ezek már 8 bitesek és érintőképernyősek
2014.06.22

A múlt héten megérkeztek a 2.4-es kijelzők is, ezekkel már párhuzamosan (8 biten) lehet kommunikálni, meg pár mm-rel nagyobbak is az előző versenyzőnél. Kicsit macerás volt elindítani, mert csak 5V-ról megy én meg két napig 3.3 V-tal etettem. Végül ez is működik (legalábbis a kék paneles), de ránézésre a piros nyákon is ugyanez a TFT modul van felszerelve. Beizzítottam a touch padot is rajta, ez azért nem olyan hűdejó, nem adja azt az érzést, mint a modern kapacitív érzékelős cuccok, mint pl. a Nexus, de pár számot akár ezen is be lehet pötyögni. Van már saját PICKIT 2 klónom is, kicsit csili-vili az átlátszó piros házával az eredeti feketéhez képest, és persze hipererős kék LEDet is tettek bele a szorgos kínai kezek, ezért egy óra használat után némi erőszakkal szétpattintottam és lesötétíttem, amennyire tudtam. Összepattintáskor persze egy kicsit elcsúszott az árnyékoláshoz használt szigszalag, így most a power led egyáltalán nem látszik, szedhetem majd szét újra, viszont a kék fény már nem világítja be az egész szobát éjszaka.




Comments: