Costa Rica

2002. decemberének végén kaptam egy e-mailt, aminek a lényege az volt, hogy lehetőségem nyílik néhány hetet Costa Rica-ban a Laguna del Lagarto lodge-ban töltenem. Majd kiugrottam a bőrömből, alig vártam a 28.-át, hogy kinyissanak az utazási irodák, és lefoglalhassam a repülőjegyet. Addig csak homályos elképzelésem volt, hogy pontosan hol is van ez az ország, kik a szomszédai és hogy milyen messze is van az egyenlítőtől. Elő a világatlasz, és képzeletben már jártam is az országot. A neten rövid keresgélés után kiderült, hogy CR élővilága igen-igen változatos, az állat- és növényfajok elképzelhetetlen sokasága él ebben a kis országban. Ez kell nekem! A trópusi esőerdők mindig is megmozgatták a fantáziámat, de eddig csak könyvben, filmen volt hozzá szerencsém. Minél hamarabb kellett (volna) mennem, de csak január 14.-én tudtam elindulni, korábbra nem volt repülőjegy. A London-Miami-San José útvonalat választottam, ami miatt sokan riogattak, hogy nem fogok amerikai vízumot kapni, de szerencsére minden gond nélkül sikerült azt is beszerezni (igaz, hogy csak kétszeri belépésre adták, így el is használtam az oda-vissza úton). Az indulás előtti utolsó napok a lázas készülődés jegyében teltek, rengeteg filmmel, videokazettával, fotós felszereléssel és néhány ruhával indultam útnak egy hideg keddi délelőttön. Londonban 17 óra volt a várakozási idő, így bementem néhány órára a városba körülnézni egy kicsit. Ott már sokkal kellemesebb volt az időjárás, jólesett sétálni a langyosnak tűnő tizenegy-néhány fokban. Éjfélig nézelődtem, aztán másnap 10 óra előtt végre felszállt a gép, amivel eljuthattam egy másik kontinensre. Miamiban már igazi meleg volt, a reptér ajtaján kikukkantva pálmafákat láttam a tűző napsütésben. Idő nem sok volt, mert a biztonsági ellenőrzéseken csak nagyon lassan tudtam keresztülvergődni a filmek miatt (mivel nem hagytam, hogy átvilágítsák, ezért minden egyes tekercset kibontottak és szagmintát vettek, hogy nem robbanóanyagot viszek-e). Érdekes volt látni, hogy az amerikai ügyintézőknek legalább a fele nem beszél angolul, csak spanyolul. Itt voltak a legszigorúbbak a biztonsági ellenőrzések (a gépek személyzetének is ugyanúgy át kellett esnie rajta) és a magyar útlevél nem éppen számított a legjobb ajánlólevélnek... Sebaj, estére már San Joséban voltam!
A reptéren már várt rám Ákos és Rita (őket jöttem helyettesíteni nyaralásuk idejére) együtt indultunk a - légvonalban még száz kilométerre sem lévő - lodge-ba. A kis távolság ellenére, az utazás nem könnyű az országon végighúzódó Cordillera-k vonulatai miatt. A 2-3000 méteres csúcsok között nem sok út vezet keresztül, sokat kell kerülni. Hazajutásunk taxi, busz, autóstop, taxi, taxi igénybevételével mintegy öt óra hosszan tartott. Az utolsó negyven kilométer - melyet több mint két óra alatt sikerült megtenni - nagyon megviselt, ekkor már 50. órája voltam ébren. Hulla fáradtan dőltem az ágyba, de három óra alvás után jött az első esőerdei hajnal és nem tudtam a szobámban maradni...
Az alábbiakban a barátaimnak küldött leveleimből olvashatsz részleteket.

01.16.
"... Már hajnalban felkeltem a madárdalra, a ház körül csodálatos madarak, tukánok, kolibrik, gyönyörű - levélnek álcázott - imádkozó sáska. Az idő csodálatos, este kb. 20 fok volt, mostanra már közelít a harminchoz, a pára tűrhető, tegnap volt egy csendes eső is éjszaka. A kertben elsőre találtunk egy nyílméreg békát (egy csodálatos kinézetű pirosat, kék lábakkal), a lagúnában teknősök, iguanák, a levegőben csodálatos pillangók. Van egy pillangóház is, amiben morpho-kat lehet látni a petétől kezdve a hernyón át a kifejlett imágóig minden állapotukban. Ha kinézek az iroda ablakán kolibriket látok meg banánfákat, egy utazók pálmáját, hibiszkuszt, gyömbért és helikónia virágot. Már találtam egy fészket is, meg egy kolibri fészket Ákossal (na jó, azt ő találta, de én is ott voltam). Ákosék mindent elmondtak, leltároztunk, stb. bemutattak mindenkinek, gyorsan körbenéztünk, megebédeltünk, aztán már mentek is."

01.17
"... Hát ez nem is olyan könnyű, mint gondoltam...
Én vagyok a könyvelő, a pénztáros, a bártündér, meg a pincér, meg hamarosan a túravezető is. Kicsit lefáradok estére, meg időm sincs mást csinálni. Nem baj, most lesz egy szabad napom, mert minden vendég elmegy. Mondjuk nem panaszkodom, mert a környezet, az idő, a rengeteg madár, lepke, rovar, béka az nagyon szuper. A szakács, Adolfo nagyon jól főz, eddig minden nagyon ízlett. Kaja, pia annyi van, amennyit csak akarok. Ma voltam hajótúrán a folyón (mert van lagúna is) volt egy csomó krokodil, meg mindenfele vízimadár, leguán, teknős, denevér. A lagúnán esténként kajmán etetés, de eddig elég visszafogottan produkálták magukat. Itt hét órával vagyunk előrébb, a nappal kb. hattól hatig tart. Reggeli 7-kor, ebéd 12:30, vacsora 18:30. Gyönyörű telihold van, csillagos éggel, ahogy kell. Mára ennyit, most ittam egy fél unikumot (welcome drink) a tulajjal, ez be is tett nekem."

01.20.
"... Mindjárt elmennek a vendégek, délután jön még kettő, akik holnap már mennek is, úgyhogy végre van/lesz egy kis időm. Ma voltam először benn az erdőben, akkora mocsár van, hogy csak gumicsizmával lehet bemenni, van ahol 25-30 centi mély a sár. Igazából csak vagy 150 méterre mentem be, mert békát kerestem. Az első békám egy nyílméreg béka volt, teljes nevén "strawberry poison-dart frog" vagy "blue jeans frog", a nevét a színeiről kapta: narancs vagy piros a teste meg a feje, a lábai pedig (farmer)kékek. Nagyon helyes, csak egy baja van: olyan pici (2 cm), hogy nagyon nehéz fényképezni. Csináltam róla néhány fotót, aztán elengedtem. Már kétszer voltam hajótúrán a Rio San Carloson, ami a nicaraguai határnál ömlik bele a Rio San Juanba, a határfolyóba. Így már kétszer is voltam Nicaraguaban. :-) A folyóparton hatalmas krokodilokat lehet látni, némelyik egész nyugodt, néhány méterig bevárja a hajót és csak akkor csusszan be komótosan a vízbe. Közönséges még a leguán, a fekete folyami teknős, a baziliszkusz gyík, ami a vízen képes szaladni (két lábon), ezért Jézus Krisztus gyíknak is hívják az itteniek (mondjuk elég furán mondják, mert a Jesu Cristo, az náluk "heszu kriszto". Egyik este megmutattam a távcsőben a Jupitert négy holdjával, mindjárt le is "hupiter"-ezték (mondjuk lehet, hogy nem is a Jupiter volt...). Már tudok egy halom spanyol szót, de ez nem jelent sokat a beszédük megértésében... :-( A tulaj nagyon jó fej, mármint a fiatalabbik (apa, fia), az ő angolját teljesen megértem, az apjáét szinte egyáltalán nem, pedig ő eredetileg német anyanyelvű, csak olyan hülyeségeket kérdez, hogy még ha értem is, amit mond, akkor is bizonytalan vagyok, hogy jól értettem-e... Vigasztal, hogy Ákosék is így vannak vele. Ákosék persze kenik-vágják a spanyolt... Közben fogtam másik két eperszínű brekit (Dendrobates pumilio) és őket fényképeztem. Ez nagyon-nagyon fárasztó, mert állandóan elégedetlenek a sorsukkal és mindig máshova akarnak menni, mint ahol vannak. Mondjuk elég jól bírta a két fiúbéka, még brekegtek is nekem egy kicsit. Közben sikerült eltörni a vaku csatlakozóját, de működik így is, meg van egy másik is szerencsére. Megjöttek az új vendégek is, ezek jobban néznek ki mint az előzőek. Azok nem tudom hogy kerültek ide, öt német, de se köszönés, se semmi, bagóztak meg söröztek egyfolytában, nem lopták be magukat a szívembe. A guide viszont, akit hoztak magukkal (vagy inkább a guide hozta őket?) szimpatikus volt. Ő is német, de már itt él régóta, cr-i férje van. Az idő elég fura, vagy esik az eső vagy süt a nap ezerrel, ez megy egész nap, esőkabát nélkül nem érdemes kimozdulni, a legnagyobb napsütés is hirtelen esőre fordulhat. A hőmérséklet 25 fok körül mozog ha esik, ha süt, akkor sem volt 28 fölött mióta mérem. A kaják nagyon finomak, annyiféle gyümölcs van, hogy eddig minden nap más volt a desszert, meg a gyümölcslé, meg amit a kajákhoz adtak. A legtöbbet sosem láttam, nem is hallottam róla (pl. arasa v. araza?), de finomak. Amit már ismertem az a banán, papaya, manióka, narancs, mangó, karambola. Eddig 48 féle madarat sikerült felismerni és 3 tekercs film fogyott."

01.21.
"... Megint eltelt egy nap, ma már én vezettem a hajótúrát. Kezdek angol-angolul beszelni. Szerencsére itt senki sem anyanyelvi angol (csak néhány amerikai vendég), úgyhogy mondhatok bármilyen hülyeséget, bármilyen kiejtéssel, úgyis megértik. A mai vendégek pl. hollandusok, egész jól elbeszélgettünk, még az uniós csatlakozás is szóba került (meg is mondtam, hogy nem érdekel a politika, jól). Ma végre láttam mindkét fajta arapapagájt, ami itt él, meg két ritka erdei madarat, a nagy kuraszao-t meg egy wood-rail-t, meg jól arcon fotóztam az egyik kajmánt, meg néhány sáskát. Holnap remélem akarnak a hollandok dzsungel túrát, mert akkor legalább végre oda is eljutnék. Holnap jön 12 vendég, valószínű, hogy miután megérkeznek, nem sok időm lesz, bár sok tennivalóm nincs velük, inkább mikor elmennek (számlázás). Ma harminc fokos meleg volt, de a folyón kellemes szél fújdogált. Ma is többször esett, kb. napi 9-10 mm a csapadék mennyisége (ez milyen jól sikerült, mint egy időjárás jelentés). ... Közben hazavittem a szakácsot, a legközelebbi faluban, Santa Ritában lakik, háááát, nem volt egyszerű. Odafelé már az első emelkedőnél elakadtunk (kérdeztem tőle, hogy jó állásban van-e a terepváltó, azt mondta igen), vagy harmadjára sikerült felmenni rajta (ja, nem mondtam, már egy órája esik megint, bokáig ér a sár az úton), de azért elég jól belejöttem, utána már nem volt gáz, csak mikor hazaértem a lodge-ba, akkor nem bírtam feljönni a házakhoz, mert itt egy elég nagy emelkedő van, ráadásul végig kanyar. Harmadik nekifutásra kijött Fauricio, beült a kocsiba és elsőre felhajtott. Kérdem mit csináltam rosszul, erre mondja, hogy 2 kerékben volt. Hát most egy kicsit büszke vagyok, már nem arra, hogy nem vettem észre, hogy rossz helyen van a terepváltó, hanem hogy két-kerék hajtással sikerült megtennem az utat oda-vissza, ezen az úton ez elég jó teljesítmény... Este az éjjeliőr mutatott egy oposszumkölyköt (egy kókuszpálmán üldögélt), meg visszafelé úton láttam egy armadillo-t is. Tegnap este meg berepült egy denevér az irodába, csak sokadjára talált ki, és nagyon lassan repült (mint egy lepke), először nem is jöttem rá, hogy denevér, de kényszerleszállást hajtott végre a szekrény tetején, és akkor láttam, hogy az. Most megyek, mert vár az éjjeliőr (Henri), hangyászt fog mutatni, ha szerencsém lesz..."

01.22.
"... A mai nap elég meleg volt mert nem esett az eső. Reggel korán elmentek a vendégek, így végre lemehettem kenuzni a lagúnára. Nagy élmény a vízen csendben siklani, hallgatni a dzsungel hangjait: a madarak éneklését, a rovarok cirpelését, a békák brekegését, a fák susogását. Végre egész közelről nézhettem meg egy vadon élő baziliszkusz gyíkot (ez az, amelyik szalad a vízen). Ma is felkerült néhány új madárfaj a listámra, most 62-nél tartok. Már kétszer is láttam egy olyan madarat, ami nincs benne a könyvben (a CR madarai-ban), vagyis nem teljesen egyezik egyik rajzzal sem. A kenuzás után sáskákat fényképeztem, a kertészek a baziliszkusznak (mert az is van itt egy hatalmas terráriumban) összefogdosnak mindenféle sáskát, meg szöcskét, abból szoktam kiválogatni az érdekesebb darabokat, sőt már volt olyan is, hogy direkt nekem hoztak egy különleges imádkozót. A fényképezéssel elment az idő, meg közben meg is ebédeltünk (ma volt az első nap, hogy nem voltam maradéktalanul elégedett az ebéddel, mert ma csak a dolgozóknak főzött Adolfo, így csak héjában főtt krumpli volt hússalátával), aztán megjött Kurt (a tulaj) az első két vendéggel, egy német házaspárral, mindjárt elkezdtek nézelődni, fényképezni, kenuzni. Aztán megjött egy másik házaspár is (ezek hollandok és madarászni akarnak). Hát itt lehet. Elkísértem őket a kertbe nézelődni, rögtön találtunk is olyan fajt, amit még én sem láttam eddig. Még tegnap, a kertben a kertész megküzdött CR legjobban rettegett mérges kígyójával, a fer-da-lance nevűvel. A kígyó húzta a rövidebbet, a rizzsel kitömött bőre ott szárad a napon. (Édesanyáéknak ezt nem muszáj megmondani.) ... Közben megvolt a vacsora, meg a Charlie-show. Ezt már írtam? Szóval levonulunk a vendégekkel a lagúna partjára a nagykapu elé, és ott Henry hangos kiáltozással, na meg egy kis csirke aprólékkal megpróbálja odacsalogatni a kajmánokat (meg egy nagy teknőst). Általában nem sikerül neki, de mikor szabadnapos volt, akkor Kurt csinálta a show-t és akkor már a parton várt minket az egyik kisebb (másfél méteres) kajmán. Lehet fényképezni, videózni, simogatni, én is kb. 20 centiről örökítettem meg, ahogy szedegeti fel a kaját a földről. Ma nem akartak idejönni, csak a teknős eszegetett egy kicsit. Néhány kisebb kajmán tisztes távolból figyelte az eseményeket. Úgy lehet látni őket, hogy az elemlámpát felemeled fejmagasságba, és így végigpásztázod a vizet. A kajmán (meg még egy csomó állat) szeme olyan erősen veri vissza a lámpa fényét, hogy szinte izzik a sötétben. Akár száz méterről is észre lehet venni a visszaverődést, de csak nagyon kis szögben, ezért kell a lámpának minél közelebb lenni a szemedhez. (Afrikában ugyanígy makit lehetett találni a bozótban.) Csináltam néhány éjszakai felvételt a csillagos égről is, hihetetlen, hogy milyen gyönyörű tud lenni az ég, ha nincs a közelben fényszennyezés. Szabad szemmel is több ezernyi csillagot lehet látni - hát még a távcsővel. Ma végre lett egy kis színem is, mert a lagúnán - kenuzás közben - sütött a nap rendesen. Éjszaka el kellene még menni nézgelődni Henryvel, de tiszta hulla vagyok ilyenkorra, el sem hiszem, hogy otthon 1-2-kor szoktam lefeküdni (mondjuk nem is kelek hatkor)."

01.23.
"... !Hola! ("ola") Jó meleg volt ma megint. Végre voltam dzsungeltúrán (Kurt vezette). Sajnos állatot alig láttunk, viszont a növények fantasztikusak voltak. Több száz éves fák, mindenféle epifita meg parazita meg szimbióta rajtuk, indák, liánok, páfrányok, minden ami kellhet egy elsődleges esőerdőhöz. Akkora a biodiverzitás, hogy két egyforma fajú fát sohasem lehet látni egyszerre. (Ez nagyon hasznos különben, mert a különféle betegségek terjedését erősen akadályozza.) Van hangulata az erdőnek, az biztos. Sikerült ma is új madárfajokat megtalálni, a legérdekesebb közülük egyféle trogon, amiről azt kell tudni, hogy hangyákat eszik, épp egy termeszvár elleni támadásának lehettem szemtanúja. Egyébkent színpompás madár, főleg a piros és a zöld szín dominál rajta. Ma két majom fajt is sikerült megpillantani a lagúna mögötti dzsungelben. Az egyik a fehérarcú kapucsinó, a másik a pókmajom. Látogatást tett még az etető környékén egy tayra, ez egy menyét(?)féle, de jó nagy és fekete az egész, meg egy fehér orrú koati, ez meg egy mosómedve féleség. Ja, nehogy azt higgyétek, hogy magamtól vagyok ilyen okos, hogy minden állatot ismerek, hanem szerencsére jól fel vagyunk szerelkezve mindenféle állat- és növényhatározóval. Az előző éjszakai sétán egy nagy békán kívül sajnos nem láttunk semmit, igaz zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna. Belelapoztam egy újságba, érdekességképpen ideírok egy filmcímet a moziműsorból: El Senor De Los Anillos - Las Dos Torres. Spanyoltudásomat ma a "nem tudok spanyolul" illetve a "nem értek spanyolul" mondatokkal bővítettem. A vacsora ismét hihetetlenül finom volt, degeszre ettem magam és ennek örömére kipróbáltam a helyi sört is (Imperialnak hívják), jó volt az is. Ma kihagytam a Charlie-showt a levélírás kedvéért, pedig ma megint kijött a partra az egyik kajmán (Henri jött utána és szólt, hogy ha akarom nézzem meg). Jött ma egy amerikai házaspár két gyerekkel, ők az elsők, akik gyerekkel érkeztek ide, mióta itt vagyok. Őket is elkápráztattam a távcsővel, és nagyon lenyűgöztem őket, mert odajöttek, hogy nem értek-e véletlenül a csillagászathoz, mert ők megnéznének egy bolygót, tudok-e mutatni nekik. Gondolkodás nélkül mutatom nekik, hogy az ott a Jupiter, és hogy négy holdját is láthatják a spektívvel (Swarowski 20-60/80-as). Hát csak lestek, mikor belenéztek. :-) Igazán utánanézhetne valamelyikőtök, hogy tényleg a Jupiter az a bolygó vagy sem, ne hülyítsek meg mindenkit. Hasta manana ("aszta mannyana")"

01.24.
"... Ma nem sok minden történt. Egész nap felhős volt az ég és a nap nagy részében esett is. Délutánra dzsungeltúra volt tervezve, de épp akkor zuhogott legjobban, mikor menni akartunk. Öt éve nem láttak errefelé skarlát makaó-t, tegnap az amerikai család, ma meg már mindenki látta őket. Alig gyarapodott a fajlistám, egyre nehezebb újabb madarat találni. Mivel nem sütött ezerrel a nap, több órát a lessátorban töltöttem. Kicsit átalakítottam, hogy állványra tudjam tenni a videót, így már elfogadható felvételeket tudok csinálni az etetőre járó madarakról. Sajnos épp a tukánok a legfélénkebbek, egészen a szomszéd fáig jönnek, onnan rikácsolnak nekem, hogy látnak ám, hiába bújtam el. Azért a hosszú várakozásnak meglett az eredménye, a gerinc-csőrű (keel-billed) tukánt (Ramphastos sulfuratus) sikerült felvenni. Ez egy zömmel fekete madár, az arca, torka, mellénye citromsárga, a szeme körül zöld, a lába kék, van egy kis piros csík a farkán, a csőre világos kékes-zöldes narancssárga folttal és pirosas véggel. Egyszóval: színpompás. Lefényképeztem egy tegnap este fogott óriási szöcskét (kinyújtott lábbal és csáppal épp egy arasznyi) és egy óriási szendert. Már erősen sötétedik odakinn, de még most is itt csattog egy kolibri az ablak előtt. Az amerikai család egészen normális, madarászgatnak, játszanak a gyerekekkel, lelkesen rohangálnak (velem együtt), ha meghallják a makaók krákogását. Kurt is érdeklődik a madarak iránt, ha feltűnik egy újabb madár a környéken, akkor ő is megnézi, megmondja a madár nevét a vendégeknek. Ma megint volt tombola, rábeszélték Kurtot is, hogy szálljon be, rögtön el is bukott vagy hat üdítőt. :-) Ákosék megírták a könyvben-meg-nem-talált madár nevét, az volt, amelyiket először tippeltem, de a színe miatt kizártam. Hááát, egy rejtéllyel kevesebb. Találtam egy érdekes spanyol szót: manana. Azért érdekes, mert két jelentése is van, holnap és reggel, mindjárt felmerült bennem, hogy akkor vajon hogy mondják a holnap reggelt, hát így: manana por la manana."

01.25.
"... Megint eltelt egy nap. Még csak este 9 múlt, de én már alig látok, olyan álmos vagyok. Szinte egész nap esett az eső, amikor csendesedett egy kicsit, akkor a lessátorból fényképeztem. Persze csak vakuval ment, nagyon kíváncsi vagyok mi sikerül belőle, ha nem esett volna, akkor megpróbáltam volna felszerelni valahova a másik vakut is, de így elég macerás, hogy minden csuromvizes. Találtam egy kolibrit, ami a heliconia virágokat látogatja, jól bekészültem az egyikhez, de nem jött oda egyszer sem. :-( Majd ki kell figyelnem, hogy melyik virágot ejti útba és melyiket nem, mert az egy jó kép lenne, ahogy épp nektárt szív ebből a gyönyörű virágból. Persze így is lőttem pár kockát, mert két hatalmas poloska szerűség jelent meg a virágon és ha már ott voltak, gondoltam nem ellenzik ha megörökítem a találkozásukat. Kurt visszament San Joséba, megint én vagyok a senor jefe ("hefe"). Amikor a lessátorban voltam odajött a tayra is kíváncsiskodni, egyet vagy kettőt tudtam rá kattintani, remélem jó lesz, sajnos a német vendégek is észrevették a teraszról és ahelyett, hogy csendben figyeltek volna, nagy kiáltozásba kezdtek és videó kamerával a kezükben üldözőbe vették, amire nyilván az volt szegény állat reakciója, hogy hanyatt-homlok elmenekült. Este Henri hozott nekem egy békát, megnéztem a könyvben "közönséges esőbéka" a neve. Aranyos, barnás alapszínű, hasonlít a mi erdei békánkra csak a hátán van egy világos sárgás színű hosszanti csík. Már el is engedtem szerencsétlent, Henri jó erősen fogta, hogy meg ne szökjön, hát egy kicsit el volt alélva. Ja, tegnap este voltam Henrivel nézelődni, két óriási breki, meg egy pár - néhány napos - kajmán bébi volt a termés, szépen sorban lefényképeztem őket. Ja, azt hiszem azt nem írtam, hogy valamelyik nap sétálok a lagúna parton, nézek a távcsővel mindenfelé, hátha észreveszek valami madarat vagy egyebet, aztán egyszer csak lenézek magam elé, hát ott az egyik kajmán, tőlem két méterre. Lassított felvétellel eloldalgás aztán rohanás a fényképezőgépért. Mire visszaértem, már egy kicsit odébb úszott, de még így is sikerült jó portrét csinálni róla. Akárkitől kérdem a pirosszemű levelibékát, mindenki azt mondja, hogy oh, semmi probléma, szóljak Henrinek, majd ő fog nekem, de egyre inkább kétségeim vannak Henri tudományát illetően. Remélem rám cáfol. Talán valami jutalmat kellene felajánlanom? Nem tudom mit tegyek. Vérdíjat fogok kitűzni a békákra... meg a hangyászra, meg az armadillóra, meg egy szelíd tukánt is hozhatna valaki, az arapapagájokról nem is beszélve... Remélem holnap azért már eláll az eső, megnézném a másik lagúnát is, de ekkora sárban, meg 24 fokos hidegben :-) nincs kedvem elindulni. Adolfo fűz, hogy menjünk el Boca Tapadaba, mert ott van valami szombat esti mulatság, de nincs sok kedvem hozzá. Fáradt is vagyok, meg egyébként is. Megcsináltam a madárlistámat a gépen is, otthon már nem kell vele vacakolni, itt mindent meg tudok írni előre. Újabb villámkérdés: Melyik állat nevének a tükörfordítása lehet a San Juan bicho? :-) Közben Henri megint jött, most egy óriási lepkét hozott, ez is szenderféle lehet, de hatalmas szárnya van, nem csak olyan két kis háromszög mint a szendereknek általában. Felvettem videóra úgy, hogy a kezem is mellette van, hogy látszódjon a mérete. Most nézem a hőmérőt - mert nagyon hideget érzek - hát már csak 22 fok van..."

01.26.
"... Reggeli után volt egy kis időm a saját dolgaimat intézni pl. mosni meg lessátorban üldögélni. Megint alakítottam rajta egy kicsit, mert úgy vettem észre, hogy a tukánok olyan félénkek, hogy nem mernek odajönni az etetőre, ha van ott valaki. Márpedig észreveszik, mert az oldalai valami szúnyoghálószerűségből vannak, így belátnak rajta a madarak. A legtöbbet ez nem zavarja, de a tukánok valamiért tartanak az embertől. Kisebbre vettem elől a lyukakat rajta, meg felakasztottam az esőkabátomat arra az oldalra, ahonnan a tukánok szoktak nézelődni. Ezután hoztam egy fürt banánt a kamrából, hogy kirakjam a madaraknak, mert a tegnapi már erősen megfogyatkozott (vagyis elfogyott, csak a banánhéjak maradtak). Normál menetrend szerint Diego szokta reggel feltölteni az etetőt, de ma szabadnapos, ezért ma én csináltam. Szóval, kezemben a banán, mennék oda, de látom, hogy hat-hét arasszári (egy kisebb tukánféle) üldögél az etetőn. Elzavarni nem akartam őket, de ha nem megyek oda, akkor meg hogy teszem oda a banánt? Lassan elkezdtem közelíteni, a madarak kíváncsian várták, hogy mi fog történni. Máskor rögtön elrepülnek, de most látták a kezemben a banánt, meg éhesek is voltak gondolom, így szép lassan odasétáltam hozzájuk. Mondjuk nem mind volt olyan bátor, hogy bevárjon, de négyen ott maradtak karnyújtásnyi távolságra tőlem. Lassan letettem a banánokat a földre, levágtam egyet, hosszában kettévágtam és a tenyeremen odanyújtottam a madaraknak. Ezt már csak egy bírta idegekkel, az viszont odaugrált mellém egy ágon és szépen elvette a kezemből a fél banánt. Nagy élmény volt ilyen közelről látni ezt az egzotikus madarat! A csőre olyan éles, hogy azt hittem elvágta a kezem, ahogy elrepült a zsákmányával, de csak megkarcolt egy kicsit. Ezután bebújtam a lessátorba és fényképeztem. A nagy tukánok ugyan nem jöttek, de azért volt mit. Bemutatkozott egy gyönyörű kismadár (piroslábú cukormadár), amit eddig még nem láttam, sötétkék és fekete színekkel mintás, a fején egy világoskék sapka. Lenyűgöző. Sajnos képet nem tudtam róla csinálni, mert épp nem voltam a sátorban, a teraszról láttam távcsővel. Szegény nem evett egy falatot sem, mert minden madár elzavarta, mivel ő volt a legkisebb, nem sok esélye lehetett. A tayra is előkerült, még az etetőre is felmászott, persze épp akkor fogyott ki a film a gépből, így portrét nem tudtam róla csinálni. Ebédig fényképezgettem, ebéd után mondta Fauricio, hogy látta a komposztnál a legnagyobb fajta motmot-ot. (A komposzt a dzsungelban van, ide gyűjtjük a lebomló szemetet, többnyire konyhai zöldség-gyümölcs maradékot.) Úgyis mindig benézek oda, gondoltam bekukkantok, hátha látom én is. Hát láttam is, de csak elrepülőfélben, igazából nem voltam benne biztos, hogy az volt-e. Ebéd után megint kitaláltam valamit a lessátor alakítására, tettem még ki banánt, aztán bemásztam és elkezdtem vágni meg ragasztgatni a ponyvát, míg egyszer csak látom az egyik résen, hogy ott ül velem szemben a legnagyobb fajta tukán, amiért az egészet csinálom. Persze mire megcéloztam volna a géppel már el is repült egy nagy darab banánnal a csőrében. Huhh, úgy láttam nem ment messzire, csak a szomszéd fára, izgatottan vártam hát, hogy visszajöjjön. Hogy ne legyen minden tökéletes, a vakuban az aksik ebben a pillanatban adták fel, így csak - az elég kevés - meglévő fényre számíthattam. Kijönni nem mertem a másik készletért, mert akkor biztosan elijesztem, így bíztam benne, hogy hátha sikerül olyan felvételt csinálni, amin nem mozdul be a madár. És visszajött! Kétszer! Én nyomtam a gombot, ahogy csak bírtam, mert mindkétszer kb. 5 másodpercet töltött az etetőn, gyorsan odaugrált a kajához, elkapott egyet, aztán huss, már ott sem volt. Amikor a tukán odajön, akkor az összes madár elrepül, hiába no, a mérete tekintélyt parancsoló. Ezután hamar elfogyott a maradék banán, így én is kimásztam, már csak azért is, mert várható volt már a vendégek érkezése. Megnéztem még egyszer a komposztot, hátha van valami érdekes, hát nem ott ült a motmot?! Most nem repült el rögtön, egy kicsit hagyta magát csodálni, és csak azután tűnt el a sűrűben. Egy másik új faj is volt ott, egy erdei rigó. Ez nem különleges, de nekem ez volt az első példány ebből fajból. Közben Fauricio hozott egy kis kígyót, közönséges fa boa (Corallus ruschenbergerii) a neve a határozó szerint. Akár két méteresre is megnőhet, de ez még csak 25 centi körüli. Veszélytelen, bár tűhegyesek a fogai, jobb ha nem harap meg. Betettük egyelőre a terráriumba, amibe az érdekességeket szoktuk tartani egy-két napig. Ja, még reggel is talált egy nagyon érdekes szöcskét. A virágokat (növényeket) nézegette az egyik fán, mikor a sok moha, meg mindenféle csüngő dolog közt meglátta ezt az érdekes kinézetű jószágot. Olyan mintája van, meg dudorai, hogy egészen el tud tűnni egy ilyen helyen, szinte tökéletes a mimikrije. Persze lőttem rá is egy pár kockát. Megint esik az eső, most jut eszembe, hogy meg kell nézni az esőmérőt is."

01.27.
"... A mai nap nagyon hosszú volt. Már nem is tudom, hogy kezdődött, de biztos esett, mert már négy napja folyton esik. Hol nagyon, hol kevésbé. Ja, igen, már emlékszem. Reggeli előtt Diego tett ki banánt az etetőre, persze nem volt annyi eszem, hogy azonnal beüljek a lesbe, mire észbe kaptam már ott eszegetett a másik féle tukán, amelyikről még nincs képem. Gyorsan előkapom a gépet, megyek elhelyezkedem, rájövök, hogy se pótfilmet, se az oldalsó takarásnak használt esőkabátomat nem hoztam ide. Na mindegy, várok türelmesen. A tukán egyszer jött oda, de olyan félénk, hogy esélyt sem adott a fényképezésre. Nem baj, legközelebb okosabb leszek. Reggeli után Fauricio elvitte az amerikaiakat hajótúrára, én megcsináltam a távozó vendégek számláit, meg a könyvelést, aztán nézgelődtem kicsit, figyeltem, hogy a hosszúfarkú kolibri melyik heliconiákra száll, hogy hova állítsam majd a gépet. Aztán fél 12-kor elvittem a kanadai srácot Boca Tapada-ba a buszhoz. Most négykerék hajtásban volt a kocsi (egy régi Hilux), így nem is volt semmi gond, pedig iszonyat sár volt az úton. Visszafelé felvettem a hajótúráról visszatérő vendéket, és a hátralévő két km-t a platón 'jeeprodeo'-val töltöttem. Ennek az a lényege, hogy a platón állva, fenn kell maradni az autón, miközben az a kátyúkon száguld. Már Afrikában is tetszett... :-) Ebéd után megint madarászgattam egy kicsit, de esett az eső, nem sok mindent lehetett látni. Aztán jött egy fotós fickó Seattle-ből, nem is tudom mikor és hogy került ide, mert nem láttam megérkezni és őt kellett vinnem dzsungeltúrára, mert gondoltuk, hogy egy fotóssal nem lehet együtt vinni a többi vendéget. Elindultunk hát kettesben, a sok esőnek köszönhetően még nagyobb volt a sár, mint eddig. Kérdeztem, hogy mit akar fényképezni, persze ő is pirosszemű levelibékát, meg makaópapagájt, meg motmot-ot, szóval csupa olyat, amire esélyünk sem volt. Mondtam neki, hogy a kis piros nyílméregbékát biztos fogjuk látni, majd fogok neki egyet. Így is lett, a harmadikat sikerült is elkapni (az első olyan kicsi volt, kb. 1 cm, hogy hiába is fogtam volna meg). Azt aztán fényképezte ezerrel, nagyon tetszett neki, bevallotta, hogy még sohasem csinált ilyen fotókat. Kikérdeztem közben, szabadúszó fotós (Paul Souders a neve), hat hónapot utazik minden évben, egy ügynökség (www.worldfoto.com) értékesíti a képeit. Mondtam neki, hogy csináljunk ilyet is meg olyat is, meg amikor kinéz a levél mögül, stb., végül jobb képei lesznek mint nekem, mert nekem nem volt segítőm, aki rendezgette volna a békát, egyszerre fényképezni, meg békapásztorkodni meg nem lehet, mert ha szépen beállítasz mindent, aztán benézel keresőbe, már csak a hűlt helyét látod, mert közben rég odébb ugrott. Ha megjön Ákos, majd megpróbálom beszervezni... Mikor kibékázta magát Paul, mentünk tovább, de hol itt, hol ott megálltunk fényképezni, és mivel ő is Velviára fényképez, ezért 10-30 másodperces expozíciók voltak, nem csak úgy piff-puff, aztán mehetünk. Meg persze mindig felállványozni, az se kevés idő... Az egyik alkalommal, mikor egy több száz éves fát fényképezett, sikerült álló helyzetből akkorát esnem, hogy csak na. Éreztem, hogy kezdek lecsúszni egy sáros lejtőm, de semmit sem tudtam csinálni, a lábam kiment alólam, hirtelen a földön ülve találtam magam. Végül is nem lett semmi bajom, de távcsőnek keresztbe álltak a "szemei" rendesen az ütődéstől, de meg tudtam csinálni szerencsére. Mondjuk utána a kinézetem az hagyott némi kívánnivalót maga után. Minden ruhadarabom sáros lett, de nem kicsit (jó vörös színű, agyagos). Na nem baj, eddig is így volt: egy erdei túra - egy mosás. Mire eljutottunk a következő keresztútig, már kezdett esteledni, úgyhogy kénytelenek voltunk visszafordulni és ugyanazon az úton visszamenni, mint amin jöttünk, mert kb. a kiszemelt út egynegyedét tettük csak meg. Ügyesen egyikünk sem kent magára szúnyog riasztót, így dzsungel összes moszkítója ránk startolt. Főleg akkor volt kellemetlen, mikor a békát kellett mozdulatlanul tartanom (neki meg a gépet). Azért túléltük, ne aggódjatok. :-) Hallottunk még makaókat, meg tukánokat, aztán slussz. Épp mikor visszaértünk, akkor érkezett egy halom turista, úgyhogy vacsoránál volt vagy húsz vendég, meg a guide-ok, meg mi, szóval teltház volt. Én a bárban kamatoztattam vendéglátós tapasztalataim és nyelvtudásom legjavát. Néhány vendég, hogy kedveskedjen nekem, spanyolul próbált bratyizni velem, de hamar feladták, és maradtunk a németnél. Azt sem értem annyira, de legalább gyorsabban felismerem a számokat. A desszert kiosztása után pedig nekikezdtem levelet írni. Közben Vinzenz (a tulaj) hozott egy szép éjszakai lepkét, azt lefotóztam, aztán odaadtam Paulnak, hogy ő is csináljon róla pár kockát (nagyon örült neki), aztán megvacsoráztam, aztán megválaszoltam a leveleiteket (már amelyiket), aztán most meg tíz óra van, ilyen sokáig nem is szoktam bírni..."

01.28.
"... Még délelőtt sikerült kiülnöm a komposzt mellé és lefényképezni a wood-rail-eket (Ákos listája szerint magyarul szürkenyakú erdeiguvat). Közben hol esett, hol szakadt az eső, kezd már unalmassá válni ez a sok víz. Mi lehet itt az esős évszakban? Jobb azt nem megtudni... Megint jött egy (finn) fotós fickó. Úgy ropogtatja az r-eket, hogy alig érteni az angolját. Tettem ki banánt az etetőre, hogy legyen mit fényképeznie, de nem sokáig bírta a szakadó esőt a lesben. Paul is elment ma sajnos, pedig a 300/2.8-as objektívjét szívesen kipróbáltam volna. Ez a finn sajnos Nikont használ, ráadásul digitálisat (D100). Még csak 13 tekercs filmnél járok, vihetem majd haza üresen. Mondjuk, ha már nem lesz más dolgom, akkor remélem többet tudok fényképezni. Pár perce, egy óriási hangyát vettem videóra éppen, mikor a kamera megint megmakacsolta magát, szerinte ilyen párás helyen nem szabad filmezni, így nem is enged semmit csinálni. (Az eső folyamatosan zuhog.) Pedig ma is volt egy csomó érdekes lepke az egyik lámpa körül. Még két egyforma nem volt, csak szúnyogból. Azok viszont mind engem akarnak megenni. Tegnap rájöttem, hogy a szúnyogcsípéseimnek legalább a fele nem is szúnyogcsípés, hanem csalánkiütés (gyönyörű hólyagokkal). Lehet, hogy a tojástól (eddig minden reggel ettem), úgyhogy ezentúl azt nem eszem. Iszonyatosan viszketek mindenhol, a legkisebb érintést is megérzem. Érdekes, hogy itt másfajta a szúnyogcsípés is, a közepén marad egy kis sötét folt, ami egészen kidudorodik. De legalább könnyű észrevenni, már ha nem érezné valaki. Azon gondolkodom, hogy mossam-e a cuccaimat, mert nemhogy egy napot, még egy délelőttöt sem bír ki a hosszúnadrágom, csupa sár lesz állandóan. Mondjuk a tegnapi hentergés után csak ki kellene mosni. Manana... Napsütést akarok!"

01.29.
"... Ma hétágra sütött a nap, egészen másképp néz ki így minden. Kitaláltam, hogy fényképezzem le a kolibrit az etetőn (van neki saját etetője, ő cukros vizet kap). Szereltem fel plussz vakut, meg mindent beállítottam, aztán vártam vagy két-három órán keresztül, hogy éppen oda szálljon, ahova becéloztam a gépet. Másképp elég reménytelen, mert kb. úgy száguldozik, mint egy légy, még szemmel is nehéz követni, nemhogy a géppel, meg még élességet is állítani... Talán kétszer oda is jött, nyomtam pár kockát, nagyon kíváncsi vagyok, mi sikerült belőle. Érdekes a viselkedése (volt időm tanulmányozni), minden egyednek megvan a saját területe, ami néhány virágos növényből (bokorból) áll (meg ennek speciel van egy etetője is, azt is őrzi). Ide másik kolibri, vagy lepke nem jöhet, ha jön (mert azért próbálkoznak), akkor azonnal elzavarja. Azokat a rovarokat és madarakat, akik nem szívnak nektárt, azokat nem bántja, azok nem zavarják. Olyan különleges tollazata van, hogy nem színes pigmentek adják a színét, hanem a nap fényét veri vissza bizonyos szögből, ez adja azt a szép fémes, kékes-zöldes csillogást neki. Borús időben leginkább barnának tűnik, de amint kisüt a nap, előjönnek csodálatos színei. Kíváncsi vagyok, a fotókon mennyi fog látszani ebből. Délután végigkenuztam megint az itteni lagúnát és sikerült elcsípnem, amikor egy skarlát makaó (guacamayo rojo) páros leszállt egy közeli fára. Az elmúlt napokban néhányszor már láttuk őket, messze a levegőben elhúzni felettünk. Most is úgy kezdődött, hogy hallom a rekedtes rikácsolásukat (ilyenkor nézem az eget, majd ki esik a szemem, hogy lássam hogy a zöld, vagy a skarlát jár erre), éppen a kenu felett szállt el a két madár, távcsővel tisztán látszik színpompás tollazatuk minden részlete (aki nem ismerné, feje válla, háta teteje piros, csőre és szeme körül fehér, a háta alja és szárnyai kékek, benne egy sárga csík), hosszú piros farkuk lobog utánuk, ahogy elhúznak felettem (a lemenő félben lévő nap szépen megvilágítja őket alulról). Követem röptüket míg eltűnnek egy fa mögött. Már ez is nagyon nagy élmény volt, de még nincs vége. Hallom tovább a kiáltozásukat, mintha közeledne, nem távolodna. Felkapom a távcsövet, pásztázom a nagy fát, ahol elvesztettem őket, és igen, visszajöttek! Előbb csak az egyiket látom, az odaszáll egy odúhoz, onnan hívja a másikat. Közben az is megérkezik, néhány méterrel odébb landol, aztán odamegy ő is a hívó szóra, megtekinteni az odút. Nagyon alaposak, mindkettő bedugja a fejét is a lyukba, méregetik, nézegetik, megfelelne-e a családalapításhoz. Mindezt persze a rájuk jellemző repedtfazék hangon sűrűn kommentálva. Hogy mi lett a döntés, nem tudom, nem derült ki, némi tanakodás után tovább repültek. Úgy éreztem mintha filmet néznék, pedig itt vagyok benne. Nem is evezek, csak ülök a csónakban, hangtalanul siklok a vízen, emésztem a látottakat. Talán ha itt van a kamera, fel tudtam volna venni őket. Talán ha itt van a kamera, nem jönnek erre. Itt vagyok a lagúna végén, mondták, hogy van egy nagyobb lagúna, kb. húsz percnyi sétára a lodge-tól, de még eddig sosem volt alkalom, hogy megnézzem. Mi lenne, ha gyorsan megnézném, csak hogy érdemes-e eljönnöm valamelyik nap. Innen már nem lehet messze, hát fogtam magam és elindultam. Nem volt olyan közel mint gondoltam (kb. negyed óra), mentem egy darabig az úton, aztán át egy legelőn, aztán egy kicsit az erdőben, aztán megláttam. Ez aztán fantasztikus! Több ága is van (olyan is, ami felett összeérnek a fák, igazi jungle-feeling), jó hosszú, néhol tóvá szélesedik, kanyarog ide-oda, hatalmas fák csonkjai állnak ki a vízből. Légykapók tartanak légi bemutatót rovarokra vadászva (talán éppen légyre), jégmadár (örvös halkapó) zuhan a vízbe nem messze, fecskék cikáznak a víz fölött, a part mentén "heart of palm" (nem tudom, hogy van magyarul, de finom saláta van belőle) ültetvény váltakozik az őserdővel. Gondoltam gyorsan végigevezek rajta, de kb. egy kilométer után vissza kellett fordulnom, mert közben erősen sötétedni kezdett. Visszafelé az egyik fatörzs mellett elhaladva nagy csapat denevért indítottam esti vadászatára. Már beindult az összes éjszakai hang, madarak, rovarok, békák hangja hallatszik. Evezek tiszta erőből, csak úgy fodrozódik a víz a csónaktól. Sietni kell vissza, mert útközben van egy kis erdőrész is, ott már nem nagyon fogok látni. Gyorsan kikötök, az erdőben egy lombos ágat török, azzal söpröm az utat magam előtt (ha van kígyó, az ijedjen el, vagy kötekedjen az ággal), végül is rövidebb az út mint emlékeztem, hamar kiérek a mezőre. Egy kis gyaloglás, át két kapun, még egy kis gyaloglás a saras úton, be a másik kenuba, evezés haza. Mire visszaéerek, már teljesen sötét van, öt vagy hat nap után újra csillagos az ég. Megint rácsodálkozom, hogy mennyi csillagot látni. Annyira kimelegedtem a nagy rohanásban, hogy ömlik rólam a víz, irány a fürdőszoba. Zuhany, hajmosás, megyek vacsorázni. Vacsora közben (a vége felé) kérdezi Fauri hogy ígértem-e Adolfónak, hogy elmegyek érte. Mondom, hogy persze, majd telefonál, hogyha beért Boca Tapadaba, és akkor elmegyek érte. Hát csak azért kérdi - mondja Fauri - mert már egy órája telefonált, hogy ott vár. Nézem az órát, már félórája megjött a busz, akkor megyek érte. Kocsiba be, az út még nem száradt fel, de elég jól haladok. Szegényt félúton szedem fel, azt hitte, hogy már nem megyek, elindult gyalog. Elhozom Santa Rita-ig, aztán jövök vissza. Válaszolgatok a levelekre, meg hozzákezdek ehhez, de a finn fotós srác reggel korán el akar menni, megcsinálom neki a számlát, elbeszélgetünk még erről-arról, megkeresem neki a határozóban a majmokat, meg a tayra-t, alig akar elmenni, jól érzi itt magát (vagy szeret beszélgetni?)."

01.30.
"... Még csak két napja van meleg, de már kezd sok lenni. Olyan meleg van, meg pára, mint egy esőerdőben. :-) Ma 30 fok fölött volt a hőmérséklet, ha a napon voltam, ömlött rólam a víz, nem is bírtam sokáig. A délelőtt a tegnap esti zsákmányok lefényképezésével telt. Amit este találok a lámpa körül és érdekesebb (na jó, szóval amiről úgy gondolom, hogy valahogy le tudom fényképezni, mert egyébként mind érdekes), azt beteszem a terráriumba és másnap fényképezés után mehet dolgára. Tegnap volt egy szép nagy cincér, fekete alapon két sárga csíkkal a hátán, egy imádkozó sáska szerűség, ami még botsáska is volt egyben, meg egy szöcske (sáska?), aminek a szárnyai egy törött faágat utánoztak. Ez egyébként sok éjszakai lepkére jellemző, hogy a potrohukat felgörbítik és így kis száraz ágra hasonlítanak. Sajna ezt nem tudom lefényképezni, mert ezt a pózt nem veszik fel, csak ha úgy érzik, hogy biztonságban vannak, hiába teszem valami jó kis fatörzsre őket, rögtön elszállnak.... Miközben ezekkel játszadoztam Diego hozott nekem egy leveli békát. A baziliszkuszoknak gyűjtött ennivalót, aközben találta. Így hát elindult a béka projekt is. A színezete egy banánfa törzsére hasonlított leginkább, először tehát a mimikri megörökítése volt napirenden. Aztán, hogy jobban látszódjon, megpróbáltam mindenféle zöld levélre rátenni, de nem nagyon akaródzott neki, mindig elugrabugrált. Ha meg a kezembe vettem, akkor meg annyira igyekezett a kezemen maradni, hogy letenni nem bírtam. Végül egy bromélián sikerült nyugodt pózolásra bírnom. Közben megint nyertem a tombolán egy üdítőt, megint Adolfo volt, aki az "invita" feliratú papírost húzta. Ebéd után elment a vendégek zöme (kicsit zűröztek a fizetéssel, mert az egyik euróban akart fizetni és az öreg azt mondta, hogy fogadjam el azt is, de megoldódott persze a dolog), csak négyen maradtak. Sikerült délután zöld baziliszkusz gyíkot fényképezni. Lementem a lagúnához, mert egy órával korábban láttam, hogy a teknőcök kinn napoznak egy fatörzsön. Óvatosan közelítek, már messziről távcsövezek, hogy nehogy elriasszam őket (nagyon félénkek ugyanis, az első gyanús neszre, mozgásra bevetik magukat a vízbe), hát már nincsenek ott. Sebaj, hátha lesz baziliszkusz. Ezek is félénkek, ha megriadnak, egyszerűen átrohannak a vizen, de olyan gyorsan, hogy csak a vízfelszínen látható csíkból lehet tudni, hogy merre mentek, mert mire odanéz az ember a hangra, már semmit sem látni. Sikerült két fajt is lencsevégre kapni. A zöld b.-ból vagy egy nőstényt vagy egy fiatal egyedet találtam, mert a fején lévő dudor elég kicsi volt. A közönséges b.-ból meg egy egészen kicsit találtam, de azért lefényképeztem őt is. Ezt így leírni egyszerű, de megcsinálni nagyon fárasztó volt. Mikor először észrevettük egymást, akkor a zöld b. épp átrohant egyik fatörzsről a másikra (amik a vízben voltak persze). Én rögtön leguggoltam, távcsővel kinéztem a helyet, hogy honnan lehetne jól fényképezni és lassan elkezdtem arrafelé araszolni. Persze a gyiku szemmel tartott, amíg tudott, de néhány méter után takarásba kerültem. A félénkségénél csak a kíváncsisága volt nagyobb ennek a példánynak, így hamarosan kikukucskált felém búvóhelyéről. Mivel nem nagyon mocorogtam és a földön ültem a gép mögött, egyre inkább felbátorodott és szépen kimászott a - tőlem néhány méterre lévő - fatörzsre. A gond csak az volt, hogy előttem meg egy kis sás takarta a kilátást, így először csigalassúsággal próbáltam helyezkedni, majd ugyanilyen tempóban hozzáláttam a sás szálankénti letépkedésének. A modellem kíváncsian szemlélte az eseményeket, kényelmesen elnyújtózva élvezte a nap forró sugarait. Én egy kicsivel kevesebb napsütéssel is beértem volna, mert egy szál rövidgatyában voltam, eléggé égetett a nap, a gép és az objektív meg annyira felforrósodott, hogy alig lehetett megfogni. Közben természetesen nem egy rovar gondolta úgy, hogy kifejezetten az ő kedvéért vetkőztem félmeztelenre, és jól irányzott harapásokkal próbáltak belőlem minél többet ennivalóként elfogyasztani. A keresőbe való betekintés sem volt egyszerű, mert annyira folyt rólam a víz, hogy nem láttam szinte semmit. Időnként jött egy-egy enyhülést adó felhő, de csak másodpercekre, meg néha egy kis szellő is támadt, de a nap minduntalan újult erővel támadt. Remélem lesz valami eredménye (mármint jó kép) ennek a szenvedésnek. Késő délutánra kicsit elnyomott ez a meleg, gondolkodtam, hogy elmegyek kenuzni, de nem volt hozzá erőm. Kiírtam inkább az egyik határozóból az eddig látott kétéltűeket meg hüllőket."

01.31.
"... Ma volt Fauri (teljes nevén Fauricio Artavia Manguia) utolsó munkanapja itt a lodge-ban. Hétfőtől már az Arenal vulkánnál fog dolgozni (két helyen), mint guide. Mostantól én vagyok helyette, ha valaki hajós vagy dzsungeltúrára akarna menni, akkor én fogom vinni. Szerencsére hétvégére jön Kurt így csak három napot kell kibírnom (5.-én este jön Ákos). Délelőtt megint hajókáztunk a folyón, négy vendéget hárman kísértünk. Fauri volt a guide, mi meg figyeltünk. Didier mondjuk egy szót nem beszél jelenleg angolul, de azért ő is készül. Két új madárfaj került fel a listámra, a piroscsőrű szultántyúk és a denevérsólyom. Az első az érdekesebb: lába citromsárga, hasa liláskék, háta zöld, feje sötétkék, csőre piros, sárga véggel, a feneke fehér, egyszóval színes. A szokásos krokodil, teknős, leguán, vízimadár kínálatot ez a madár színesítette egy kicsit. Délután jött egy svéd származású operatőr (és fotós), aki most Floridában él, épp nem volt mit csinálnia, és nagyon ment volna valahova, így felült a repülőre, itt bérelt egy terepjárót, ment ameddig el nem fogyott az út alóla, így jutott mihozzánk. Jó fej, beszél spanyolul is (no nem velem), mert sokat járt a környező országokban (Nicaragua, Guatemala, Panama) és mindig vágyott megnézni Costa Rica-t is, de itt sosem volt háború, meg konfliktus, így sosem küldték ide. Kicsit beszélgettünk és mondtam, hogy van egy lessátrunk, erre felcsillant a szeme, hogy az milyen jó lehet, ő még sosem fotózott így, de kipróbálja majd. Megmutattam neki, hát egyből kedvet kapott és azonnal be is ült egy órácskára (persze tettem ki banánt is, hogy legyen esélye valamit lencsevégre kapni). Középformátumú Pentax felszerelése (meg kb. félméteres teleobjektíve) van, a gép zárjának olyan hangja van, hogy a félénkebb madarak az első kattintás után otthagyták, de a zömét nem zavarta ez sem. Nagyon tetszett neki, az étteremig hallatszott a kattintgatása."

02.01.
"... Ma délelőtt Dan-nek (a svédnek) segítettem a békafotózás rejtelmeinek elsajátításában. Fogtam neki két kis pirosat (egy fiút meg egy lányt) és rakosgattam neki ide-oda. Nagyon tetszett neki a dolog, mikor végeztünk, jött Diego, hogy talált nekem egy zöld-fekete nyílméreg békát. Nagyon megörültem neki, már két hete várom, de eddig még nem találtam. Megkértem Dan-t, hogy segítsen nekem lefényképezni (neki nem tetszett annyira, hogy le akarta volna kapni), így kettesben fárasztottuk a kis brekit, amíg el nem tűnt valahol a helyszínül választott bromélia gyökerei között. Addigra kb. egy tekercs azért elment rá, nagyon várom már, hogy láthassam az eredményt. Bár addig jó, míg nem látom, mert addig itt vagyok. :-) Diego közben talált nekem egy (igen fura kinézetű) kis pókszerű dolgot, amiből egy nekem is pihent az egyik zacsiban tegnap délután óta. Úgy néz ki, mint egy kis pók (2 cm), amiből hátul (a potrohából) kiáll két nagy szarv, és ráadásul két szöggel át van szúrva keresztbe. Nehéz elképzelni, a hasából kiáll egy dudor, ami egy szög fejére emlékeztet (erről kiderült, hogy ez a szövőmirigye), a hátából meg két kis tüske, pont mintha rovargyűjteménybe szánták volna, csak fordítva próbálták volna feltűzni. Már egy napja gondolkodtam, hogy kéne lefényképezni, mert kicsi is meg mozgékony is, ezért most úgy döntöttem, hogy legalább videóra felveszem. Kicsit mászattam a kezemen, érdekes volt, ahogy sikerült neki a kamerára átmászni egy pókfonálon, mert olyan közel került a lencséhez (rámászott), hogy eltűnt a képről. Aztán mégiscsak izgatott a dolog, hogy lehetne fotózni, ezért felraktam egy fára, és néhány kockát csináltam róla. Diego megint jött és hozott egy 7-8 centis pókot a tenyerében, így én is magamévá tettem azt a - nehezen hihető - elképzelését, hogy ez a pók nem harap. A csáprágói 5-6 mm-esek, mint nálunk a cselőpóknak. Egy darabig futkározott a kezemen meg a karomon, mert mindkét kezem tele volt a géppel meg az állvánnyal, de mikor be akart szaladni a trikóm ujján, akkor azért úgy döntöttem, hogy viszonyunk még nem rendelkezik a bizalom olyan fokával, hogy ez tűrhető lenne részemről. :-) A (z utamba kerülő érdekességeknek rendszeresített) zacsiba nem tudtam belegyömöszölni hosszú lábai miatt, a földön meg a fán nem volt hajlandó másodpercekig sem egy helyben maradni, úgyhogy épp kezdtem feladni a dolgot, mikor jött Dan (eredetileg ebédelni indult) és felajánlotta a segítségét. Egy kis boton futkoztatta, gondosan ügyelve arra, hogy a pók sose kerüljön a kezéhez tíz centinél közelebb, mert mint mondta, a pók az pók (hát még ez), őt egyszer megharapta egy (nemtudtamegmondanimilyen pók) a lábán és még mindig megvan a nyoma. Végül feltettem a szobám előtti fán élő agancspáfrányra, ahol olyan jól érzi magát, hogy még most (este) is ott van. Ebéd után Dan horgászni akart (az a hobbija), így felkerekedtünk Diegóval és Didierrel. Előbb elmentünk Boca Tapada-ba horgokért, aztán meg Didier szüleinek házához. Ott csónakba ültünk és Diegó átlöködött (merthogy nem eveztünk, hanem egy hosszú rúddal tolta a hajót) minket a másik partra, egy homokzátony mellé. Közben gyönyörű napsütés, 30 fok meleg, tiszta strandidő. Nekiálltunk horgászni. Érdekes a felszerelés: Egy kb. húsz centis fa nyélre van feltekerve a damil, aminek a végén egy pici ólom és egy horog. A horogra fagyasztott rákocskákat tettünk, bedobtuk a vízbe és lassan húztuk kifelé. Ha rákapott valami a csalira, akkor hirtelen mozdulattal be kellett (volna) vágni és megvan a hal. A helyi csapat három nullás győzelmet aratott a vendégjátékosokkal szemben. Én egyszer éreztem, hogy mintha valami piszkálná a rákot, aztán semmi. Dan hasonlóképpen eredménytelen volt, Diego fogott két pici halat, az egyik törpeharcsára, a másik naphalra hasonlított. És a nap hőse egyértelműen Didier, aki kb. a hetedik percben kifogott egy tilappia névre hallgató (nem szólt, hogy nem így hívják) méretes halat. A következő egy órában a többiek még szorgalmason lógatták a damilt a vízbe, én meg fényképeztem őket, meg a felbukkanó madarakat, meg egy két tájképet is készítettem. Aztán hazajöttünk, itthon meglepetésünkre még nem érkezett meg Kurt (eredetileg három felé jött volna). Dan meghívott minket egy italra és elbeszélgetett a fiúkkal (perfekt spanyol). Én meg találtam egy óriás csótányt (>8 cm a teste és még vagy öt a csápja), Henri azt mondja, ez egy mama cucaracha. Mindenesetre eltettem holnapra, valahogy megpróbálom lefényképezni. Ja, azt meg nem is írtam, hogy tegnap, mikor visszajöttünk a hajókirándulásból, Diego egy hatalmas hernyóval (>10cm) és egy pici terráriumba zárt malacorrú viperával várt. Ez egy érdekes mérgeskígyó fajta (most éppen itt ül velem szemben az asztalon), a feje felülről háromszögletűen elkeskenyedik és leginkább egy török papucshoz hasonlít, az orra felkunkorodik és még egy kis lapos vége is van. A színe barnás, feketével és világosabb barnával mintázott. Le akartam ma fényképezni, de nem tudom, hogyan lehetne biztonságosan megtenni. Holnap megkérem Diego-t, hogy engedje el valahol (messzebb). Tegnap este Henri szabadnapos volt így nekem kellett bezárnom a kapukat de nem volt szerencsém, mert először lementem a nagykapuhoz hogy rákattintsam a lakatot, de valaki ügyesen rákattintotta a láncra. Volt a kapu előtt viszont egy hatvan centis kígyó. Ahogy rávilágítottam, elkezdett iszonyatos sebességgel össze-vissza tekeregni, mintha elevenen akarnák megsütni, aztán rájött, hogy simán elkígyózhat, az eredményesebb. Nem ment messze, csak a kapu oszlopáig, ott megállt. Próbáltam minél jobban megvilágítani, hogy lássam kivel van dolgom, de a fejlámpa és a kis elemlámpa fénye együttesen is kevés volt, hogy a mintáját ki tudjam venni abból a távolságból (1 m), amit még biztonságosnak éreztem. Visszajöttem a kulcsokért, lementem újra, hát egyik kulcs sem nyitja, a kígyó viszont még mindig ott volt, ahol hagytam. Vissza, tanakodás Adolfóval, melyik lehet a nagykapu lakatjának a kulcsa. Végül találtunk egyet, ami olyan méretű és márkájú volt mint a lakat. Újra le, ez sem nyitja, na jó akkor feladom, nem lesz bezárva a kapu és kész, közben a kígyó is megfutamodott."

02.02.
"... A mai délelőtt ismét hajótúrával telt, én voltam a guide, de nem sok kedvem volt beszélni, mert Dan mellett egy német pár volt még velünk, akik nem nagyon értettek angolul, Dannel meg már tegnap mindent kibeszéltünk a folyóval kapcsolatban, nem volt kedvem még egyszer elmondani. Most fényképezőgépet vittem a változatosság kedvéért és szorgalmasan el is kattintgattam három tekercset. Mikor visszaértünk a fehérorrú koati éppen a madáretetőn lévő banánt dézsmálta, őt is lekaptam, ha már itt volt. Délutánra a hőség, meg a kevesebb alvás teljesen elnyomott. Ebéd után olyan fáradt voltam, hogy nem volt kedvem semmit csinálni, lelkesedés nélkül lefotóztam az óriási csótányt, aztán ledőltem a szobámban. Remélem most már kicsit alábbhagy a meleg, mert így nem sok fényképet bírok majd csinálni. A fotózáshoz sokkal jobb, ha egy kicsit felhős az ég és nem süt a nap ezerrel. Dannek már mindkét tukánról van képe, nekem meg csak egyikről. Alig várom már, hogy nekem is legyen, de a vendég az első sajnos. Idejött hozzám közben egy szép zöld cincér, oldalt sárga csík van rajta, eltettem holnapra. Holnap megint hajókázok egyet, most nagyobb objektívet viszek, mert ma sokszor jól jött volna. Volt egy gyönyörű zöld baziliszkusz Boca San Carlosban, sokkal szebb mint amit itt fényképeztem, ennek már megvolt minden taraja ahogy kell."

02.03.
"... Reggeli után hat vendéget vittem hajókázni, említésre méltó újdonság egyedül a királykeselyű volt (méltó a nevéhez, tényleg fenséges a látványa). Ebéd után pilledés, akkora a meleg, hogy tényleg alig bírom. De legalább meglátszik rajtam, érdekesen barnulok, csak amennyi a pólóból meg a rövidgatyából kilátszik. Diego ismét egy kígyóval várt, ezúttal egy brown wine snake (talán ostorkígyó?) (> 1m) lett a vendégem. Nagyon jól néz ki, nem mérges (igyekszem nem felbosszantani :-) Nem csak fekszik a terrárium alján, hanem emelgeti a fejét, csavargatja ide-oda. Hosszúkás feje van, ami alul fehér, felül barna. Délután megpróbáltam a kertben lévő darázspókot lencsevégre kapni, de nem nagyon ment a dolog, félóra elteltével feladtam. Ledőltem sziesztázni, de elaludni nem bírtam. Amikor már végre úgy éreztem, hogy milyen jó hűvös szellő fújdogál, akkor volt 31 fok... Estére még jött egy új madár, egy új hangot hallottam és addig távcsöveztem, amíg meg nem pillantottam. Egy sárga-fekete színű kismadár. Kicsit üldögéltem Kurttal vacsora előtt, kikérdeztem a Columbia tragédiáról, aztán már itt is a vacsora. Ennyi volt ma, jó lenne már egy kis enyhülés..."

02.03.
"... Még este talált nekem Henri egy levelibékát, megyünk az irodába a határozóért, hát a kígyó sehol. Nézelődünk, Bruce (az új önkéntes Amerikából) megjegyzi, hogy biztos felmászott valahova, végtére is ez egy fán élő jószág, felnézünk, hát bizony ott tekergőzik az ajtó felett. Henri - miután megnyugodott, hogy nem mérges kígyóról van szó (a könyv szerint csak daganat, hólyag keletkezik a harapás helyén), egy hirtelen mozdulattal lerántotta a földre én egy székkel megpróbáltam kitessékelni az iroda ajtaján, de nem könnyű bánni vele, mert kb. 60-70 cm-re el tud emelkedni a földtől a feje és ide-oda tud tekergőzni, végül Bruce a farkánál fogva kirántotta az udvarra, ahol a kígyó a fák felé vette az irányt. Azért tudott kiszökni, mert miután a viperát szabadon engedtük, ezt a kígyót tettük a helyére, csak nem volt kéznél ragasztószalag és a régi darabjait ragasztottuk vissza, ez meg addig feszegette a fejével a tetején a dróthálót, míg ki nem jutott. Egyébként ez a kígyó volt eddig a leglátványosabb, a mérges kígyók nem strapálják magukat csak fekszenek mozdulatlanul. Délelőtt dzsungeltúrára vittem az új vendégeket (amerikai madarászok), láttam én is két új madarat, egyik szebb, mint a másik. Mindkettő fekete nagyrészt, az egyiknek van egy kis narancs sapkája, a másiknak az egész feje piros, és a lába citromsárga. Találtam egy zöld-fekete nyílméreg békát is, meg rengeteg epreset. A meleg továbbra is tartja magát, ma 32.7 fok volt a csúcs, már amit láttam. Délután kenuztam egyet, de már nem az igazi, lehet, hogy a meleg az oka, de nem láttam egy állatot sem. Csak érdekességképpen a lodge koordinátái: N 10° 41.193', W 84° 10.827', vagyis kb. 10000 km-re vagyok tőletek."

02.07.
"... Mára vártuk Rita Édesapját és még néhány magyart, ezért elmentünk Pitalba. Már ez sem volt zökkenőmentes (!), mert Rita megígérte Lídiának meg Carmennek meg még Henrinek meg egy lánynak a faluból, hogy elvisszük őket is. Az öreg Vinzenz meg küldött két nagy hordót Boca Tapadába, meg még három embert (két turistát meg egy guide-ot) is Pitalba kellett vinnünk, úgyhogy nem volt egyszerű mindezt egy szál autóval megvalósítani. Végül Henri nem jött, így csak négyen kapaszkodtunk a platón, én meg a három helybéli. Pitalban Rita felült a buszra, ment tovább San Joséba a magyarokért, mi meg elintéztük a bankot, meg vásárolgattunk a lodge-nak, aztán elmentünk egy tizenvalahány kilométerre lévő állatkertbe. Itt végre közelről láthattam tapírt, pekarit, pók- és kapucsinó majmokat, a helyi szarvasokat, tukánokat és arapapagájokat, meg mindenféle madarat szabadon és ketrecekben. A tukánok egy nagy hálóval fedett részen vannak, közéjük lehet menni. Akár tíz centiről is lehet nézegetni őket, egyáltalán nem tartanak az embertől. Az arák teljesen szabadon vannak, három skarlát makaó volt egy nagy száraz fán, kicsit magasan, de még épp lehetett őket fényképezni. Eltöltöttünk itt néhány órát, csináltunk egy csomó fotót, aztán vissza Pitalba, majd haza."

Folyt. köv.

Egyelőre néhány kép: