Gambia

Itt lesz a három hónapos Gambiai kaland képes, filmes, hangos beszámolója.

2001. március 23. és június 23. között Gambiában, a Kiang West Nemzeti Parkban dolgoztunk a TACS (Természetvédelmi Akciócsoport) Alapítvány megbízásából. Nagy várakozás előzte meg az utazást, de az ott látottak, tapasztaltak minden várakozásunkat felülmúlták. Kezdő Afrika-utazóknak a legjobb választás Gambia. Egyrészt kellemes éghajlata (13 fokkal az egyenlítő felett, a szavanna övben fekszik Afrika nyugati felén), másrészt a stabil politikai helyzet illetve a viszonylagos jólét miatt. A hőmérséklet sohasem csökken 20 fok alá, és az óceánparti részen 30 fok fölé sem nagyon emelkedik (az óceán is meleg, 29-30 fokos). Két évszak van: az esős (június végétől október elejéig) és a száraz. A turistaszezon a száraz évszakra esik, a mediterrán strandok bezárása után indul (október-november) és kora nyárig tart. Mi a kinttartózkodásunk során nem turistaként éltünk, hanem igyekeztünk a helyiek módjára enni, inni, utazni, stb. A tapasztalatainkat az utánunk következők számára Marianna foglalta össze a Gambiai tudnivalók-ban. Bár ez kifejezetten a KWNP-be készülőknek szólt, de más is hasznos információkat tudhat meg belőle. Az ország egykori brit gyarmat (hivatalos neve The Gambia), 1965-től független. Hivatalos nyelv az angol, jelentősebb törzsek a mandinka, fula, volof, szerer. Mindenki több nyelvet beszél, az idősek kivételével jellemző az amgoltudás is. Nagyon barátságosak az emberek, minket is hamar befogadtak Dumbutoban (a KWNP központjához legközelebbi falu). Kaptunk mandinka nevet is, az enyém Bakary Kinteh, Mariannáé Mariama Darboe ("Dabu") lett. Gambia élővilágának egy külön oldalt szenteltem, itt az emberekről készült képek következnek.

Első közelebbi találkozás a sibanori ovisokkal:

           

Gyerekek Dumbuto-ban, a leghelyesebb csecsemő, Mohamed (8 hónapos!) apjával (Biran) és mamájával:

               

A KWNP dolgozói: Alpha (igazgató), Ebou, Lamin, Amadou, Basiru, "apám" Karamba és Djara:

                       

Daniel (angol egyetemista) Djara és Sunkuto társaságában, Fatu, Ünneplő ruhában, a "mosógép":

           

Képek a faluból:

        

           

Képek az iskolából:

       

       

           

A gambiai bankjegyek: