre. Újabb eredménytelen nap (mármint üregi bagoly téren). Vissza dolgozni, már majdnem készen vagyunk.
2009.11.03. Kedd (20. nap)
Tarka vércse (Falco sparverius)
Joáo hangos Pelikánó kiáltásaira ébredek, tegnap beszéltük, hogy ma megyünk Mirandába, de időpontot nem mondott. Kiugrom az ágyból, összerámolom a laptopot, két perc készülődés és már úton is vagyunk. A földúton rengeteg a madár, chachalacák, nanduk, galambok, caracarák, meg még a többi százával. Az egyik kis tóról rózsás kanalasok szállnak fel. 12 km után felhajtunk a gátra, ami 30 évvel ezelőtt épült és igazából út az, nagyjából kilométerenként van rajta egy híd, hogy a gát két oldalán a víz tudjon ide-oda folyni. Buraco das Piranhasnál érjük el az országutat, innen már kevesebb zötykölődéssel haladunk tovább, bár vannak itt is akkora kátyúk... Az utat majdnem végig szélesítik, gyakran meg kell állni az egyirányú forgalom miatt. Joáoval a nyelvi nehézségek ellenére beszélgetünk mindenféléről, bár megérti, amit spanyolul mondok, de ő majdnem mindig portugálul válaszol rá, de valahogy elboldogulunk. Megérkezünk Mirandába, a Pantanal Hotelnél megállunk, megkérdezzük, hogy van-e jó net, azt mondják van, a szoba szép, rendes, maradok. Van légkondi, alapon járatva kellemes a hőmérséklet benn, de ha kinyitom az ajtót, mellbevág a kinti hőség. Ákos honlapján elvégezzük az utolsó simításokat, tesztelgetjük, aztán mentések következnek. Joáo azt mondta, visszajön majd értem, és együtt megyünk vásárolni, de nem kerül elő csak öt előtt pár perccel, már majd éhen halok, nem akartam elmenni kajálni, nehogy pont akkor jöjjön. Persze már nem megyünk sehova, illetve ő vissza a lodge-ba én meg enni valamit. A Zero Horába megyek, mert ezt már ismerem a buszos útról, igaz a kaja elég vacak. Hajnalig nyomjuk Ákossal a munkát, aztán elindítjuk a törlést, másolást. Szunya.
2009.11.04. Szerda (21. nap)
Hajnalban felébredek, ránézek a szerverre, valamiért megakadt a törlés, befejezem, aztán visszafekszem még aludni. Legközelebb már üres a könyvtár mehet a feltöltés. Ákos a képeket én a többit töltögetem és eljön egyszercsak a történelmi pillanat, elindul az új site: (wildlifeandnaturetravel.com). Persze van még egy-két apró fejleszteni való rajta, de már megy, minden működik rajta. Igazából mehetnék haza, de Bence nem mer egyedül Campo Grandéba menni holnap, így mehetek mellé body guardnak. Így viszont dolgozhatunk tovább. Dél körül kimegyek körülnézni a városba, 10 reálért találok kajáldát, sikerül kinyerni némi pénzt a bank automatákból, aztán visszamenekülök a szoba hűvösébe. Közben befejeződött a tegnapi film letöltés, a Terminátor negyedik része. A harmadik után nem sok jóra számítok, de kap egy esélyt. Este naplót írok, aztán elmegyek vacsorázni.
<< <
1 2
3. hét
4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
> >>