<< <
1. hét
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 
> >>


2007.09.26. Szerda (1. nap)

(A naplót úgy kell olvasni, hogy ha új nap kerül fel, az előző napot is el kell olvasni, mert este nem tudunk netezni, így még mindig kerül valami az előző naphoz is. Az [ilyen szöveget Csabi írja], a többit én. Képeket mindketten készítünk, a főoldalon a nagy méretű változaton lehet látni a copyright infót.)

Na, újra úton. :) Már az indulás sem volt zökkenőmentes, mivel e-jegyünk volt, megpróbáltunk önállóan bejelentkezni az egyik terminálon, de a program hosszas kérdezősködés után közölte, hogy fáradjunk a pulthoz. Ott feladtuk a zsákomat (20 kg), aztán felraktuk Csabi bőröndjét, amiben a közös cuccok is voltak és a mérleg 45kg-ot mutatott. A csomag maximális tömege 32 kg lehet, ezt semmiképpen nem lehet átlépni, a 20 kg-on felüli részért pedig fizetni kell.

London felé
Sebaj, majd átpakolunk az enyémbe, persze azt előbb vissza kell szerezni, mert azt már elvitte a futószalag. Közben telik-múlik az idő, vészesen közeleg a beszállás ideje, mi meg még a zsákom visszaszerzésére várunk, persze közben Csabi már szétbombázza a bőröndjét és tölti a kis hátizsákokat a nehezebb darabokkal. Végre visszaérkezik az én zsákom is, tömünk még abba is pár kiló cuccot. Vissza a pulthoz, mérlegelés, még mindig 35 kg, az így nem lesz jó. Újabb turki, rakosgatás, néhány holmit kénytelenek vagyunk itt hagyni, szerencsére itt vannak Csabi szülei, ők haza tudják vinni a kimaradó cuccokat. Végre sikerül 32 alá tornázni mindkét zsákot, 17 kg plusz súlyt sikerült ezzel beállítani, persze a kis zsákok meg híztak vagy 15 kilót közben. Átmegyünk egy másik pulthoz, ahol fizetni kell a többletért, ott kiderül, hogy 213000 Ft-ot kellene itt hagynunk, hát ennyit nem szánunk rá, talán hasznosabban is el tudjuk majd költeni ezt a pénzt, így vissza a pakolászós részhez. Már elvileg elindult a beszállás a gépbe, de mi még a csarnokban molyolunk, a pultos fickó kicsit kétségbe van esve, hogy nem fogjuk elérni a gépet, de mi meg elszántak vagyunk, hogy ennyi pénzt nem fizetünk ki, ha egy mód van rá. Végül két-három mérlegelés után eljutunk oda, hogy 26-26 kilósak a zsákjaink, szerencsére a hátunkra kerülő dolgokat nem méricskélik, az max tíz kilós lehetne, az enyém egészen biztosan több, mint 15. A fickónak már nagyon elege van belőlünk, a 26-ra azt mondja, hogy az még épp belefér (előtte 25-öt mondott), így végül fizetés nélkül megússzuk. Ha optimistán nézem, kerestünk 200e Forintot. :) Persze, az idővel nagyon rosszul állunk, ezért azonnal rohanunk beszállni, a búcsúzkodás másodpercekre redukálódik. A biztonsági ellenőrzésnél beelőzünk mindenkit, már a gépen kellene lennünk. Mikor bejutunk a kapunkhoz, megnyugodva látjuk, hogy még el sem kezdődött a beszállás, szóval nem maradtunk le semmiről. Hurrá! A gép késve indul, ez nekünk annyira mégsem jó, mert Londonban 3 óránk van eljutni Gatwickről Heathrowra, de az két órába is belefér talán. Londonhoz közeledve két felhőréteg között repülünk, néha besüt a nap és megcsillan valami vizen odalenn. Jól néz ki, Csabi nyom is róla pár kockát. (Csabinak köszönhetően valószínűleg ez lesz életem legjobban dokumentált utazása, most is mikor ezt írom a joeburgi reptéren a földön ülve, ő a mozgólépcső tetejéről fényképez.)
Buszra várva
 A reptér váltás simán megy, az autópályán nincs nagy forgalom, de a bejelentkezéskor a pultos lány nem hajlandó Windhoekig küldeni a csomagjainkat, így Johannesburgban majd újra végig kell csinálnunk az egész procedúrát. A biztonsági ellenőrzés előtt meg ácsorog négy-öt fekete fickó, akik ragaszkodnak ahhoz az elméletükhöz, hogy egy ember csak egy kézipoggyászt vihet fel a gépre, nekünk meg tele van a kezünk a bőröndből kikapott cuccokkal, úgymint laptop táska, hálózsák, szúnyogháló, és egy nagyobb kajás zacskó, amit Csabi szülei nyomtak a kezünkbe (ennek tartalma is elég érdekes van egy nagy zacskó pogácsánk, zsemlénk, szalámink több heti After Eight adagunk, tea és italporok, és a nem egészen kaja szerű dolgok, mint Afrika madarai, vaku, stb.). Csabi megkínálja a rangidőst pogácsával, ízlik is neki, de sokat nem hajlandó engedni az elképzeléséből. Fontolgatjuk az egyik csomag After Eight feláldozását (talán ezzel elég nyomatékot tudunk adni a szavainknak), meg a fekete srác is jobbnál jobb ötletekkel jön, hogy mit hova tegyünk, de a két zsák annyira tele van, hogy azokba már egy doboz gyufát is csak doboz nélkül lehetne egyesével beletenni. De minél többet beszélgetünk, nevetgélünk, annál kevésbé szigorú, úgyhogy végül attól megnyugszik, hogy a laptop táskát belecsatolom a nagyobbik zsákba és elenged minket. Megyünk a gépünkhöz, jó messze van és már beszállás van, így futunk egy kicsit, persze potyára, mert a gép nem indul időben. A gépen a kinézett helyen ülünk, ami nem rossz, de a lábamat nem tudom kiegyenesíteni (Csabi egy sorral hátrébb). Egy család ül mellettem, mögöttem, egy házaspár öt(!) gyerekkel. A legkisebb néhány hónapos, a legnagyobb sincs több nyolcnál. Jól bírják, a mellettem ülő kislányt néha én babysitterkedem, sok baj nincs vele. Az út hosszú, tizenegy óra, mármint TIZENEGY! óra és ebből nem sokat tudunk aludni. Én be se kapcsolom a tévét, nem fárasztom a szemem, Csabinak az a módszere, hogy bealszik a filmeken.



2007.09.27. Csütörtök (2. nap)

Joeburgban esik, mintha el se jöttünk volna Londonból. Belépünk, megkapjuk a 30 napos vízumot, kimegyünk, bejövünk, és már állhatunk is be a sorunk végére. Mire sorra kerülünk, a mi gépünk is check-in státuszba kerül. Feladjuk a két nagy csomagot, a beszállókártyánk már megvan. Biztonsági ellenőrzés, az a divat, hogy a laptopot ki kell venni a csomagból minden alkalommal, mert nem látnak át rajta. Kilépünk az országból, ezt nevezik villámlátogatásnak. A kaput gyorsan megtaláljuk, van még kis idő, nekiállok leírni az eddigi történéseket, Csabi fényképez (de ezt már beleírtam az elejébe is). Windhoekba gyorsan odaérünk, finom lasagne-t adnak útközben. A reptér egyetlen bankjegy automatája nem működik, se nekünk se az utánunk próbálkozóknak. Én két smst kapok, egyet a terhelésről, mintha sikerült volna pénzt felvennem, meg egy stornót, nem baj váltunk dollárt, betaxizunk a kb. 40 km-re lévő fővárosba, a foglalt szállásunkra. A házinéni nem tud az érkezésünkről, keresi-keresi, próbál telefonálgatni a tulajnak, sehogy se megy a dolog, annyit sikerül kideríteni, hogy még hely sincs, mert az egyetlen szabad szobát már valaki kifizette, de arról nem is tudják, hogy egyedül jön vagy többen. Végül utolsó esélyként megkapjuk a nagy könyvet, amiben Csabi egy másodperc alatt megtalálja a nevemet a mai napra bejegyezve, én vagyok az a fickó, aki majdnem elvitte előlünk a szobát. Behurcolkodunk, befejezem a beszámolót. Elmegyünk felderíteni a környéket, találunk egy szupermarketet, amiben szinte minden van, veszünk pár dolgot, hazajövünk, útközben már látunk egy szép hosszúfarkú kismadarat, megesszük a hazait (legalábbis megpróbáljuk), aztán megint nekiveselkedünk, hogy internetet találjunk. Találkozunk a tulajjal is, ő igazít el minket, hogy merre menjünk. Próbálunk stoppolni, de senki sem áll meg, így gyalogolunk kb. 2 km-t, eddig mindenütt szép tisztaság az utak mentén, sehol nem láttunk szemetet. Egy bevásárlóközpontba érkezünk, nagyobb, mint a DunaPlaza, mellette SuperSpar, egy elektronika áruház, egy elegáns mexikói étterem, csak tátjuk a szánkat, hogy itt ilyen van. Afrika Svájca – állapítjuk meg (vagy ezt olvastuk valahol?). A netcaféban sajna az USB portok használata tilos (nem is működik még a központi gépen sem), így az eddigi beszámolót és képet nem tudjuk feltölteni, de sikerül Csabinak hazaskype-olnia, meg Ákost is elérjük. Aztán lejár a kifizetett 20 perc, meg már zárnak is. Kicsit körülnézünk még, tényleg olyan rendben van minden, hogy otthon is megirigyelhetnénk. Taxinak nyoma sincs, alig pár autó mozog az utakon, igaz ez itt még eléggé a külváros, így kénytelenek vagyunk hazakutyagolni. A hold iszonyatos fénnyel világít (telihold?) és sokkal több részlet látszik rajta, mint otthonról, a város fényei is kristálytisztán ragyognak, talán a tiszta és száraz levegő teszi (márciusban esett utoljára és október végén lesz majd legközelebb eső, talán ezért nem találkoztunk egyetlen szúnyoggal sem). Így estére már lehűlt a levegő, jó, hogy nem rövidgatyában indultunk el. Én még befejezem a naplót, felteszünk egy térképet a gépre (köszi Imre!), azon látjuk, hogy a keselyűs hely, ahová Ákos szervez minket, 240 km-re van tőlünk északra, vasárnap oda fogunk menni, ha minden jól megy, három hétre.



2007.09.28. Péntek (3. nap)

Reggel a telefonok csörgésére ébredünk, nehezen megy a felkelés, főleg, hogy 6-kor csörög először és akkor még sötét van. Hét felé már a nap is előbújik, mi meg nekiindulunk egy kicsit madarászni a környéken. Egész jól mozognak a madarak, volt veréb :(, sárga-fekete színű szövőmadár (némelyik a fészkén etet), gyöngytyúk, brubru, piroscsőrű tokó, crimson breasted shrike, african red-eyed bulbul, dusky sunbird,white-backed mousebird, laughing (palm) dove, cape wagtail, valami kis egérféle, és két szarvas méretű, hosszú, csavart szarvú kudu is a bozótban. Találtunk tarajos sül tüskéket, piros, kék, tarka madártollakat. A Jordaniban megreggelizünk, kiülünk egy kicsit nézelődni az udvarra, a medence mellé. A fán gerle költ, szövőmadarak cserregnek. A napon meleg van, az árnyékban meg fázunk, mert a levegő még csak 20 fok körüli. Nem nagyon aludtuk ki magunkat ezzel a korai keléssel, ezért visszafekszünk és pillanatok alatt elalszunk újra. Fél 3 felé felkelünk, megcsináljunk a beszámolót html-esre, aztán bemegyünk a városba, induláskor a ház mögött egy páva sétálgat, utána megyünk kicsit, de gyorsan eltűnik. Most szerencsésebbek vagyunk, mint tegnap, félúton végre felvesz minket egy fiatal srác és elvisz egy netező helyhez a központtól nem messze. Félórát netezünk, felrakjuk a naplót, megnézzük a leveleket, aztán besétálunk a központba. Veszünk kártyát Csabi telefonjába (+264 81 3602121), ezen hívhattok minket, töltünk is rá egy kis pénzt, aztán felderítjük a vasútállomást. A vonat a 240 km-re lévő Otjiwarongóba több mint 9 óra alatt jut el, ami nem tűnik túl biztatónak, viszont cserébe elég olcsó. Egy takeaway-ben veszünk egy grill csirkét sült krumplival, az utcán esszük meg, nagyon finom, jól át van sütve. a krumplit valami fűszeres vajjal öntötték le, az is jó. Mire megesszük, már nagyon alacsonyan jár a nap, 7 óra felé jár az idő. Nekiindulunk megint a központnak, de már minden zárva, ilyenkorra kihal a város, persze lehet, hogy soha nincs tömeg. Végigsétálunk a Függetlenség úton, aztán leintek egy autót, ami hazavisz minket olcsóért. Este a holdat akarjuk lefényképezni, tegnap már nem volt erőnk hozzá, csak az a baj, hogy még nincs fenn. Játszadozunk a laptoppal, töltögetjük a képeket, szerkesztjük a beszámolót, aztán fél tíz tájban kimegyünk holdat fotózni. Persze nem csak úgy lekattintjuk, hanem a laptoppal vezérelve csináljuk a képet, mert így nagyon pontosan be lehet állítani az élességet. Csabi a sötétben belefejel valami tüskébe, ami beleáll a fejébe, később otthon nekem kell kiszedni csipesszel, persze elrettentésül megörökítjük ezt is. Elszórakozunk a képekkel, megalkotjuk a "Holdfelkelte Csabi ujjbegye felett" című kompozíciót és elégedetten dőlünk be az ágyba.
A hold



2007.09.29. Szombat (4. nap)

Reggel korán kelünk és nekiindulunk szövőmadarat fényképezni. Az utca végén álló ház előtti fán 6-8 fészek is lőg, és néhány madár dolgozik is rajtuk, talán egy pár már össze is állt. Fényképezgetünk, a szövőmadarak mellett akad egy pirosfejű pinty, egy pár sparrow weaver,, hamarosan a háziak is észrevesznek minket, de nem zavarja őket, sőt később kijön a házigazda és addig beszélgetünk, míg előhozza az apja képeit, amik itt készültek a kertben. Egész jó képek. Visszamegyünk, hazafelé egy sárga kanári az új faj, megreggelizünk, kicsit faggatjuk a tulajt, hogyan lehet Otjiwarongóba jutni, meg elmondjuk, hogy mit szeretnénk csinálni. Megígéri, hogy utánanéz a lehetőségeknek és keres valakit, aki hasonló dolgokkal foglalkozik. összeírjuk az eddig látott madárfajokat és rájövünk, hogy alig láttunk valamit, ezért felkerekedünk és nekiindulunk a bozótnak. Már két házzal arrébb találunk egy új sunbird-öt, aztán egy csuk félét, meg egy madarat, ami nincs benne a határozóban. Az ösvény az egyik domb tetején egy kerítésnél kettéágazik, lenézünk jobbra, egy pár fecskefarkú gyurgyalag van lenn, ezért leereszkedünk kicsit. Itt újabb madarakkal találkozunk, amiket nem sikerül meghatározni, de legalább a gyurgyikat meg tudjuk nézni közelebbről. Távolabb egy szeméttelep látszik, pár ember tesz-vesz ott, meg egy csapat pávián érdeklődik körülöttük. Csabi távcsövez, ő szúrja ki a bozótban az újabb antilopokat is, három sétál komótosan a túlsó dombon. A kerítés mentén visszamegyünk az útra, amin hazagyalogolunk. A házak nagyok, szépek, impozánsak, de szögesdróttal vagy elektromos magasítással megerősített kerítéssel vannak körülvéve, nem értjük igazán, hiszen itt a bűnözés szinte ismeretlen (legalábbis ezt olvastuk mindketten). Mindenkinek valami csillogó új autója van (egy-kettő), sok a nagy terepjáró, persze csak fehérek laknak erre. Erősen tűz a nap, a madarak is elülnek, de a levegő még most se melegedett fel túlságosan, így elég jól lehet bírni, inkább csak úgy érezzük, hogy kiszáradunk teljesen. Itthon csendes pihenő, próbáljuk meghatározni a látott madarakat, én írom a beszámolót, Csabi elalszik. Este betaxizunk a városba, útközben Csabi a focipályán lát valami szurikáta szerű állatokat, el is határozzuk, hogy holnap kijövünk majd megnézni őket. Netezünk, nálunk megint nincs senki a gépnél, de Andival sikerül csetelni. Egy KFC-ben vacsorázunk meg, majd hazataxizunk Olympiába. Este a képeket nézegetve elhatározom, hogy holnap vakuval fogok próbálkozni. Ákostól végre kapunk valami konkrét infót, pénteken egykor találkozó Otjiwarongóban a keselyűsökkel. A tulaj megérdeklődte nekünk a buszt és szállást is tud ott, egy hasonló B&B-t.


White-backed mousebird (Colius colius)
African red-eyed bulbul (Pycnonotus nigricans)
Southern masked weaver (Ploceus velatus)


2007.09.30. Vasárnap (5. nap)

Reggel megint a Bubamarára ébredünk, összekapjuk magunkat és indulás a szövőmadarakhoz. Erős szél fúj, annyira, hogy a madaraknak se nagyon akaródzik az ág végén lógó fészkeken himbálózni, de szerencsére akad egy-két elszántabb, amelyik mégis megpróbálja. Az egyik madár épp egy új fészek építésébe kezdett bele, ügyesen fűzi a frissen gyűjtött, zöld fűszálat a tüskék között, miközben többnyire csak egyik lábával kapaszkodik, a másik lába és a csőre kell a munkához. A szél nem akar elállni, a madarak se mozognak, hazamegyünk megreggelizni. A tulajjal megbeszéljük, hogy maradunk még egy napot, ő meg szerez nekünk buszjegyet és szállást holnapra Otjiwarongóba. Kimegyünk a ház mögötti száraz patakmederbe madarat csalogatni, teszünk ki banánt és vizet, hogy kipróbáljuk, érdekli-e őket. Ugyanaz a három-négy faj mozog csak körülöttünk, ezért elindulunk, kicsit másfelé is körülnézni. Mielőtt azonban átmennénk az út alatti alagúton, látunk egy Grey Go-away-bird-öt. A patakmeder tele van a tarajos sül tüskéivel, meg madártollal, főleg a gyöngytyúkéval.

The Dogg
Elsétálunk a szeméttelepig, ami nem is igazán az, mert nincs mindenféle szemét és nem is büdös egyáltalán, most is egy teherautó füvet rakodnak le. Egy nagy csapat pávián szedeget a szemétkupacok között illetve üldögél a környező kis dombokon. Nagyon közel nem engednek magukhoz, közeledtünkre távolabb húzódnak. Az idefelé látott fényseregélyeket próbáljuk visszafelé közelebbről megnézni, nem nagyon sikerül, mert elég félénkek. érdekes ez a környék, csak fehér emberek lakják, az utak, házak, kertek gondozottak, az emberek barátságosak. Az egyik épp a kertet túrja, mint mondja, előkészíti a nagy melegre, mert egy hónap múlva már 35-40 fok lesz. Vissza a szállásra, azt találtuk ki, hogy ha felmegyünk O-ba, akkor majd ott bérelünk egy autót, és péntekig azzal körülnézünk kicsit, persze ez majd ott derül ki, hogy működik-e. Madarat határozunk a képek alapján és írjuk a naplót, most Csabi se alszik, hanem ágyba hozza nekem az ebédet, aztán a desszertet, később a teát. Jó dolgom van. :-) [Halló... ezek száraz tények! Azért az ágyba, mert ott írod a naplót! Amíg Te dolgozol én eszem és hogy ne hízzak el, adok neked is... így azért kicsit másképp hangzik... :-) Egyébként a gépelést Pel intézi, én az egértologatást vállaltam. Például a képeket én szúrtam be! :-)] Megyünk a városba netezni, meg meglessük a szurikátákat is. A netezés sikeres volt, tudtunk beszélni az otthoniakkal, feltettük a naplót, letöltöttünk otthonról egy képnézegetőt, szóval ment minden. Mire kijövünk a netezőből, az ég teljesen befelhősödött, nehéz elhinni az eddigi tiszta kék ég után. Viszont a nap már elég alacsonyan jár és szép vörös fénnyel süt be olykor-olykor, pont ez a kedvenc fényem. Sietünk is a focipályához, útközben látunk valami forgatást, mindenféle drága kabrió meg csinos csajok, de nem állunk meg, mert az állatok jobban érdekelnek (amiben persze semmi logika nincs, mert állatot még majd látunk annyit, hogy meg is unjuk, viszont videó klippet nem mindennap csinálnak itt sem). Persze a focipályán az életnek semmi nyoma, erősen kételkedem, hogy Csabi valaha is látott itt valamit... :-) [Persze, mert menet közben rájöttem, hogy állatot még majd látunk annyit, hogy meg is unjuk, viszont videó klippet nem mindennap csinálnak itt sem. így hát küldtem egy smst a szurikátáknak, hogy tűnjenek el, amilyen gyorsan csak tudnak... ] Sebaj, vissza az eseményhez. Csak feketék vannak ott, egy énekes srácnak a klipjét csinálják. A nézőközönség persze rögtön bratyizik velünk, elkezdünk fényképezni [én hol a klippet, hol a naplementét], aztán az egyik főkolompos megkért, hogy álljunk már be a statiszták közé a tömegbe, jó az, ha nem csak fekete arcok lesznek a képen, közben odajön még két német csajszi, azokat is beszervezik. A feladat, hogy a zenére mozogjunk, a refrénre csápoljunk és érezzük magunkat nagyon jól. Többen is megkérdezik, honnan jöttünk, mit csinálunk itt. Csabi suttyomban lefilmezi, ahogy épp popsztárrá kezdek válni (állítólag az MTV Afrikán fog menni a klipp, a fickót The Dogg-nak hívják). Mikor megunjuk, és a nap is lemegy, még átsétálunk a focipályához, ahol azt hiszem mindenki tudja már, hány darab szurikátát találunk (0-t). [és persze azt is tudja mindenki, hogy miért...] :-) Hazataxizunk, gyorsan megírom a naplót, aztán megkérdezzük, hogy mit intézett a tulaj, de nem tudott semmit csinálni, mert minden zárva volt ma, így vissza a honlap készítéshez. Megnézzük a videót, hááát, csak erős idegzetűeknek, azt hiszem legközelebb én videózom és Csabi táncol... :-)



2007.10.01. Hétfő (6. nap)

Reggel Bubamara, pakolás, 8-kor reggeli, kikérdezzük a tulajt, kiderül, hogy a buszunk csak este fél 7-kor fog indulni, addig szabad program, viszont egy ismerősével lebeszélte, hogy kijön elénk a buszhoz, és ő ad majd szállást. Kérünk pár vadállatos könyvet, épp végignézzük őket, mikor kopog a tulaj, hogy megy a városba és bevisz minket is, ha akarjuk. Persze, hogy akarjuk, bemegyünk vele. A templomnál (nevezetesség) szállunk ki, rögtön látunk egy afrikai búbos bankát, olyan, mint a miénk, csak kicsit sötétebb, kontrasztosabb a tolla. Még nem voltunk sosem délelőtt a városban, meglepően sok embert látunk most, van egy kis szuvenír piac a főtér szélén (két himba csajszi félmeztelenül, vörösre festve, állatbőr szoknyában várja, hogy 10 pénzért lefényképezzék őket), a boltok nyitva vannak, szóval mintha egy másik helyre csöppentünk volna. Könyvesboltot keresünk, egy plázában (igen, már itt is plázáznak az emberek) találunk is egy jó boltot, elég nagy választék van határozókönyvekből, van emlős és madárhatározó is (sajnos nem jó könyvet hoztunk el, ebben az egész Afrikásban nincs meg minden madár) meg térképből is jó pár. Persze nem veszünk semmit, mert meg akarjuk nézni a többi boltot is előbb, amit a tulaj ajánlott, de azokat nem találjuk meg, pedig végigsétálunk az egész belvároson. Bemegyünk netezni, most itt is tömeg van, szerencsére mi a saját gépünket használjuk, így nem kell várni, hogy megüresedjen valamelyik. Feltöltjük a naplót, Ákostól kapunk végre kontaktokat, ahová azonnal indulhatnánk, de sajnos az egyik itt van WH-ban, a másik meg dél-nyugatra innen, mi meg északra megyünk. A könyvesbolt keresésközben találunk egy másik plázát is, de itt sincs a bolt, amit keresünk. Végül valaki csak útbaigazít minket, és már majdnem a boltnál vagyunk, mikor magyar szó üti meg a fülem, persze odamegyünk beszélgetni a két idősebb namíbhoz. Laci '57 óta, Józsi '65 óta él itt, kikérdezzük őket, elég sok infót összeszedünk hirtelenjében, elkérjük Józsi számát is, jól jöhet még. Végül együtt is ebédelünk, csak mi előbb megvesszük a kinézett könyveket. [Persze ott, ahol először voltunk :-)] Bécsi szeletet eszünk egy osztrák fickó éttermében (a szakács is osztrák), nagyon finom, [és iszunk hozzá valamit, amibe mintha kínai balzsamot kevertek volna, kicsit kesernyés ízű, de nagyon finom!] aztán Józsi haza is fuvaroz minket Olimpiába. Még rengeteg időnk van, kiülünk a kertbe, nézegetjük az új könyveket, meg a térképet, Csabi felhívja a tiszteletbeli konzult otthon, hogy kibéreljük az autóját, amíg nincs itt, de egyrészt két hét múlva jön vissza, másrészt meg elég sokat kér érte. Kimegyünk a ház mögé a tegnap kirakott vizet és banánt megnézni, minden eltűnt, csak a tányér maradt. Három red-billed frankolint riasztunk fel, kicsit utánuk is megyünk az alagúton keresztül. [a ház mögött egy kiszáradt patakmederben sétálunk... az alagút tulképpen a patak vizét vezeti át az út alatt. Néhány hét múlva itt 1,5-2m mély víz fog kavarogni] Már megint van egy csomó tarajos sül tüske, biztos itt járkálnak éjszaka. Hazafelé egyszer csak szarvascsőrű madarak szálldosnak át felettünk, egyesével jönnek egy-két percenként, megpróbáljuk reptükben lekapni őket. Visszaülünk kertbe, egy billegető pár szedeget a pázsiton, néha beszállnak inni a medencében tekergő csőre (ilyet még nem láttunk, olyan mintha egy kis takarítórobot lenne a vízben, mászkál a medence alján és falán és tisztogat, persze nincs benne okosság, csak a víz mozgatja, de ügyes). Egy kockát nyomok a billegetőről, nem bírom megállni, hogy ne fényképezzek, mikor itt ugrál az orrom előtt. A ház mögött egy gyöngytyúk vonul el galamb kísérettel, azt is meglövöm. Hívjuk a taxist, előszörre rossz címre megy onnan telefonál, hogy hova is jöjjön. Egy kicsit értetlenkedik, mikor a buszmegállóhoz akarjuk vitetni magunkat, telefonon konzultál is egyet, de végül csak jó helyre visz. A buszok ugyanis a főtérről, egy parkolóból indulnak, a miénk még nincs is itt. Behúzódunk egy kocsi árnyékába, végignézzük, ahogy az eredeti himba csajok átvedlenek normál afrikaira, aztán már itt is a mi buszunk. A beszállásnak megvan a maga koreográfiája, előbb a csomagokat kell felrakni, de azt is szigorúan úgy, hogy a legtávolabbra utazókét előbb, a miénket meg utoljára, mert mi csak egy megállót megyünk (a végcél egyébként a Viktória vízesés, amit itt csak Vic Falls-nak mondanak). A busz a nálam alacsonyabbaknak kényelmes, [tehát nekem még épp elmegy! :-)] de én is kibírom ezt a három órát. Kicsit céltalanul tekergünk még a fővárosban aztán elindulunk a nyílegyenes úton. Okahandja az egyetlen útba eső város, de itt sem állunk meg, csak bekanyarodunk, hátha van felszálló, de nincs. A következő 175 km megint egyenes, legfeljebb szintben van egy pár méter ingadozás. Ja, Windhoekban bekapcsoltam a GPS-t és meglepődve láttuk, hogy 1725 m magasan vagyunk. [ez akkor lett gyanus, mikor a térképet nézegetve, 2000-2500 magas csúcsok vannak körülöttünk és nem tűnnek annyinak] Sajnos sok mindent nem látunk az úton, mert rögtön indulás után ránk sötétedik, de érdekesek a varacskos disznóra, majomra, antilopra figyelmeztető táblák. én egy majmot (vervet monkey) is látok az út szélén, meg egy pálmagerlét, ami koppan egyet a busz tetején. Otjiwarongoban egy benzinkúton tesznek ki minket, érdekes, hogy leszálláskor kell csak fizetni, mivel nincs aprónk és nem tudnak visszaadni, Csabi lealkussza kicsit a viteldíjat. A Bush Pillow tulajdonosa személyesen jön ki elénk, eleinte nem túl beszédes, kicsit kelletlenül viselkedik, de otthon már szívélyesebb lesz, még ajándék netkártyát is kapunk tőle (merthogy itt az isten háta mögött természetesen van wi-fi netszolgáltatás, amihez kártyás hozzáférést lehet venni). Gyorsan megírom a naplót, Csabi válogat hozzá pár képet, aztán feltöltjük az egészet és eltesszük magunkat holnapra.



2007.10.02. Kedd (7. nap)

Kicsit fáradtan ébredünk, de hajt a kíváncsiság, mit lehet itt látni. A kert teli van ültetve fákkal, banán, pálmák, egy lila virágú fa (levél nincs is rajta), nyüzsögnek rajtuk a bülbülök és a fényseregélyek. Madárhatározás közbenNekiindulunk a környező utcáknak, igyekszünk minél messzebb kerülni a házaktól, talán így több állattal találkozunk. Egy nagy sporttelep mellett megyünk, bíbicek (két faj, armatus és coronatus) szaladgálnak a füvön, hangosan rikoltoznak, ha túl közel kerülünk hozzájuk. Az apró énekesek között installálunk új fajokat, de a legnagyobb élmény a lila mellényű szalakóta, ami nyugodtan napfürdőzik egy kisebb fa tetején. Körbejárom a fát és kattintok rá pár kockát, közben egy sárgacsőrű tokó is előkerül, odaszáll a szalakóta melletti ágra. Szépek ezek a madarak. Száz méterre megint találunk egy csapat kék színű kismadarat, ilyet se láttunk még. Csabinál a távcső, talál is egy bankát a mellettünk lévő réten, közelebb megyek fényképezni kiderül, hogy egy földbe vájt lukban fészkel. Hazafelé még látunk egy nagyobb madárcsapatot a földön csipegetni, tokók és fényseregélyek egymást zargatva kapkodják a fű közül a hangyákat (vagy termeszeket), épp most telik be a gépben a kártya, gyors törlés után még csinálok pár képet, aztán hazajövünk. Megreggelizünk, finom bacon és tükörtojás van. A tulajt kikérdezzük a lehetőségekről, kiderül, hogy mégsem lehet autót bérelni, így ugrott a tervünk, akkor maradunk itt egyelőre. Mindenesetre betaxizunk a városba, bejárjuk elejétől a végéig, még a krokodil ranchra is elcaplatunk, de végül nem megyünk be, mert kis beton ketrecekben vannak az állatok. Hamburgerezünk, veszünk a wifis nethez egy 100 dolláros (2500 Ft) kártyát, ezért 250 percig netezhetünk majd. Vissza BP-be, kipróbáljuk a kártyát, működik, csak egy baj van vele, nem tudunk kilépni, úgyhogy kénytelenek leszünk egyszerre elhasználni az egészet. Mindent kipróbálunk, még az ügyfélszolgálatot is felhívom, de azok se csinálnak semmit és vissza se hívnak. így netezgetünk, ha már van, skype-ozunk, töltögetünk, felrakjuk a klipforgatásos videót, keresgélünk a környék látnivalói után, meg végignézzük az Ákostól kapott kontaktokat, melyik merre van, stb., netbankozunk, átnézzük a céges levelezést is. Mikor már elég alacsonyan jár a nap, megint elmegyünk egy körre sétálni, de már sok mindent nem látunk (a szalakóta megint ott ül a fán, de most nem olyan bátor, mint reggel volt, elrepül a közeledtemre). Azért egy-két új faj így is akad, pl. egy fehér örvös varjú. Most naplemente után se hideg a levegő, pont kellemes. Megírom a naplót, tanakodunk a holnapi napról. Mikor készen vagyok a naplóval, megpróbálok belépni és örömmel tapasztaljuk, hogy még egy perc sem hiányzik róla, mégiscsak ért valamit az odatelefonálás. :)


Cape Glossy Starling (Lamprotornis nitens)
Lilac-breasted Roller (Coracias caudatus)
Lilac-breasted Roller (Coracias caudatus)
African Hoopoe (Upupa africana)
Southern Yellow-billed Hornbill (Tockus leucomelas)


<< <
1. hét
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 
> >>