Namíbia
2007-2008
<< <
1 2 3 4 5 6 7
8. hét
9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
> >>
Southern Carmine Bee-eater (Merops nubicoides)
2007.11.14. Szerda (50. nap)
A szobánk
Reggel későn kelünk, háromnegyed 8-kor megyünk át reggelizni, de itt nincsenek ennyi emberre felkészülve, kicsit sokára kapjuk meg a reggelinket. Átsietünk a papírboltba netezni, elindítjuk a feltöltést, megy is szépen (2-3 kB/s), lassan, de semmilyen oldalt nem tudunk megnézni, így csak reménykedünk, hogy nem rontottunk el semmit. Háromnegyed óra alatt fel is mennek a képek, caplatunk vissza, mert 10-ig kell elhagyni a szobánkat (ez egyébként egy cölöpökön álló faház volt). Felhívom a Caprivi River Lodge-ot, hogy megkérdezzem, hogyan jutunk oda, a tulaj fickó (Keith Rooken-Smith) nem túl szívélyes most sem. Fogunk egy taxit (ehhez újra be kell kicsit gyalogolni a városba), aztán vissza a csomagokért és irány a lodge. A sofőr először egy másik helyre visz, de hamar rájön, hogy az nem az és megtalálja az igazit is. Mikor indul visszafelé, nekitolat egy fának, összetöri a hátsó lámpát, de nem esik nagyon kétségbe. Megkeressük a tulajt, eléggé szkeptikus és mindenről sziklaszilárd véleménye van. Előadjuk a tervünket, ők meg megmutatják a fényképeket, amik a Namili (egy vizes hely a közelben) szafarijukon készültek, nem vagyunk elájulva, talán két kép van köztük, ami nézhető, a többi turistafotó. Nem tudjuk meggyőzni a fix les hasznáról, de megemlítjük neki, hogy az előző helyen azt találtuk ki, hogy kellene építeni egy úszó lest is, ez tetszik neki. A Caprivi Namíbiának az a része, ami benyúlik Botswana és Zambia közé, annak idején az Afrika két oldalán fekvő német gyarmatokat akarták ily módon összekötni, azért szerezték meg ezt a területet, egyébként egy madarász paradicsom, több mint négyszáz madárfaj él itt, a vendégeik nagy része madarász, vagy olyan, akit érdekelnek valamennyire a madarak. Itt folyik a Zambézi és a Kavangóból is itt lesz Okavango, amikor átlépi a határt, szóval több víz van, mint máshol az országban, ezért több minden megél itt, zöldebb, szebb a száraz évszakban is.
Csabi és a kutya hátul (Csabi a gép mögött)
Megmutatjuk mi is a képeinket, de Keith nem nagyon lelkesedik, Marynek, a feleségének viszont tetszenek. Megbeszéljük, hogy egy éjszakát maradhatunk (szállást, kaját adnak), délután meg majd elvisz a közeli két (carmine) gyurgyalag költőhely egyikéhez. Bepakolunk a szobánkba, van benn vagy ötven fok, az ágyon süt a takaró, bekapcsoljuk a légkondit, de nem ér semmit, pedig nagyon pici a szoba (3x3 m). Körülézünk, de semmi sem mozog a déli forróságban, lemegyünk a Zambézi partjára, szemben van egy sziget, mögötte meg már Zambia látszik. A vízben vízilovak lubickolnak, Csabinak is megvannak az első vadon élő vízilovai (én már láttam Gambiában), sajnos elég messze vannak, csak távcsővel látszanak rendesen. Vannak itt kajakok, megkérdezem, hogy használhatjuk-e őket, Mary azt mondja, hogy kettőre előkészítik nekünk. Az már csak húsz perc, szuper. Kicsit azért afrikásabb a helyzet, a kajak-előkészítő brigád elveszett valahol, így kezünkbe vesszük az irányítást és rákérdezünk még, majd leviszünk egyet a partra (kettő már van lent, de Keith így rendelkezett), beállítja a Csabiét, aztán megy a dolgára (van egy nagy műhely, ott szorgoskodik, valami autót javítanak épp). Csabi nehezen barátkozik a kajakkal, de miután beállítjuk rendesen a kormányt, rá tudom beszélni, hogy menjen el körülnézni. Én nem megyek, mert a kormány pedálokat sehogyan se tudom nyomkodni a lábammal, valahol a bokám felett vannak, de aztán rájövök, hogy enélkül is elboldogulok, így Csabi után eredek. Csabinál ott a kis HP kamera a vízalatti tokban, lefényképezzük egymást, aztán csinálok magamról egyet a víz alól is, elég érdekes lesz a végeredmény. Sokáig nem maradhatunk, épp csak kicsit közelebb megyünk a vízilovakhoz (itt is úgy tartják, hogy a hyppo a legveszélyesebb állat Afrikában, amit én még mindig nehezen tudok elhinni, pedig Gambiában is ezt mondták). Fél négyre ígérte Keith a gyurgyalagos kirándulást, kicsit később el is indulunk, még benézünk a városba, aztán a Land Roverrel elkocsikázunk kelet felé. Csabi és egy kutya hátul utazik, ott sokkal porosabb, pedig itt se kutya ;-). Már messziről látszik a rengeteg levegőben köröző madár (Keith szerint 3000 madár költ itt a rézsűs folyópart laza homokjába ásott fészkekben), közelebb érve még impozánsabb a színes forgatag. A madarak
Optimista önarckép
Pesszimista önarckép
nem nagyon ijedősek, körülöttünk repkednek, megtelepszenek az alacsony bokrokon, ellepik a folyópartot. A madarak nagyobbik felének nem üres a csőre, kabócák, méhek és karácsony bogárnak (Christmas beetle) nevezett dolgokat hurcolnak magukkal számomra ismeretlen céllal, mivel a költés még csak most kezdődik, ezért nem fiókának hordják, de még csak nem is udvarolnak, még párba állt madarat se látunk, bár sokan épp fészekalagutat ásnak. A lényeg, hogy otthon vagy két-három évig mászkáltunk utánuk, míg sikerült olyan képet csinálni, hogy rajta legyen a madár és legyen a csőrében egy jól kinéző rovar, itt félóra alatt sikerült ugyanezt portré változatban is megcsinálni. A repülő madarakkal viszont most sem boldogultunk, olyan gyorsan cikáztak a levegőben, hogy a gépnek ötlete sem volt, hova fókuszáljon, csak kézi élességállítással sikerült egyáltalán olyan képet készíteni, amin majdnem éles a madár. [Én persze készítek egy kis ízelítő videót.] Mi akár estig ellettünk volna itt a gyurgyikkal, de Keith sürget, hogy menjünk tovább, mennyi minden van még itt. Vissza a kocsiba, még több por ömlik be, de hazafelé már nem állunk meg sehol, csak az ablakon kibámulva látjuk elsuhanni a jobbnál-jobb képeket (pl. halászó négus a Zambézin). Visszafelé úton beszélgetünk még Keith-szel, egészen megtetszik neki az úszó les gondolata, már azon filózik, hogy milyen legyen, miből csináljuk. Visszaérve kilencre beszéljük meg a megbeszélést (nem értem minek mondanak mindenhez konkrét időpontot, úgysem tartanak be semmit, ami, nem is baj, hiszen ez itt Afrika), addig szabadfoglalkozás. Lezuhanyozunk, átnézzük a képeket, örülünk, mert lett pár elég szép, közben már a szoba hőmérséklete is elfogadhatóbb. Szerzek egy elosztót, hogy tudjunk töltögetni, aztán a sötétedésre előkerült rengeteg rovart nézegetjük a lámpák körül, Csabi talál egy nagy cincért, nekiállunk fotózni az újonnan fejlesztett softboxunkkal (az imént barkácsoltunk rá Csabi gépére egy papírlapot, így remek makrókat lehet vele lőni), olyan nyugodt a jószág, hogy bevisszük a szobába és az én gépemmel is csinálunk róla egy portrét (ami nem tökéletes, kicsit előrébb kellene hozni az élességet, de kész a vacsora, mennünk kell). Eddig itt főznek a legkevésbé jól, de azért ehető a koszt (Csabi úgy is fogyózik, igaz, én is pocakot eresztettem, de én majd akkor fogyom, ha nem lesz más választásom). A kilenc órai megbeszélés vagy félórát csúszik, és abból áll, hogy Keith elmondja, mit gondolt, viszont kiderül, hogy maradhatunk még egy éjszakát (így bukjuk a fuvart Runduig, mert Mary holnap odamegy), de még sok látnivaló akad itt, szóval inkább maradunk. Korán le akarunk feküdni, mert korán megyünk kajakozni holnap, de éjfélig még naplót írok, ma sok minden történt, jó volt ez az 50. nap.
2007.11.15. Csütörtök (51. nap)
Távoli víziló
Háromnegyed hatkor Bubamara, de már öt óta fenn vagyok, hallgatom a madarakat. Leviszünk egy kajakot a vízhez, beszállok, elindulok, kiderül, hogy a másik kettő le van láncolva. Vissza a partra, lehozunk egy másikat, beállítjuk a kormányt Csabi méretére, újra nekiindulunk. Hozom a gépet, egy nagy zacskóba van beletekerve és a lábamon fekszik keresztbe. Felevezünk a saját oldalunkon egy párszáz métert, ott átmegyünk a zambiai oldalra, két fickó van a parton, odaevezek hozzájuk, váltunk pár szót, aztán lecsorgunk a szemben lévő sziget csúcsáig, aztán szép lassan a nád mellett tovább a vízilovakig. Behúzódunk a nád tövébe, várunk, hogy előbújjanak, mert jöttünkre eltűntek. Hamarosan meg is jelenik egy fej, aztán még egy, végül négy állat kerül elő, de nagyon messze vannak tőlünk. Várunk, reménykedünk, hogy közelebb jönnek, előttünk van egy víz alatti homokpad, tegnap ezen ácsorogtak, Mary szerint az a kedvenc helyük. A vízilovak nem mozdulnak, illetve szép lassan egy pár métert közelednek, de még mindig a túlpart közelében vannak. Halászok jönnek, ezzel végképp búcsút inthetünk a vízilófotózásnak, az állatok eltűnnek a víz alatt. Várunk még, de hiába, nem jönnek vissza. Átevezünk a folyón, felpakoljuk a kajakokat, aztán jövünk reggelizni. Utána bemegyünk Keithhez a műhelybe, megbeszéljük vele, hogy mi csónakáznánk egyet, gyorsan rakat is be nekünk pár szendvicset, meg gyümölcsöt, vizet, rajzol egy térképet a folyóról, megmutatja merre menjünk a Víziló-szigetre (ami 25 hektáros és madár rezervátum). Megint lepakoljuk a kajakokat, elbúcsúzunk Marytől, aztán nekivágunk újra a Zambézinek. Az ég kecsegtetően felhős, ez jó a meleg és a fények szempontjából is.
Párbaj
Lecsorgunk a sziget csücskéig, ott átevezünk a másik oldalára, és lassan csorognánk mellette lefelé, ha nem támadna fel a szél és fújna ki minket a sziget partjára. Egy kis nádszigeten szövőmadarak fészkelnek (Village Weaver) nagy a sürgés-forgás és a hangoskodás, már messziről halljuk jellegzetes cserregésüket. Megpróbálunk fényképezni, de nem könnyű az erős szélben manőverezni és fényképezni egyszerre (én meg nem is tudom kormányozni az enyémet csak az evezővel). Kikötünk egy kis öbölben, a fákon majmok ugrálnak, félnek is, meg kíváncsiak is. A levegőben egy halászsas kering, meg egy barna kánya (ez a madár ott van mindenhol, amerre járok), távolról a gyurgyik bugyborékolását hozza a szél. Bemegyünk a fák közé megnézni a majmokat, én a narancsot adnám nekik, Csabi inkább az almánkat rakja ki nekik, majd letelepszünk egy fa tövébe és várjuk, hogy jöjjenek. Egy fiatal majom az almát nézegeti, a többiek (ezek is kicsik) meg ránk kíváncsiak jobban, idejönnek ehhez a fához, nézegetnek, riogatnak a himbálózásukkal. Csendben figyelünk, míg az egyik majom összeszedi a bátorságát és lemászik a félbevágott almáig. Nem tudja mi lehet, megnézi távolról, megnézi közelről, megszaglássza, majd megböki a kezével, amitől az leesik a földre, a majom meg visszamászik a magasba. Csabi kisebb darabokra vágja az almát, kitesszük egy másik helyre, megint közelednek, nézelődnek, pár kockát tudok is csinálni róluk, de nem jönnek le a gyümölcsig. [A sűrű lombok közt nehezen tudott a gép éles majmot produkálni a videón, de azért ez is valami...] Otthagyjuk nekik, kerülünk egyet a sziget belsejében, de nagyon meleg van és nem látunk szinte semmit (sisakos sáska, szitakötők). Vissza a csónakhoz, én úszom egyet az öbölben, kicsit felfrissít a víz. Lecsorgunk a sziget másik végéig, elindulunk a másik felén, de gyurgyalagot akarunk látni, ezért visszafordulunk és evezünk tovább lefelé egy kicsit, de ameddig ellátunk a parton nincs fészkelésre alkalmas hely (homokfal), és már ég a nyakunk, karunk, feladjuk, elindulunk visszafelé, a folyásiránnyal szemben. Egy fickó a partról kiabál, hogy vigyázzunk, mert vízilovat látott a közelben, és maradjunk inkább a folyó szélén. Nem fér a fejembe, miért gondolják ilyen veszélyesnek ezt az állatot, mikor már száz méterről menekül előlünk, esélyünk sincs velük bármilyen konfliktusba kerülni. Mindegy, araszolunk visszafelé a szélén. Mikor már nem bírjuk a nap perzselését, kikötünk, én úszkálok kicsit a vízben, a tegnapi képen felbuzdulva csinálok még pár önarcképet a víz alól. Mikor tovább mennénk, beszállásnál (ami nem egyszerű, mert csak kinyújtott lábbal tudom betornászni magam a kajak tetejéről, miközben a gép is nálam van a legnagyobb objektívvel) kifordulok a kajakból, beülök a vízbe, fogom a fényképezőgépet, az nem is lesz vizes, csak a ruhám (eddig nagyjából száraz volt). Sebaj, kicsit kicsavarom aztán visszaveszem, mert nagyon éget a nap, Csabi segítségével visszamászom, megyünk tovább. Nem sokáig bírjuk már a napot, megállunk, kiszállunk, leülünk az árnyékban, kiterítem a pólóm száradni. Egy halászsas téved fölénk, meg a kánya is erre nézelődik, eszem egy szendvicset, Csabi egy narancsot, mikor már nagyon unjuk az üldögélést (leginkább aludnánk egyet), nekivágunk a sziget belsejének. Jól látszik, hogy a vízilovak hol járnak ki a vízből, követjük a nyomaikat a fák közé. Nem mozdul semmi, csak pár hangyaleső homoktölcséréből repül ki néha egy-két homokszem. Csabi próbál beleterelni egy hangyát, de mire bekerül a hangya, annyi homok omlik le, hogy a hangyaleső nem vesz észre semmit belőle. Vissza a partra, közben enyhült a nap ereje, újra nekivágunk a víznek. Hazafelé azt próbálom kideríteni, hogy egy bizonyos sebesség felett miért kanyarodik el a kajakom, mindent kipróbálunk, még össze is kötjük a kettőt, de nem akar jó lenni sehogy sem. A nagy evezéssel felriasztunk két nagy fekete madarat (Trumpeter Hornbill), ez is új faj a listánkon. Visszafelé sem látunk egyetlen vízilovat vagy krokodilt, és hazaérve látjuk, hogy a reggeli helyükön sincsenek. Zuhany, hozunk két DVD-t a társalgóból, hogy felmásoljuk a gépre (majd egyszer megnézzük), [itt is 2 régió kód van és 8 dvd-ből kettőn van magyar felirat és még hang is, sőt a Skorpiókirályon csak angol és magyar hang van! A másik egyébként a Szmokinger (Jackie Chan)] de nincs nálunk semmi program, amivel a másolásvédelmet ki lehetne kapcsolni (bezzeg, ha HD DVD lenne... :-)). Naplót írok, aztán már kész is a vacsora. Utána beszélünk pár szót Keithszel, valahogy utólag mindig rájövök, hogy nem is igazán értettem mindent, amit mondott. Mindegy, megyünk vissza a szobánkba, befejezem a naplót.
2007.11.16. Péntek (52. nap)
Jön a vihar
Reggel összepakolunk, megreggelizünk, beszélgetünk még Keith-szel, odaadjuk neki azt a pár képet, amit itt sikerült készíteni, még egy dicséret is kicsúszik a száján a képek láttán. Szerinte a Kwando Campben is tölthetnénk egy-két éjszakát, mert őket is érdekelheti a dolog. Elkérjük az ottani főnök (Mr. Lee) számát, én fel is hívom, pár szóban elmondom, hogy mit akarunk. Utánanéz, hogy áll a szobákkal, aztán visszahív pár perc múlva, hogy hétvégére nincs hely, abban maradunk, hogy hétfőn hívom, ha még itt vagyunk. Közben Keith is telefonált a Tutwa Infóba és lebeszélt nekünk egy találkozót Kathyvel, aki nagy madarász és van egy Fish Farmjuk a folyó mellett. Be is visz minket a városba Kathyhez, aki nagyon készséges, kivisz megmutatni a farmot, itt tényleg rengeteg madár van, a ház is elmegy, úgyhogy maradunk. Vissza a városba (csak pár kilométer a táv), bevásárolunk, veszek egy új papucsot, mert tegnap a régi megadta magát a csónakok cipelése közben, feltöltjük a telefonegyenleget, aztán vissza a Tutwaba. Itt kicsit üldögélünk, nézelődünk, aztán jön Kathy férje és kivisz minket a csomagokkal a farmra. Berendezkedünk, még mosógép is van (erre már nagy szükségünk van épp), aztán elmegyünk körülnézni. A déli forróságban itt se nagyon élnek a madarak, de a nagy fák sűrűjében van egy kis mocorgás. Délutánra rekkenő a hőség, lemegyünk fürödni a folyóhoz, de itt a stégnél elég koszosnak tűnik a víz, elsétálunk megnézni kicsit távolabb milyen, végül pár méterrel feljebb én belecsobbanok. Vagy negyedórát hűsölhetek, aztán elkezd cseperegni az eső, itt van a gép is, így szedjük a lábunkat hazafelé. Egy kiadós zápor után újra kisüt a nap, szép fények vannak, visszamegyünk a partra fényképezni. Addig nézelődünk, várjuk a naplementét, míg újra elered az eső, irány haza. Megvacsorázunk, közben be is sötétedik, és hatalmas villámok csapkodnak a közeli viharban. Többször kinézünk, aztán mikor itt már elállt az eső, kimegyünk valami éjszakai bogarat keresni. A villámok még mindig itt csapkodnak a közelben, olyan fenségesek, hogy szaladunk vissza a gépért, de mire felállítjuk és a kioldó kábel is előkerül, újra rákezd az eső, lőttek a villámfotózásnak. A házban nagyon meleg van, csak ez egyik szobában van konnektor, így itt telepszünk meg, mert van egy ventillátorunk, amivel elviselhető a hőség. Sajnos az utolsó nagy villámok egyike megszüntette az áramszolgáltatást is, így most már a ventillátor se működik. A farm óta viszont van a felszerelésünkben gyertya, ennek most hasznát vesszük, a vapét is meg lehet vele melegíteni, bár elég sokáig kell tartani a láng felett, mire kiszabadul belőle a méreg. Hajnalra mégis megjelennek a szúnyogok, kezem-lábam összecsipkedik, míg be nem fújom magam szúnyogriasztóval.
2007.11.17. Szombat (53. nap)
Reggel kicsit nyomottan kelünk Bubamarára, de valami érdekes hangot hallok egy közeli fa tetejéről, ezért gyorsan felkelek és kimegyek megnézni, mi az. Egy szép nagy zöld madár piros szemmel és csőrrel egy turaco vagy laurie (Schalow's Turaco), azt hittem ilyet nem is fogunk látni, mert a könyvben az elterjedési területe olyan kis pötty, hogy észre sem vettem. Elsétálunk a folyó mentén lefelé a parti bokros-ligetes részen, sok érdekeset nem találunk, legalábbis madárból, rovarból van pár eddig nem látott lepke, légy, bogár. Vissza a házba, reggeli, egyszer csak beindul a ventilátor, visszajött az áram, ennek örömére be is indítjuk a mosógépet. Kicsit elhamarkodtuk a dolgot, mert nemsokára megint elmegy az áram, a ruháink legalább áznak egy kicsit. Várjuk, hogy visszajöjjön az áram, szunnyadunk. Mikor végre megint elindul a mosógép, akkor se az igazi, mert nem akar lejárni, aztán mikor végre megáll, akkor meg nem centrifugáz ki. Csavargatjuk, állítgatjuk, míg végül nagy nehezen sikerül rávenni a gépet. A szárítókötelünket kikötjük a ház előtti fa és a kerítés közé, kiteregetünk, elmegyünk körülnézni csak itt a farmon, de már kezd is cseperegni az eső. Vissza a házhoz, egyre jobban esik, a kötelet az egyik szobában feszítjük ki, behordjuk rá a ruhákat. Közben Csabi már indított egy második mosást is, míg az elkészül, én naplót írok, Csabi kimegy fotózni, egy szép pillangóval és egy új madárfajjal (African Finfoot) tér vissza. Megvacsorázunk, átmegyünk megmutatni a képeinket, de Kathyék nincsenek otthon, a szomszédban kerti-sütögetnek, nem akarjuk zavarni a bulit, hazajövünk. Képeket válogatunk, alszunk.
2007.11.18. Vasárnap (54. nap)
Reggel nem megyek ki Csabival a szokásos nézelődésre, hanem inkább alszom még egy órát. Mire felkelek, Csabi is előkerül, elkezdjük végre a HidePhotography.com fejlesztését. Együtt agyalunk rajta, közben elmegy a nap, délutánra befelhősödik, kimegyünk, körülnézünk, de a madarak sem mozognak a vihar előtti időben, pár képet lövök a jégmadarakról vakuval. Elered az eső, visszamegyünk csinálni a honlapot, hatalmas mennydörgéssel csapkodnak a villámok, de látni nem sokat lehet, mert nagyon felhős az ég és esik. Egész este programozunk, én még éjszaka is folytatom.
2007.11.19. Hétfő (55. nap)
Caprivi Bush Experience
Reggel még álmos vagyok, mert későn feküdtem, Csabi viszont annál frissebb, megint egyedül megy ki fényképezni a szövőmadarakhoz, én pakolászok, aztán átmegyek Katyhez megbeszélni, hogy mikor tud bevinni a városba. Útközben látok egy Trumpeter Hornbillt, még nincs róla kép, de a gép Csabinál van, mire idehívom, a madár eltűnik. Katy már épp indulna, ad tíz percet, hogy elkészüljünk. Rohamtempóban összerámolunk, irány Katima. Megreggelizünk a Tutwaban (ejtsd: "tutua", egyébként zsiráfot jelent), felhívom a Camp Kwandót, de Mr. Lee épp nem elérhető, megígérik, hogy visszahívnak. Várunk, elővesszük a laptop, folytatjuk a HP honlapot, már kezd alakulni. Egy óra felé megint telefonálok, akkor már tudok beszélni a főnökkel, de sajnos ma is és holnap is teltház van, nem tud minket fogadni. Sebaj, hívjuk Bazil-t (nem a Vacak Szállós!), a Bush Experience főnökét, akivel pénteken ismerkedtünk meg itt, de az ő telefonja nem működik. Azért úgy döntünk, hogy odamegyünk hozzá, el is indulunk taxit keresni. A boltnál rájövünk, hogy előbb ebédelni kellene, veszünk egy grillcsirkét, csemege uborkát, bagettet és a bevásárlóközpont lépcsőjén belakmározunk belőle. Közben megtalál minket a pénteki taxis, akitől megtudjuk, hogy honnan mennek a kisbuszok Kongola felé. Átsétálunk a benzinkútra (általában a városszéli benzinkutakról indulnak), de ide már csak tele kocsik érkeznek és nem is kisbuszok, hanem dobozos kisautók, abban szorong öt-tíz ember. Várunk, kérdezősködünk, egy idő után már mindenki tudja, hogy Kongolába tartunk. Öt óra előtt visszamegyünk a Tutwába, nehogy bezárják a csomagjainkat. Ahogy megyek az országúton a szokásos, sietős lépteimmel, egyszer csak összeakad a cipőfűző a másik bakancsommal, épp lendületben vagyok, esek egy jó nagyot. Tenyérrel és térddel érkezem az aszfaltra a térdemről el is tűnik a bőr, a tenyerem csak sajog (később bekékül). Összeszedjük a cuccainkat, még megvesszük Kongolától Windhoekig a buszjegyet (12 óra, 1100 km), aztán én visszamegyek a kútra, Csabi marad a csomagokkal. A kúton épp beszélget valaki a kutasokkal, mikor már indulna, az egyik kutas szól, hogy ez a kocsi arrafelé megy. Megkérdezem, 80N$-ért bevállal minket. Elmegyünk Csabiért, bepakolunk, indulunk. Még a szomszéd faluba benézünk, idevalósi a sofőr, mindenkivel jóban van. Runduig megy ma, holnap meg Windhoekig, vezethet addig eleget. Kongolában ki akar tenni a főúton, de rábeszélem a Campig, mert sehol senki, másképp nem jutunk oda. Rááll, de nagyon húzza a száját. Pár km után megkérdezzük at út mellett gyaloglókat, de össze-vissza beszélnek, majdnem visszafordulunk, de sikerül rávennem, hogy menjünk még tovább egy kicsit. Szerencsére egy perc múlva megtaláljuk a táblát, de innen még egy homokos földút visz tovább, a sofőr nagy fejcsóválás közben, de behajt. Újabb pár km és végül megérkezünk, Bazil is előkerül, adunk 150 N$-t a sofőrnek, mindenki happy. Bepakolunk egy sátorba, aztán a tűz mellett még beszélgetünk, teázunk vagy egy órát. Bazil és a párja, Petra itt élnek a bozótban és láthatólag elég jól érzik magukat. Egy ír srác van még itt (Kian) nem egészen értettem, milyen minőségben. A zuhanyzó-wc tető nélküli, náddal körbekerített térség, de van meleg víz és világít a hold felettünk. A sátor oldalát lecippzározzuk, csak szúnyogháló marad, olyan mintha kinn aludnánk a szabadban, az éjszaka hangjaira alszunk el.
2007.11.20. Kedd (56. nap)
Hajózás a Kwandón
Még sötétben ébredek, próbálok úgy forgolódni, hogy térdemmel ne vérezzem össze az ágyneműt (a sátorban van két rendes ágy, meg egy kis éjjeli szekrényke). Mikor végre kivilágosodik, én is kikászálódom. Bazilék ma Katimába mennek mindhárman, de indulás előtt megbeszéljük vele, hogy jön majd az egyik embere és elvisz minket a folyóra. A wc melletti fán nyűvágók hordják a fészekanyagot egy odúba, az az érdekes, hogy három madár szorgoskodik. Csinálunk pár képet, iszunk egy teát, aztán elindulunk a hajótúrára. Hosszan tekergőző, szűk folyosó van a nádba vágva egész a Kwandó folyóig, még szerencse, hogy nem nekünk kell itt kievezni. A srác érti a dolgát, ügyesen lavírozik és még a madarakat is ismeri. Sokáig megyünk a folyón felfelé úgy, hogy semmi érdekeset nem látunk, de aztán feltűnik egy víziló a vízben, igaz csak egy pillanatra, de legalább már reménykedhetünk, hogy látunk még. A következő a parti nádasban ácsorog, elmegyünk mellette, mire hatalmas csobbanással a vízbe veti magát. Kicsit forgolódunk a hajóval, de ez a víziló is eltűnik a víz alatt. A parton látunk egy új antilop fajt (Red Lechwe), egy-két kígyónyakú madarat felijesztünk a vízről, nyitottcsőrű gólyák (Open-billed Stork) szállnak el felettünk, de az érdekes a visszaúton megint csak a víziló. Most ketten vannak de hamar lemerülnek előlünk. Várunk, manőverezünk, párszor még kidugják a fejüket egy-egy pillanatra, de nem sok látszik belőlük sajnos. Egyre forróbban tűz a nap, visszamegyünk a Campbe. A fák között az árnyékban még mozognak a madarak, kicsit próbálkozunk is a fényképezésükkel, meg teszünk ki vizet, amire jön is pár madár inni, fürdeni, de mikor odaülök mellé a géppel, akkor megcsappan az érdeklődés. Ebédre szendvicseket kapunk, meg gyümölcslevet, nekiállok a füzetbe naplót írni, nem akarom lemeríteni a gépet, Csabi elmegy körülnézni a környéken. A délutáni fényeknél újra lövünk pár kockát a nyűvágókról, meg nektármadarakra vadászunk a sűrű bokrokban (nem sok sikerrel, de találunk új fajt). Hat körül megérkeznek a házigazdáink, közben a szakács néni már készíti a vacsorát. Vacsora (olajlámpák fényénél), beszélgetés, teázás, este Petra elbúcsúzik tőlünk, mert szerinte már nem fogunk találkozni, nem értjük, mert a buszunk csak délután hat előtt indul, de biztos ő megy majd valahová.
<< <
1 2 3 4 5 6 7
8. hét
9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
> >>